MÁTÉ LÁSZLÓ (KASSA)

1967. október 20-a jelentős nap volt a csehszlovákiai (szlovákiai, „szlovenszkói”, felvidéki) magyar közösség életében. Ekkor került sor az első Kazinczy Nyelvművelő Napok nyitónapjára Kassán.

Generációs élményt jelentett, hogy Kassán megindulhattak a magyar nyelvművelő napok, Kazinczy Ferenc szellemében. Kisebbségi térfelünkről mindenki ott volt, aki számított: pedagógusok, írók, újságírók, hivatásos és amatőr nyelvészek, kassai polgárok. Telt házzal indult, a résztvevők jelentős részének nem jutott ülőhely.

Máté László emlékezése az elmúlt 50 évre (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Mondhatná a később születettek közül valaki: könnyű volt, mert felmenő ágon járt nemzeti közösségünk: a népszámlálási adatok állandó gyarapodásról szóltak, azokban az években járt legtöbb magyar gyerek magyar iskolába – százezer! – (alapiskolába 70 ezer, középiskolába 30 ezer), és már érezhető volt a közeledő prágai tavasz fuvallata, amikor egyszerre minket is megkérdeztek: mit szeretnénk?.., és egyszerre magyar is lehetett miniszter (Dobos László), a parlament alelnöke (dr. Szabó Rezső), járási és kerületi hivatalokba sok fontos képviselőnk kapott helyett. És törvénybe – alkotmánytörvénybe! – foglalták jogainkat! Ez volt az az emlékezetes 144/68-as nemzetiségi alkotmánytörvény, amelyet ha meg is hamisítottak, és kevés pontja is valósult meg, a mai napig megmaradt egyedüli próbálkozásként helyzetünk törvényes rendezésére. (A rendszerváltást követően a szlovák politikai elit, közöttük volt koalíciós partnereink, még tárgyalni sem voltak hajlandóak egy hasonló dokumentum előkészítéséről és elfogadásáról?!)

S ha már tanácskozásunkra a Thália Színház Márai Stúdiószínpadának falai között kerül sor, akkor azt is el kell mondani, hogy az első Kazinczy Napok kezdeményezései között voltak ilyenek is: Magyar színházat és magyar hetilapot Kassának! Megindult az aláírásgyűjtés, pénzadományok gyűjtése Abaúj, Gömör, Zemplén és Ung megye vidékén, amikor az ottani termelőszövetkezetek öt, tíz- húszezer koronás támogatásokat ajánlottak fel a kassai magyar színház javára, aminek eredményeként rövid idő alatt létrejött a mostani Kassai Thália Színház!

Sokan voltak a Kazinczy Napok elindítói, csak néhány név közülük: Fábry Zoltán, dr. Szabó Rezső, Dobos László, Jakab István, és a legendás Kassai Batsányi Kör két oszlopos tagja: Béres József, Görcsös Mihály, az Eperjesi Kerületi Pedagógiai Intézetből Balogh Márta, később Kossuth János, majd Szatmáry József. A kezdetektől támogatta a rendezvényt a két kassai magyar iskola legendás igazgatója: Schulz György és Rácz Olivér.

A magyarországi nyelvészek közül már az elsőn ott volt Bárczi Géza akadémikus, Deme László, majd később Szathmári István, Bencédy József, Wacha Imre, Montágh Imre, és mások. Az irodalomtörténészek közül Czine Mihály, Pomogáts Béla, de a prágai Károly Egyetemről Rákos Péter, Bredár Gyula, Blaskovics József. A határon túli magyar közösségek nyelvészei közül először a vajdaságiak vettek részt, majd az erdélyiek, de jöttek később a muravidéki, horvátországi, kárpátaljai és burgenlandi magyarok képviselői is.

Az első Kazinczy Nyelvművelő Napokon a 70 éves Fábry Zoltán újabb szívrohama miatt nem lehetett jelen, Kazinczy elkötelezettségében című tanulmányát felolvasták. Ebben többek között ezt írja: Erős várunk a nyelv! Erős lett, mert Kazinczyk építették. Tervet készítettek, alapoztak, téglát téglára raktak, falakat húztak, és tetőt boltoztak; várat építettek, időtállót, maradandót, erőset. Lakjuk-e, védjük-e? Lakói és őrei vagyunk-e tényleg? Majd néhány sorral lejjebb látnoki jövendölése: Mert kevesen vagyunk, és oldott kévét kell összetartanunk.

A Kazinczy Napokon a kezdeti években a nyelvművelésen volt a hangsúly, amelyhez fokozatosan társult a nyelvvédelem, mint például 1984-ben a magyar iskolák megvédése. Kimondhatjuk: a rendszerváltás nem hozta el elvárásaink teljesülését, sőt, fokozódott az asszimilációs nyomás közösségünkre. Példaként szolgálhat a szlovák nyelvtörvény, amely ellenünk és a magyar nyelv ellen született! A több mint 10 éves kormányzati jelenlétünk sem hozott megnyugtató eredményeket, mert veszteségeinket – mintha sokszor szűk környezetünkben sem mernénk számba venni! – óriásiak, szinte hegyomlásnyiak. Húsz év alatt több mint százezerrel lettünk kevesebben, a magyar iskolába járó gyerekek száma a felével csökkent, intézményeink, egy – a komáromi Selye János Egyetem kivételével – nem gyarapodtak.

Ki kell mondani: a 20. században – a két világháború fájdalmas veszteségein túl – a magyarok száma a Kárpát-medencében több mint 2 millióval csökkent, a magyar nyelvhasználat tragikusan visszavonulóban van. A magyar nyelv veszélyeztetett nyelv lett a Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, és Kassa városában a mellőzött nyelv sorsára jutott!

Megmaradásunk objektív feltételei: nemzetiségi törvény, kollektív jogok, a magyar nyelv regionális nyelvvé emelése, ami ugyan nem garancia, de elmaradhatatlan evidencia. No, és a szubjektívek, hiszen Fábry Zoltán szerint: Minden rajtunk áll!  Amíg közösségünk egyik legjelesebbje gyakran értekezett az „otthonmagyarok”-ról (akik csak otthon merik használni anyanyelvüket), az utóbbi időben egyre többet hallunk „félmagyarok”-ról (akik félnek, hogy  megtudják róluk, hogy magyarok!..)

Sok a kisebbségi sorsunkból (is) fakadt megosztottság, bizalmatlanság, egymásnak feszülés, gyűlölet. dermesztő önpusztítás. Itteni nemzeti közösségünk lemenő ágra került. Példa az idei megyei választások: Ettől már lejjebb nem lehet!

Szakértők tudni vélik: változás állt be a szlovák kormány irányunkban folytatott stratégiájában. Amíg a Mečiar kormányok eszeveszett magyargyűlölete, és az első Fico kormány agresszív asszimilációs politikája jégesőként suhogott felettünk, addig Fico utóbbi két kormánya látva önfeladásunk mértékét, kivár, attól vezérelve: mi képesek vagyunk többet ártani önmagunknak bármilyen nacionalista kormánynál! S ehhez csatlakozik az utóbbi időben a szlovák-magyar viszonyt ferencjóskásan „minden szép, minden jó” értékelés, ami egy csalóka délibáb, mert naponta itt suhog felettünk a nyelvünket gúzsba kötő nyelvtörvény, az ellenünk született megalázó állampolgársági törvény, a dermesztő időket idéző Beneš-dekrétumok törvényben deklarált sérthetetlensége, és az ország szegényei továbbra is a magyar vidékek, és annak lakosai!

Az 50 évvel ezelőtti – most már elmenő – generáció irányjelzői 1956 és 1968 voltak. Minden generációnak szükséges megfogalmaznia önmagát – ezt kell tenni a 21. század első generációjának, a mostani 20-30 éveseknek is. 2018 – bibliai hasonlattal – a babilóniai fogságunk századik esztendeje, a prágai tavasz ötvenedik éve, és az 50. Kazinczy Napok arra kell, hogy sarkalljanak bennünket, hogy az asszimilációval szembe a disszimilációt állítsuk: a sorok kiszélesedését és gyarapítását, a családok, egyházi és civil közösségek, intézményeink erősödését. Meg kell találnunk a közömbösség és az egymás iránti bizalmatlanság ellenszerét, s valahogy úgy vezetni életünket, hogy ne okozzunk csalódást egymásnak, különösen azok ne okozzanak csalódást, akik közösségünk képviseletére vállalkoztak. Az önbizalom és önbecsülés növelése a feltétele annak, hogy a Németh László által megfogalmazott „emelkedő nemzet” útjára lépjünk.

A Kazinczy Napok esetében pedig nem szűkíteni az együttműködést – csak nem elzárkózni! -, hanem bővíteni tudományos intézmények, civil szervezetek irányába, új támogatókat, partnereket keresve.

Tanácskozásaink keretét a reformáció 500. évfordulója adja. Sok-sok példa szól majd anyanyelvhasználatról, emberi hűségről és helytállásokról. Erőinket megsokszorozza, szívünket és lelkünket égi magasságokba emeli a református énekeskönyv 370. dicsérete „Jövel, Szentlélek Úristen”, s annak olyan sora „egybegyűjtvén sok népeket”, vagy a 90. zsoltár sziklaszilárd hite: „Tebenned bíztunk eleitől fogva.., amelynek alapján az idei Kazinczy Napok üzenete is csak ez lehet: megmaradni – gyarapodni!

Az 59. Kazinczy Napokon, Kassán, 2017. november 2-án elhangzott beszéd szerkesztett változata.