Az egyetemes magyar nyelvtudomány jeles képviselője, az erdélyi magyar nyelvművelés doyenje hosszas betegség után február 9-én 92. éves korában kolozsvári otthonában elhunyt. Mintha még most is fülemben csengnének utolsó beszélgetésünkkor elhangzott szavai: „Bár a nyelvi vétségeket időnként magam is szóvá teszem, de vallom, hogy nem ez a súlypontja a nyelvápolásnak, a helyes nyelvhasználatra buzdító munkának. Felfogásom egyszerű: szeretem anyanyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak drága örökségét, ezt a minden utánam jövő magyarra átszármaztatandó csodálatos nyelvet. Kötelességemnek érzem szerkezetének megismertetését, a nyelvi műveltség emelését. Csakis a nyelvi műveltség emelése vezethet a helyes magyarság szabályainak betartásához.”

Az aranyosszéki Harasztoson pedagóguscsaládban született és nevelkedett Murádin László érettségi után a kolozsvári Bolyai Egyetem magyar szakos hallgatója lett, ott nyelvészeti érdeklődését a múlt század egyik legjelesebb nyelvtudósa, Szabó T. Attila keltette fel. Amint mondta: Szabó professzor imponáló anyagismerete felvillantotta a nyelvnek az adatokból kibomló csodálatos világát. Diplomaszerzés után tanársegéd a Bolyai Egyetem magyar nyelvészeti tanszékén, majd a Nyelvtudományi Intézet tudományos kutatója/főkutatója évtizedeken át, nyugdíjazásáig. Kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a hazai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai. Munkatársa volt az Európai Nyelvatlasznak, tagja volt a román akadémiai nagyszótár etimológiai bizottságának. Számos szakmai és állami kitüntetés tulajdonosa. Több erdélyi napi- és hetilapban közölt évtizedeken át nyelvművelő cikkeket, a rendszerváltozás után a kolozsvári Szabadságban heti rendszerességgel – 88 éves koráig! – írta anyanyelvi ismeretterjesztő cikkeit. Főszerkesztője volt a Kolozsváron megjelenő tekintélyes Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények című folyóiratnak, nyelvművelő írásaiból 14 kötete jelent meg. A hazai és magyarországi nyelvészvilág nem kis csodálkozására egyedül jelentette meg A romániai magyar nyelvjárások atlasza című munkáját, amely terjedelme és adatai szerint egy egész kutatócsoportnak becsületére válna (csaknem félmillió nyelvjárási adatot tartalmaz). Nyelvtudományi szakszerkesztője volt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottsága 2015-ben a hazai magyar nyelvészekről szóló sorozatát ővele indította útjára, címe: Erdélyi magyar nyelvészek 1. Murádin László és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által alapított Nyelvőrzés Díjnak is ő az első tulajdonosa (2000).

A búcsúzás napjaiban, perceiben sem hagyható említés nélkül nyelvünk erdélyi/romániai helyzetével, állapotával összefüggő gondolata:

„Az erdélyi magyar nyelvművelés ma már küzdelem. Küzdelem nyelvünk fokozatos elrománosodása, elrománosítása ellen, küzdelem a magyar nyelvért, a magyar nyelv megőrzéséért.

A nyelvművelésnek a maga sajátos módszerével tudatosítania kell mindenkiben, hogy önazonosságunk egyik fontos, talán legfontosabb ismérve a nyelv. Az édes anyanyelv.” Tanítását megfogadjuk, a tudatosító munkát igyekszünk folytatni. Régebbi óhajára is emlékezni akarok, mely szerint könyveiről vagy munkásságáról a Hargita Népében írjak, mert akkor Csíkszépvízen is elolvassák. Távozása hírét is olvasni fogják a szépvíziek. Emléke legyen áldott! Nyugodjék békében!

Megjelent a Hargita Népe 2022. február 11-i számában (átvéve a szerző engedélyével)