Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Lőrincze Lajos emlékezete

2013.10.29. kedd, 20:01

4 110 megtekintés
Balogh Ferencné

Elhangzott 2013. október 11-én Veszprémben, az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban a Lőrincze-emlékszoba megnyitásán.
Kedves vendégeink, Lőrincze Lajos családtagjai, barátai, tisztelői!
1993. okt. 11-én (ma 20 éve), életének 78. évében, hosszas betegeskedés után elhunyt Lőrincze Lajos nyelvész. November 4-én kétezer ember állt a ravatalánál: bakonyi népdalok és református zsoltárok kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Gyászolták mindenütt, ahol magyarok élnek a világon. Szentgáltól Debrecenig, Hegyeshalomtól Sárospatakig, Erdélytől Amerikáig egyaránt szíven ütötte az embereket a halála.

A búcsúztatókban, és a hamarosan napvilágot látott megemlékezésekben kirajzolódtak Lőrincze Lajos sokszínű életművének, gazdag munkásságának színterei. A szülőföld (Tamás Márta polgármester) „Magyarország első emberétől” búcsúzott, (akit egy bukovinai fiatal pásztor nevezett így, mert hiszen őt hallgatta mindenhol, mindenki), attól, aki a cselédsorról küzdötte fel magát szakmája és a társadalom legmagasabb fokára, miközben egy percre sem feledte, honnan jött és mit köszönhet szülőföldjének. Hálából beemelte Szentgált a magyar emberek tudatába. A pályatárs Grétsy László azt elemezte, hogy a nyelvjáráskutatás és névtan jeles alkotó egyéniségéből miként vált az anyanyelv védelmezőjévé. Mátyás István újságíró „örökös nyelvőrségen” látta mesterét. Valóban: kitartóan, fél évszázadon keresztül, nappal és álmatlan éjszakáin gyűjtötte a köznyelvi fordulatokat, a sajtóban elkövetett vétségeket, a költők, írók szép nyelvi találatait. Minden érdekességet, különlegességet, hibát fel-és megjegyzett. Szürke dobozaiban gyűltek a „fél-cédulák” , hogy aztán megszülessenek belőlük a nyelvművelő öt-percek, majd előadásai és könyvei. „A nemzet tanáraként” írtak és beszéltek róla. Mind a két szónak hangsúlyos jelentése volt Lőrinczével kapcsolatban. A tanárság szívéből fakadt, és lenyűgöző tudással párosult. Soha nem oktató hangnemben beszélt, írt, hanem komoly, szép szóval. Tárgyilagosan mutatott rá a hibákra, és célja az elgondolkodtatás volt. Maga mondta: „a mai nyelvművelés ostorozás helyett inkább tapintatosan nevelni óhajt, sértegetések helyett inkább magyarázza a hibát.” Megszámlálhatatlan sok levelet kapott, melyekre többnyire válaszolt, és mindig türelmesen meghallgatta azokat is, akik nem értettek egyet vele bizonyos kérdésekben. Ezért lehetett eredményes pedagógus. Édes anyanyelvünk rádiós öt-perceivel négy évtizeden keresztül folyamatosan ébren tudta tartani az emberek érdeklődését az anyanyelv iránt. Sokáig és sokan éreztük úgy, hogy a déli harangszó és Lőrincze Lajos összetartoznak. Iskolázottságra és földrajzi határokra való tekintet nélkül sok-sok magyar emberben ébresztette fel a nyelvi lelkiismeret-furdalást. Igen sokan „lőrinczéztek” abban az időben, beszéltek és vitatkoztak a helyes nyelvhasználatról, beszédről.” Erősen hiányzik nekünk vasárnaponként Lőrincze tanár úr prédikációja (Benkő Samu). Jelenség volt, ő volt A LŐRINCZE. Szelíd, kedves hangja ma is fülünkben cseng: ízes, dunántúli kiejtését szülőföldjéről Szentgálról hozta, és mindvégig megőrizte. A nyelvi ismeretterjesztés visszatérő alkalmai voltak számára A magyar nyelv hetei, de könyvei: a Nyelv és élet, az Édes anyanyelvünk, a Nyelvőrségen, az Emberközpontú nyelvművelés szintén ezt a tevékenységet szolgálták. Keveseknek és ritkán adatik meg olyan ismeretterjesztő, szervező és kapcsolattartó képesség, mint az övé volt, és olyan természetes otthonosság az akadémián és a falusi művelődési házakban, az amerikai vasárnapi iskolákban és az erdélyi falvakban egyaránt. Népszerűségét szerénységgel, emberi és tudósi visszafogottsággal élte meg. Bár a határidőkkel gyakran meggyűl a baja, könnyen, élvezettel, és nagyon tudatosan dolgozott. Így vallott erről: „Öröm, élvezet egy-egy nyelvi jelenséget bogozni, sorsának alakulását felderíteni, értelmét, értékét meghatározni, jövendőjét megjósolni. Az alkotás örömét érzi néha az ember egy-egy kis öt-perc megírásakor is, hiszen mindegyik téma új kérdéseket vet fel. Az meg külön öröm,-, hogyan is kezdje az ember, aztán hogyan építse fel mondandóját, védő- vagy vádbeszédét, s végül: mivel fejezze be, hogy valami kis kedves, elgondolkodtató emléket kapjon a hallgató. Maga a felolvasás is gond és öröm. Különösen akkor, ha irodalmi idézet is kerül a fejtegetésbe. Bevallom, igen szívesen fejezem be öt-perceimet egy-egy szép verssorral.” (A betű megöl, a lélek megelevenít). Csodálatos memóriájában mindig készen álltak az irodalmi idézetek, példák. Különösen közel állt szívéhez Arany János és Áprily Lajos, de a kortárs irodalomban is naprakész volt. Hatalmas irodalmi műveltséget szerzett,és számtalan kötetet dedikáltak neki a szerzők, mint eszme- és harcostársuknak. Ő maga is könnyed, természetes íráskészséggel, szépírói vénával rendelkezett. Csodáltuk szellemes, finom humorát is.
Sokan, (talán Pomogáts Béla és Czine Mihály a leggyakrabban) azt a hatalmas és eredményes munkát hangsúlyozták, melyet a külföldön élő magyarok felvilágosításáért, összefogásáért, a magyar hazához, és az anyanyelvhez kötéséért tett. Népben, nemzetben gondolkodott. Illyés Gyulával együtt vallotta, hogy létezik egy „haza a magasban” (ma úgy mondanák: virtuális haza). Czine Mihály írta róla, hogy „ő jelentette évtizedeken keresztül a kisebbségben és a szétszórtságban élőknek az együvé-tartozás tudatát és a számontartottság reményét. A nemzettudat ápolásában, a nyelvi ízlés nemesítésében történelmi jelentőségű a munkássága” . Számtalan előadást, fárasztó utazásokat, komoly diplomáciai egyezkedéseket igényelt, jelentett ez a munka. Írókkal, nyelvészekkel, egyházi személyekkel közösen teremtették meg a Magyarok Világszövetségében az Anyanyelvi Konferenciákat, mint a kapcsolattartás visszatérő keretét és lehetőségét. Külföldön és idehaza sem tetszett akkoriban ez a törekvésmindenkinek, mégis, ezekben a nehéz politikai időkben is tudott eredményeket elérni. Ma, -amikor szabadon lehet utazni, a külföldön élő magyarok állampolgárságot és szavazati jogot kapnak, -ennek jelentőségét a fiatalabb generációk fel sem tudják fogni. Nyelvművelése „emberközpontú „ volt- ezt a fogalmat és jelenséget is ő hozta be a köztudatba.- a korábbi nyelvközpontú nyelvművelés helyett. Azt hangsúlyozta, hogy a beszélő ember és mondandója az elsődleges, ehhez kell a helyes és hatásos nyelvi formákat megtalálni. Tudta, hogy „a nyelvi kultúra egy általánosabb kultúra és magatartásmód szerves eleme” . (Kováts Dániel) Jogosan emlegetik az elmúlt fél évszázadot a nyelvészetben Lőrincze korszaknak. Halála után az Anyanyelvápolók Szövetsége Lőrincze -díjat alapított azok elismerésére, akik folytatják a munkáját, az ő szellemében tevékenykednek. Graf Rezső pedig Lőrincze-breviáriumot állított össze, hogy fontosabb írásaihoz újra hozzá lehessen férni.
Nem tisztem, és nem vagyok hivatva rá, hogy itt és most Lőrincze teljes életművét felvázoljam, a Lőrincze jelenséget értékeljem. A nyelvésztársaknak sem sikerült még egészen Mint ahogy a nyelvápolás méltó helyét sem találták meg még a nyelvtudományban. Én úgy érzem, hogy az anyanyelvápolás ügye ma rosszabbul áll, mint korábban, pedig nyelvünk állapota komoly aggodalomra ad okot, és újabb Lőrinczék után kiált.
Mi ehhez képest ez a mi kis kiállításunk, enteriőrünk? Emlékezés, emlékeztetés, a figyelem felkeltése? Készülődés a 100. születésnapra? Talán mindegyik. Mert ahogy a családnak, úgy a szülőföldnek a legfájdalmasabb a veszteség, hiszen a tudós, a nyelvápoló, a közéleti ember ráadásul a szívünkhöz oly közel álló személy volt. Egyenes tartása, kicsit félrehajtott feje, halk, de határozott, meleg hangja emlékezetünkben él. Hiszen „ha az ember valakit nagyon becsül, tisztel és szeret, annak arcában, szemében, mozgásában is felfedez valami kedveset, vonzót” , mint ahogy ő mondta Keresztury Dezsővel kapcsolatban. De a veszteség mellett a büszkeségünk is nagyobb, erősebb a másokénál, hogy a miénknek mondhatjuk.
Vessünk egy pillantást a kiállítás tárgyaira: íróasztala mellett állt ez a kis kerek asztal a karosszékkel: itt fogadta vendégeit, beszélgető társait. A fogason orkán-kabátja lóg, a vállfa Eötvös-kollégista korából való. Háta mögött, keze ügyében a teljes nyelvészeti szakirodalom, könyvek, bekötött folyóiratok, dossziék. Csak meg kellett forgatni ezt a könyves állványt, hogy a legfontosabbakat kézbe vehesse. Komoly Biblia-gyűjteménye volt, itt azt az Új-testamentumot állítottuk ki, melyet konfirmációjára kapott Pápán. A Biblia nemcsak református hitének mindennapi kísérője, hanem kiapadhatatlan nyelvi példáinak forrása is volt. A bicska: mert falusi legény hogyan lehetne bicska nélkül! De nyelvjárásgyűjtő útjainak is nélkülözhetetlen segédeszköze volt. Szépen tudott faragni vele, és a rendszeresen fogyasztott almákat is ezzel darabolta fel. Sokan tudták, hogy gyűjti őket, ezért gyakran kapott ajándékba is egyet-egyet. Itt csak jelzésszerűen érzékeltethettük óriási szépirodalmi könyvgyűjteményét, amely egy egész szobát megtöltött. Képek és szobrok, faragások vették körül, köztük az itt látható Erzsébet-díj és az a padlóváza, melyet 1986-ban, 70. születésnapján Veszprém megyétől kapott. Diplomata-táskája sok érdekes utazásról tudna mesélni. Könyvek, fényképek, oklevelek, a diákkori kockás füzetecskék, gyakran gyorsírással, szentgáli, almádi, veszprémi találkozások meghívói, programjai,- mind utalnak sokszínű kapcsolataira, kapcsolatainkra.
Mert mint a föl-föl dobott kő, mindig visszahullott a szülőföldre. (Ady). Innen vette példáit, innen eredeztette egyéniségét, emberi tartását. Megismert meg egy érdekes közösségi életformát, s az emberi magatartás szabályait, törvényeit, vonzó példákat, egész életére kiható érvénnyel. „Szülőföldem nyelvét ízlelgetem ma is” írta, és arra figyelmeztetett Pápára visszatekintve, hogy „a jó iskola egy életre feltarisznyál” . Gyakran emlegette „hű felnevelőit, a dunántúli dombokat” . Egész életében úgy érezte, hogy „tartozik a nemes vármegyének” . Amikor csak tehette, hazajött. Velünk volt A magyar nyelv heteiben, az V. Anyanyelvi Konferencián, és amikor híres megyei nyelvészeinkre (Simonyi Zsigmondra, Nagy J. Bélára, Somogyi Gedeonra) emlékeztünk. Gyakran hívtuk, mindig vártuk és szívesen fogadtuk. A fiatal korában Szentgálon összegyűjtött 18-19. századi szavakat idős korában újra elővette, kiegészítette, és a gyűjteményt Bilingérezés címen 70. születésnapjára a megyei könyvtár kiadta. Megnől az ember szíve című utolsó könyvét Veszprémben szerkesztettük, és az Új Horizont (és szerkesztője, Raffai István) pásztorolta. Magam Emlékezés és bibliográfia címen gyűjtöttem össze írásait. Tevékenységét és tudását számos országos kitüntetéssel, díjjal ismerték el, szülőmegyéje 1983-ban a Veszprém megyéért kitüntetés arany fokozatát, 1993-ban pedig Veszprém megyéért emlékérmet adományozott hű fiának (ez utóbbit már csak felesége vehette át a temetés napján). Három általános iskola (Szentgál, Hegyeshalom és Mikóháza) viseli a nevét, és ápolja rendszeresen emlékét a fiatalok körében.
Én osztozom Szende Aladár bizakodásában, aki Arany János szavait hívta segítségül, amikor Lőrincze Lajos emlékezetéről írt, hogy ugyanis „nőttön nő tiszta fénye, amint időben, térben távozik” . Megérdemli. Mi pedig féltő szeretettel ápoljuk emlékét és hálásak vagyunk, hogy kortársai lehettünk.
Befejezésül varázsoljuk ide közénk Lőrincze Lajost, szeretett Lajos bácsinkat, nézzünk meg egy videó-részletet, melyben kedves arcával, meleg hangjával, megfontolt, okos szavaival szembesülünk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
INFORMÁCIÓK
Az emlékszoba megtekinthető: Veszprém, Komakút tér 3.
A szerző: Balogh Ferencné ny. igazgatóhelyettes, Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu