MÁLNÁSI FERENC (KOLOZSVÁR, ROMÁNIA)

Köszöntő kötet Máthé Dénes 65. születésnapjára

Erdélyi és magyarországi kollégák köszöntötték, üdvözölték az ünnepeltet egy-egy olyan írással, amely közvetve vagy közvetlenül az ő kutatási témáihoz kapcsolódik.

A kötet ennek alapján három részre tagolódik: stilisztika, retorikai kérdéseket elemző részre (A stílus és az ember), a szókészlet variabilitását és változását ismertető nagyobb fejezetre (A szókincs térben és időben), valamint a nyelvhasználat és a kontextus összefüggéseit értelmező írások csoportjára (Ember és nyelv). Mivel nem minden kollégának sikerült határidőre írást küldeni a kötetbe, a Tabula gratulatoria névsora mutatja igazán, hogy milyen sokan (egy híján ötvenen) köszöntik kedves kollégánkat ebből az alkalomból.

Máthé Dénes az 51. magyar nyelv hete megnyitóján Nagyváradon, kép: Balázs Géza 

Az előszóban képet kapunk Máthé Dénes életpályájáról, munkásságáról.

A kötet első részében Ajtay-Horváth Magda: A kultúra fogságában Parti Nagy Lajos két versének angol fordításáról címmel értekezik,  Halk, talmi vers az irodalom házához  és a  navigare necessere est  című versének fordítási problémáit bontja ki. Elismeri, hogy minden kultúrának, nemzetnek és nyelvnek vannak mélyrétegei, a kollektív tudatban létező és hagyományvédő jelentésrétegei és intertextuális dimenziói (kulturális archetípusai), melyek szövegmagyarázat és kultúraismeret hiányában nem közvetíthetők. Benő Attila a Nyelvi játék, jelentés és fordíthatóság kérdését járja körül, mert nem elég a forrásnyelvi lexikai egységek helyettesítése célnyelvi szavakkal. A fordítónak, akárcsak a szerzőnek, nyelvi kreativitással kell élnie a játékos és szellemes kifejezések megjelenítésekor, mégpedig a célnyelv kínálta lehetőségek hasznosításával, a szövegnek ugyanazt kell mondania, mint az eredetinek, de másképpen: más nyelvi eszközökkel, más jelviszonyokkal. Ez a megállapítás a nyelvi játékok fordítására is érvényes. Anton Popovics szlovák fordításkutató írta: ahol a szótár véget ér, ott kezdődik a fordítás. Büky László: Füst-jegyek egy Weöres Sándor-versben címmel Levél a téli pusztából – Füst Milánnak című verséről értekezik. A vers címe alapján irodalmi levél, az episztola Füst Milán stílusához műfajban is illik, s szóanyaga összefüggésben van a Füst Milán-i téma- és szóanyagával, képalkotása, formai-szerkezeti, ritmikai fölépítése leképezi a Mester költeményeit. Goron Sándor: Arany János és Eugen Nida fordítási elvei című tanulmányában előbb Shakespeare és Arany műfordítói elveiről szól. Kiemeli, hogy Arany szellemi irányítóként is hozzájárult az 1864-ben megjelent Shakespeare-kötet sikeréhez. Benő Attila nyomán vizsgálja Arany János fordítási elveit, a három nagy kérdéskört, majd Arany és Nida bibliafordítói tevékenysége alapján kialakult fordítói elveit veti egybe. Arany kérése: igazodni a célnyelvi kultúra nyelvhasználati szokásaihoz, hasonlót fejez ki Nida is; Arany hiteles átültetést kér, s Nida is a szöveg üzenetének kontextusáról szól, mindketten a célnyelvi befogadó és a célnyelv természetessége felől közelítenek a fordításhoz. Kemény Gábor: Ájult bánatok címmel Kosztolányi oximoronjának vélhető forrására, intertextuális párhuzamosságára hívja fel a figyelmet, kutatásai nyomán bukkant rá Ady Endre: Valaki útravált belőlünk kötet A magunk szerelme című versében a Ki után ájult búval nézünk sorra… E filológiai ügynek módszertani tulajdonsága, hogy szemlélteti az oktatás és a kutatás egymásrautaltságát, mélyen igaz a Senecának tulajdonított docendo discimus (tanítva tanulunk). Keszeg Vilmos arra vállalkozott, hogy Nagy István, 1962-ben, a NyIrK-ben megjelent cikkét olvasta újra, azért, hogy illusztrálja: az 1950-es években „a kommunista nevelés előmozdítása érdekében” a népmesének az új világban betölthető szerepét kérdőjelezték meg, a valóságtól elforduló műveivel a l’art pour l’art elve alapján a jobbágy faluközösség valóságát tükrözi. A sárkány a zsarnokság, a hatalmaskodás, az erőszak megtestesítője, osztályellenség, ő lopja el a napot és a holdat, felfalja az ország leányait… Nagy István következtetése: „Szükségessé vált tehát a népmese hűséges lejegyzése és közlése mellett új mesét adni gyermekeink kezébe”. A népmesének sikerült túlélnie az ellene indított hadjáratot – állapítja meg Keszeg Vilmos.

