HORVÁTH FLORENCIA (BUDAPEST)

A magyar nyelv hetének negyedik napján a magyartanároké volt a főszerepe, ugyanis Balázs Géza felelős szerkesztő, Blankó Miklós szerkesztőségi tag, Hadikné Végh Katalin és Terdikné Takács Szilvia magyartanárok pódiumbeszélgetése volt hallható a Magyaróra-fórum keretein belül.

A nézőket Balázs Géza köszöntötte, elmondta, hogy a nap programja, az élő Magyaróra valójában az azonos című folyóiratra utal, ugyanis ezúttal egy kibővített szerkesztőségi beszélgetés hallható. Megkérdezte a magyartanár kollégákat, hogyan és miként találkoztak először a lappal.

Hadikné Végh Katalin elmondta, a szakmai fórumon követi nyomon a folyóiratok életét, ám még soha nem találkozott olyannal, ami külön magyartanároknak szól. Örömmel látta, hogy a Magyaróra a pandémia idején online is elérhetővé vált. Hiánypótlónak, széles spektrumot bemutatónak és befogadónak titulálta, azt mondta bátran adja emelt magyar érettségire készülő diákjai kezébe. Hadikné – kutatótanár lévén – a lap szinte minden számában publikált, reménykedik benne, hogy az ő szakterületének, a 19. század végi orosz irodalomnak is szentel majd a szerkesztőség egy külön lapszámot, amelyben örömmel jelentetné meg írásait.

Terdikné Takács Szilvia szerint az emberek a magyar oktatás kapcsán az elméletekre, a különféle pedagógiai stratégiákra asszociálnak, de amikor meglátta, hogy a folyóirat ezt a címet kapta, sokkal inkább a gyakorlati dolgok jelentek meg előtte, a tanterem, a gyerekek. Számára nagyon szívmelengető találkozás volt, hiszen az élő, életszerű dolgokat juttatta eszébe. Elmondta, hogy nagyon szeret egy-egy tanulmányból ötleteket venni az óráihoz, és olyanokról is olvasni, amit ő soha nem csinálna az óráin, mégis ezek az ismeretek tágítják világlátását, de a vallomásos körkérdések is érdeklik.

Balázs Géza elmondta, hogy a Magyartanítás folyóirat ötven évfolyamot megért, s az utolsó főszerkesztő, Adamikné Jászó Anna szerette volna hogy a megjelenés folytatódjon. Azonban az intézmény, amit felkerestek vele, nem fogadta el ezzel a névvel, Balázsék pedig ezesetben vissza akarták kérni a nevet, de ez nem volt lehetséges. Így Minya Károly ötlete alapján kapta meg jelenlegi nevét. Azt gondolták, mivel magyarórája minden embernek volt, még ha nem is szerette a nyelvtant, a verselemzést, egy-egy regény, vers azért megérintette. Így bíztak benne, hogy mindenkinek kellemes emlékek jutnak majd eszébe a cím hallatán. Blankó hozzátette, megfordult fejükben az Új Magyartanítás elnevezés is, ám nem jelentethették meg, mivel a Magyartanítás név is létezett, s a kettő túlságosan hasonló volt. Azt mondta örül, hogy végül így alakult, hiszen kitágította a fogalmat, nemcsak a tanárok, de a diákok felől is sokkal inkább megközelítőbbé vált. Blankó szerint nagy vívódás volt, hogy tematikus vagy nem tematikus számok legyenek-e, ám azt gondolták, ha az első opciót választják, mert így még jobban hasznosíthatóak lesznek a lapszámok, hiszen mini tanulmánykötetként is felfoghatóak.

Balázs a tanárok helyzetére terelte a szót, azt kérdezte kolléganőitől, mennyire vannak magukra hagyva az oktatás, a tananyag megfelelő átadása terén és ehhez hogyan kapcsolódik a Magyaróra a saját életükben. Hadikné dicsérte a lapot, elmondta, hogy számára új lehetőségeket nyitott meg, illetve kiemelte, hogy a gimnáziumban ahol tanít, több doktori végzetséggel rendelkező pedagógus is dolgozik, például dr. Laczkó Eszter, akinek egy Ovidius-cikke és dr. Kraszani Gáspár, akinek egy Erkel-cikke jelent meg a folyóiratban. Hadikné elmondta, a folyóiratnak hála nincsenek arra kényszerítve, hogy házaljanak cikkeikkel, egyből ennek a szerkesztőségnek küldhetik őket. Az anyagszerűségről is beszélt, arról, hogy nem kell könyvtárba járva elolvasnia a szakirodalmakat különféle helyekről, hanem egyhelyen megtalálja a friss kutatásokat. Azt látja, a magyartanítás vállságban van, hatalmas a csökkenés a tantárgy iránt való érdeklődésben. Meghökkentő volt hallani, hogy amikor indult az emelt szintű képzés, kb. tízezren jelentkeztek, most már csak kétezren mennek magyarból emelt szinten érettségizni. Kifejtette, hogy sajnos nincs idő és lehetőség arra, hogy elidőzzenek egy-egy szöveggel, hogy igazán kielemezzenek valamit, mivel sietni kell az anyaggal.

Terdikné elmondta, szerinte a magyartanárok mindig is kilógtak a sorból, hiszen míg egy matematikatanártól senki sem várja el, hogy a legújabb kutatásokkal tisztában legyen, addig a magyartanároknak ismerniük kell a kortárs irodalmat, tisztában kell lenniük azzal, hogy mit olvasnak a gyerekek. Illetve azt is megemlítette, hogy ő nagyon régóta figyeli azokat a lehetőségeket, amik egy évtizedekkel ezelőtt végzett magartanárnak nyújtanak továbbképzést, ám nem igazán talált eddig ilyet, de a Magyarórában ezt is meglelte.

Balázs egyik tanárpéldaképére hivatkozott, méghozzá Beke Józsefre, aki Kecskeméten tanított, ma már nyugdíjas. Megelőzve az Akadémiát, az egyetemi tanárokat, középiskolai oktatóként írói szótárakat készített. Ilyen például a Radnóti-szótár, az Arany-szótár és a Zrínyi-szótár. Elmondta, szeretné, ha a Magyaróra is hasonlóan úttörő kezdeményezéssé válna. Ennek kapcsán Blankó a korábban nyelvésztáborként megtartott eseményről beszélt, amit újabban Magyaróra-táborként tartanak. És amit – ha  a vírushelyzet engedi – idén június 30-a és július 4-e között rendeznek meg Sátoraljaújhelyen, várva a magyartanárokat és az érdeklődőket. Az idei fő témák az internet és a magyaróra, valamint a megújuló magyartanítás lesznek.

Ezután néhány lapszámot mutattak be, elsőként a Bánk bán tematikus számot, amit a Nemzeti Színház háromféleképpen mutatott be, az opera, a klasszikus és az osztálytermi dráma változatot. A második a Retorika minden tárgyban címet kapta, hiszen a magyar irodalom nem zárja be magát önmagába, kapcsolódik a történelemhez, a zenéhez. Az eddig megjelent utolsó előtti lapszáma a későmodernség témájára épült, aminek a célja, hogy a régebben végzett oktatókban tisztázza, mely szerzők is tartoznak ide pontosan. Az utolsó a Digitális magyaróra hívószóra épült, megragadva a jelent, és egyben úgy reflektálva a múltra, hogy még benne vagyunk a folyamatban. A továbbiakra a tanárnők ötleteltek, az orosz drámaiirodalom gyöngyszemeiről, a NAT elemzéséről, a kortárs– és a határon túli magyar irodalom mostani szerzőiről, valamint nyelvészeti témákról, például a stilisztikáról olvasnának szívesen. Több egy-egy nehezen befogadható alkotás köré épülő tematikus számot is javasoltak, örömmel vennének például egy Az ember tragédiáját feldolgozó lapszámot, illetve egy olyat, ami az irodalom határterületeivel: a folklórral, a zenével és a popkultúrával foglalkozna.

Balázs elmondta, hogy évi négy számot terveznek, Blankó pedig ismertette az idei év számainak témáit. Idén elsőként a Digitális magyaróra, júniusban a Régi magyar irodalom, szeptember a Nyelvhelyesség, decemberben pedig a Gyermek- és ifjúsági irodalom címeken jelennek meg a lapszámok. A folyóirat megjelenését a több, mint harminc éve működő Anyanyelvápolók Szövetsége támogatja, s az Édes Anyanyelvünk nyelvészeti lap, mintegy irodalmi párként jött létre.

Szerintem hasznos és érdemes minden irodalom iránt érdeklődő számára néha-néha fellapozni a folyóiratot, hiszen a szerkesztőség – amelynek tagja még Lengyel Klára és Pölcz Ádám – igyekszik sokszínű és nívós tanulmányokat, cikkeket tárni az olvasók elé.

Az esemény visszanézhető itt.