Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Péntek János 75.

2016.07.06. szerda, 19:07

1 444 megtekintés
POMOGÁTS BÉLA, MAGYARI SÁRA, BALÁZS GÉZA

Péntek János nyelvész, egyévtizeden át a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának alelnöke 2016. július 7-én tölti be 75. születésnapját. Társaságunk három írással köszönti őt!


alt
Korond, valamikor 1998 táján Bencédy József és felesége, Murádin László, Péntek János. (Balázs Géza felvétele)


Közös hazában


POMOGÁTS BÉLA (BUDAPEST)


Gondolkoztam azon – ennek a szép ünnepnek, azaz Péntek János barátom hetvenötödik születésnapjának a közeledtével -, hogy valójában mi az, ami összeköt bennünket egy kolozsvári nyelvészprofesszort és egy budapesti irodalomtörténészt: egymástól négyszázvalahány kilométer távolságban, más-más állam polgáraiként. Mondhatnám: a hivatásunk, elkötelezettségünk anyanyelvünk és anyanyelvi kultúránk mellett, több évtizedes közös munkánk, amelyet az anyanyelvi mozgalomban végeztünk és persze a több évtizedes barátság, amelyet mindig a mindkettőnk által vállalt felelősség és mellette persze a személyes találkozások ünnepi öröme vezérelt. De ennél, ahogy gondolom, többről van szó. Egy nehezen megjelölhető „varázskör”, amelynek a személyes indítékokon túl történelmi, morális, talán így mondanám: lelki meghatározottsága van.


Erről a „varázskörről” beszélt annak idején Haza a magasban című emlékezetes költeményében Illyés Gyula – a költő, akire mindketten: János is, magam is, mindig felnéztünk és akihez mindketten ragaszkodtunk. János születésnapján ennek a költeménynek néhány sorát szeretném az olvasónak felidézni:

Mi gondom! – áll az én hazám már,

védőbben minden magasságnál.

Csak nézelődöm, járok, élek,

fegyvert szereztem, bűv-igéket.

 

Már meg is osztom, ha elmondom,

milyen e biztos, titkos otthon.

Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,

köréd varázskör teremtődik.

 

Ha új tatárhad, ha kufárhad

özönli el a tiszta tájat,

ha útaink megcsavarodnak,

mint giliszta, ha rátapodnak:

 

te mondd magadban, behunyt szemmel,

csak mondd a szókat, miktől egyszer

futó homokok, népek, házak

Magyarországgá összeálltak.

 

Igen, ennek a büszke hűségnek a közössége jelölte meg barátságunkat Jánossal. És ez több, mint a szakmai kollegialitás, több, mint a személyes rokonszenv, több, mint a közösen végzett munka a magyar kulturális közéletben. Mindketten a „magasban”: fölöttünk, történelmünk fölött, a mostoha trianoni nemzeti sorsunk fölött kiteljesedő és mindig megőrzendő, megvédendő hazának, a „lelki Magyarországnak” vagyunk a polgárai. Ez magyarázza barátságunkat, ez épít minden kő- és vasbetonépítménynél tartósabb és teherbíróbb hidat közöttünk – Budapest és Kolozsvár között.
 


Temesvár és Nagyvárad között félúton


MAGYARI SÁRA (TEMESVÁR, NAGYVÁRAD)


2006
őszén egy temesvári vendéglőben zártunk valamilyen konferenciát. Ebédkor a Tanár úr mellé ültettek. Nyeltem nagyokat, pislogtam és egy falatot sem tudtam lenyelni. Azóta sem volt alkalmam elmondani, mennyire meghatódtam akkor.


Később egy májusi délután a KAV alkalmával jött ismét Temesvárra. Ültünk a Bega partján. Emlékszem, ahogy arccal a nap felé fordult, és valami olyasmit mondott, hogy milyen jól is esik az embernek az alföldi napsütés.


Emlékszem, mennyire izgultam, mikor megírtam a Tanár úrnak, hogy Váradra jövök. Így utólag azt hiszem, a beleegyezését kértem valójában. Aztán mikor eljött ide is hozzánk, nagyon vártam, mert számomra nemcsak megtisztelő volt jelenléte, hanem kislányosan szívmelengető is. Talán azért, mert Ön még ismerte szüleimet, mert tudta, honnan jövök és azt is, hogy miért.


Tanár úr! Sok mindent köszönök Önnek! Cserébe mit is adhatnék?! Egy kis alföldi napsütést, meghatódó volt diákokat, összekovácsoló együttléteket. Erőt, egészséget mindahhoz, amit tenni szeretne és amit tennie kell!


Nép és nyelv


BALÁZS GÉZA (BUDAPEST)


A kezdet valamikor ez volt: „Áldott karácsonyt, boldog, békés új esztendőt kívánok! Péntek János. 1996. dec. 11.” Összeköt bennünket a néprajz és a nyelvészet, a táj, Partium, Erdély, Kalotaszeg, Korond (egy közös fénykép a 90-es évek végéről: Bencédy József és felesége, Murádin László, Péntek János), az etnobotanika, nyelvökológia, a hétvégi közösségi kirándulás, Kolozsvár, Universitatea „Babes-Bolyai” Cluj-Napoca, Szabó Zoltán, Murvai Olga, Murádin László, Pomogáts Béla, Sepsiszentgyörgy, AESZ, az AK-MNYKNT, az Implom-verseny Gyulán, egy Dacia, az Ezerjófű, A kalotaszegi népi hímzés és szókincse, a Teremtő nyelv, A megmaradás esélyei, A nyelv ritkuló légköre, a Népi nevek, népi hagyományok („barátsággal, János, Kolozsvár, 2003. nov. 17.”),  nyelvpolitika, a nyelvstratégia, a nyelvművelés, és leginkább: a közös köznyelv, a magyar nyelv… ameddig vagyunk, addig ő (a nyelv) is van, s esélye van a megmaradásnak, közös emlékeink megmaradásának… 


alt

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu