Legutóbbi hozzászólások

  1. Azt tanultam Mestereimtől: A. Jászó Annától, Békési Imrétől, B. Fejes Katalintól, Bozsik Gabriellától, Büky Lászlótól, Deme Lászlótól, Dobcsányi Ferenctől, Keszler…

  2. Az én névadóm, Forray Tamás, 25. Losonci Gyalogezred őrmestere a másik podmeleci temető 32. sírjában van eltemetve két másik hősi…

Néhány kifejezésünk nyomában

2023.07.13. csütörtök, 08:32

256 megtekintés

H. Tóth István (Prága, Kecskemét)

A határainkon túl élő nemzettársainkkal beszélgetve, dalolgatva, szalonnázva, no nem tagadom, alkalmanként pálinkázgatva is, óhatatlanul előgörögnek ismertebb, és bizony nem ritkán a tudatunk mélyrétegeiből is fel-felbukkannak olyasféle kifejezéseink, melyek újabban egyre több magyarázatot, vagy ahogy kordivatosan halljuk: egyre több körüljárást, vagyis értelmezést kívánnak.

Főz…

Tegyünk próbát!

Hányszor, ah, Istenem, hányszor sikkantunk fel imígyen: „Gondolta a fene!” Aztán tudjuk-e, hogy mikor és mit és miért kiáltunk ekképpen? Eredjünk a nyomába, vizslassunk példákat! Nyilvánvaló, hogy egyértelmű helyzet létekor hangzik el tőlünk ez a felkiáltásunk különböző nyomatékkal, hangszínezettel, hangerővel és tempóban. Lássunk beszédhelyzeteket!

Amikor ábrándozunk, akkor gondolkodunk, álmodozunk, képzelődünk, mélázunk, merengünk, régiesen még úgy is mondhatjuk, hogy andalgunk érzéseink, gondolataink világában. Eme helyzetekben azt mondjuk, hogy az ilyen ábrándozó ember ábrándokba ringatja magát, a fellegekben jár, álmokat sző, légvárakat épít.

Mi van, amikor bajban vagyunk? Aki bajban van, az bizony szorul, vergődik, azaz benne van a pácban, benne van a csávában, benne van a kelepcében, másképpen: fő a feje, mert gondban van. Az ilyen ember – ne tagadjuk! – szorult, kínos helyzetben van, tudniillik sarokba szorult, esetleg már szorul a hurok a nyaka körül, de lehet így is kifejezni ezt a helyzetet: szorul a kapca. A bajban lévő ember ott áll megfürödve, hiszen nagy a mizéria, mert verembe, avagy kútba esett. A városi nyelv is megteremtette a bajban lévőre vonatkozó kifejezéseit, mert, ha baj van, akkor gáz van, az ilyen ember meg van lőve, gázban, gödörben, grízben, cikiben, sőt, hadd ne tagadjuk már le, hogy szarban van, mert nyakig van a slamasztikában.

Gondolkodtunk már arról, hogy milyen is a cicomás öltözék? Elsősorban azt mondjuk, hogy cifra, néhány évtizede általánosan elterjedőben van ez is: csicsás, mármint a cifra, cicomás öltözék, de újabban frizurára, tetoválásra, épületekre is mondjuk. Ha személyre vonatkoztatva használjuk a cicomás szót, akkor azt jelenti, hogy cifrálkodó, avagy kikent-kifent. Férfiakra nézve azt mondjuk a cicomás öltözet láttán – régiesen, gondoljunk csak nem egy Jókai Mór-, Móricz Zsigmond-regényhősre! –, hogy arszlán, gigerli, avagy ficsúr. Micsoda szokásmondatok születtek a cicomás emberekkel összefüggésben, íme: a csillagos eget is magára aggatja, még további: tarka, mint a papagáj, olyan, mint a karácsonyfa, és előfordul ez a szóláshasonlat is, miszerint: cifra, mint a rác oltár!

Gondolkodtunk-e már arról, hogy aki csábít, mégpedig szerelmi viszonyra, az egyszerűen szólva szédít, másképpen: főz, fűz valakit, mármint a kiszemelt személyt. Ilyen esetekben járja az elcsavarja a fejét, a kiveti rá a hálóját, borjút beszél a hasába – mármint férfi a nőnek – szokásmondat.

Ha már szóba került a csábítás, el ne maradjon a csalódás! Aki csalódik, választékosan: megcsalatkozik, az biz’ becsapódik, kiábrándul, befürdik. Ha ráadásul szerelem is van az adott helyzetben, akkor a csalódás tényének fennforgása esetén a csalódott illető kiszeret belőle, mármint a csalódást okozóból. Micsoda kifejező mondataink vannak erre a csalódással járó helyzetre! Gondolták, hogy egy világ omlik össze benne, mármint a csalódottban, vagy amikor rájön a csalásra, akkor kiderül, hogy kígyót melengetett a kebelén? Na, ugye, hogy csalódás esetén pofára esik, orcára huppan az ember, bilibe lóg a keze, mert azt hitte, hogy!

Álljon itt a fenti fejtegetések után a dicsér szavunk, és akkor eszünkbe villan, hogy megdicsér, kissé ironikusan: feldicsér, magasztal, dicsőít, netalántán istenít, talán áradozik, esetenként rajong is az ember, de még az is előfordul, hogy glorifikál. Vagyis dicséretekkel halmozhatunk el valakit, a dicséretét zengjük valakinek, esetleg lelkendezünk, sőt ódákat zengünk róla. Előfordulhat ám az is, hogy babért fonunk a megdicsért homlokára. Ha kissé meg akarjuk pirongatni dicséret közben, akkor megveregetjük a vállát, vállon veregetjük.

Főz, fűz…

Gondolta a fene! Igaz?

Ugye, hogy szokásunk rácsodálkoznunk erre, arra meg amarra, és abban az adott helyzetben önkéntelenül is így rikkantunk: „Na, még ilyet!” Gondolkodtunk-e, hogy miért rikkantunk ekképpen? Lépdeljünk utána, faggassunk néhány példát!

Aki ép, épkézláb, életerős, sőt makkegészséges, az bizony egészséges. Tudta, kedves Olvasó, hogy aki egészséges, az acélos, ráadásul, fitt az istenadta! Nos, egy példa nem példa, de itt számos is akadt, ezért körüljárhatjuk hangulatos kifejezésekkel tarkítva azt is, hogy milyen is az egészséges ember! Az jól érzi magát, hiszen jó a közérzete, mert jó egészségnek örvend, az ilyen ember jól fest, mivel egészséges. Ekkor járja, hogy egészséges, mint a makk, sőt csak úgy virul, már-már majd kicsattan az egészségtől meg kutya baja! Bizony, mert aki jól bírja, jól tartja magát, mert jó formában, jó húsban van, azt agyon sem lehet ütni, hiszen jó kondiban van, és … jól bírja a farát! Ha éltes korú, egészséges férfiról szólunk, akkor a legszebb dicséret ekképpen szól: eljárja még egyedül a kállai kettőst!

Amikor nem vagyunk egészségesek, akkor bizony-bizony elcsügged az ember! Mit is csinál az elcsüggedő? Hát elkedvetlenedik, elszontyolodik, lehangolódik, elanyátlanodik, sőt mi több, elkámpicsorodik, talán még az is lehet, hogy elkeskenyedik. Ilyenkor aztán az elcsüggedő elhervad, beszédesebb ez az újabb keletű szavunk: lehervad, azután meg már lelombozódik. Ne szépítsük a dolgokat, inkább tegyük ide a nagyon beszédes szokásmondatainkat arról, hogy az elcsüggedő a kedvét, vagy a reményét veszti, mert elmegy a jókedve, lelohad a kedve, mert kedve szegik. Az ilyen embert elhagyja a remény, a reménység. Na, de még ilyet is lehet ám hallani, hogy elereszti fülét-farkát, sőt mi több, elmegy a Péterkéje – hajaj, ha férfi az illető! – egyébként még azt is hallani, hogy aki elcsüggedt, az letörik, mint a bili füle.

Mi van akkor, ha valaki elkésik? Nos, az elkéső lekésik, lemarad valamiről. De miért is? Talán azért, mert későn ébred, későn kel föl, így aztán lemarad, mint a borravaló. Az elkésőnek elmegy a vonatja, lekési a csatlakozást, futhat a vonat után! Micsoda kínos helyzetbe kerül az az elkéső, aki ebéd után forgatja a nyársat, vagy eső után vesz köpönyeget, avagy akkor vet, amikor más arat! Hah, micsoda élmény lehet az elkésőnek, vagyis annak, aki akkor kap puskához, amikor elrepült a varjú! Na, még ilyet is hallani ám, hogy az elkéső nem más, mint az, aki akkor zárja az istállót, amikor ellopták a fakót. Lehet, hogy azért a vásár végére mégiscsak megjön az esze az ilyen embernek?

Az erős személy arról ismerszik meg, hogy izmos, erőteljes, kemény, szilárd, keménykötésű, vasgyúró, jókötésű, markos, vállas, szívós, életerős, edzett, teherbíró, munkabíró. Még így is megnevezhetjük, hogy az erős lehet bika, deltás, kajakos, tömör gyönyör, izompacsirta. Egyébként az erős azt is jelenti ám, hogy átható, csípős, tüzes, ütőképes, heves, nagyfokú, de még ezt is jelenti, hogy borsos. Micsoda szokásmondataink vannak! Ember a talpán, ember a gáton az erős ember, mert sárkánytejet szopott, de lehet, hogy azért erős, mert kemény fából faragták, ezért megállja a kosszarvat, ugyanis van benne anyag, azaz matéria. Meg nem feledkezhetünk az erős embert bemutató szóláshasonlatainkról! Az ilyen ember erős, mint az acél vagy a bástya, avagy a bika, a bivaly, hát még az ökör, de lehet, hogy erős, mint a ló, a marha, kiváltképpen a medve, hegyes tájakon úgy mondják, hogy erős, mint a szikla, vagy a vas. Erdős népek szókincsében gyakori, hogy az ember erős, mint a fában a görcs, vagy olyan, mint a cövek, a somfa, az élő fa. Szóval: aki erős, az lényegében egészséges embernek nevezhető.

Na, még ilyeneket, sőt hasonlókat is gondoltak volna a fentiek kapcsán?

Számtalan élethelyzetben, csodálkozásképpen ekképpen szólunk beszédtársunkhoz: „Komolyan mondja?” Vajon miért ezt a formát használjuk? Faggassuk a szókincstárakat, ha lehet, lépten-nyomon!

Komolyan mondja, kedves Olvasó, hogy aki eszik, az étkezik, fogyaszt, táplálkozik, eszeget, eddegél, csipeget? Mi van akkor, ha egyszerűen csak nyel, vagy kellemesebb, ha azt állítom, hogy falatozik, sőt fal, harap, lakmározik, avagy habzsol, aki kosztol? A gyerek papizik, majszol, míg más esetleg sok-sok utazás közben nyammog valamit. Ha a mai iskolások beszédébe hallgatunk bele, akkor ők kajálnak, kajolnak, burkolnak, de lehet, hogy zabálnak, flamolnak, silóznak, belapátolnak, bepofáznak, betermelnek, eltakarítják, eltüntetik, elvermelik a bélbe valót. Hogy is hangzanak az evéssel kapcsolatos szokásmondataink? Az, aki eszik, az tömi magát, a fejét, a hasát, kisgyerek a haskót, a falusi ember az iszákot, az iskolás a majmot. De lássunk ám igényes megoldást is, íme: elkölti az ételt. És most következzenek a különböző magyar nyelvterületek adataiból való ízelítők! Megesik, hogy aki eszik, az ellakja a tort, tömi a véknyát, a gallérja mögé, az orra alá hányja az ételt. Van, aki fal, mint a béres vagy a disznó, nem ritkán hallani: úgy fal, mint a kapás, hiszen aki fal, az falhat úgy, mint a ló, mint az éhes farkas, mint a sáska! Lehetséges, hogy bekapja az ételt, mint a kutya a legyet, a kacsa a nokedlit. Az is lehetséges, hogy nyeli az ételt, mint ökör a szénát. Diákjaink néha-néha két pofára, két kapura esznek.

Ugye, hogy ennyi lakmározás után illendő szóba hoznunk azt is, aki falánk, az bizony étkes, torkos, nagyétkű, nagybélű, bőbélű, sőt lehet haspárti, ahogy haspók sáskabélű, vagy bélpoklos, netán lóbelű, ugyanakkor a falánk unokánk gyakorta valóságos zabagép. Kiváló képes szokásmondataink vannak a falánk emberről, például ezek: farkasétvágya van, a vasszöget is megeszi, lyukas a gyomra, olyan falánk, hogy megenné a jövő évi termést is, mert esetleg pokol a béle, talántán farkas lakik a gyomrában. Komolyan mondja a falánk emberről ez a helyzetmondat: csak azt bánja, hogy két gyomra nincs! Idekívánkozik egy-két szóláshasonlatunk: annyit eszik, mint a pocok, ez is: zabál, mint a disznó.

Milyen ember a gazember? Nevezik betyárnak, zsiványnak, sőt bitangnak, banditának is. Ne essen kétségbe a nyájas Olvasó, mert a magyar nyelvterületen gyakorta hallható, hogy a gazember nem más, mint akasztófáravaló, kötélrevaló, börtöntöltelék. Hivatalos szóhasználattal: gonosztevő, bűnöző az illető. Ritkán, de előfordul a briganti megnevezés is a gazemberre régies szóhasználattal, de létezik a lator szavunk is. Figyelmezzünk a beszédhelyzetben remekül jellemző szokásmondatainkra, melyek szerint a gazember, a csávába való ember olyan, hogy akasztottak már nála becsületesebbet is, kötelet érdemelne, avagy: nem fog vízszintesen meghalni, holott meg van vetve az ágya a pokolban, hiszen nagy ördög jár a csizmájában! Nem mindennapiak a gazemberre ezek a jellemző kifejezések sem: máriás huncut, akasztófa címere, bimbaja is lehet, de lehet, hogy hóhérpallos a cégére, illetőleg ördögök hadnagya vagy céhmestere. A gazember úgy érdemli a bitót, mint a szűzlány a koszorút, és megeshet, hogy félhet az erdőben, mert magától is felakad, talán egyik oldalát nyúzni kéne, a másikat sózni.

Akár hiszik, akár sem, a fentieket komolyan mondtam, azazhogy komolyan írtam, mert színes, pazarul kifejező az édes magyar nyelvünk és bőségesen tartogat is ám árnyaló, pontosító, esetenként talán éppen homályosító nyelvkincseket is mindannyiunk kifejezésmódjának pallérozására.

Prága – Kecskemét, 2023-02-05.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu