Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Szűts Zoltán: Köszöntő Németh Ferenc és Várady Tibor könyvbemutatóján

2022.06.19. vasárnap, 09:40

159 megtekintés

Köszöntőmet négy rövid fejezetre osztottam.

Bevezetés

Nagybecskerekiként és a Magyar Írószövetség tagjaként ma este Budapesten engem ért a megtiszteltetés, hogy köszöntőt mondhassak Németh Ferenc és Várady Tibor Országok változnak, kultúrák maradnak című kötetének bemutatóján. A lehetőségért nagyon hálás vagyok Balázs Géza professzor úrnak, a szerzőknek és a közönségnek, hiszen a ma esti történetet együtt fogjuk írni. Én Szűts Zoltán, az egri Eszterházy Katolikus Egyetem Pedagógiai Karának dékánja vagyok. Nagybecskereken születettem és lassan 30 éve Budapesten élek.

Miközben ma este Németh Ferenc és Várady Tibor Országok változnak, kultúrák maradnak című, az újvidéki Forumnál az idén megjelent könyvét mutatjuk be, történetet mesélünk és narratívát alkotunk. A történet helyszíne Becskerek, vezérfonalait pedig a szerzőkkel folytatott beszélgetésben Balázs Géza fogja felfedni.

A szerzők bemutatása

Köszöntőmet a szerzők bemutatásával kezdem. Várady Tibor a nemzetközi magán és kereskedelmi jog, a külkereskedelmi választottbíráskodás, a nemzetközi jogviták rendezése és kisebbségi jog elismert képviselője. Jogi tanulmányait Belgrádban végezte, majd a Harvard Egyetemen szerezte a jogtudományok doktora címet. Szakmai pályafutását édesapja Várady József nagybecskereki irodájában kezdte, majd tanársegéd lett az Újvidéki Egyetem Jogi Karán. Itt kapott docensi, majd egyetemi tanári kinevezést. Az 1970-es évek elején magyar párhuzamos oktatást és nyelvi lektorátust szervezett az Újvidéki Jogi Karon. 1993-tól a budapesti Középeurópai Egyetem Jogi Tanszékén tanított, 1994 és 1997 között rektorhelyettese volt. Neves amerikai egyetemeken (Berkeley, Cornell, Florida, Emory) tanított, 1999 óta az atlantai Emory Egyetem Jogi Karának egyetemi tanára. 20 könyvet jelentetett meg és mintegy 250 tudományos cikket és tanulmányt publikált. Tankönyveit az Egyesült Államokban és több európai országban használják. Könyveit és cikkeit magyarul, szerb-horvátul, angolul, franciául és németül írta. Indulása óta szerkesztője volt az ÚJ SYMPOSION folyóiratnak. 1990-től 1999-ig óta felelős szerkesztője volt a Létünk szabadkai folyóiratnak. Három esszékötete jelent meg (kettő magyarul, egy szerbül) és egy regénye (magyarul és angolul).

Németh Ferenc 1981 és 1983 között a Magyar Szó nagybecskereki tudósítója volt, majd három éven át az Újvidéki Rádió magyar nyelvű szerkesztőségének újságírójaként dolgozott. 1986-tól 1999-ig az újvidéki Forum Kiadóház Lapterjesztő osztályának vezetője volt. 1999 és 2003 között a Családi Kör hetilap újságírója, 2003-tól 2007-ig a Forum Könyvkiadó szerkesztője, valamint a már említett Létünk folyóirat főszerkesztője. Okleveles jogász, végzettségét az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szerezte. Irodalomtudományi tanulmányait az Újvidéki Egyetemem végezte, ugyanitt doktorált irodalomtudányokból. 2013-tól 2016-ig a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar docense majd egyetemi tanára, a Humán- és Társadalomtudományi Tanszék vezetője.

  • Történetmesélés és narratívaalkotás. Összekuszálódó szálak. Az európai polgárosodást időző kaszinóitól az elnyomáson át a szétmorzsolásig

A 21. századi politikai kommunikációban az identitásképzés és narratíva alkotás jelentősége elsődleges. A most bemutatott könyv látszólag egy regionális kultúrtörténetet mesél el, azonban véleményem szerint általános érvényű és kiterjeszthető a Kárpát-medence valamennyi elcsatolt területére. A két szerző magyar nemzet történetének egy ma is zajló epizódját mondja el, melyet határok szakítanak el, kultúrájában azonban egységet alkot. Ha egy, mindent magyarázó világnézetbe szeretnénk foglalni a könyv elbeszélését, akkor azt mondhatnánk, a magyar kultúra túlélésének történetét meséli el.

Én információs társadalom és digitális pedagógia kutató vagyok, most azonban a másik, nagybecskereki kalapomat veszem fel, melyben legfőbb jellemzője egy különleges közösséghez való tartozás. Annak ellenére, hogy egyre nagyobb teret nyer az online kommunikációba és a közösségi médiába vetett bizalom, mely az adatok és az algoritmusok működésén alapul, azt tapasztaljuk, hogy az érzelmek jelentősége az életünkben továbbra is elsődleges marad. A közösségi média terén végzett kutatások mutatják, hogy azon történeteket osztjuk meg a legszívesebben és jegyezzük meg a leginkább, amelyek erős érzelmeket váltanak ki. Így van ez az életünket befolyásoló social mediában és így van ez a könyvben olvasható történetekkel is.

A könyveket a történetek adják el. A történeteket pedig a konfliktusok. Éppen ezért érdekes látni, hogyan találkozik a könyvben az érzelem a ténnyel, a romantikus nemzetfelfogás a joggal, a magyar kultúráért folytatott küzdelem az elnyomó jugoszláv és szerb rendeletekkel és törvényekkel. A könyv nagy érdeme, hogy a történeteket nem kívülállók mesélik el, hiszen bizonyos szempontból emlékirat is a munka. Várady Tibor, aki nemzetközileg elismert ügyvéd és jogászprofesszor Nagybecskereken ismert ügyvéd felmenőkkel bír, míg Németh Ferenc az Újvidéki Egyetem egyetemi tanára élettörténete ugyancsak Bánáthoz kötődik. De, hogy milyen is volt ez a Bánát, melynek határai nagyjából egybeestek Torontál vármegyével?

A könyvből idézek: „Bánátban a reformkorban a könyvkultúra terjesztését, illetve a közművelődést illetően fontos szerep jutott a kaszinóknak és a magánkönyvtáraknak. A reformkor lendületében Becskerek már szemrevaló város volt. Fényes Elek írta 1839-ben, hogy „igen csinos város s főhelye Torontál vármegyének, a Bega […] hajókázható folyóvize mellett. […] Házai nagyobbrészt cseréppel fedettek, és utcái is elég rendesek. Van benne 5 templom, vármegyeháza, mellyben tartja Torontál közgyűléseit és törvényszékeit; posta és sóház hivatal, 2 casino, színház, 2 patika, sörház. Nyelvökre nézve ráczok, németek, magyarok, oláhok, tótok, bolgárok. Epreskertje a legszebb a megyében; erdőcskéje is van.” Az 5 templom egyikében történt meg az az eset, hogy egy fiúnak  a hitoktatás keretében az elsőáldozásra készítve Huzsvár László püspök azt mondta, hogy az utolsó lépés az, hogy menjen el egy szentmisére, és tegye az, amit a többiek, ismerje meg a liturgiát. Ez a fiú mindenben lemásolta a tapasztalt híveket. Amikor azok az átváltoztatás után kimentek áldozni, a fiú is követte őket, majd ő maga is áldozott. Amikor hazament, büszkén újságolta el a nagymamájának, hogy milyen ügyes volt. A nagymamám ekkor a lelkem a pokol tüzétől féltve felhívta a püspök atyát, aki megnyugtatta, nagy baj nem történt, a főpróba sikerült, következő alkalommal az áldozás majd ünnepi körülmények között zajlik.

De visszatérve a könyv történetére, a szerzők írják, hogy a „Bega menti városban mindig létezett valamiféle kétlakiság. Egyrészt megyeszékhely volt, tehát adminisztratív központ, s a város főterén, a terpeszkedő díszes megyeházban igencsak nyüzsögtek a földbirtokosok és hivatalnokok meg az ügyintézést sürgető ügyfelek, ami kissé nagyvárosi színt kölcsönzött neki, másrészt, Becskerek lényegileg egy tíz-egynéhány ezer lakosú, többnemzetiségű kisváros volt, a vidékiség minden ismertetőjelével. Többnyire kereskedők és kézművesek lakták. A Begának rendkívül nagy jelentősége volt, különösen a nagykikinda–nagybecskereki vasút megépítése előtt (de később is!), a gabona- és áruszállítás lebonyolításában. Becskereknek már akkor volt egy felismerhető jellegzetessége: puttonyos szamarakkal szállították a Bega vizét! Még a 19. század végi képeslapokon is megtaláljuk őket az alábbi, hízelgő felirattal: „Nagybecskereki vízvezeték.” Természetesen akkor a becskerekiek még a Bega vizét itták, s abból is főztek. Volt a városnak egy kedves helye is, egy népkert kaszinóval és kádfürdővel, amelyet Plankkertként ismer(t) mindenki, s amely Plank Ferenc egykori becskereki gyógyszerész emlékét őrzi.” De, hogy milyen szabályok is vonatkoztak a kaszinókra? „Az alapszabályok értelmében a kaszinóban semmiféle szerencsejátéknak nem volt helye, ebet vagy más állatot is tilos volt bevezetni, akárcsak az ottani cselédeknek borravalót adni. Énekelni, dalolni (nem túl hangosan) csak a vendéglőrészben lehetett, a tagoknak pedig, az illendőség miatt, tiltva volt feltett kalappal megjelenni, azokat úgynevezett dohányzó-sapkákkal kellett helyettesíteni.”

A felemelkedés korszakát azonban konfliktusokkal tarkított szakasz követi. A magyar kultúra kisebbségbe szorul, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd a Jugoszlávia is a magyar intézményrendszerek továbbéllését vagy éppen létrehozását hol kisebb, hol nagyobb, de alapvetően intoleranciával szemléli és nem törekszik a többnemzetiségű, elkoptatott kifejezéssel szólva multikulturális környezet megtartására. Ennek eredménye, hogy amikor egy évtizeddel ezelőtt a nagybecskereki postán várakoztunk a feleségemmel, egy mögöttünk álló szerb házaspár érdeklődve megkérdezte tőlünk, ne haragudjanak, milyen nyelvet beszélnek önök, olyan érdekes, még soha nem hallották, talán német?

Hálózatosodás és összekeveredő személyes szálak

A könyvből megtudjuk, hogy Plank Ferenc valamikor „választott polgár” és tanácsnok volt, s 1848 előtt adományozta a városnak az akkor még tekintélyes kiterjedésű, gondozott és ápolt parkot. A sors később úgy hozta, hogy a nagylelkű becskereki gyógyszerész elkerült a városból, nagy utazásokat tett, régiségeket gyűjtött, több sikertelen vállalkozásba kezdett, és szegény emberként fejezte be életét. Egerben hunyt el az 1880-as években. A Plank-kerti kaszinó egyik helyiségében kapott helyet 1846-ban az első becskereki „kisdedóvó intézet”.

Ha megengedik, a köszöntőmbe a könyvhöz kapcsolódóan a személyes szálamat is beleszövöm. Az irodalomtudomány, melynek még hódolok, ezt a műveletet a hipertext logikája alapján linkelésnek hívja. A Plank-kertben, a Polgári Kaszinó helyén most az Ifjúsági Otthon áll. Egy modernista épület, melyben édesanyám és édesapám megismerkedtek. Édesanyám magyartanár, édesapám jogász volt. Édesapám magyarul is tanulhatott jogott az Újvidéki Egyetemen, ahol ezt a lehetőséget éppen Várady Tibor biztosította. Plank Ferenc Egerben halt meg, ahol én dolgozom a Pedagógiai Karon, és többek között a jövő kisdedóvó nemzedékének képzése is hozzám tartozik. De Eger mellett az Újvidéki Egyetem szabadkai magyar nyelvű tanítóképző karához vendégtanárként is kapcsolódom, ahol éppen Németh Ferenc tanszékvezető. A beszélgetést vezető Balázs Géza pedig kedves professzorom volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Talán nem volt öncélú ez a fejtegetés, hiszen ahogy az én személyes történetemet átszövik a kapcsolódások tucatjai, úgy az olvasók is, amikor majd leteszik a könyvet már kiderítik, hogy számos szállal kapcsolódnak Nagybecskerekhez és nemzetünk kultúrájáért folytatott küzdelméhez.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Szűts Zoltán média-, digitális pedagógia, információs társadalom kutató, az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Karának dékánja.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu