Bodó Barna (1948) romániai egyetemi tanár, politológus, író válaszol Balázs Géza kérdéseire

 

Hogyan született meg 1945-ben Kolozsvárt a magyar és a román egyetem?

 

A kérdésre egy kötet alapján válaszolok (Balázs Sándor, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaal György, Kónya-Hamar Sándor, Somai József: Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról, 2009, Kolozsvár). 1945. május 28-án I. Mihály király és az akkori oktatási miniszter, Ştefan Voitec aláírásával rendelet (407-es sz.) jelent meg a kolozsvári magyar egyetem létrehozásáról, melynek keretében négy kar indítását engedélyezték: irodalom és bölcselet, jog- és közgazdaságtudomány, természettudomány és orvostudomány. Az utóbbi a kolozsvári román orvosok tiltakozása miatt átkerült Marosvásárhelyre. A 1940-44 között megosztva Nagyszebenben és Temesvárt működött román egyetem visszatelepedése Kolozsvárra az 1945 évi 406-os királyi rendelet alapján valósult meg. A Regina Maria leánygimnázium (Marianum) épületét bocsátották a magyar egyetem rendelkezésére, később más épületek is számba jöhettek. A rektort és a dékánokat a minisztérium nevezi ki, s a kolozsvári román egyetem támogatni fogja a magyar nyelvű tudományegyetemet. Az egyetem neve 1945 decemberétől Bolyai Tudományegyetem.

 

Az egyetemalapítás dátuma, a nemzetközi politika alakulása és a Bolyai megszületése között szoros a kapcsolat. 1947. február 10-én írták alá Párizsban a Romániával kötött békeszerződést, de már 1946. július 29-én nyilvánosságot kapott a szerződés szövege. Ebből kiderült, hogy Erdélyt azzal a feltétellel kapja meg Románia, ha biztosítja a demokratikus szabadságjogokat, beleértve a kisebbségi jogokat is. Idézni szokás Tătărescu román külügyminiszternek a párizsi béketárgyalás 1946. augusztus 11-i ülésén elhangzott, hamisan csengő mondatát: „Az együtt élő nemzetiségeknek teljes egyenjogúságot adunk, mégpedig nem külső nyomásra, hanem saját kezdeményezésünkből.” A magyar nyelvű egyetem megalapításával párhuzamosan intézményesítették az anyanyelvi felsőfokú művészeti képzést, a kolozsvári Mechanikai Intézetben és a Mezőgazdasági Főiskolán magyar tagozat jött létre.

 

Hogyan egységesítették 1959-ben a két egyetemet?

 

A szentéletű püspök, Márton Áron, 1946 elején azt írta Csőgör Lajosnak, a Bolyai akkori rektorának: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amelyet Észak-Erdélyben éltek, s ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövőtől, azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk.” A továbbiakban Balázs Sándort idézem. A Bolyai fennállásának tizedik évfordulójára ünnepi kötet jelent meg, az akkori rektor, Bányai László írt előszavával. Ebben volt egy mondat, amely csak később, az eseményeket visszapergetve kapott igazi tartalmat. Bányai utalt arra, hogy a Babeş és a Bolyai Egyetem között szoros együttműködés létezik, közös tudományos ülésszakot is tartottak, amely szerinte „… nagy eredmény, de ugyanakkor kiindulópont is a termékeny együttműködés új, fejlettebb szakasza felé.” Az ünnepi hangulatban ki gondolt arra, amit ő tudhatott, hogy ez a bizonyos „új, fejlettebb szakasz” a pártvezetés fogalomrendszerében a két egyetem egyesítését jelenti.

 

A Bolyai Egyetem fennállásának utolsó másfél éve – 1958 és az 1959-es iskolakezdés között – csupa retorzió és zaklatás. A magyar forradalom eszmeiségével azonosuló fiatal tanszemélyzeti tagokat és egyetemi hallgatókat ez időben letartóztatták, elítélésükhöz ürügyeket találtak ki. Lakó Elemért és Varró Jánost 1958 augusztusában tartóztatták le, Páll Lajost és Péterffy Irént pedig 1959 februárjában, ekkor ítélték el őket 6 és 16 év közötti börtönbüntetésre. Ebben a rendkívül feszült légkörben jelentették ki pártkörökben, hogy hiba volt létrehozni a magyar egyetemet. 1959. február 18–22. között tartotta a romániai diákszövetség országos kongresszusát. Erre a fórumra a Bolyai küldöttsége is hivatalos volt. Bukarestben kérték, hogy a Bolyai jelöljön ki egy „egészséges származású”, a termelésből jött, jól tanuló, politikailag megbízható diákot. Kacsó Magda volt a diáklány, aki megfelelt a követelményeknek. A kezébe adtak egy szöveget azzal, hogy ezt fogja felolvasni, éspedig a „diákság részéről jövő elvárás”, hogy egyesüljön a két kolozsvári egyetem. Beszerveztek további román és magyar hozzászólókat, akik támogatták a magyar lány „alulról jövő” kezdeményezését. Következett a konfliktusokkal teli kolozsvári folytatás. Elindult az ideológiai dömper, Kolozsvárra jött több központi vezető. A Bolyai prorektora bejelentette, hogy kérik a felső vezetéstől, hogy a magyar diákság kívánságára egyesítsék a két egyetemet. Egyik tömeggyűlés a másikat követte. Jelzi a folyamat fontosságát, hogy a későbbi diktátor pártvezér, Nicolae Ceauşescu és az ifjúsági kommunista diákmozgalom akkori vezetője, Ion Iliescu napokig a városban voltak. A legélesebb konfliktusok a február 26-i ülésen robbantak ki. A prezídiumban ült Nicolae Ceauşescu, Ion Iliescu és mások. A megszeppent felszólalók a Bukarestben már hivatalos párpolitikaként elfogadott román–magyar oktatási együttműködés mellett érveltek. Mégis akadtak felszólalók, akik nem pártellenes hangon, de fenntartásaikat fejezték ki az egyesítéssel szemben. Ezek közé tartozott Balogh Edgár, aki egyetértett azzal, hogy a románok és magyarok között szoros együttműködésre van szükség, különösképpen a kultúra, a tudomány, az oktatás területén, de ehhez a harmonikus összefogáshoz nincs szükség intézményi egybevonásra. Balogh Edgárt Ceauşescu erélyesen leintette. Az illegális kommunista múlttal rendelkező Nagy István, az egyetem egykori rektora marxista alapon próbált érvelni az egyesítés ellen. Kínos helyzetbe került Szabédi László professzor, akiről mindenki tudta, hogy nem támogatja az összevonást. Azzal érvelt, hogy a Bolyai Egyetemet a demokratikus Groza-kormány hozta létre, s ez megfelelt a kor követelményeinek. A leendő pártfőtitkár leintette: ez a megállapítás zavarkeltés, a Groza-kormány tévedett. Az oktatásügyi miniszter pedig úgy kommentálta a hozzászólását, hogy az ilyen gondolkodású személyeknek, mint Szabédi, nincs helyük az egyetemen. Tompa István, a tartományi pártbizottság titkára fenyegető szavakkal elítélte a professzor álláspontját, nacionalistának minősítette őt.

 

1959.április 20–21–23. között ülésezett az RMP Központi Bizottságának Politikai Bürója, ahol kimondták a végítéletet a két kolozsvári egyetem sorsa felett, határoztak arról, hogy a két egyetem egyesítéséből létrejövő új intézmény elnevezése Babeş-Bolyai Állami Egyetem lesz. Döntöttek arról is, hogy a kolozsvári Dr. Petru Groza Agronómiai Intézetben eddig működő két, román és magyar kart összeolvasztják egyetlen román nyelvű fakultássá. A marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem elrománosításának első lépéséről is döntöttek, előírták román nyelvű kurzusok bevezetését, és azt, hogy a diákokat román lakosságú vidékekre küldik gyakorlatra.

 

Az egyesítés pillanatában a két kolozsvári tudományegyetemen összesen 782 tanszemélyzeti tag dolgozott (a Babeşen 459, a Bolyain 323), az új egyetemre 702-őt vettek át. A főiskolai oktatásból kikerült 80 oktató közül aránytalanul több magyar vesztette el állását. A vezető funkciók elosztása megmutatta, hogy nem két egyenjogú intézmény egybeolvadására került sor. Az összevont egyetemen 43 diszciplínát adtak elő magyarul, míg a román nyelvű kurzusok száma 132 volt. Ugyanakkor a lényeg: a törvényrendelettel létrehozott 2 egyetemet párthatározattal egyesítették – ami jogállamban nonszensz. Jogi értelemben a Bolyai Egyetem ma is él. Persze, Romániában és a többi kommunista országban a jogállamiság szempontja nem játszott szerepet. 1959-ben megszüntették a Bolyai Egyetemet. Csendes Zoltán rektor-helyettes, Szabédi László költő, filológus és Molnár Miklós közgazdász az egyesítés miatt önként vetettek véget életüknek.

 

Mikor kezdődött a küzdelem az önálló magyar egyetemért?

 

Az egyetemért folytatott harcnak kiemelt állomásairól beszélnék inkább. Ezek: az 1990-es kezdet, egészen a májusi parlamenti választásokig. A második az új román oktatási törvény elfogadása (1995), amely a kommunizmusból örököltnél megszorítóbb volt. A harmadik a Ciorbea kormány idejére, 1997-98-ra esik és a Petőfi-Schiller egyetemi manipulációval csúcsosodik ki. A 90-es évek végére az erdélyi magyarság politikai-kulturális elitje beismeri, hogy képtelen a román hatalommal szemben eredményt elérni, és magyar magánegyetemek létrehozásával igyekeznek megoldani az egyetemkérdést. Megjegyzendő, Tőkés László már korábban lépett, és létrehozta Nagyváradon a Sulyok István Református Főiskolát a Királyhágómelléki Egyházkerület mellett, ahol a kezdeti teológiai képzés mellett folyamatosan indítanak új szakokat és 1998-ban kimondják a Partium Keresztény Egyetem létrejöttét.

 

Közvetlenül a ’89-es fordulat után minden jel arra mutatott, hogy megszűnnek az erdélyi magyar kisebbséget a kommunista időkben ért atrocitások, a magyarság újrateremtheti a diktatúra idején felszámolt intézményeit. A visszaalakítandó intézmények között első helyen szerepelt az állami magyar egyetem. A kolozsvári Szabadságban 1990. január 7-én 168 aláírással felhívás jelent meg a Bolyai Egyetem újraindításáért. 1990 januárjában az RMDSZ Marosvásárhelyen megtartott első országos értekezletén Pálfalvi Attila akkori oktatási miniszterhelyettes bejelentette, hogy az 1990 szeptemberében a nemzeti kisebbségek anyanyelvén újrainduló Bolyai Egyetem „Universitas” jellegű lesz. Megalakult a Bolyai Társaság azzal a céllal, hogy a Bolyai Tudományegyetem újraalakításának legyen civil szervezeti háttere.

 

Hivatalosan semmi nem mozdult, aláírásgyűjtés indult. A Bolyai Tudományegyetem visszaállításának követelését 1990. július 27-ig 178 ezren írták alá, a jegyzéket elküldték a miniszternek. Nem járt sikerrel az RMDSZ által 1994-ben kezdeményezett, ötszázezer aláírással támogatott tanügyi törvénytervezet-javaslat sem az akkori antidemokratikus, a diktatúra idején elfogadottnál jobban korlátozó tanügyi törvény módosítására. A felsőbb szervekhez többszörösen benyújtott és megoldásokat tartalmazó beadványok közül egyet sem teljesítettek, többet még napirendre sem vettek. Annyit sikerült elérni, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Színművészeti Egyetemen vannak magyar nyelvű képzési szakok, ezeket a román szakszó magyar változatával tanulmányi vonalnak nevezik. Nem tagozatok, mert hiányzik a magyar anyanyelvű oktatás önállósága. De ez az orvosi egyetem esetében semmit nem jelentett, a magyar oktatás felszámolása lépésről-lépésre mindmáig folytatódik.

 

A kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ, saját programját követve, 1998-ban olyan megegyezést írt alá a koalíciós partnerekkel, amely kilátásba helyezte, hogy a magyarság számára előnyösen fogják módosítani a tanügyi törvényt. A koalíciós pártok elnökei 1998. június 10-én közleményt bocsátanak ki, miniszterelnöki beleegyezéssel, miszerint a tanügyi törvényt sürgősségi kormányrendelettel módosítják a koalíciós megállapodás szerint. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián magyar tannyelvű zenepedagógiai szakot hoznak létre. Bizottságot neveznek ki, ez előkészíti egy magyar tannyelvű állami egyetem alapítását. 1998. június 26-án a kormány határozatot hozott egy 12 tagból álló vegyes bizottság felállítására a romániai állami magyar tannyelvű egyetem létesítésének vizsgálata céljából, ebben a tagok fele magyar, fele pedig román szakember volt. A román nacionalista szellemi körök is megmozdultak, júniusban a Román Nemzeti Fórumhoz csatlakozott 48 egyetem nyílt levélben utasította el a magyar egyetem tervét.

 

A Képviselőház Tanügyi Bizottsága megszavazza a tanügyi törvény módosítását célzó 1997/36-os kormányrendelet 123-as szakaszát, mely nem engedélyezi a magyar egyetem létrehozását, csak tanszékek létesítését teszi lehetővé. Válaszképpen megszületik az RMDSZ ultimátuma, ennek értelmében, amennyiben szeptember 30-ig nem oldódik meg a magyar egyetem kérdése, az RMDSZ kilép a koalícióból. Szeptember 29-én a Képviselőház oktatási bizottsága ismét felveszi napirendjére az oktatási törvény 123. szakaszának módosítását, döntés nem születik. Ezért szeptember 30-án az RMDSZ vezetősége a kilépés lehetőségeiről tárgyal. A politikai válság elkerülése végett az utolsó percben, szinte pontban éjfélkor Radu Vasile miniszterelnök nyilvánosságra hozta a magyar–német, Petőfi–Schiller elnevezésű, multikulturális egyetem létrehozására vonatkozó 1998/687-es kormányhatározatot. Az RMDSZ elfogadta a Petőfi–Schiller-egyetem kecsegtető ajánlatát, elállt a kormányból való kilépéstől. Az önálló, állami magyar–német nyelvű Petőfi–Schiller-egyetem nem jött létre, táblabírósági döntés következtében, miszerint kormányhatározattal egyetemet nem lehet létrehozni. A Petőfi–Schiller diverziónak bizonyult: azt szolgálta, hogy a kormány lefegyverezze a kormánykoalíció felbomlására irányuló szándékot.

 

Lépni kellett. 2000. január 13-án az erdélyi magyar történelmi egyházak döntöttek a Sapientia Alapítvány létrehozásáról, amelynek célja és feladata a Romániai Alapítványi Magánegyetem szervezése és kiépítése volt. A magyar országgyűlés a 2000. évre szóló költségvetésben 2 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az erdélyi egyházi hátterű magánegyetem felállításához és évi működtetéséhez. A Sapientia Alapítvány kuratóriuma elfogadta, hogy az indítandó egyetemen az oktatás négy helyszínen (Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad) folyik. 2001. május: a bukaresti akkreditációs bizottság megadja az ideiglenes működési engedélyt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) első szakjainak. 2001. október elején megindul az oktatás a közös rendszerbe tartozó Partium Egyetemen (Nagyvárad) és a Sapientia három helyszínén (Kolozsvár, Csíkszereda és Marosvásárhely). Az EMTE központja és rektori hivatala Kolozsvárott, a fenntartó Sapientia Alapítvány székhelyén működik.

 

Közben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (kiemelt szereplői, alelnökei Hantz Péter és Kovács Lehel István, elnöke 2004-től jómagam voltam) folytatta a harcot, míg az elhíresült 2006 tavaszi magyar nyelvű tábla-akció miatt (amikor több karon a román táblák mellé magyarokat is kihelyeztek Hantz Péterék) a két fiatal oktatót nemes egyszerűséggel kirúgták az egyetemről, engem meg eltanácsoltak, hogy a 2006/07-es tanévben már nem számítanak rám. Ekkor jöttem át a Sapientia kolozsvári karára.

 

A mostani események Marosvásárhelyen (az orvosi és gyógyszerészeti egyetem magyar tagozatának megszüntetése) mennyiben hasonlít erre a folyamatra, s van-e a kettő között kapcsolat?

 

Marosvásárhelyen a 2000-es évek harca az 1959-60-as kolozsvárihoz hasonlítható. 1959-ben vált román többségűvé Kolozsvár, ez Vásárhelyen 2000 körül következett be. A helyi román elit számára a város román jellegének a kérdése meghatározó, a magyar intézmények elsorvasztása akkor is helyi román program, ha ezt írott dokumentum nem rögzíti. Hiába tiltakoznak a magyar oktatók, az érvényes oktatási törvényt sem tartja be az egyetem román vezetése, nem hozták létre a magyar főtanszékeket – az egyetemi autonómiára történő hivatkozással. A magyar fél közigazgatási bírósághoz fordult – és vesztett. A közigazgatási bíróságon politikai döntés született. A folyamat vészesen emlékeztet a Bolyai felszámolására.

 

Személyesen hogy élted meg ezt?

 

Ha most keresnének meg kollégák a 2004-es javaslattal, hogy jogainkért álljunk ki, folytassunk módszeres harcot, vállalnám. Az a baj, hogy a romániai magyarság, beleértve a politikai elitet is, az egyetem-harcba belefáradt. A Sapientia és a Partium egyetemek jól működnek, a romániai állami magyar univerzitás hiányát némileg pótolják. Ma a kérdés sokkal inkább jogi – amennyiben a magyar állam a jövőben is vállalja a finanszírozást. Ugyanis egy 1,3 milliós közösség nem fogadhatja el, hogy nincs állami alapokból finanszírozott saját egyeteme, ez másodrendű állampolgárokká minősít minket. És az sem mellékes, hogy 100 éves viszonylatban minden nagy közösségi kérdésben vesztettünk, a román állam semmilyen ígéretét nem tartotta be, illetve ha kaptunk valamit, azt később visszavették.

 

 

A szerkesztő megjegyzése: Az interjú rövidített változata olvasható az Édes Anyanyelvünk 2019/4. számában.