BLANKÓ MIKLÓS (BUDAPEST)

Az erdélyi országgyűléseket több alkalommal tartották Tordán a középkor és a kora újkor folyamán, azonban leginkább az 1568. január 6–13. között ülésező országgyűlés maradt meg a köztudatban. Ezen az országgyűlésen hirdette ki János Zsigmond fejedelem azt a vallásszabadságot, amely az ún. bevett vallások (receptae religiones) számára szabad vallásgyakorlást és -terjesztést engedett. A négy bevett vallás a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius volt.

Emléktábla a tordai templomban (kép: Balázs Géza)

 

A reformáció betörése Erdélybe

Luther tanainak wittenbergi kihirdetése után két évvel már megjelentek Erdélyben is (a Szászföldön) a reformáció első követői, méghozzá a német polgárság körében. A mohácsi katasztrófától lesújtott, politikailag, gazdaságilag és társadalmilag kilátástalan helyzetbe került ország középrétege nyitott volt egy újfajta szellem befogadására. A reformáció erdélyi terjesztésének kiemelkedő alakja Johann Honterus reformátor és polihisztor volt, aki számos teológiai kötetet megjelentetett, 1544-ben Brassóban pappá választották, ami feljogosította a további egyházszervező munkára. Az evangélikus tanokat Erdélyben a helvét (református) irányzat kezdte felváltani, és a reformátusok egy része áttért az antitrinitárius hitre.

Hitről hitre

A különböző hitekre való áttérésre egy ismert életpálya Dávid Ferencé. A szász Dávid Ferenc a 16. század közepi papi tanulmányait követően katolikus plébánosként kezdett el tevékenykedni. Pár éven belül a lutheránusok követője lett, püspökké választották. Hamarosan az Erdélybe betörő református irányzat ragadta magával, református püspök, iskolaigazgató lett. János Zsigmond udvari papjává vált, és itt találkozott – Blandrata György Itáliából származó udvari orvos által – az antitrinitárius (szentháromság-tagadó) tanokkal. Ekkor ebben találta meg az igazságot, antitrinitárius tanokra építve hozta létre az unitárius egyházat. A Dávid Ferenc-i példán jól látható, hogy pár évtized leforgása alatt milyen hitbeli változásokon mehetett át egy ember Erdélyben: a pap számára ez okozta a vesztét, radikális tanai miatt bebörtönözték, és a dévai várbörtönben a katolikusnak keresztelt, majd az evangélikus és a református tanokat valló, végül a szentháromság-tagadás hívőjeként halt meg. Dávid Ferencnek elévülhetetlen érdeme volt az 1568-as tordai országgyűlés vallási rendeletének megszületésében.

Körösfői-Kriesch Aladár: Tordai országgyűlés (kép: tudastar.unitarius.hu)

Vallásszabadság – elsőként Európában

„Mindön helyökön az prédikátorok az evangeliomot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerént, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszeritse az ű lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanitása ő nékie tetszik. Ezért penig senki […] az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől. […] és nem engedtetik senkinek, hogy senkit fogsággal avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanitásért, mert az hit istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás istennek igéje által vagyon” – áll a tordai országgyűlés rendelkezésében. Benda Kálmán, a korszak kiemelkedő kutatója így fogalmazza meg a rendelkezés lényegét: „a tordai országgyűlés négy vallás – a katolikus, evangélikus, református és unitárius – szabadságát és egyenjogúságát mondotta ki. Tegyük hozzá: elsőnek a világon. Államvallás nincs, az uralkodói hatalom fölötte áll az egyházinak, de nincs joga közöttük bármilyen szempontból különbséget tenni. Nem érvényesül a területi elv sem: bármely városban vagy faluban több felekezet élhet együtt, a földesúr nem avatkozhat be jobbágyai vallási hovatartozásába, a törvény szerint mindenki maga döntheti el, melyik vallást követi. Bárkinek is tilos a más felekezetűeket szidalmazni, papjait gyalázni, ellenük erőszakos cselekedetet elkövetni.” Mindezzel egybevethetjük azt is, hogy ezekben az évtizedekben zajlottak a német és francia vallásháborúk, amelyek igen sok áldozatot hoztak – gondoljunk csak az 1572-es Szent Bertalan-éji vérengzésre, amelynek – az azt követő eseményekkel együtt – több tízezer áldozata volt, s maga XIII. Gergely pápa üdvözölte az esetet. Ez is mutatja, hogy az erdélyi vallásszabadság – még ha nem is volt teljes – jóval meghaladta a korszak eszmei fejlettségét.

Három nemzet – négy vallás

Az erdélyi „alkotmányban” ezzel a rendelettel a három törvényes nemzet mellett négy vallást emeltek be a közjogi rendszerbe. Erdély lakosságát ekkor négy etnikum adta: magyarok, székelyek, szászok és románok. Ezek közül a magyar nemesség, a székely, illetve szász előkelők kaptak kiváltságokat. Megfigyelhető a területi elkülönülés is: a székelyek keleten, a szászok délen, a magyarok pedig északon és nyugaton éltek. A közigazgatási egységeket a magyarok esetében a vármegye adta, a szászoknál és székelyeknél pedig a székek. Együttműködésünket az 1437-es kápolnai unió szabályozta. A korszakban ott élő románok a szomszédos fejedelemségekből vándoroltak be, hegyi pásztorkodással foglalkoztak, később jobbágyként letelepültek: politikai szerepük és joguk ekkor nem volt.

A vallási különbözőségek is etnikumonként mutatkoztak meg. A magyarok nagy része áttért a református hitre, a szászok többsége az evangélikus hitet vallotta magáénak, míg a székelyek megmaradtak a katolikus egyháznál. A románok az ortodox vallás mellett álltak ki, de politikai szerepük hiánya miatt ez az egyház nem került a bevett vallások közé.

Az erdélyi etnikumok területi, rendi és felekezeti megosztottsága (ábra: Molnár Zsolt)

Erdélyt követve

Az erdélyi mintákat pár évtizeddel később Nyugat-Európában is követték. 1598-ban megszületett a nantes-i ediktum, amely a franciaországi vallási feszültségeket kívánta vallásszabadság útján enyhíteni. Ezt sorra követték hasonló egyezségek (lásd: 1606-os bécsi béke), amelyek hosszabb-rövidebb ideig rendezték a keresztény felekezetek közötti feszültségeket.

Négyszázötven évvel a tordai országgyűlés rendelete után is elmondhatjuk, hogy Erdély 1568-ban egy olyan rendelkezést hozott, amely az első lépés volt a vallásbéke irányába, valamint elindított egy olyan lassú folyamatot, amely évszázadok alatt a vallási agresszióról és területszerzésről az individuum személyes vallási meggyőződései felé fordította az irányt.

Nagyváradi látkép – balról jobbra: ortodox, a távolban katolikus, két tornyával kiemelkedik a református templom, s tövükben a romos zsinagóga látható, viszont nem látható a képen a közelben lévő evangélikus templom (kép: Balázs Géza)

Felhasznált irodalom:

Benda Kálmán, 2016. Az 1568. évi tordai országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság. In.: Fejedelemasszonyok és vallásszabadság Erdélyben. Tanulmányok és kiállítási kalauz. Veszprém. 63 –66.

Blankó Miklós, 2017. Metamorphosis religionis — A reformáció 16. századi terjedése hazánkban. https://mnyknt.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1761:2017-10-03-10-07-25&catid=41:nyek-cikkek&Itemid=68 [2018.01.12]

Pállfy Géza, 2000. A tizenhatodik század története. Budapest.

R. Várkonyi Ágnes (szerk.), 1985. Magyarország története 1526-1686. 2. kötet. Budapest.