A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága alapításának 50. évfordulója alkalmából adta ki Blankó Miklós főtitkár és Cservenka Judit alelnök szerkesztésében a Nyelvünk és kultúránk 50 fiatal szemszögéből című beszélgetőkönyvet, amelyben fiatal értelmiségiek határon innenről és túlról vallanak a magyar kultúrához és nyelvhez fűződő viszonyukról. A kötet bemutatóján négy szereplővel beszélgetett Blankó Miklós.

Magyarul csak beszélni nem lehet – állítja Csomos Attila. Mit jelent a magyar beszéd egy kémikus számára? Mitől más egy magyarul beszélő természettudós?

Csomos Attila: Magyarul csak beszélni, nem lehet, ugyanis magyarul gondolkodni is kell. Ugyanis minden gondolatunk nyelvi formában fogalmazódik meg. A magyar egy nagyon különleges nyelv, meghatározza alapvetően azt, hogy milyen gondolatok születnek meg az ember fejében, és a mi esetünkben elég egyedi gondolatok megszületésére képes. A tudományban is másképpen gondolkodunk, ugyanis amikor az ember kutat, vagy problémát próbál megoldani, akkor a legfontosabb az, hogy megtalálja a jó válaszokat, viszont nem mindegy, hogy milyen kérdésre. Fontos az, hogy jó kérdést tegyünk fel, és azt gondolom, hogy ebben segít a nyelvünk. Nem véletlen, hogy az Amerikában élő Teller Ede is elmesélte, hogy amikor magyar tudósok egymások között voltak, csakis magyarul beszéltek, ami az amerikaiakat nagyon zavarta, hiszen azt hitték, hogy titkolóznak, ők pedig azt mondták, hogy ők erről csak magyarul tudnak beszélni, mert csak magyarul tudnak gondolkodni. Nos, ezért fontos az anyanyelv egy természettudós számára.

Bencével olyan szempontból hasonló a helyzetetek, hogy az orvosi nyelvben a latin mellett az angol erősödik, mégis nagy hagyománya van a magyar orvosi nyelvnek. Hogyan viszonyul egy orvos az anyanyelvhez?

Stubnya Bence: A tudomány és a nemzetközi kutatások nyelve az angol, de az orvoslás esetében a beteggel való kommunikációban az alapvető bizalmat az határozza meg, hogy egy nyelvet beszélünk. Így hát elengedhetetlen az anyanyelv a gyógyításban, a beteggel nem tudna anélkül sem megértés, sem bizalom kialakulni. Ezért is fontos, hogy egy orvos az anyanyelv mintaértékű használója legyen.

Kodály Zoltán hozta létre a zenei anyanyelv fogalmát: a zene anyanyelv, az anyanyelv zene. Hogyan tud (anya)nyelv lenni a zene?

Szüts Apor: Számomra könnyen azzá vált, mert zenész családban nőttem fel. Nálunk, ha valami megszólalt, az vagy az én bömbölésem vagy zene volt, és a kettő sokszor nem is állt olyan távol egymástól. Amit zenei anyanyelvként értünk, nem feltétlenül kell, hogy a professzionális zenéről szóljon. Kodálynak az volt az egyik legfontosabb gondolata, hogy nem az számít, hogy ki a professzor a budapesti főiskolán, hanem az, hogy ki az ének-zene tanár az alsó tagozaton Kisvárdán. Mert az, amit az ember gyerekkorában a zenén keresztül kaphat, sokkal meghatározóbb, mint az, hogy a szakmai réteg hogyan viszonyul ehhez. Olyan típusú magyar zenei kultúrát alakított ki, amely nem feltétlenül a hangokban mutatkozik meg. Nem feltétlenül abban érhető tetten, hogy milyen fajta zenei stílusról beszélünk. A Kodály-féle elképzelés a zenéről egy sokkal komplexebb képet alkot. Sok külföldi zenész ismerősöm szegezte nekem a kérdést, hogy miért van az, hogy a magyarok ennyire értik a zenét?

Barbara is érti a zenét, biztos vagyok benne, mert annak idején a Népemért vállalom című rockoratóriumnak volt a szereplője diákkorában. Mesélj erről!

Menyhárt Barbara: A Népemért vállalom rockoratórium a népnevelő püspök, Márton Áron tiszteletére íródott, és az ő életét mutatja be. Szorosan kapcsolódom ehhez a zeneműhöz. Egyrészt azért, mert 2013 és 2015 között én is a tagja voltam annak a Mustármag közösségnek, amely ezt a zeneművet Erdély-szerte kisebb és nagyobb településeken előadta. Másrészt pedig Márton Áron szellemisége közel állnak hozzám, ő az, akit a történelem mindenféle sodrásai sem tudtak eltántorítani a hitétől, rendkívül inspiráló számomra az ő példája.

Bence, te is nagy zenerajongó vagy: Erkelt, Lisztet és Kodályt kedveled. Mitől tudnak szerinted ezek a zenék vallani a magyarságról?

Stubnya Bence: A hallásom nem olyan kiváló, mint itt sokaké, ezért nemcsak azt nézem egy zenében, hogy mit hallok, hanem a történetet és a szerzői életutat. És az előbb felsorolt zeneszerzőknek, akiket a kötetben is említettem – Liszt, Kodály és Bartók –, olyan tetteik és cselekedeteik voltak, amelyek nagyban meghatározták azt, hogy ma beszélhetünk magyar kultúráról. Érdekes, hogy Liszt, aki a maga korában annyira sikeres volt, hogy próbálták az osztrákok saját magukénak tekinteni, hiszen jelentős „importcikke” volt az országoknak. De Liszt mindvégig kitartott amellett, hogy ő magyar, s amikor megszülettek a gyermekei, akkor valami olyasmit mondott, hogy a gyermekeim az édesapjuk állampolgárságát öröklik, magyarok lesznek, tetszik vagy nem. Szerintem ezek olyan fontos momentumok az adott szerző életében, amelyek sokkal nagyobb értéket adnak a műveiknek.

A beszélgetőkötetben az egyik vissza-visszatérő kérdéskör a nyelv és a kultúra változásai – talán számunkra ezek voltak a legérdekesebb kérdések. Attila azt mondja, hogy a kultúra valamelyest kikopóban van a hétköznapokban. Mit értesz ez alatt?

Csomos Attila: A kultúra akkor a hétköznapok része, ha a hétköznapi beszélgetések része, és úgy veszem észre, hogy számtalanszor sok minden egyébről korábban (előbb) kezdünk el beszélgetni, mint kultúráról. Sokszor nem merül fel egy ebéd mellett témaként, és egyszerűen sokkal ritkábban kerül szóba, mint érdemelné. Persze hála Istennek vannak kivételek is, például most is itt ülünk…

Ha valaki sokat tesz az ismeretterjesztésért, azért hogy a magaskultúra eljusson a társadalom minél nagyobb részéhez, az Apor. Mi a felelőssége egy fiatal értelmiséginek abban, hogy a kultúra „megtaláljon” mindenkihez? eltaláljon

Szüts Apor: Olyan külsőségek vagy előítéletek járulnak sokszor a komolyzenéhez, amelyek alapvetően meggátolták azt, hogy szélesebb körben elterjedjen. Sokan próbálkoztak azzal, hogy népszerűsítsék a klasszikus zenét, de ez időnként félresiklott. Felelőssége az embernek abban van, hogy legyenek magától elvárásai, és annak fényében tudjon közvetíteni. Ezt nálunk művészeti önérzetnek nevezik. Ha ezt valaki lejjebb adja, a felelőtlenség ott kezdődik. Minden művésznek legyen saját házpolitikája – ars poeticája, és gondolkodjon azon, hogy milyen felelőssége van a jövő kinevelésében. Mindez olyan pedagógusi szakma, ami nem mindenkinek való. És elsősorban azért nem mindenkinek való, mert nemcsak a kultúra ismerete, hanem az ember ismerete is szükségeltetik hozzá.

Barbara szerepe igen fontos a határon túli magyarok életében: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának külhoni programját vezetve a határon túli magyar hallgatók magyarságtudatának megmaradását segíti. Mik a tapasztalataid, mennyire ragaszkodnak a határon túli magyarok identitásukhoz?

Menyhárt Barbara: Ragaszkodnak. A személyes hivatásom az, hogy egy egységes Kárpát-medencei kutatási és érdekképviseleti teret hozzunk létre. Ez pedig azt jelenti, hogy folyamatos, aktív kapcsolatban kell lennünk a Kárpát-medencében, és ezen felül társadalmi felelősségvállalást kell mutatnunk, olyan projekteken, olyan programokon kell dolgoznunk, amelyek segítenek megőrizni a közös magyarságunkat, a közös értékeinket és a közös anyanyelvünket. Sajnálatos módon azt látom, hogy a szomszédos országokban a mindennapok szintjén is megmutatkozik az a történelmi vagy egyéb sérelem, amely a nemzeti kisebbségek diszkriminációjához vezet, úgyhogy van bőven tennivaló. Jól látjuk, mennyire fontos, hogy tegyünk az erős közösségünk létrehozásáért, és folyamatosan dolgozzunk azon, hogy a közös kultúrát és a közös nyelvet megőrizzük, és tovább tudjuk adni a következő generációknak is.

Úton-útfélen az ember találkozik azzal a megállapítással, hogy romlik a nyelv. Hogyan vélekedik erről Stubnya Bence, aki nagykamasz volt, amikor a „magyar nyelv őre” címet megkapta barátaitól? Hogyan lesz valakiből a magyar nyelv őre?

Stubnya Bence: Egészen nehezen, annyira, hogy megjegyezném, hogy a mögöttünk lévő feliratról hiányzik egy ékezet. Nyitott füllel és nyitott szemmel is járva a magyar nyelv megőrzésének érdekében, sokszor szomorúan veszi észre azt az ember, hogy bizony – függetlenül attól, hogy magánemberekről vagy a média szereplőiről beszélünk – a magyar nyelvnek a beszűkülése tapasztalható, aminek részben a felgyorsult világunk az oka. Pedig a magyar nyelv a gondolkodásunkat is megalapozza, és a nemzeti identitás és a közös gondolkodás alapjaként is szolgál, és hogyha a nyelv egyszerűsödik, akkor fennáll a veszélye annak, hogy talán ez a kivételes gondolkodás vagy a nemzeti identitás is egyszerűbbé válik.

Aport kérdezem még ugyanerről: hogyan vélekedsz a nyelv változásáról? Egy sokat szereplő zenész nyelvművelő is?

Szüts Apor: Nem szándékozom nyelvművelőnek lenni. Olyan közegben nőttem fel, ahol beszéltünk a zenéről. Szeretem azt, amikor képesek vagyunk megfogalmazni, amit egy adott zeneműről gondolunk. Ami a nyelv változását illeti, nekem mindig az volt a legfontosabb, hogy az önkifejezésemet ne sértse: nem fogok szlenget használni a színpadon. Ha szlenget használunk nyilvános közegben, akkor mindenki egy kicsit elborzad, és azt gondolja, hogy ezt azért mégsem kellene – így ennek is lehet relevanciája. Hogy az ilyesfajta meghökkentésre zenei példát mondjak: egyik kedvenc extrém megoldásom, amikor egy zongorát át kell tolni egy betonfalon, ami önmagában egy zeneműnek a része, és ha ezt látjuk, azt gondoljuk, hogy hát ez micsoda értelmetlen feleslegesség, holott valahol az önkifejezésnek egyfajta formája. Tehát nagyon nehéz ezt megtalálni a nyelv kapcsán az ilyesfajta harmóniát. Alapvetően konzervatív ember vagyok, és azt szeretem hangoztatni, hogy ha azért indulunk el egy úton, mert az könnyebb, annak sosem lesz egy olyan végkifejlete, amely mondjuk összkoncepció szempontjából hasznos meg értékes lenne. Mindig érdemesebb egy kicsit összetettebb utat választani – a beszédnél is.

Végül Attilához és Barbarához fordulok, akik mindketten kiemelik azt, hogy a budapesti hallgatóvá válásuk, abból a szempontból is nagy mérföldkő az életükben, hogy kisebbségi létből a többségi létbe kerültek. Mennyire volt nehéz beilleszkedni?

Menyhárt Barbara: Amikor Marosvásárhelyen éltem, mindig azt éreztem, hogy nem találom a helyem a világban, hiszen nekem folyamatosan azt mondják, hogy én ott bozgor vagyok, ami idegent jelent. Tehát ahol születtem, ott igazából idegen vagyok… Amikor aztán Budapestre költöztem, akkor itt megint egy hasonló érzéssel kellett szembesülnöm: itt sem voltam idevaló. A gyökértelenség volt az első elidegenítő érzés bennem. Úgy sikerült feloldanom ezt a konfliktust, hogy elhatároztam, hogy innentől kezdve mindenhol otthon leszek a Kárpát-medencében, és a HÖOK külhoni programjain keresztül ezt rendkívül jól meg is tudom valósítani. Szóval bárhol járjak, Beregszásztól Szabadkán keresztül Kolozsvárig otthon érzem magam a Kárpát-medencében.

Csomos Attila: Otthon is érezheted magad! Egy másfajta tapasztalatot mondanék el: sohasem éreztem Kézdivásárhelyen, a szülővárosomban idegennek magam. Amikor Budapestre jöttem, itt sem voltam az. Mindkettő magyarlakta vidék, a mai napig azt hiszem, hogy mindkét helyszínen teljesen otthon vagyok. Az egyetemkezdéskor nem okozott nagy nehézséget a beilleszkedés, főleg a saját korosztályommal, természettudósokkal abszolút közös volt a hang, mintha nem is kerültem volna máshová. Aztán ahogy a finomabb részletek előjöttek, akkor felmerültek a különböző kulturális különbségek, de ezek egyáltalán nem áthidalhatatlanok.

A Nyelvünk és kultúránk 50 fiatal szemszögéből című beszélgetőkönyv 2020. augusztus 18-án este, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott bemutatóján elhangozott pódiumbeszélgetés lejegyzett változata.

Névjegyek

Csomos Attila vegyész, egyetemi hallgató (ELTE BTK, Femtonics Kft.), mb. tudományos alelnök (ELTE HÖK), kutatási területe a molekuláris szenzorvegyületek.

Menyhárt Barbara gyógypedagógus, egyetemi hallgató (ELTE TáTK), külhoniprogram-vezető (HÖOK), kutatási területe a politikai és strukturális interszekcionalitás.

Dr. Stubnya Bence orvos, rezidens (SE Ortopédiai Klinika), az OTDK-n második helyezést ért el, kutatási területei a térdprotézis-műtétek és a gyulladásos bélbetegségek.

Szüts Apor zongoraművész, zeneszerző, karmester, a Virtuózok Kamaraegyüttes művészeti vezetője, a közmédia zenei ismeretterjesztő műsorainak állandó szereplője.

Képek: Baló Tímea