Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Lehullott az ékezet…

2013.03.22. péntek, 08:50

2 563 megtekintés
Máté László

Kassai beszámoló
Az igazság melletti bátor és határozott írói kiállásnak tájainkon is sok megszívlelendő példája van, de most mégis a nagy francia író, Émile Zola több mint száz év óta kőbe vésett tiltakozását idézem. Az igazság szerelmesének aposztrofált író a Dreyfus-per kapcsán tiltakozott az antiszemitizmus ellen, amely évszázadokon mételyezte, és sajnos, mételyezi ma is a társadalmak életét, egyszer lappangó, máskor dühöngő gyűlöletet szítva. A hatalomhoz címzett levele ezzel a szóval kezdődött: J´ACUSSE..! (e:zsákűz!). Több forrásanyagban: Tiltakozom…! az értelmezése a szónak, pedig eredeti jelentése, ahogy Fábry Zoltán is többször figyelmeztetett rá: Vádolom…! Valahogy így: Vádolom a hatalom manipulációit, mert nem akarok bűnrészes lenni! Ezt nevezte a stószi kisebbségi apostol muszájhumanizmusnak.

Ebben az abszurd korban, életünk és dolgaink kapcsán gyakran van az embernek olyan késztetése, hogy meg kell szólalni, de ismerve a társadalmi (és politikai) folyamatokat (és erőket) inkább egy kézlegyintéssel intézi el az egészet: „Minek? Nem érdemes!” Aztán, ha túlcsordul a pohár, akkor mégis elpattan a fékező bilincs. Velem is valami hasonló történt szombaton este a legnézettebb szlovák kereskedelmi tévé (méltatlannak tartom nevének feltüntetésével reklámot csinálni nekik!) leghitelesebb híradójának nézése közben, amikor az általános műveltségi szint alatt bukdácsoló riporter bombahírben számolt be arról, hogy a budapesti Lánchíd léte is a szlovákok érdeme, mert elemeit az Andrássy grófok dernői vasöntődéjében, Szlovákiában (!) öntötték? Ez így kabaré, illetve bohózat, mert szerinte – mármint a riporter szerint – már a XIX. század első felében is létezett Szlovákia, és az Andrássy grófok a dernői magyarokkal együtt szőröstől-bőröstől szlovákok voltak!
Nem annyira komédiába illő az egész, ha felidézem a közel egy évvel ezelőtt zajló kassai történészkonferenciát a rozgonyi csata 700. évfordulója alkalmából, ahol egyetemi tanárok, történészek mondták végtében-hosszában, hogy a rozgonyi csata 1312-ben Szlovákiában, Kelet-Szlovákiában zajlott?! Ez is meglepetés, mert talán csak én nem tudtam, hogy Szlovákia már a XIV. században létezett?! Amikor ezt ott a helyszínen – később írásban is – szóvá tettem, akkor engem ért összeférhetetlenségi vád…
Még egy példa. Talán egy évtizede volt egy kiállítás Liptói kőművesek építették Budapestet címmel. Az esemény valami olyasmit sugallt, mintha a valóban jámbor és szorgos liptói kőművesek egy idegen ország, idegen fővárosát építették volna. Pedig mindegyik esetben elég lett volna kimondani, hogy a szlovákok 1918-ig a Magyar Királyságban éltek, nekik Buda, később Budapest ugyanolyan fővárosa volt, mint az itt élő többi népnek, nemzetnek. Mért ne építhették volna ők is országuk fővárosát?! Ezzel ellentétben a kisajátító – visszavetítő (nacionalista) szlovák történelemszemlélet mindent a sutba dob, ami a több mint kilencszáz éves közös hazában életünk és közös történelmünk része volt s inkább a tényekkel és az érzelmekkel manipulál. Türelmesek mondogatják: mindez a rövid államiságból adódó komplexus és az identitáskereső frusztráció megnyilvánulása. Jó, de meddig?
De ezek kapcsán szólnom kell a „Kassa Európa kulturális fővárosa 2013” programról is. Mindenki, közöttük a kassai magyarok is örömmel fogadták ezt a történelmi lehetőséget. Megismerve a projekt egyes részleteit azonban egyre több kérdőjel fogalmazódott meg bennünk. Nyilvánvalóbb vált, hogy a projekt tervezői a város múltjának, illetve a magyar kultúrának és hagyományoknak csak marginális szerepet szánnak. Pedig a XXI. században elkerülhetetlen szlovák-magyar megbékélésnek egyedüli esélyt kínált a kulturális főváros cím, hiszen Kassa a Magyar Királyságban Buda után a második legfontosabb város volt, ahogy a Szlovák Köztársaságban is Pozsony után a második legfontosabb város. Amikor aztán felkerült a tervezet homlokzatára Márai Sándor neve, szinte valamennyi dokumentumban és hivatalos megnyilatkozásokban csak kassai íróként szerepelt… Többünk és többszöri tiltakozása is csak kozmetikai változásokat eredményeztek!
Számomra a megnyitó ünnepség két fontos eseménye volt a Máthé Jánosról és Márai Sándorról elnevezett terek felavatása.
