MÁLNÁSI FERENC (KOLOZSVÁR)

 

 

„Az írói vágyak illó olajok. Boldog az az író, aki vágyainak egy szerény hányadát meg tudta valósítani. Elképzeléseim, mondanivalóim leghűbben talán a Napos oldal című regényemben láttak napvilágot” – vallotta egyszer Karácsony Benő. Ez a regény Pomogáts Béla szerint leginkább jellegzetes „karácsonybenős” mű, egyszersmind leginkább elismerésre méltó alkotása.  Főhősének, Felméri Kázmérnak az alakjában az író a „csavargó” polgárpukkasztó típusát korszerűsítette a Kakuk Marcik és Ábelek rokonát alkotva meg, sorsában az egészséges életösztön dicséretét fogalmazva meg. Elfogadhatjuk Szász János megállapítását  is: „az ember olvassa ezt a könyvet és valahogy jól érzi magát Felméri Kázmérral…  Akik mögéje kukucskálnak, és ott a szerzőt vélik felfedezni, közel járnak az igazsághoz. Az író egy kicsit mindig önmagáról ír, mások sorsában a maga és önmagában a mások sorsát mintázza meg.”

 

 

Karácsony Benő

Karácsony Benő (eredeti nevén Klärmann Bernát, 1888. szeptember 7.-1944 nyara) 130 éve született Gyulafehérváron, az erdélyi fejedelemség székvárosában, az erdélyi római katolikus egyház püspöki székhelyén, amely a XX. század elejére csendes kisváros lett, de a történelmi emlékei, intézményei, a római katolikus teológiai főiskola, Majláth Gusztáv Károly és Márton Áron püspök szelleme, a Batthyány-könyvtár, Erdély egyik klasszikus bibliotékája révén kulturális központ volt. Ebben a kulturális és társadalmi közegben, régi magyar intézmények közelében bontakozott ki írói munkássága. Ehhez a kultúrához ezer személyes szál kötötte, de önérzetesen őrizte a maga származási és vallási hagyományait, minden tekintetben magyar írónak, a magyar kulturális értékek örökösének, az erdélyi magyar identitás képviselőjének tartotta magát. A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom világában rendhagyó státus volt jellemző Karácsony Benőre, aki a többnyire székelyföldi, kolozsvári, partiumi írók mellett hűségesen őrizte a maga zsidó identitását. Bekapcsolódott a marosvécsi Helikon tevékenységébe s műveit az Erdélyi Helikon című folyóirat és az Erdélyi Szépmíves Céh jelentette meg. Az életszeretet jegyeit magukon viselő regények írója hőseivel ellentétben nehezen oldódott fel környezetében. Tartózkodó és magányos személyiségről tett vallomást az írónak az a levele, amelyet 1932 nyarán küldött barátjának: Bárd Oszkárnak: „Nincsenek barátaim – ami még nem volna baj -, de nincsen barátom sem… Óvatos és unalmas bosszúsággal dugom ki barátkozó csápjaimat csigaházamból. Ez az óvatosság már antiszociális termék bennem…”

 

 

A Napos oldal

A Napos oldal hősének sem sikerült beilleszkednie, mert átlát a hétköznapi élet mindenféle kisszerű játszmáin, és következetesen magasról tesz rájuk… Nem hisz a közösség minden tagja számára üdvözítő életvezetési elvekben, s arra a kérdésre, hogy az egyén megtalálhatja-e a személyére szabott, neki rendelt nyugalmat, szándékoltan ellentmondásos válaszokat ad: „A földön, gondoltam, valószínűleg  mindenki számára van egy keskeny gyalogösvény, amely az örömök és a megnyugvás eldugott forrásához vezet” idézi Glózik Gábor. A társadalmi tökéletesedés lehetőségét és a létezés értelmét firtató mondandóját is egy erdélyi legendára utalva fogalmazza meg:

& „Örömre és egyszerűségre születtünk. De rigolyáknak, szőrös szenvedélyeknek és vad gondolatoknak lettünk gályarabjai. Szemfényvesztők játszanak velünk, és mi kullogunk, torlódunk átkozott furulyájuk után, amely ostobán ravasz dallamával a vízbe csalogat,  hogy ott szépen megnyivadjunk.”

A hamelni gyerekek Erdélyben otthonra találtak…  Karácsony Benőt azonban a náci ideológia Auschwitzba  kényszerítette s a napos oldal elsötétült… (Pomogáts Béla).

 

 

Mit vall még az író?

& „A társadalmi gazdálkodás egy fabatkát sem ér…  Az embert a világra nyomják, aztán amikor befészkelte magát valami sovány zabálnivalóba, akkor rukk! Hátul belerúgnak, és kiröpítik a világűrbe.”

& „Nagy koszfészek ez az élet…”

& „Ami a világnézetet illeti… köteles szellemi zászló – gondoltam hetykén -, amit mindig ki kell dugni a padláslyukon, ha valaki jön. Jobban szerettem csupasz zászlórúd lenni, amelyen a játszi szél nem lebegtet semmiféle gyermekes lobogót. A nap vagy az idő úgyis kiszívja a színét, aztán szerezhetek majd újat… Szerettem a napot, a varjakat és hegyeket, a topolyafákat, a virágzó szamárkórót és több effélét, de azt a kancsalságot, amelyet világnézetnek neveznek, ó ezt múló és értéktelen dolognak tartottam.”

& „Az emberek sötét egérfogóban töltik napjaikat, amit életnek neveznek.”

& „Odaraktak minket egy gondolat lejtőjére, és hátulról belénk rúgtak, hogy nagyot guruljunk…”

& „A nyomorúság nagy kérdőjelei fityegnek a világ felett…,  tízmillió éve élünk a földön, és nem tudtuk intézményesíteni az általános és egyenlő jóllakást…”

& „Itt kell leszolgálni az életet a földi gyalogságnál.”

& „Olcsó kis faggyúgyertyák vagyunk valamennyien.” (eltűnődve bólintott az orvos)

& „Azt mondják, hogy az emberben több lélek lakik. Nyilván én is ilyen tömegszállás voltam, mert az eszmecserébe beledugta az orrát egy másik Kázmér is. Szemérmetlen, kötődő fickó volt, lesercintette Európát összes bajaival, nekem meg azt tanácsolta: – Fiatalember, ülj csak nyugodtan a fenekeden. Ha Európának szüksége lesz rád, úgyis küld neked egy behívó cédulát.”

& „Veszélyes fenevadak vagyunk szakszerű tyúkászati kézikönyveinkkel, meg a tízlövetű vadászfegyvereinkkel. A ló szebb, mint az ember, a madár bájosabb, a macska kecsesebb, a kutya hűbb, a kígyó kitartóbb, az oroszlán bátrabb és a termesz okosabb. Mivel vesztegettük meg a természetet, hogy nekünk adta mégis a legveszedelmesebb fegyvert, az aljasságot, amely lehetővé teszi, hogy a többi állat fölé kerüljünk?”

& „A munkát meg kell köszönni, és a gazda előtt illedelmesen négykézlábra ereszkedni. Mert a kenyeret, szalonnát, fekhelyedet ő adja, te csak a szemeidet, tüdődet és rongyos éveidet fektetetd bele a gyárába…,  piszkos, olajos fogaskeréknek születtél, forogj, forogj, komám, amíg el nem koptál, és amíg ki nem löktek a többi ócskavas közé.”

„Veszett kutyáknak nevelnek bennünket, és ellopják tőlünk a megértés örömét. Kőkemény szavak galuskájával van tele a pofazacskónk, hátulról meghergelnek egy kicsit, s akkor egymásra ugatjuk mérges galuskáinkat…”

& „No, de hát milyen gondolatai lehetnek a lélekről egy ilyen magamfajta halász-vadász-madarász-üres-zsebben-kotorász-alaknak?”

& „Földünk piszoktengerében az igazság már csak apró szigeteken fordul elő…”

& „valamennyien ugyanannak a nagy fának vagyunk levelei, jöhetnek viharok, jöhetnek villámok, amelyek durva kézzel fogják elvégezni a kiegyenlítő munkát, lesodorják a bőségben terpeszkedő, legszerencsésebb helyen pompázó leveleket, és akkor a véznáknak, a mélyben kucorgóknak is kivirul.”

& „mókáim csak vastag pokrócok voltak, amik fázékony valóságaimat óvták a meghűléstől.”

 

 

A megnyugvás ösvényein

A vihar azonban  nem végezte el a kiegyenlítő munkát, a kolozsvári gettóban, majd a haláltáborban, a barna füst alatt is reménykedett – nem vette igénybe egy svájci menekültközpont segítségét -, zsidó magyarként élt, úgy is akart meghalni… Posztumusz művében,  A megnyugvás ösvényein-ben a valódi nyugalmat a szociális felelősség, a közéleti küzdelmek bátor vállalása adja… Felméri üzen fiának, mintegy a „megnyugvás” egyetlen lehetőségeként:

& „Íme, a szívedre kötöm, ne légy a magadé, légy barátaidé, társaidé, légy mindenkié. Jó érzés az, hidd el, a nagy mű szorgos és közös atomjának lenni.”

Bóka László a Magyar mártír írók című 1947-ben közre adott emlékező jellegű antológiájában így méltatta személyiségét, jelentőségét: „Aki művét a ma perspektívájából nézi, felfigyel a bohókás tréfákba rejtett ábrázolásra s megérti az egyre torzabbá váló mosoly értelmét. Parányi tájképei, bensőséges kisvárosi hangulatai, az a szelíd mélabú, amit ˃oroszosnak˂ neveztek benne, az a líra, amit az elesettek, kacskalelkűek, megszomorítottak váltottak ki belől, az a lemondás, amivel a napos oldal felé intett, mindig vonzani fogja azokat, akik hálásak egy hangulat melegéért… Karácsony Benő egy ritka élmény ábrázolásának volt mestere: szeretet van könyveiben.”

Egyetérthetünk.

 

 

 

Irodalom

Glózik Gábor 2004. Könyv. Az ember tréfás kis bogár (Karácsony Benő: Napos oldal). Magyar Narancs 2004/4.

Izsák József–Markó Béla 1990. Magyar irodalom. Tankönyv a XII. osztály számára. EDP. Bucuresti.  278.

Karácsony Benő 1962. Napos oldal. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest. Utószó Szász János. Készült a Szépirodalmi Könyvkiadó 1958-as kiadása alapján

Pomogáts Béla 2008. A magyar irodalom Erdélyben (1918-1944). Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda, 224-228.

Pomogáts Béla 2015. A napos oldal elsötétül (Jegyzetek Karácsony Benőről). Magyar Napló. 2015/június.

 

Megjegyzés: Elhangzott az MNYKNT és a PKE által 2018. november 5-én Nagyváradon rendezett Diaszpóra, valamint Karácsony Benő emlékezete konferencián. A szerk.