Balázs Géza (Képek: BG)

„Négy őrző angyal a négy sarkán.” Olyanok ezek az archaikus népi imák, mint az őrzőangyalok. A Biblia ugyan utal rájuk, de pontosan nem határozza meg őket. A népi képzelet, a fantázia alkotja meg, tölti meg tartalommal az őrzőangyal alakját. De vajon miből táplálkozik az alkotó fantázia? A mindennapi életből, környezetből, alapvető érzelmekből, vágyakból, kivetített képekből, jelenetekből, elődeinktől ránk hagyományozott nyelvi emlékből, archaikus, sokszor nem is értett fordulatokból.

Az ima föltehetőleg a legősibb és legalapvetőbb nyelvi műfaj. A legősibb, biológiai alapú alapérzelemből, a félelemből táplálkozik. Az ember az egyetlen lény a földön, aki tudja, hogy az élet véges. A halálfélelem mozgat számos emberi tevékenységet. Ehhez kapcsolódik az alvás, az álom. A földkerekség minden embere tudja, hogy az alvás-álom más tudatállapot, egy kicsit halál, ezért a lefekvés pillanata megszentelt pillanat, és máig sokszor az imádság pillanata. Az ima műfaja talán ezért is ilyen tartós. Ugye ismerős a mondás: zuhanó repülőgépen nincs ateista… Ilyenkor szokott Sámbokréthy atya közbeszólni nyilvánosan is: Nem csak akkor kell ám imádkozni!

Művelődéstörténeti jelentőségűvé vált a Somogy megyei Nagyberény; Babos Jánosné, Ruzics Rozáliának és persze Erdélyi Zsuzsannának köszönhetően. 1968. december 17-én a Siófok–Kaposvár között zötykölődő vicinálison (ma Piroska-vonat) a folklorista megkérdezte a csaknem százéves parasztasszonyt: szokott-e imádkozni. Hát persze. És szokott-e úgy imádkozni, ahogy a templomban nem. Hát persze… Na, akkor szálljunk le… (Állítólag így kezdődött, én így hallottam, de lehet, hogy ez csak folklór.)

Somogy máig ható titkok aranybányája, vagy ahogy az archaikus népi ima mondaná: aran bányája, arannyas bányája. Pannon lankák. Római települések nyomai. Kaposvár hét dombra települt, mint az ókori Róma. Vashámorok. Egy bodrog–alsóbűi fúvókán 900-ra datált magyar (?) rovásfelirat. Árpád-kori templomok. Török-kori emlékek, nevek. Manapság pedig az újra pusztuló falvak szomorúsága.

Az e tájon felbukkant archaikus népi imák indították el Erdélyi Zsuzsannát, hogy a már korábban is ismert műfajt szakszerűen elkezdje gyűjteni, elemezni – történeti, vallástörténeti, nyelvtörténeti, sőt európai művelődéstörténeti keretbe helyezni. Erdélyi Zsuzsanna is említi: Horvát István történész 1805. évi naplójában a Fehér rózsa, Mária kezdetű szöveghez ezt írta: „babonás, haszontalan szószaporítású imádság”. Szórványosan későbbi kutatók is lejegyeztek hasonló szövegeket. Ám Erdélyi Zsuzsanna tette tudományosan felismert és elismert műfajjá az archaikus népi imákat. Amikor az általa gyűjtött szövegeket először kiadta (Hegyet hágék, lőtőt lépék, 1974) óriási érdeklődést keltett. Ennek egyik oka az is lehetett, hogy a szocializmusban elnyomott vallási jellegű kutatások mellett tört elő egy mégiscsak vallási jellegű tematika. Irodalmárok, írók, néprajzkutatók, nyelvészek üdvözölték az előkerült szöveganyagot (pl. Göncz Árpád, Tóth Sándor, Albert Zsuzsa, Polner Zoltán, Andrásfalvy Bertalan, Kósa László, Bárczi Géza, Rónay György, Lázár István). Voigt Vilmos találóan ezzel a címmel: A rítusok szépsége (Valóság, 1975). Sokakra hatott Erdélyi Zsuzsanna munkája, hasonló gyűjtésbe kezdett pl. Salamon Anikó, Tánczos Vilmos, Harangozó Imre, Takács György. Az említett nyelvész Bárczi Gézán kívül Pais Dezső is értékelte a felfedezést, de az archaikus népi imák sokoldalú nyelvészeti feltárása nem történt meg. A feladat: folklórlingvisztikai, olyan nyelvészekre várt, akik egyaránt érdekeltek a folklorisztikában, az antropológiai nyelvészetben, a nyelvtörténetben.

Pomozi Péter és Karácsony Fanni kiállítása elsősorban a nyelvtörténeti bemutatás, magyarázat, értékelés, továbbgondolásra váró részletekkel, és megkapó képi világgal. A kiindulópont, mindenkit ez érdekel: milyen mélyre nyúlhat vissza a folklórban kódolt nyelvi emlékezet. Pomozi Péter észt példát hoz, egy 3000 évvel ezelőtti meteor becsapódása megőrződött az észt folklórban (Kaali-kráter). A mi archaikus népi imáink ennyire mélyre nem nyúlnak vissza – már csak az alapvetően bibliai eseménytörténet miatt sem -, de egyes nyelvi jelenségek valószínűleg nagyon régiek.

Vannak a szövegekben az érthetetlenségig eltorzult szavak. Vannak, olyanok, amelyek megfejtetlenek, vannak, amelyekre talán van megfejtés: kalamasz talmecska ~ kegyelmes tálacska (?). Gyakoriak az ún. inetimologikus hangbetoldások: aranygy, Áment, kitépvel (arany, ámen, kitépve). Megfigyelhető az érzelemtelítettség, a kedveskedés kicsinyítéssel: karszékecske, káplonicska, istenke. A számok természetesen mágikusak: három csepp vér, hét csöpp vér, hét halálos bűn, hét szén tömjén. Régi, múlt homályába vesző nyelvtani jelenségek is megfigyelhetők, pl. a főnévi és melléknévi igenevek melletti tárgyi jelöletlenség: örök vendég fogadni, békesség szerezni, úr színe látni. Esetleg már tárgyi jelöléssel és bonyolult (kötőmódszerű, mondatátszövődéses?) mondatszerkezettel: megyek úrszínt látni ~ megyek, hogy lássam az úr színét. Vagy: Ő teremtette állatja (~ az általa teremtett állat). A korai igeneves szerkezetek bonyolultabbak, tömör közlést eredményeznek – e tekintetben azóta egyszerűsödött a nyelvünk. Előbukkan egy korábbi, gazdagabb múlt idő rendszer is. A 19. századig alkalmazott magánhangzós (önhangzós vagy elbeszélő) múlt lehetett az ún. tapasztalati múlt: kimenék, föltekinték, (hegyet) hágék, (lőtőt) lépék… Az összetett múlt idő rendszer kapcsán máig vitatkoznak a nyelvtörténészek, hogy ezekből mennyi élhetett valójában, mennyi lehetett a fordításirodalom hatása. Mindenesetre, ami a folklórban megőrződött, azt aligha tekinthetjük fordításnak. Számos esetben megfigyelhető a hangrendtől való eltérés: szekálladval, káplonicskát, káplonecskát. Ebben egy korai, mára eltűnt hangátvetés jelensége is megfigyelhető: káplonicska ~ kápolnácska. Régies, képes kifejezések: testi lelki koporsó, térdig vérbe – könyékig könnybe; archaikus kifejezések: napjövet, lefekte, fölkelte, aranymelence, rézdöbönce (medence).

Ha stílusirányzatba kellene besorolni az archaikus népi imákat, a kevéssé hangoztatott gótikus stílusba sorolhatnánk. Zolnai Béla szerint a nyugtalan, égbe ívelő gótikus stílus eszményére hasonlít a középkori szövegek zsúfolt díszítettsége, gazdag, misztikus ornamentikája (Zolnai Béla: Nyelv és stílus, Bp., 1957: 196). Szabó Zoltán pedig ezt írja: „a halmozódó nyelvi elemek úgy díszítik a stílust, mint a gótikus csúcsívek egymásra rakott ékei a templomokat”. (Szabó Zoltán: A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. Bp., 1998: 53.) Az archaikus népi imák elemzésekor is szóba hozzák a gótikát: pl. „A gótikus festészetben általánosan elterjedt vir dolorum, Krisztus a kútban motívumok vizuális élményét idézik imáink ez állandó formulái”: Abba Krisztus Urunk térdig vérbe / Könyökig könnybe… (Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék…, Bp., 1976: 208. és 210.) A gótikus halmozásra további példákat is találunk. Például: Szó, szó, szent beszéd… Pais Dezső szerint korai vallásos stílusmozzanat, őt az Ómagyar Mária siralomra emlékezteti: Szent Világ Úristen, Szent Világ Úrjézus Krisztus, másutt: vigasztaló Szent Lélekúristen. De említhetjük a valódi és ál figura etimologikákat, egyfajta ikonikus, hangzásbeli vonzásokat is: életet éljenek, vasdárdávó dárdázzák, koronával koronázták, könyökik könnyűbe (könyökig könnybe). Gyakori szövegépítő elem az ismétléseken túl ez az ellentét: kívül – belül (killű – bellű). A szinte kötelező imazáradék: lefektibe, felkeltibe számos alakban fordul elő – ezt is bemutatja a folklórlingvisztikai szemléletű kiállítás. Ám Pomozi Péter és Karácsony Fanni kiállítása azért kiállítás, hogy látványában fogja meg először a látogatót: láthatunk különböző korpuszokat, népi betlehemet, festői kápolnácskákat, türelemüveget, angyalkás kályhacsempét, festett kazettás táblaképet.

„Házamnak négy szögletibe négy őrző angyal.” Az archaikus népi imák olyanok, mint az őrzőangyalok. Alapérzelemből táplálkozó, a nép által kiszínezett, életre keltett vallási jelenségek. Összekötnek bennünket az örök emberivel, múltunkkal. Tanulhatunk, táplálkozhatunk belőlük. Beleláthatunk eleink világába, és kitekinthetünk a jövőbe. A múlt-jelen kapcsolat meghatározza a jövőt. Manapság a nemzedékek közötti szakadék növekszik, a közeli történelem is sokszor homályba vész. Fedezzük fel, ismertessük és szerettessük meg a hagyománynélküliekkel ezt a pompás, gótikus hagyományt. Természetesen ez még csak az út kezdete, vagyis hágjunk a hegyre közösen! A lőtő, azaz a lejtő is elérkezik majd mindenképpen…
„Őrizzetek szent angyalok.”