E recenzió írója is tiszteleg Máthé Dénes munkássága előtt, Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában és Napraforgók című verseinek a Petőfi S. János, Deme László, Szabó Zoltán és Balázs Géza munkássága nyomán kialakult szövegtani, szemiotikai, stilisztikai elemzésével: „Két ember közt legrövidebb / út az egyenes beszéd” címmel. Érettségire készülő diákoknak szánt elemzése azzal a céllal készült, hogy vezérfonalat adjunk át a sokak által szeretett, tisztelt költő művészi alkotásainak megértéséhez. Nagy L. János Kodály Zoltán véleménye alapján szól Stíluskérdésekről megzenésítésekben címmel.  „(…) dallam és szöveg egymástól el nem választott, osztatlan egység. A népdal műfaját éppen a szöveg és dallam szerves kapcsolata teszi”.  Ennek jegyében Nagy L. János példákat sorol  a műdalok, más népek dalainak zenei anyagának  folklorizálódására,  Arany János: Szilágyi Erzsébet balladájának népballadai átalakulására és  Petőfi Sándor:  Hegyen ülök…   kezdetű verse énekelt variánsában a hatodik strófa is tanulságos összevetést tesz lehetővé… (A Petőfi-sorok jó néhány ponton kevésbé sikerültek, mint a folklorizálódott változat sorai. Egyetértek Nagy L. Jánossal!)                                                                                         

Pethő József Krúdy Szinbád-novelláinak stílusrétegzettségéről értekezik a funkcionális kognitív stilisztika elméleti és módszertani alapelveire építve. Három jellegzetes stílusréteget figyelt meg a szerző: a választékos, értéktelítő, enyhén archaikus rétegeket, amelyekre a szépirodalmi tartományok együttállása, a közömbös jellegű, esetenként városi népnyelvi nyelvváltozat s a harmonikus rétegre az irónia jellemző.

A kötet második fejezetének első dolgozata Both Csaba Attila: Mit tudhatunk Oklándról a nyelvtudomány perspektívájából? címmel a  Székely nyelvjárások atlasza és a  Székely nyelvföldrajzi szótár egyik kutatópontjáról olvashatunk, Máthé Dénes szülőfalujának nyelvjárásáról, nyelvföldrajzi kapcsolatairól. Oklánd nyelvjárása belesimul környezetének nyelvjárásába, mutatja mindazokat a jelenségeket, amelyeket a déludvarhelyszéki kisrégióról (Homoród-mente) ismerünk, nagyfokú hasonlóságot mutat elsősorban a székelyföldi településekkel. Dimény Hajnalka: Nemcsak szó a szó címmel arra reflektál, hogy kell-e oly sok szó ugyannak a tevékenységnek a kifejezésére? Hiszen a beszéd döntés, érzelem és magunk megosztása másokkal, s a bő szókincs eredményesebb kifejezést tesz lehetővé, de azt is megszabja, hogy milyen lehetőségeink vannak környezetünk észlelésére, amit kifejeznek, rezonál azzal, amit érzékeinkkel megtapasztalunk. A szinonimák asszociatív jelentései sokfélék lehetnek, s nem lényegtelen ember voltunk szempontjából, hogy mi az, amire van szavunk, és hogy a meglévők közül melyeket használjuk. Fazakas Emese A pennától a szólás módjáig című tanulmányában a stílus, a hozzá kapcsolódó szinonimák és a stilizál régiségbeli jelentéseire, erdélyi használatukra világít rá az Erdélyi szótörténeti tár, valamint a Nyelvtörténeti szótár adatai alapján. Kitér a mód vagy járás szavunkból alkotott jelzős szószerkezetekre is, arra, hogy a stílus, stílusgyakorlat, stílusírás a régiségben tantárgyat is jelölt, illetve a szónak ’fogalmazási feladat’, ’fordítási gyakorlat/feladat’  jelentése is volt. A stilizál igénk, amikor megjelenik, a ’megfogalmaz(tatik)’  jelentésben használatos, s a  fogalmaz igénk nyelvújítási szó, alapja a  ’megért’ jelentésű  fog  igénk. Minya Károly Szó, szó, szó című írásában a neologizmusok eredet szerinti vizsgálatát végzi el, a neologizmusoknak az eddigieknél még árnyaltabb rendszerezését kívánja bemutatni: létrejöttük célja szerint, gyakoriságuk szerint, a kommunikáció formája szerint, fogalmi tartalmuk szerint, a szándékoltság (akarat) szerint és a neologizmusok szófajuk szerint.

Simoncsics Péter Etimológiák: fejt és hasít címmel e két igét  –  fejt  ’kihüvelyez’  jelentésű,  a  fej,  fő ,  a  lábító  ’létra, pedál, támasz’  és a  hasít  ’szétrepeszt’  jelentésű szavakkal összevetve  –  magyarázza. Analógiaként találós kérdést említ: Milyen fa van legtöbb a vásárban?  – Kofa.

Nagy Erika Teleki Mihály erdélyi kancellár és Kászonyi Márton jezsuita szerzetes 1664-ben történt levélváltását mutatja be, a „szubjektív hangnemben megnyilvánuló levélíróknak köszönhetően átérezzük a 17. századi erdélyi magyar félelmeit, bizonytalanságát és kiszolgáltatott helyzetét. A sorok közt megelevenedik, életszerűvé válik a történelmi munkákban „szárazon” ismertetett korrajz, szokásrend, a magyar-török viszony, amely állandó beszédtéma…”

Tánczos Vilmos egy csíki falu (Csíkszentkirály) szókincsében jelentkező nyelvi megnyilatkozásokat jelölő tájszók és állandó szókapcsolatokat foglalja jegyzékbe. 96 címszót tájnyelvi alakban, a tájszókat kövér kisbetűvel, a mondat értékű frazeológiai kapcsolatokat pedig nagybetűvel, a végén megfelelő írásjellel. Ezt követi a ’jelentés’ rövid értelmezése, majd a jelentést illusztráló példamondat(ok). A fonéma értékű zárt ë hangot mindenütt jelölte a szerző. Lássunk egy példát!

ACSAROG   

acsarog (vkire) ’durván kiabál’. „Métt këll úgy rëám acsarogni, ugyanbiza mit vétëttem?” – A jelentés különbözik a köznyelvi „acsarkodik” ige jelentésétől. Hiányzik belőle a ’fenyeget’ jelentéselem.

Zsemlyei Borbála az Erdélyi magyar szótörténeti tárban, kicsinyítő képzővel létrejött lexikalizálódott származékokról (azaz olyanokról, amelyek jelentése nem tartalmazza a ’kis/kicsi’ jelentésjegyet) számol be tanulmányában. A 20 címszó a legtöbb (8) valamilyen ruhadarabot jelöl, 5 szó növény(rész)/állatra vonatkozik, 4 az otthon tárgyait nevezi meg és 4 egyéb fogalomkörbe sorolható.

A kötet harmadik fejezetét Balázs Géza: Ciszterna és forrás Török Gábor általános stíluselmélete című tanulmánya nyitja meg, melyben Török Gábornak a Pontok és kérdőjelek az általános stíluselméletben, 1990-ben megjelent (meglehetősen reflektálatlan) munkájában kifejtett stíluselméletét elemzi. Balázs Géza szerint újdonsága a funkcionalitás hangsúlyozása, kiindulópontja: a „stílus egyetemes kategóriája az emberi közlésvilágnak”. Török Gábor stílusában keveredik a kritikus polemizáló magatartás a szigorúan tárgytudományos megközelítéssel, bevezeti a stíluskör fogalmát, s a szöveghalmaz-stílus alapján minősíti, sorolja be pl. Bálint Sándor Tápén gyűjtött közismert népdalvariánsának egyetlen strófáját. Besorolása alapján végigelemezhető egy kérvény is. A tanulmány címébe emelt két metafora a recenzenst is arra készteti, hogy elolvassa Török Gábor: Ciszterna és forrás. Giovanni Pisano szószéke Pistoiában című kismonográfiáját, melyet a tanulmány befejező része ismertet… Molnár Bodrogi Enikő A meănkieli nyelvi tervezés első lépései címmel arról számol be, mások és saját kutatásai alapján, hogy a meănkieli nyelvi tervezés miként kezdődött el, milyen szakaszait tarthatjuk számon és milyen eredményeket mutat fel. Zimányi Árpád: Egy méltatlanul elfeledett nyelvtudós: gróf Teleki József alakját idézi fel, és az 1817-ben elkészült A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és új szólásmódok által, valamint az 1821-ben megjelent Egy tökéletes magyar szótár elrendeltetése, készítése módja c. lexikográfiai munkáját ismerteti.

Máthé Dénesnek a szerkesztőkkel együtt erőt, munkakedvet kívánunk és további eredményeket a szakmában és a magánéletben. Ad multos annos! (Szerkesztő: Benő Attila–Fazakas Emese. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság – Kolozsvár 2017.)

A szerző: Málnási Ferenc, ny. magyartanár, Kolozsvár