KOMRÓCZY GYÖRGY (Székelyudvarhely)

A történelmi fordulat – diktatúrából demokráciába – harminc éve sem volt elég az erdélyi magyar tannyelvű iskolák tankönyvgondjainak orvoslására. Magyarán: még ma is forgalomban vannak olyan tankönyvek, amelyek – tekintélyes szakemberek szerint – alkalmatlanok az iskolai oktatásra. Leginkább a románból fordított tankönyvekkel van baj.

Román szerzőktől származó, negyedik osztályos történelemtankönyv. Fotó: Libris.ro

Például azért, mert gyenge színvonalú a fordítás, emiatt sok bennük a magyartalan kifejezés, de lehet szó tárgyi tévedésről, ferdítésről, szándékos hamisításról, sőt – horribile dictu – a gyűlöletkeltés, az iskolai osztályok hangulatának mérgezése sem zárható ki. A dákok viselete és a román parasztok ruhája. Történt nemrégiben, hogy újságban megjelent írás hatására szülők méltatlankodtak az alsó tagozatos negyedikeseknek szóló, románból fordított történelemtankönyv bizonyos információi és állításai okán (a szerzők: Cleopatra Mihăilescu és Tudora Pițilă; Aramis Kiadó Bukarest, 2018). Természetesen a vélt tévedések, a talán szándékos – és a magyarságot bántó/sértő – hamisítások, légből kapott állítások „helyreigazítása” a történészekre tartozik, de a tankönyv visszavonatásában a szülők számítanak politikusaink (van történész szenátorunk!) és szakmai szervezeteink közreműködésére.

A nemtetszés igazolására említek néhány példát. (1) A könyv 21. oldalán található térkép (Nemzetiségek Romániában, 2011) Székelyföld kivételével alig jelzi a magyarok jelenlétét Szatmár, Bihar, Szilágy és Kolozs megyében. Nincs feltüntetve magyar lakosság Brassó, Fehér, Hunyad, Arad, Temes, Krassó-Szörény, Máramaros, Beszterce-Naszód megyében, a moldvai magyarokról nem is beszélve. (2) A 27. oldalon ez olvasható: „A magyarok Erdély nyugati részén és a Pannon-síkságon telepedtek le a IX. században, és államot alapítottak (…) A XI. század folyamán Erdélyben is megtelepedtek, ezáltal átalakult a románok életmódja, társadalmi, politikai és vallási szerveződése (sokan felvették a katolikus vallást).” (3) Szövegrészlet a 44. oldalról: „A géták vagy dákok a trák népességhez tartoztak (…) országukat Daciának nevezték, fővárosuk Sarmisegetuza volt (…) A dákok átvették a római életmódot, szokásaikat, kultúrát és nyelvet (…) vagyis fokozatosan elrómaiasodtak. Vegyes házasságokat kötöttek, így kialakult a dákó-római népesség, mely beolvasztotta a vándornépeket. Kr.u. a VIII. század végére kialakult a román nép, mely román nyelven beszélt. Ez a nyelv római eredetű, de megőrzött dák szavakat.” És ez a mondat is érdekes: „A dákok viselete hasonlatos volt a román parasztok ruhájához.” (4) A 46. oldalon Anonymus gesztájából idéznek a szerzők elég trükkösen, aztán hivatkoznak IV. századi dokumentumokra (!!), melyekből megtudható, hogy Erdély megalapítói román vajdák voltak: Menumorut, Gelu és Glad. (Ezek a nevek Anonymusnál Ménmarót, Gyula/Geula/Gyalu és Galád. A szakirodalom szerint Anonymus fantázianevei és az ügyeskedő történetírók románosították őket.) Nos, a román vajdaságokat támadták meg – a szerzők szerint – a Pannóniában letelepedett magyarok, majd a X–XIII. századok folyamán meghódítják Erdélyt – olvasható a 48. oldalon.

Hol, mikor alakult ki a román nyelv? Komoly nyelvészeti feladatot is kapnak a tanulók a tankönyv 63. oldalán: 16 megadott szóból kell kiválasztaniuk a latin, szláv és a dák eredetű szavakat. Utánanéztem: a 16 szóból van egy latin, két szláv eredetű, dák egy sincs. Ha már a nyelv/nyelvészet területére kalauzoltak a szerzők, kijelenthetjük: ez az az egyik bizonyító erővel megáldott tudományág, amely képes bizonyos – etnogenezissel kapcsolatos – men­demondák cáfolatára. Abban teljes az egyetértés a nyelvtudományban, hogy a román is újlatin nyelv, a latinból fejlődött ki, akárcsak az olasz, francia, spanyol, portugál. A vitás kérdés csak az, hogy hol és mikor. A kérdéskörnek igen gazdag az irodalma, ezért most csak néhány lényeges dolgot említek. Dan Ungureanu, a Prágai Egyetem nyelvészprofesszora a 2017-ben megjelent Romînă și dialecte italiene (A román nyelv és az itáliai nyelvjárások) című könyvében arra a következtetésre jut, hogy a régi elmélet, mely szerint a román nyelv az egykori Dacia területén alakult ki a dák és a latin egybeolvadásából: nem állja meg a helyét. Ugyanis bizonyos hangváltozások és más egyezések alapján határozottan állítható – mondja a szerző –, hogy azok a IV–VII. században történtek Nyugat-Lombardiában, azaz Északkelet Olaszországban, nem pedig Erdély területén. A hangtani és jelentéstani szempontból megvizsgált olasz tájszavak a román és az olasz nyelv szoros kapcsolatát bizonyítják. Román régészek is osztják Ungureanu meglátásait és azt mondják, hogy a román nép a VI–VII. században az Olaszországból a Duna vidékére került népességből alakult ki. Igencsak találó itt megjegyezni, hogy az olasz-oláh-vlah-valah szavak etimológiailag összetartoznak. Hosszasan lehetne beszélni a román és albán nyelvi kapcsolatokról is: több száz albán szó van a román alapszókincsben – olyan albán szavak, amelyek más balkáni nyelvekben nincsenek –, és az albánban is vannak román jövevényszavak, emellett a kimutatható közös hangváltozások is jelentősek. A románok és albánok együttélésének területét a szakemberek a Balkán-hegység és a Duna közé helyezik a IV–VI. században. Az albán együttélés mellett jelentős a szláv szomszédság és együttélés is: a román alapszókincsnek csaknem fele szláv eredetű. A román nyelvnek van három balkáni változata/nyelvjárása: aromán/arumén vagy macedo-román (Görögországban, Macedóniában és Dél-Albániában); meglenoromán (macedon–görög határ); isztroromán (az Isztriai-félszigeten és Horvátországban). Az erdélyi víz- és helynevek etimológiája (eredete) is cáfolja a szerzőpár számos állítását. Jó, ha tudjuk: az erdélyi román helynevek/településnevek nagy többsége magyar eredetű. A magyar jelleg eltüntetése Trianon után elkezdődött és a mai napig tart, ha lassúbb ütemben is.

Nem fontos most tovább bővíteni a szerzőpár bizonyos állításait cáfoló tudományos munkák listáját. Inkább Dan Ungureanu időszerű ajánlatára kellene figyelniük a tudományágak képviselőinek: higgadtan kommunikáljanak egymással. Megújult együttműködést szorgalmaz a Magyar–Román Történész Vegyes Bizottság is. Alelnöke, Miskolczy Ambrus a történetírás klasszikusának, a műfaj megújítójának nevezte Lucian Boia román történészt. A szakmai együttműködés apropóján azonban van egy csípős mondata is Miskolczynak: „A politika a legnagyobb kurva!” Megérett az elhantolásra a nacionálkommunista történetírás. Nem zárható ki, hogy a fentiekben említett tankönyv dölyfös, romándomináns hangulata már a kisiskolásokban elülteti az idegengyűlölet magjait. Hogy nem mérgezi-e a gyermekek tudatát? Hogy aztán majd felnőttkorukban ránk szóljanak, ha magyarul beszélünk egymás közt; hogy magyarellenes rigmusokat ordibáljanak a lelátókon; hogy üldözőbe vegyék nemzeti szimbólumainkat, szavainkat, helységnévtábláinkat… Saját szülőföldünkön és országunkban! A politikai maffia víziójára pedig – mely szerint elmagyarosítják a székelyföldi románokat – minden kétséget kizáróan ráillik az agyalágyultság kórisméje (diagnózisa). A megörökölt, felélesztett (?) nacionálkommunista történetírás nagyon megérett az elhantolásra. Hogy minél előbb új, emberibb, toleranciabarát fejezet nyílhasson a többnemzetiségű Erdélyben/Romániában a megálmodott transzilvanizmus és európaiság szellemében.

A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró. Az írást a Krónikaonline.ro és a szerző engedélyével vettük át.