Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Róvott múltunk

2013.05.29. szerda, 14:50

4 799 megtekintés
Mandics György íráskutatóval, korunk legnagyobb rovásmonográfiájának szerzőjével beszélgetett Balázs Géza
Miközben egyre több település, kerület névtáblája bukkan elénk rovásírással is, a rovásírás ismerete, művelődéstörténete és számítógépes sztenderdizálása körül óriási a nézetkülönbség és a kavarodás. Mivel Mandics György nemrégiben jelentetett meg egy háromkötetes, kétezer oldalas könyvet a rovásírásról (Róvott múltunk), fontosnak tartottuk, hogy nagyobb közönségnek is elmondhassa gondolatait. Föltettük a legegyszerűbb és a leginkább vitatott kérdéseket is, amelyekre a kutató világosan és kendőzetlenül válaszolt.

Mandics György
Mandics György

Mi a rovásírás?
BG: – Mióta foglalkozol rovásírás-kutatással? Mi volt a kiváltó oka?
MGY: – A rovásírással gyermekkoromban találkoztam, s egy magyar művelődéstörténetben olvastam először róla. A kutatást 1981-ben kezdtem, amikor régi írásrendszerek gyökereit keresve számba vettem a magyar rovásírást is.
– Mi is konkrétan a rovásírás?
– A magyar rovásírás egy ősi magyar alfabetikus írásmód, amelyet a magyarok, s a hozzájuk kulturális rokon népek, illetve népcsoportok használtak (biztosan az avarok egy része, talán a hunok egy része, a kunok, úzok, csángók, s bizonyosan a székelyek).
– Hányféle rovásírás van?
– Aszerint, hogy minden tipikus rovástechnikával készült írást ide illesztünk-e vagy sem, csak Európában vagy harminc többé-kevésbé kifejlett írásrendszert találunk a nagy latin rendszer megjelenése előtt. Ázsiában is van egy fél tucat, főként a régi türk népek körében.
– Mi a közös a rovásírásokban?
– A rovásírások legfontosabb közös jegye a technika: az írásokat fába metszették, majd némelyiket kőbe is. A fába rovásból eredően az írásokat természetszerűen jobbról balra írták, mivel így lehetett csak írni balkézben tartva a bot végét, s jobb kézzel tartva a metszőkést. A harmadik általános tulajdonság, hogy a helymegtakarítás miatt, különböző fokon mind használták az összerovást, azaz több jel egyetlen jellé formálását, hiszen az alapanyag csak akkora volt amekkora, ezért gondosan, tömörítve kellett a mondanivalót leírni. Ezt még a régi latin írás is átvette, amikor kőfeliratokat készítettek a régi időkben.
– Hányféle magyar rovásírás van?
– Alapjában egyetlen rendszer, de a rendszeren belül elég sok ábécé-variáns. Régebben a helyi, regionális hagyományok különbsége eredményezett egyes jelekben eltérő ábécéket. Később az egyes szerzők újító szándéka, hogy a jeleket szimmetrikusabbá tegyék, avagy jobban írhatóvá, s az elmúlt évszázadban pedig zömmel hiúságból alkottak új jeleket, hogy nevükhöz is köthető legyen egy jelsor. Ezek száma több mint 50. De ennek ellenére, rövid gyakorlássál az egyik rendszerből könnyen át lehet állni egy másik rendszerbe.
– Van külön székely és van külön magyar rovásírás?
– Nincs. Ezért helyes a rendszert székely-magyar rovásrendszernek nevezni, mivel az első kéziratos hagyományok már így nevezik meg.
– Hány biztosan, kimondottan magyar rovásírásos emléket tartunk számon?
– Minden számlálás alapja az, hogy mit tekintünk rovásemléknek. Ha azt, amelyet valaki az elmúlt évszázadok alatt megpróbált magyar rovásemlékként elolvasni, akkor ez több, mint 1500 emlék. Ha levágjuk a bizonytalanokat – a prehistória, s az antikvitás emlékeit –, akkor valahol 1000 körüli a szám. De ha levágjuk ezekből az újkori rovásanyagokat is, akkor néhány száz emlékünk marad aszerint, hogy az 1780, 1800 vagy 1900 utáni emlékeket zárjuk ki.
– Melyik a legkorábbi magyar rovásírásos emlék?
– Bizonyosan olvasható több avar-magyar kori emlék. Ezek 600-700 körüliek, s érdekességük hogy gyakran kétnyelvűek. Harmatta János megfejtései óta világos, hogy ebben a korban három írásrendszert (magyar–türk szaszanida), használtak, s ez így volt, s maradt a honfoglalás korában is.
„Róvott múltunk”
– Milyen korszakai/fejlődési fázisai vannak a magyar rovásírásnak?
– A magyar rovásírás leghosszabb és leghomályosabb része az előtörténete, amikor kialakult a jelkészlet, de nem maga az írás. Itt az alapvető baj, hogy a jelek zöme hatalmas területen foltokban maradt meg, ezért nem világos az sem, hogy hol volt az írás őshazája. A következő korszak az ábécé első változatának születése. A kínai krónikák alapján csak annyit tudunk, hogy a hun birodalom népei számára egy kínai renegát hozta létre az írást i. e.175-ben. A kínai és a szibériai régészeti ásatások azonban még nem tártak fel olyan perdöntő feliratcsoportokat, amilyeneket a türk írások esetében ismerünk. Az avar-magyar kor és honfoglalás kora csak azt igazolja, hogy ekkor is legalább három párhuzamos nyelv és írás is használatos volt. Ekkor az írás megmaradt része zömmel a tulajdonnal kapcsolatos, a más jellegű szövegekről csak közvetett információink vannak. Ezek elpusztultak. István korával kezdődik a rovásírás visszaszorítása központi helyéről, mivel a hatalomváltás (a katonai demokráciáról a nyugati típusú feudalizmusra: a rováspálcás árpádi birtokrendszer helyére a királyi adománylevelek állítása) a rovást kiiktatta a hivatalos adminisztrációból, csak az adóbegyűjtés eszközeként maradt meg a nép körében. Kiszorult a kultuszból is, sőt a krónikákból, s helyette a keresztény papok szentírásváltozatai és krónikái jelentek meg. Ekkor vált a rovásírás „róvott múltunkká”. Az Árpád-ház alatt jelentek meg a ferences szerzetesek, akik visszacsempészték a rovást a kultuszba, rovásírásokkal látva el a katolikus templomokat. Mátyás udvarában a rovás fellendült, mert a népből származó püspökök megpróbálták a rovásírást a megfelelő helyre tenni a magyar kultúrában, ám ez nem valósult meg, s innen egy új korszak kezdődött, amelyben a rovásírás egyre élesebben a regnáló hatalommal szembeni ellenállás eszköze és szimbóluma lett. 1920 után 1945-ig egy rövid fellendülés következett be, amikor felvirágzott a művészi ellenállás a rovásírás jegyében. 1945 és 1948 között ez a folyamat még jobban csak búvópatak lett, s 1989 után indult el a reneszánsz, az eddig mesterséges elfojtások után a lényeg megnevezése: a rovásírás alapvető magyar ellenzéki, nemzeti jelkép.
Hogyan olvassuk?
