MOLNÁR MIKLÓS (BUDAPEST)

Hajdanában negyven fillért kóstált egy kifli. A félhold alakú péksütemény (más néven ’szarvacska’) az osztrák Kipfel-ből honosodott kiflivé. Német nyelvterületen a Kipfel gúnynévként is használatos, törököket meg görbe hátú embereket jelölnek vele.

A majsai fiúiskola udvarán, ugyancsak hajdanában, volt egy portásfülke-féle, meg volt egy Gallai nevű alsó tagozati tanerő, aki 1956 őszén, mikor újraindult az iskolákban az oktatás, és néhány hónapra törölték a tantervből az orosz nyelv ránk lőcsölését, botcsinálta némettanárként iparkodott beleverni a teuton idiómát a majsai nebulók bikkfakemény koponyájába. Gallai tanerőt csak per Geszler emlegette a diáknép, ámbár küllemében nemigen hasonlított a piros fölsőn vadászsólyommal villogó Geszler Hermannra. Nyilván rászolgált, hogy a Tell Vilmosból, főként pedig a magyar kártyából jól ismert gonosz birodalmi helytartó neve tapadt rá, aki, miként a tök kilencesen híven meg van örökítve, bothegyre tűzött kalpagját süvegeltette meg a jó néppel, míg Tell Vilmos egy jól irányzott nyíllövéssel ki nem iktatta az élők sorából a kalpag gazdáját.

Geszler – nem a svájci, hanem a majsai – a múlt század ötvenes éveinek második felében kisboltot működtetett az említett portásfülkében. Kifliárulási engedélye is volt, amit egy időben átruházott Garas Miki osztálytársamra meg énrám. Egy jókora papírzsákkal átügettünk az első szünetben a cukrászdába, leszámoltak nekünk száz kiflit, aztán tízpercekben a suli udvarán árultuk, az utolsó szünetben pedig elszámoltunk Geszlerrel. A maradék kiflit, már ha maradt egyáltalán, visszavittük a cukrászdába. Általában fejenként két kiflit vettek a srácok, és a húsz fillért vagy nem kérték vissza a forintból, vagy nem adtunk vissza, arra hivatkozva, hogy nincs aprónk. Az így keletkezett kis jövedelmünket persze kiflibe fektettük, magyarán kedvünkre zabáltuk a friss, ropogós, illatos kifliket. Kettőnk dőzsölő életmódjának jócskán voltak irigyei. Gubanc csak akkor támadt, ha nem gyűlt össze annyi borravaló, hogy fedezze, amit bepofáztunk. A végén az öreg Geszler meg is vonta tőlünk a kifliárulás főúri privilégiumát. El is terjedt Majsa-szerte, mint a zsanai homok kora ősszel, hogy „lebuktak a kufli-burzsujok”.