Máthé János azontúl, hogy névrokonom, életem kincses ajándékaként személyesen is ismerhettem, mint ahogy Kassán sokan mások is ismerték. Számomra nem csak köztéri alkotásai jelentettek betekintést művészetébe, hanem látogatásaim és beszélgetéseink a közeli műtermében. Csodálója voltam és vagyok cizellált művészetének, tisztelője végtelen emberi tisztességének és szerénységének. Én a kulturális főváros négy tartóoszlop-személyiségéhez (Márai Sándor író, Oelschläger – Őry Lajos építész, Gyula Košice szobrász, Juraj Jakubisko rendező) ötödiknek a kezdettől fogva odasoroltam Máthé János szobrászt is. Az avatóünnepségen, zimankós időben, gyér közönség előtt elhangzott, hogy Ján Mathé szlovák szobrász, majd az is, hogy kassai szobrász volt, de az még véletlenül sem, hogy magyar volt, és egy magyarul szó sem! Pedig egy köszönöm biztosan jólesett volna az égi műteremben is fáradhatatlanul szorgoskodó Mesternek, illetve a közönség körében lévő kassai magyaroknak. A fehér lepel eltávolítása után szlovákul ez van a táblán: Ján Mathé tér. Igen – Máraival mondva – nevéről már korábban lehullott az ékezet, pedig felmenői egyaránt gömöri Máthék voltak. Azt hiszem, hogy a XX. század tébolyult névváltoztatásai kapcsán ki kell mondani, hogy egy demokratának a hatalom által kikényszerített (esetleg: elvárt) névváltoztatás, legyen az szlovákról magyarra, magyarról szlovákra, egyaránt elfogadhatatlan, mert a név mindenkinek a legszemélyesebb tulajdona.
A vasárnapi Márai Sándor tér felavatására valamiféle belső feszültséggel érkeztem, amit különböző mendemondák tápláltak, de bizalmatlanságomat növelte a helyszínen látható két Márai szöveg is – szlovák nyelven. Miközben az egyik fél ölnyi is lehetett, ezért nem lehet azt állítani, hogy nem volt hely Márai gondolatainak magyar nyelven. Az ünnepség döntő mozzanatának tartottam, hogy a szlovák kormány oktatási minisztere, Dušan Čaplovič – akit egy szekérderéknyi jóakarat mellett sem lehet a szlovák-magyar közeledés és megbékélés bajnokának nevezni! – kimondta, hogy Márai Sándor magyar író volt. Az ő szavával: „…amellett, hogy magyar író volt…” Szerintem egy fontos dolog nem hangzott el – és annak el kell hangozni minden alkalommal! –, hogy Márai Sándor szobrát a kassai magyarok állították közadakozásból és ajándékozták Kassa városának!
Talán még egy momentum a megnyitó hangulatából. Szombat délután párommal együtt több helyszínt is felkerestünk, többek között a Magyar udvart, ahol Miskolc városa kapott helyet. Egy zsebkendőnyi területen négy táncospár mutatott be csodás produkciókat a Kárpát-medence tánchagyományaiból, élő zenei kísérettel. A maroknyi hely maroknyi közönsége viharos tapssal ünnepelte az egymást felülmúló táncprodukciókat és táncosokat, zenészeket. Akarva-akaratlanul átvillant az agyamon: lehet itt magyar műsor is: tánc és zene, de csak egy bezárt udvarban, egy áruház folyosóján, egy pincében, esetleg még a Tháliában, de a Fő utcán, az Állami Színházban és más központi helyen aligha ?! Vagy reménykedjünk, hogy ez a későbbiekben mégis megváltozik…?! Aligha. Mi meg újfent elmondhatjuk Fábry Zoltánnal: Košice megtagadta Kassát!
A baloldali eszmerendszer ősatyjának ismert gondolatát így parafrázálnám: Bacilus fertőzi be Közép-Európát, az antihungarizmus bacilusa. Az idült állapot különösen az utódállamokra jellemző, aminek az eredménye: a magyarok jelentős csökkenése a szomszédos országokban az elmúlt húsz évben, Szlovákiában 110 ezerrel. Nyilvánvaló, hogy ez nem csak az erőszakos és fondorlatos asszimiláció eredménye, hanem önmagunk helytállásáról kiállított elégtelen bizonyítvány is. Az viszont tény, hogy az antihungarizmusban Szlovákia éllovas, s csak sajnálattal kell kimondani, hogy a kór ellen kellő immunitást nem mutatott sem Kassa város vezetése, sem a kulturális fővárost levezénylő nonprofit szervezet, de Kassa megye önkormányzata sem, amely a napokban egynyelvű turisztikai irányjelző táblákat helyezett ki, illetve a Szlovák Köztársaság parlamentje és kormánya sem, melyek esetében hosszú a lajstrom. Talán legyen itt legalább néhány gyászos jogszabály, amit az antihungarizmus sugallt: nyelvtörvény, területi elrendezés, állampolgársági törvény, Beneš-dekrétumok megerősítése, stb. Márt csak keserű hab a tortán: Bartók és Liszt szlovákká nyilvánítása a napokban…
A kisebbségek európai helyzet kiegyensúlyozatlan és rendezetlen. Pedig jó lenne a felelős tényezőknek tudatosítani, hogy Európa 36 országában 340 nyilvántartott kisebbség él és számuk 100 millió körül mozog. Az EU 27 tagállamában nyilván kevesebb, de az őshonos nemzeti kisebbségek száma tekintélyes. Az Unió gondjaik, problémáik iránt strucc módra viselkedik, ahelyett, hogy megfogalmazna bizonyos ajánlásokat, szabályokat a tagországoknak, inkább azzal törődik, hogy például a káposztákra vagy az uborkákra vonatkozó szabályokat több tízezernyi(!) szót tartalmazó dokumentumokban foglalja össze!…
Eljátszadozom a képzelettel, hogy ha élne Émile Zola, helyzetünk ismeretében ugyan mit tenne?..,megszólalna-e legendás igazságérzete?! Hiszem, hogy az előbb felsorolt önkormányzati, kormányzati és uniós tényezőknek ezt írná: J´ACUSSE…!
Kassa, 2013. január 21.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu