Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Szavak pályafutása a hitváltás* idején, avagy „fasiszta származású kocák”

2020.04.26. vasárnap, 19:01

991 megtekintés

VÁRADY TIBOR (Budapest)

 

Az utóbbi években leginkább a családi ügyvédi irattárban megmaradt iratokat nézegetem – és igyekszem belőlük dokumentum-prózát faragni. Valami kis csoda folytán minden irat megmaradt 1893 és 2014 között. Városunkban (Nagybecskerek) ezalatt váltakoztak az államhatalmak, a hivatalos nyelvek, hitek, tébolyok. Van, ami maradt is, és változott is. Édesapám és én ugyanabban a szobában születtünk (mert 1912-ben és 1939-ben is, zömmel nem kórházban születtek a gyerekek, hanem otthon, bábaasszonyok segédkezésével). Szóval ez úgy maradt, ahogy volt, ugyanabban a házban és ugyanabban a szobában születtünk – de nem ugyanabban az országban.

 

Várady Tibor

 

Fejlesztette a fasiszta hadsereget

 

Az iratok azért váltak fontossá, mert az egymást váltó hatalmak mostohán bántak az emlékekkel. A bírósági irattárakkal is. Sok mindennek, ami megmaradt a családi ügyvédi irattárban, másutt már nincsen nyoma.

 

Most készülő kötetemben a második világháború utáni első évek ügyeiről írok. A világháború alatt Bácskában magyar hatalom alakult, Bánátban/Bánságban német megszállás volt. Aztán itt is, ott is, a kommunizmus következett. Az irodánk Nagybecskereken (Bánátban) volt. A háború utáni iratokban jelen van a náci hatalommal való leszámolás. Ennek volt oka, és indokoltsága is. De sodrása is volt. Akit ez a sodrás elkapott és képletek alá lökte, az nehezen tudott szabadulni. Péli Antalt például azzal vádoltak 1946-ban, hogy fejlesztette Hitler hadseregének hadi teljesítőképességét. Ez valóban durván hangzik, és kemény ítéletet ihlet. De aztán megnéztem, hogy mit is csinált pontosan. Péli Antalnak egy paprikamalma volt, melyet egy szobában működtetett. (A szoba egy Domba Gyuri nevű ismerőse húgának a lakásában volt.) A harmincas években is működött már a malom. A vád szerint, német megszállás alatt, Antal németeknek is árult paprikát. Már pedig – amint ezt az ügyész megmagyarázta – tudvalevő, hogy az őrölt paprikának vitamintartalma van, tehát Péli Antal „fejlesztette a hitleri fasiszta hadsereg hadi teljesítőképességét”. A vád nyelvezete teljesen elfedte Antalt.

 

A sodrások, hitváltások, a nyelveket is megmozgatják. Városomban a megszállás alatt hivatalos nyelv lett a német; a szerb is megmaradt hivatalosként, a magyar háttérben maradt. Voltak mozgások nyelveken belül is. A háború előtt Hitler még náci volt, Mussolini pedig fasiszta. Aztán a megszállás alatt Hitler is fasiszta lett. Zömmel ezt a megjelölést használták a szerbek és a helyi magyarok is. A németek nem (kivéve azt a kevés németet, akik a partizánokhoz csatlakoztak). A német megszállást pontosabb lett volna náci megszállásnak nevezni, de a szerb nyelvben jóval gorombábban hangzik az, hogy „fasiszta” (fašista). Itt van az is, hogy a megszállók elleni mozgalmakat „antifasiszta” mozgalmaknak, a hősöket „antifasiszta” hősöknek nevezték. Ez azért is logikus, mert az „antináci” nem hangzott volna elég méltóságteljesen (és hősiesen sem). Az „antifasiszta” inkább. Így a háború utáni szerb hivatalos nyelvben nemigen maradt tere a „náci” szónak. A köznyelvben sem. A helyi magyar nyelvben is a „fasiszta”, illetve „antifasiszta” megjelölések rögződtek meg.

 

A háború utáni ügyintézésben, hitváltást követve módosultak a jelszavak. Bár a helyük nem változott. A német megszállás alatt minden bírósági ítélet és hatósági végzés „Heil Hitler”-rel zárult. A jelszó a felszabadulás után is a döntések és beadványok végén állt, csak ez most már új jelszó volt: „Smrt Fašizmu – Sloboda Narodu!”. Tehát: „Halál a Fasizmusnak – Szabadság a Népnek!”. (A magyar szóhasználatban volt egy kis ingadozás is a „Fasizmusnak” és „Fasizmusra” kifejezések között.) A zárójelszónak súlyos méltósága volt, amikor egy kollaboránsra kirótt halálos ítélet végén jelent meg. De hát voltak más perek is. Egy jogvitában melyet az iratok között találtam, azt volt a lényege, hogy vajon Mária lekurvázta-e Bözsit vagy sem. A bíróság szerint igen. Ennek az ítéletnek a végén már nem volt annyira tekintélyparancsoló a „Halál a Fasizmusra – Szabadság a Népnek”.

 

Mozdultak a nyelvtani szabályok is (legalábbis a bírósági iratokban). A szerb nyelvben (csakúgy, mint az angolban vagy németben) a nemzeti hovatartozást nagybetűvel jelölik. Tehát a magyar az Mađar, illetve Hungarian vagy Ungar. Ezek szerint szerbül a német „Nemac” lenne, ma így is írják, de a háború utáni első években ez egy árulás-gyanús megbecsülést jelzett volna. Akkoriban „nemac” állt a bírósági iratokban, ”Nemac” helyett.

 

Fasiszta származású kocák

 

És voltak szavak, melyek sajátos pályát futottak be. Sok embertelen hozadéka volt a német megszállásnak. Így nem volt logikátlan, hogy utána szokatlan súlyt kaptak a „fasiszta” és „antifasiszta” szavak.  Miután a német megszállók (a „fasiszták”) vereséget szenvedtek, maga a „fasiszta” szó egyre több új területet hódított. Azért is, mert amikor már könnyen és veszély nélkül lehetett rugdosni mindent, ami fasiszta, sokan fasisztának kezdtek nevezni mindent, amit rugdosni szeretnének. Péli Antal Homokréven őrölt paprikája most már (az ügyész szerint) fasiszta érdekeket szolgált. Körülbelül ugyanakkor, amikor a paprikamalmos Péli Antalt védte, az apám védett egy Branko Đurić nevű tejcsarnoki ügyintézőt is, akit azzal vádoltak, hogy „fasiszta származású kocákat tartott az udvarában“. Itt az állt a háttérben, hogy elkobzásra került minden német vagyona, és többen próbáltak ezt-azt úgy megmenteni, hogy magyar vagy szerb szomszédokhoz vitték. Az ügyész szerint egy német szomszéd kocái kerültek Branko Đurićhoz – és ilyen múltra visszatekintve, a sertések „fasiszta származású kocák” lettek.

 

Fasiszta s…

 

A „fasiszta” szóval kapcsolatban, most rátérek egy személyes emlékre is a háború utáni első évekből. Nagynénémmel mentem egyszer a korzón, hét-nyolc éves lehettem. Mellettünk két fiatalember sétált, akik egy előttünk haladó lányra tettek megjegyzéseket. Pontosabban, a fenekére. Én még túl fiatal voltam, de így is feltűnt, hogy valóban kihívó a lány feneke. A két fiatalember többet tudott és többet érzett.  „Ez egy fasiszta segg!” – mondta az egyik. Akkor ezt nem igazán értettem (csak tudtam, hogy fontos, mert a nagynéném próbált odébb rántani). Ma azt hiszem, meg tudom magyarázni. Nem fasisztabarát volt a megnyilatkozás. A sétáló fiatalember vélhetően azt akarta kifejezni, hogy ami másfél méterrel előtte mozog, az szemérmetlenül vonzó – és mivel bűnös izgalmak sugárzását érezte, ezekre keresett valami erős, találó kifejezést. Mint ahogyan az ügyész is, és a bírók is, természetszerűen ő is a „fasiszta” szóra támaszkodott, amikor valami igazán fontosat akart mondani. A másik fiatalember nem értett egyet a megállapítással. Neki is nagyon tetszhetett, amit látott, ő is az éppen távozó és éppen alakuló értékek és kulcsszavak között böngészve keresett párhuzamot, de úgy látta, hogy dicsérni most csak egyféleképpen lehet. Ezt mondta: „Ellenkezőleg, ez egy antifasiszta segg!”

 

Nem volt könnyű szavak és igazságok között választani.

 

Tovább matatva a „fasizmus” szónak a második világháború utáni első években alakuló jelentései és aromái között, leírok egy szajáni történetet is. Szaján bánáti falu, körülbelül ezer lakosa van, és egyike a már nagyon kevés bánáti községnek, melyekben ma is magyarok élnek többségben. Az eseményt egy szajáni iskolatársam mesélte, de hozzá kell, hogy tegyem, hogy később másoktól is hallottam, más helyszínhez kötve. Lehet, hogy a dolgok több helyen is lejátszódtak (Szajánban is, Kikindán is, másutt is). Az is lehet, hogy a közlők csak azon igyekeztek, hogy hazai talajhoz kössenek egy lényeget sejtető szóváltást. A következőről volt szó: Egy ifjúsági munkabrigád lelkesen hazafelé tart, beérnek Szajánba, a kocsiúton mennek, és az egyik tag felismer a járdán egy nénit. Üdvözli is:

 

Halál a fasizmusnak! – mondja a brigádtag, de ezt egy szomszéd néninek kijáró tiszteletteljes helyi mosolyba bugyolálja.

 

Neked is fiacskám! – válaszolja a néni.

 

Ezt most úgy lehetne szó szerint értelmezni, hogy a néni halálba kívánta a brigádtagot (a fasizmussal együtt). De senki sem így értette. Lehet, hogy volt a „neked is fiacskám” mögött valami kis helyreigazító szándék is. De a lényeg az volt, hogy a szajániak – közben egy kicsit felülről mosolyogva – befogadták az új jelszót a köszöntésváltások közé, és a hagyományos üdvözlettartalom kerekedett felül.

 

Voltak, akik a hitváltások korában is kezelni tudtak dolgokat és szavakat – a „fasizmust” is. Közben szajániak maradtak.

 

 

Névjegy: Várady Tibor. A 80 éves, a Harvardon doktorált jogtudós szerző a vajdasági Új Symposion című avantgárd folyóirat egyik alapítója, aki 1992-ben igazságügy-minisztere volt az utolsó „kis-jugoszláviai” Panics-kormánynak.

 

 

*Hitváltás: (délvidéki magyar kifejezés) ideológiaváltás, pl. kommunizmusba vetett hit, jövőbe vetett hit).

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu