SZÍKI KÁROLY (EGER — NAGYGALAMBFALVA, ROMÁNIA)

„Szelleme itt marad, itt él, amíg verset szerető ember lesz a földön”

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, író, műfordító, Budavár, Székelyudvarhely és Nagygalambfalva díszpolgára június 20-án hajnalban, életének 90. évében halt meg. Kányádi Sándort az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia is saját halottjának tekinti – adták hírül a napi lapok.

Ez a temetkezési szertartás lesz a búcsúpont a 38 éves ismeretségünk és együtt munkálkodásunk útjának végén! – fogalmazott Szíki Károly színművész, amikor szombat éjfélkor Egerből elindultak a Székelyudvarhely közelében, Agyagfalva szomszédságában elterülő Nagygalambfalvára. Szíki Károly az 1980-as évek elején vitte színre az elcsatolt részeken és az amerikai-kanadai diaszpórában munkálkodó költők műveiből Görömbei András által szerkesztett összeállítását, amelyért a kommunista hatalom súlyos retorziókkal büntette őt. Ebben a művészi vállalásban ismerte meg kolozsvári lakásán, a Hórea út 48-ban Kányádi Sándort. A 3. emeleten életre szóló barátság köttetett, s ez az elkötelezettség indította a Szíki vezetésével szervezett küldöttséget, mely szombaton reggel érkezett a Nagygalambfalva szomszédságában elterülő Székelykeresztúrra, ahol a Gyárfás Kúria udvarán Petőfi körtefájánál emlékeztek arra, hogy Kányádi Sándor ott írta első versét:

Haldoklik az öreg tanú,

Petőfi vén körtefája

Azt beszélik ő látta volt

Verset írni utoljára.

Nagygalambfalván Gyerkó Levente polgármester fogadta az irodalomtörténészből, hittantanárból, művészettörténészből, előadóművészből álló társaságot, köztük Ködöböcz Gábort és Patkós Attilát. A munkareggeli, majd közös ebéd közben kötöttek egyezséget  Nagygalambfalva kulturális megsegítése, benne a Kányádi-zarándokhely létrehozása kérdésében. (Szíki a korábbi években, még a Harlekin Színház élén pénztámogatással segítette a székely községet több ízben, így az árvízkárok idején is, a híd visszaépítésében.)

Hétméteres fekete lobogó lógott alá a református templom tornyából. A Kányádi Sándort búcsúztató  gyászmisén részt vett Áder János köztársasági elnök, Tőkés László református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Bíró Zsolt a Magyar Polgári Párt elnöke. Markó Béla, Kovács András Ferenc, Vári Attila, Borboly Csaba, Részegh Botond, Tibori Szabó Zoltán, a Kaláka együttes, a Napsugár szerkesztősége (ott dolgozott valaha), a Látó és a Székelyföld folyóirat alkotói. A végbúcsúztatót megelőzően Havas Judit olvasta fel Áder János, Orbán Viktor részvétnyilvánítását. A köztársasági elnök érzelmekkel átitatott búcsújában arra irányította a figyelmet, hogy: Kányádi Sándor számára a magyar szó azonos volt az élettel és a hivatással. Verssel gyógyított és így erősítette a nyelvben bujdosó magyarokat. Mint mondotta: ő volt a tisztesség fehér zászlója alatt a vezér. Orbán Viktor miniszterelnök a gyászoló családhoz intézett részvétnyilvánításában azt írta: Kányádi Sándor műveiben kultúránk olyan legbensőbb vidékei tárulnak elénk, ahol a gondolatoknak tere, szavaknak súlya, történeteknek tanulsága van: határtalan magyarságával a Dél keresztje alatt éppúgy nemzetünk összetartozását hirdette, mint otthon a Hargitán és itthon, a Kárpát-medencében.

A nagygalambfalvi templom zsúfolásig telt a gyászolókkal, de az istentiszteletet a templomkertből is több százan hallgatták. Rájuk viharos eső zúdult, de ez nem ijesztette el őket attól, hogy részesei legyenek a gyászszertartásnak. Ez a momentum teljességgel megfelelt és fájdalmasan idézte Kányádi történetmomentumainak egyikét: Amikor Tamási Áront temettük, egyszerre megdördült az ég és sosem látott felhőszakadással árasztott el minket. Most is ez történt, bizonyítván, hogy a Jóisten jelen van a végső búcsúkban.

Az ökumenikus egyházi szertartást a helyi református lelkész, Kányádi György Attila és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tartotta. A református lelkipásztor a ravatalnál mondott gyászbeszédében a szülőföldhöz ragaszkodó, közösségét szolgáló emberként jellemezte az elhunyt költőt, aki derűs, szelíd természetével, csodálatos tehetségével ízt adott az életnek, verseivel pedig az édes anyanyelvnek. A lelkész Máté evangéliumának ötödik fejezetéből olvasott fel egy részletet, amelyben Jézus kiválasztja a tizenkét tanítványát és megbízza őket, hogy legyenek a föld sója, a világ világossága és a hegyen épülő város. „Jézus nemcsak a tanítványoktól, hanem mindenkori követőitől is ezt várja. Mi mennyire töltjük be ezt a küldetést, ezt a hivatást?” Kányádi Sándor életében meghallotta ezt a hívó szót, és tudta, hogy az ember nem keresheti mindig csak a maga hasznát. Ő ízt adott az életnek, ahogyan vitte el az irodalom szeretetét még a legkisebb iskolákba is. Prédikációját így zárta: „Sándor bácsi világjáró óceánjárója révbe futott, de a szelleme itt marad, itt él, amíg verset szerető ember lesz a földön”. Böjte Csaba így szólt: Kányádi Sándor komolyan vette a maradandó gyümölcs termésére biztató isteni intelmet: irányadó értékeket fogalmazott meg. Alkotó, értékteremtő, békességet és szeretet sugárzó, életigenlő és a gyermekek felé mindig szeretettel forduló egyéniség volt. Ezt is érdemes lenne a költőtől megtanulni. Kányádi Sándor több olyan értéket is megfogalmazott élete során, amely irányadó lehet számunkra, ha komolyan vesszük a küldetésünket. Sándor bácsi a kapott talentumait sikeresen gyarapította, és adott belőlük a közösségnek. Csaba testvér prédikációja közben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyermekek mondtak Kányádi-verseket, az egyik kislány a Valaki jár a fák hegyén, egy másik pedig a Volna még című verset szavalta el.

A költő ravatalánál Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész mondott emlékező beszédet, melyben felidézte, hogy Kányádi Sándor akkor kezdte pályáját, amikor még az író és az olvasó között ott volt a cenzor, a hatalom képviselője, mégis költészetének meghatározó jellemzőjévé vált az, hogy nem félt a hatalomtól, versben kimondott sok olyan dolgot, amit pályatársai még végiggondolni sem mertek. Visszaemlékezett arra, hogy verseit mindig tüzetesen elolvasták a cenzorok, sok mű megjelenését jóváhagyták, azonban ezek a versek később kötetbe szedve teljesen más jelentést kaptak. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy az 1957-ben megjelent Sirálytánc című kötetét bevonták és papírmalomba küldték. A könnyeivel küszködő Dávid Gyula megemlékező beszédét azzal a kérdésfelvetéssel zárta, hogy vajon lesznek-e olvasói Kányádi Sándor műveinek, amelyeknek most már a költő lényét kell nélkülözniük.

A gyászszertartás után a menet a családi ház kertjébe vonult, közben zsoltárok zengtek, és – a versekből ismert öreg kútnál- a Kaláka együttes énekelt. A költőgéniuszt, szülei sírja mellett helyezték végső nyugalomra. A sírhalmot beborították a koszorúk és a szeretet virágai. Amikor a ház kertjéből kiléptek a gyászolók, a szokáshoz illően köményes pálinkát és kalácsot kínáltak a népi viseletbe öltözött nagygalambfalvi barátok. A temetést követő halotti toron a Művelődési Ház nagytermében a végtisztességet megadók találkoztak, és ezen a baráti beszélgetésen mindvégig ott maradt  Áder János, Böjte Csaba és dévai gyermekei, valamint Tőkés László is.

Az egri küldöttség innen Makfalvára ment, ahol Vas Imre polgármester adott fogadást és szállást számukra. Hosszú emlékezés és elmélkedés, a 3 és fél évtizedes emlékek zárásaként másnap reggel Kolozsvárra mentek a Hórea út 48-as számú épülethez, ahol Kányádi Sándor élt, és elhelyezték el az emlékezés gyertyáit, s rögtönzött irodalmi összeállítással idézték meg a magyar kultúra követét, a feledhetetlen nagy művészt, Kányádi Sándort.

Megjegyzés: Az írás átvétel – a szerző engedélyével – a Heti Hang Szóró – Hangosan mindenről, ami nekünk fontos hírlevélből. A fényképek a szerző felvételei. A szerk.