– Tudomásom szerint az egyik módszertani nehézség a rovásírás kapcsán az, hogy nem tudjuk, milyen nyelven írták, és milyen nyelven olvassuk. Sokszor egymásnak gyökeresen ellentmondó olvasatokkal állnak elő…
– Valóban vannak párhuzamos (magyar és más nyelven íródott) szövegek. Egymás alatt, avagy egymás mellett. Pl. a szarvasi tűtartó két oldalán türk nyelvű, a másik kettőn magyar nyelvű felirat áll Harmatta szerint (Magyar Tudomány, 1990. márc, 246-258.). A Tihany téri kelyhen szogd és türk feliratok olvashatók bockharai, heftalita s Talas vidéki türk ábécék használatával. De sírkövön is, sok személyes tárgyon is hasonló az eset. Minden használt nyelven meghirdették a tulajdont. Ugyanez a helyzet a nagyszentmiklósi leletekkel is. Szerintem egyedül a Vékony Gábor-féle szemlélet lehet igaz, mely szerint itt italnevek jelennek meg magyarul, türkül (ősbolgárul) s szlávul. Ez reális többnyelvűséget jelent Harmatta szerint. De nincs olyan jelsor, amelyet tisztán lehet olvasni két nyelven is, csak akkor, ha e két nyelv egymással azonos. A honfoglalási leletek esetében erre jut Győrffy György is (lásd 1997-es tanulmányát). Nem azt állítja, hogy László Gyulának igaza van, hanem azt hogy az avarok egy része biztos magyarul beszélő vagy magyarul is beszélő volt, a másik része türk. Árpáddal is hasonló kombináció érkezett, türk nyelvűek és magyarok is. Ezzel a régi honfoglalás-elméleteknek leáldozott tudományos szempontból. A kérdéses tanulmányokkal még egy elutasítás erejéig sem mernek szembesülni, mert a paradigmával senki sem mer szembemenni.
– Ezek szerint nincs módszertani probléma bizonyos rovásírásos feliratok kétféle olvasatával kapcsolatban, mert a kérdés feketén-fehéren eldönthető.
– Semmiféle különleges módszertani probléma nincs, csak az: a két megoldás közül az egyik módszertani szempontból folyamatosan csúsztat, hogy a megfelelő eredmény előálljon. Ha nem csak a végeredményeket nézzük, hanem a megfejtés minden lépését, akkor világos, hogy az egyik fél csúszat, vagy ha durvábbak akarunk lenni: manipulál, csal. Ha mindezt egy védendő hamis, ám politikailag támogatott nézet védelmében teszi, akkor hivatalosan senki sem fogja megmondani, hogy a bizonyítási eljárás becstelen. A kérdés nem módszertani, hanem erkölcsi. Meg főként politikai. Ha a hatalom nem bizonyos eredményt akar a tudósokra kényszeríteni, hanem hagyja, hogy minden megoldást csak tudományos vita döntsön el, nem lesz ugyanazon szövegnek két egyenértékű megoldása. Lesz viszont egy jó, s egy hibás megoldás, akkor is, ha az, aki elbukik, akadémikus lesz, a másik egy „amatőr” .
Naiv és dilettáns nézetek
– Melyek a leginkább naiv vagy dilettáns nézetek a magyar rovásírással kapcsolatban?
– A leginkább dilettáns és naiv nézetek azok, amelyek buta prekoncepciókhoz való ragaszkodásból erednek. Ilyen Varga Géza nézete arra, hogy a magyar rovásírás egy szimbolikus-ideografikus írás, s nem alfabetikus írás. Vagy Varga Csaba elmélete a 40 000 éve változatlan magyar ősnyelvről és ősírásról. Vagy Magyar Adorján koncepciója, mely szerint a magyarság mindig itt volt s itt született az ősidőkben a rovásírása is. Vagy az Arvisura-elképzelés, amely szerint a Magyarság Mu földrészén született és így került ide őrizve a manysi sámánok rovás tudását. És Plessa Elek elképzelése az űrhajós ősmagyarok „tűzírásáról” . Ugyanilyen naiv a koszorús tudósok elképzelése a Mátyás kori humanisták által kitalált rovásírásról, akkor is, ha támogatói közt akadémikusok (Róna-Tas András) és ELTE-katedrafőnökök (Horváth Iván) vannak. Dilettáns a leghosszabb rovásemlékek hamisítványként bélyegzése, csak azért, mert egyszer valaki azt mondta (Sebestyén Gyula s utána minden tudós Németh Gyulán át a szegedi katedra számtalan kutatójáig). S mindezt azért, mert 140 évig senki sem vette magának azt a fáradságot, hogy e szövegeket elolvassa! Naiv és dilettáns eleink olyan elképzelése, hogy egy olyan ősnyelvet beszélek volna, mely ismerte a holdat és a csillagokat, de nem a napfényt; nyershúst ettek, mert nem ismerték a tüzet (Hajdu Péter, Domokos Péter). Nem folytatom. Könyvem 2000 oldalán hasonló egetverő ökörségeket sorolok fel szép számmal a megfelelő cáfolattal és kemény kritikával.
– Melyek a leginkább tudományos nézetek a magyar rovásírással kapcsolatban?
– A leginkább tudományos nézetek azok, amelyek ellenőrizhető tényeken alapulnak. Olyan evidenciákon, mint a honfoglalás kori rovásírás. Ott álltak eddig is a bizonyítékok a szemünk előtt (például Bezdédi tarsolylemez), de Harmatta János kellett hozzá, hogy leakassza, s a hátoldalán megtalálja a hiányzó első rovásfeliratot!
– Az alsóbűi lelet Vékony Gábor interpretálásában komoly tudományos vitát váltott ki, Vékony Gábor magyar olvasatát eléggé erőteljesen elutasította a szakma. Te hogy látod a kérdést?
– Vékony megoldása nem hibátlan, mivel egy olyan jelet lát (rovás F), amelyet más nem látott vagy csak alig. Az én szemem nem túl jó, így nem tudom eldönteni, hogy ott van-e. De a többi jel az nagyrészt korrekt. Így felirat van, akkor is, ha hiányos.
Összefoglalás és nyitott kérdések
– Hogyan foglalnád össze rovásírás-monográfiád legfontosabb állításait?
– A rovásírás egy hatalmas hagyomány, amelyet politikai okokból alaposan sanyargattak az elmúlt századokban. Az anyag majdnem egynegyedét csak töredékekből, illetve hivatkozásokból, szerencsés esetben másolatokból ismerjük. Ijesztő az ismert és akarattal elpusztított emlékek száma (I. kötet). Az emlékek legnagyobb részét kitevő hosszú szövegeket hazug vádak alapján zár alá helyezték, s mindent elkövettek a mindenkori idegen hatalmak kiszolgálói, hogy a rovás jelentőségét egy kuriózum szerepére szorítsák vissza. Csak egy valóban teljes korpusz alapján lehet és szabad elemezni, elméleteket alkotni, ha meg karunk felelni a tudományos kutatás erkölcsének.
– Mit szólsz a rovásírás reneszánszához? Ma rendeznek rovásírás-versenyeket, s egy sor település neve rovásírással is fel van tüntetve.
– Az elmondottak jelezték, hogy a rovásírás reneszánsza politikafüggő dolog. Amíg a kutatókat elzárták a forrásoktól, nem engedték meg a gondolatok szabad áramlását, a rovás sorvadozott. Most elnyerte méltó helyét a magyar kultúrában.
– Mi az, amit nem tudtál megfejteni a rovásírás-kérdésben? Melyek a nyitott kérdések?
– Ez hosszú. Szinte nincs kérdés, amihez ne igényelnék egy új monográfiát. Tessék elolvasni a kötetet, s utána munkára fel… a következő pár száz évre lesz munka mindenkinek.
NÉVJEGY
Mandics György (Temesvár, 1943. jan. 4.): matematikus, tanár, újságíró, könyvkiadó szerkesztő, író. Az Alfa TV főszerkesztője, a Bolyai Önképző Műhely tanára. Több mint 40 könyvet írt. Temesvári Golgota címmel megírta az 1989-es romániai forradalom igaz történetét. Kutatási területe: az irodalom minden ága, matematika (főleg modellelmélet), szemiotika, írástörténet, kulturális antropológia. A rovásírással foglalkozó könyvei: Rejtélyes írások könyve (Bukarest, 1981), Rejtélyes írások (Akadémia, 1987), Róvott múltunk (Irodalmi Jelen, Arad, I-III. kötet, 2010-2011. 2002 oldal). Budapesten él. E-mail: heraklida@freemail.hu.
A szerkesztő megjegyzése: Számítógépes rovás paleográfiával, a rovásírás sztenderdizálásának erősen vitatott helyzetével foglalkozik az E-nyelv Magazin 2013/2. száma (www.e-nyelvmagazin.hu).

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu