Legutóbbi hozzászólások

  1. A honlapon ezt a mondatot olvastam: „2021-2022-ben a Trianon-kislexikonból 5000 példányt sikerült társszervezeteken, alapítványokon, egyesületeken, egyetemeken keresztül eljuttatni a Kárpát-medence…

  2. A Balassi kard irodalmi díj nemzetközivé tétele, a magyar irodalom hírnevének a Világban való öregbítése egy állami elismerés is érdemelne.

Péntek János: Történések a nyelvben a keleti végeken…

2017.02.26. vasárnap, 21:36

1 003 megtekintés

MÁLNÁSI FERENC (KOLOZSVÁR, ROMÁNIA)

 


„Fáradni / láthatott  / egy egész / félszázad. / Behordom / immáron / a rétről / szénámat./ Nyomomban / az este, / de árnya / nem ér el, –  /  előtte ballagok / megrakott / szekérrel”.  Ez a Horváth Imre vers jutott eszembe, mert Péntek János nyelvészprofesszor immár félévszázados szakmai pályájának újabb, az elmúlt tíz évben írt tanulmányait tartalmazó kötete olyan, mint ez az illatos szénával megrakott szekér.


I.

 

 

Az első kötet két, tematikailag és szerkesztésében is elkülönülő és egymással mégis szoros kapcsolatban álló részből áll, benne a kolozsvári nyelvészeti hagyományhoz kapcsolódó nyelvjárástani tanulmányok kaptak helyet Tájak →  szigetek  →  szórványok

címmel. A cím hármassága és a három szó közötti nyíl közvetlenül utal arra, hogy a tájak szigetekké válhatnak vagy szórványosodhatnak, mint ahogy a tengerben is eltűnhetnek a szigetek… Ezzel a három jellegzetes nyelvkörnyezeti típussal foglalkozik az első rész három tanulmánya: az erdélyi dialektusok, a romániai magyar nyelv- és nyelvjárásszigetek s az erdélyi szórványok, szórványosodás kérdéseivel. Szintén az első rész nyolc tanulmánya a moldvai magyarok nyelvét vizsgálja, szótárának elveit, problémáit, belső tagolódását, archaikus szavait, illetve a csángó, a moldvai magyarok név nyelvföldrajzi bizonyságait.

A második rész tanulmányai azokat a változó társadalmi, nyelvkörnyezeti feltételeket és hatásokat elemzik, amelyek magát a közösségünk által beszélt nyelvet is változatossá teszik. Az általános helyzet leírását követően a két- és többnyelvűség, a romanizmusok, a határtalanítás, a romániai nyelvi jogok, a kisebbségi szemlélet nyelvi vonatkozásai, az identitás kérdéseiről olvashatunk. Péntek János szerint az előző század jelentős részében az elszigeteltség és a másodrendű státus miatt a külső régió nyelvváltozatai eltávolodtak egymástól és az anyaországtól, szétfejlődtek, 1990-tól ezt a közeledés, a tudatos közelítés váltotta föl. Ezt szolgálja a határtanítás nyelvi program, melyet a Kárpát-medencei kutatóhálózat valósít meg az utódállamok magyar nyelvészei és magyarországi kollégáinak az összefogásával.

 

 

Az első kötet mindkét részének végén egy-egy függelék: Egyes szám első személyben.  Ezekbe olyan írások, interjúk kerültek be, amelyek személyesek ugyan, de a professzor úr saját élete és munkája kapcsolatát jelzik: pl. Trianonizált nemzettudat, Jelző nélküli magyar…

 

 

Mindkét részhez összesített bibliográfia segíti az olvasót, a kutatót, az érdeklődőt. Az első kötet mottója: Elindító mesterem, Márton Gyula emlékének. A második köteté: Az életbe és a nyelvbe beavató szüleim és tanáraim emlékének.

 

 

alt

 A könyv első kötetének borítója



 

 

II.

 

 

A tanulmánygyűjtemény e második kötetét magyartanárként is ajánlom kollégáim figyelmébe, mert benne „az oktatásról-képzésről és a tudományművelésről van szó, amelyek elsődlegesen nem (kutatási) témaként voltak és vannak jelen az életemben, hanem napi tevékenységként vagy éppen napi cselekvésként” – hangsúlyozza Péntek János a kötet előszavában.  „Az oktatás fontosságát mindenki érzi, tudja: döntő szerepe van a nyelvelsajátításában, a nevelésben, a nyelvmegtartásban, az identitásban, a két-és többnyelvűség kialakításában stb. Elsődlegesen a család, a közvetlen környezet határozza meg mindnyájunk nyelviségét, indít el bennünket a nyelvi életpályánkon. De a mai világban senki sem maradhat meg ebben a nagyon személyes, érzelmi melegséggel telített nyelvi világban, az elsődleges nyelvváltozatban. A nyelvbe való beépülésünk a továbbiakban az oktatásban folytatódik. Intézményes keretek közt (óvodában, iskolában) épül ki kinek-kinek a nyelvi világa: anyanyelvének belső változatossága és gazdagsága, a közös változat, és a legtöbb gyermek, fiatal az iskolában válik kétnyelvűvé… A nyelvnek alapvető szerepe van a megismerésben. Mint tudós kollégám mondja: a nyelv intellektuális érzékszervünk. Elsődlegessége révén ebben a szerepben minden más nyelvnél hatékonyabban működik az anyanyelv…”

 

 

E gondolatok hegyében születtek a sorakozó tanulmányok, figyelemfölkeltő, témamegnevező címekkel csábítanak az olvasásra: Az oktatás nyelve – a nyelv az oktatásban; Tannyelvválasztás és versenyképesség: a közoktatás dilemmái  –  cím után Péntek János   a  „szereplőkkel”   folytatott párbeszédét  olvashatjuk: Magyarul vagy románul? Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Szülőként, tanárként, a hazai nyelvi helyzettel foglalkozó kutatóként mellette és ellene szóló érveket sorakoztat fel, s figyelmezteti a szülőket, hogy „a kétnyelvűségnek akkor van igazi haszna, ha mindkét nyelvben magas szintű és annak alapja az anyanyelv.”  A másik „oldalhoz” is levéllel fordul a „Magyarul” – de hogyan és hol? című levelét az erdélyi magyar oktatásnak felelősségviselőinek, azaz tisztségviselőinek írta. Idézem: „magyar közoktatásunk színvonala, eredményessége, versenyképessége folyamatosan romlik…, „sok minden”, ami ok és következmény, rajtunk múlik: közoktatásunk tisztségviselőin, tehát felelősségviselőin, iskoláinkon és pedagógusainkon. Még mindig a minőség az egyetlen esélyünk, nem a statisztika.”

A szemünk előtt vannak a jó oktatási módszerek – figyelmeztet a levele utáni tanulmányában… Saját klasszikusaink, „Babits Mihály, Németh László, Juhász Gyula, Karácsony Sándor példáiból, az ő minőségeszményükből és felelősségtudatából is mindig lehet inspirálódni. A jó tanító tanár mindig tudta, most is tudja, kik lehetnek az ő tanítómesterei.” – figyelmeztet a szerző.

Aki szükségesnek tartja még egy cikkben – Válság az oktatásban  -, arról szólni,  hogy a tudás presztízsveszteségnek több oka van: az oktatás centralizált rendszerű, a közös felelősség azonos lehet a közös felelőtlenséggel, hiányzik a szakmai háttérintézmény stb.  S pár oldallal hátrább figyelemfölkeltő címbe emeli:  Van diagnózis, de hol a terápia?

A professzor úr magasra emeli a mércét: „Az igazi pedagógus kivételes ember, mint ahogy kivételes ember az igazi színész, az igazi mérnök, az igazi orvos is. Karizmatikus ember, akiben egyszerre van a szakmai tudás és a tudásvágy, az együttgondolkodás készsége és képessége, a hivatástudat, aki nem töri le, hanem bátorítja a tanuló érdeklődését, ápolja és ösztönzi a tanuló kreativitását, aki nem tömegként kezeli az osztályt, hanem emberi módon látja minden tanulóját.”

S egy halvány reménysugár: „Megkésve ugyan, de egyre inkább látható, érezhető, hogyan változik meg ebben az új dimenzióban, az informatika, az internet, a digitális technológia révén a tanítás és a tanulás is… Remélhetőleg egy ilyen rendszerbe való bekapcsolódásunk háríthatja el oktatásunk mostani kiszolgáltatottságát.”

S nem elhanyagolható körülmény, hogy 1993-ban szakmai kezdeményezésből megszületett az Erdélyi Tankönyvtanács, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szakmai testületeként, azzal a céllal, hogy pályázatokkal ösztönözze tantervek és tankönyvek írását, figyelmet fordítson a kisebbségi helyzetből fakadó sajátos ismeretek tankönyveinek és oktatási segédleteinek készítésére… A tehetségek sorsáról, a szórványlét útvesztőiben, otthon idegenként, már nem itt – de még nem ott, nyelvi nevelés, oktatás határhelyzetekben….,  megannyi probléma, kérdés megoldására próbál utat keresni a Péntek János professzor, aki É. Kiss Katalin budapesti professzorasszony és munkatársai segítségével létrehozta és működteti a Nyilas Misi Tehetségtámogató Programot és Egyesületet. Anyanyelvi mozgalom is segíti, segítheti erdélyi magyar oktatásunkat, amelyet a Háromszéken megalakult Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége indított el, és támogat ma is, Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain haladva…

Egyetemeink a múltban és a jelenben című fejezettel folytatódik a második kötet tanulmányainak sora, a Bolyai Egyetemről, Szabédi László, Szabó T. Attila és Márton Gyula tudós professzorokról kapunk személyes élményekkel gazdagon illusztrált, reális képet, majd az új idők lehetőségei és csapdáit előtérbe helyezve, a többpólusú magyar felsőoktatás, kusza „vonalak” a kolozsvári egyetemen, a harmadik újrakezdés a néprajzoktatásban és korlátok és lehetőségek az egyetemi oktatásban kérdéskörökről, a magyar pedagógusképzésben meggyengült alapokról szólva Péntek János a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportjának elemzése alapján írja: „A romániai magyar felsőoktatási rendszer felemás, ún. spontán expanzión esett át az elmúlt húsz évben. Ez azt jelenti, hogy a hallgatói létszám számbeli növekedése nem járt együtt a magyar felsőoktatási piac szereplőinek összehangolt működésével, a különféle szereplők konjunkturálisan más-más, gyakran egymást gyengítő, keresztező utakat járt be. Mindezt csak erősítette a rendszer alulfinanszírozása, illetve az, hogy a felsőoktatásban (és általában a kisebbségi oktatásban) nincs egy olyan főhatóság, amely illetékes lenne a felsőoktatással kapcsolatos nemzeti-közösségi elvárás, illetve a jövőkép minél precízebb megfogalmazásában. Az „államnélküliség”, illetve a „két-állam-közöttiség” sajátos állapotában nincs, aki számon kérje a romániai magyar felsőoktatási rendszer hatékonyságát, minőségét, munkaerőpiaci relevanciáját.”

E kötet második fejezetében a nyelvészeti kutatásban kialakult kapcsolatokról, hálózatokról, pl. a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetről, a Domus Hungarica programról, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságáról olvashatunk. A tudomány határtalanításában mentorként tevékenykedő Kiss Jenő  és  Görömbei András professzorokról szóló köszöntések után interjúk zárják ezt a kötetet is: Balázs Sándor, Jászay Tamás, Benő Attila, Balázs Géza és a Napút évkönyv szerkesztője kérdezte, vallatta Péntek professzor urat. „Míg az írónak maga az írás a munkája, én azt írtam le, ami a munkám volt” vallotta Péntek János a kötet második részének bemutatóján. Azt is megfogalmazta a jövőre tekintve: „A minőség marad az egyetlen esélyünk.”

Péntek János: Történések a nyelvben a keleti végeken I. (Erdélyi Múzeum-Egyesület. Kolozsvár, 2015. 404 lap), Történések a nyelvben a keleti végeken II. (Erdélyi Múzeum-Egyesület. Kolozsvár, 2016. 148 lap).

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu