H. TÓTH ISTVÁN (PRÁGA, KECSKEMÉT, BUDAPEST)

 

Elöljáróban

Akiről szól jelen dolgozatom, Juhász Ferenc szavaival élve „a konok szívű, üstökösláng-tekintetű táltosfiú, a küldetéses költő”, vagyis Ady Endre, aki 1877. november 22-én Érmindszenten született és 1919. január 27-én Budapesten halt meg.

Akikért szól jelen írásom, a ma és a holnapok magyarul olvasói, akiknek fontos lehet, és tudjanak is erről, amit ugyancsak Juhász Ferenc mondott Ady Endréről, nevezetesen: „Tanítása, biztatása, a soha föl nem adás bátorsága, a soha abba nem hagyás győzelme!”, és természetesen mindennél fontosabb, hogy a magyarul olvasni tudók olvassák értőn, értetőn a száz éve elhunyt Ady Endre verseit, hogy éltessük tovább nyolc évszázados magyar költészetünk hagyományait és újabb törekvéseit.

Ha a Hortobágy poétájáról gondolkodunk, akkor az úgynevezett kulcsversei jutnak eszünkbe. Olyan versei ezek költőnknek, amelyek a legkülönfélébb bemetszési pontokat, értelmezési nyitányokat tárják elénk. Hogyne gondolnánk közülük például a pányvás ménről valló verscsodára, amelyik, mint cseppben a tenger, úgy tündökölteti Ady Endre lelkületét és világlátását, avagy mindazok, amelyek összegyűjtésekor ugyan nem a teljességre törekedtem, mégis idetettem ezt a versfüzért az eltűnődést, sőt a versolvasást, a versválogatást segítendő.

 

A föl-földobott kő

A grófi szérűn

A magyar Ugaron

Áldásadás a vonaton

Az eltévedt lovas

Dózsa György unokája

Fölszállott a páva

Góg és Magóg fia vagyok én

A Hortobágy poétája

Hiszek hitetlenül Istenben

Ifjú szivekben élek

Intés az őrzőkhöz

Lédával a bálban

Őrizem a szemed

Párisban járt az Ősz

Sem utódja, sem boldog őse…

 

Megerősítésül: hűség a nyelvhez, hűség a magyarsághoz

 

Csehországban, Kárpátalján, nem régóta a Vajdaságban, újabban Dél-Szlovákiában élve, oktató- és kutatómunkát végezve szüntelenül tapasztalhattam és tapasztalhatom, hogy mennyi szeretettel, vágyódással, okos kritikával szólnak az ottani kisebbségben és szórványban élő magyarok az anyaországnak, Magyarországnak az adott időben: távol- és közelmúltjában vagy éppen a jelenében tapasztalható dolgairól. A közös gyökereinkhez való rendíthetetlen hűségükkel tiszteletre méltók, példát adók szerintem mindannyiunknak, az anyaországban is a mai határainkon túl élő magyaroknak is. Az ő példájuk bátorított arra, hogy most, amikor a száz éve elhunyt költőóriásunk előtt tisztelgünk, akkor a nyolc évszázados magyar költészetünk egyik legszebb értékéről, Ady Endre igen híres alkotásáról, A föl-földobott kő címűről valljak szeretettel, lelki megerősítésül, a szépirodalom-olvasást támogatandó.

1909 nyarán született meg Ady Endrének ez, A föl-földobott kő című verse, amikor csaknem féléves párizsi és riviérai tartózkodás után újra hazatért a költő. Ez a műve július 16-án a Nyugat-ban jelent meg, majd a Szeretném, ha szeretnének című kötetbe is belekerült. Ady Endrét ez idő tájt a hazaárulás vádjával sújtották az ellenfelei. Költőnk az ellene feszülőknek és az ellene felhozott durva váddal szemben alkotta meg ezt, a szülőföldjéhez való kötődését megvalló, az egyik leghíresebb magyarság-versét, egyben a rendíthetetlen hűségét kifejező művét.

 

 

 

Ady Endre: A föl-földobott kő

 

Föl-földobott kő, földedre hullva,

Kicsi országom, újra meg újra

Hazajön a fiad.

 

Messze tornyokat látogat sorba,

Szédül, elbusong s lehull a porba,

Amelyből vétetett.

 

Mindig elvágyik s nem menekülhet,

Magyar vágyakkal, melyek elülnek

S fölhorgadnak megint.

 

Tied vagyok én nagy haragomban,

Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban

Szomoruan magyar.

 

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,

Kicsi országom, példás alakban

Te orcádra ütök.

 

És, jaj, hiába mindenha szándék,

Százszor földobnál, én visszaszállnék,

Százszor is, végül is.

 

 

A verset szervező motívum a visszatérés, amely motívum kölcsönhatást mutat a verset átfogó szimbólummal: a földobott és a visszahulló kő jelképpel. A kő évezredek üzenetét őrzi magában hűségesen. A kő, amely tartópillér, sarokkő lehet a templomban, ahogyan az ugar-hazához való hűség hordozója, kifejezője volt, vagyis Ady Endre, aki jelen verse lírai hősével eggyé válva látogat – szédül, elbusong – lehull. Kétségtelen, hogy ellentmondásos lelkiállapot tükröződik a vallomásnak ebből az igesorozatából, de nyilvánvaló, hogy aki az Értől érkezett az Óceánig, ahol költőnk és a lírai hős is egyaránt valósággal beleszédült a fájdalmas felismerésbe: ugar-világ szülötte, hát ezért a búsongása, de visszaszáll, hazatér „Százszor is, végül is.” Nyilvánvaló, hogy Ady Endrében erősen élt az úgynevezett Párizs-mítosz, amelyik éppen a pozitív élmények, hatások, tapasztalatok következtében mérce és mérték volt költőnknek, hiszen Párizs a nyugati kultúra központja volt számára.

Ady Endre egyik legjobb ismerőjeként Földessy Gyula maga is hivatkozott Széchenyi grófnak az alábbiakban idézett, a jó hazafiról szóló gondolataira, amelyekről elmondható, hogy Putnoky Imre fedezte fel őket, majd valójában Földessy Gyula nyomán tudhatunk róluk. Ugyanakkor volt ennek a szimbólumnak az a korábbi előzménye, amikor Spinoza példálózott a szabadság és a szabad akarat kapcsán a kővel, amely tehetetlen a világ nagy törvényeivel szemben. Hogy mit is írt a jó hazafiról, lássuk: „A jó hazafi visszatér, mert valamint a követ, bármi magasan vetessék is a levegőbe, valami ellenállhatatlan erő vonja vissza a földhöz: úgy varázsolja a romlatlan természet nagy törvénye a hazafit anyaföldjére vissza ismét.” Érték-e és mérték-e még ma is ez a vallomásos megállapítás?

Ady Endre visszatért, újra és újra hazatért, és látva a „kompország” valóságát, nemzete féltése kemény kritika kimondására késztette. Eközben szenvedélyes vallomás zeng fel: „Tied vagyok én…” haragban, hűtlenségben, szerelmesen egyaránt. Ez a strófa, a negyedik jelen Ady Endre-vers aranymetszete egyben, amely felől tekintve mind a költő életműve, mind a hazája iránt való viselkedése egyértelmű, tántoríthatatlan vallomásban rögzül:

Tied vagyok én nagy haragomban,

Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban

Szomoruan magyar.

 

Megrendítő a költemény biblikus hangvétele és kifejezés-használata: „… lehull a porba, / Amelyből vétetett.” Éppen ez a stilisztikai megoldás is erősíti az olvasót annak a felfedezésében, hogy úgy érzi, lényegében vallomásos imádságot olvas, és ha szenvedéllyel teszi mindezt, akkor vallomásos imádságként fogadja be és így is nevezi maga helyett is elhangzó imádságnak.

Nem túlzás azt állítanunk, hogy ez az Ady Endre-vers, A föl-földobott kő a Szózat című Vörösmarty Mihály-költeményt visszhangozza. Ebben a visszhangban ott zeng az örök parancs: „Hazádnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar; (…)”, és ekként cselekszik Érmindszent szülötte is: példát mutat, erőt gyűjt, hogy szembefordulhasson az őt hazaárulással vádolókkal. Mindkét költemény a hazaszeretet és a rendületlen hűség erkölcsi parancsát fogalmazza meg minden időknek.

Helytállást követelt Vörösmarty Mihály kora is. Válaszút elé került akkor a nemzet. Ebben a történelmi pillanatban hangzott fel a költő hangja a nemzethez szólva: felszólított, érvelt, bizonyított, parancsolt. A Szózat költője maga mögött tudhatta a nemzet legjobbjait. Vörösmarty Mihály hangja energikus, fennkölt, ódai szárnyalású.

Ady Endre a 20. század első éveinek válságos helyzetében írta hűség-költeményét. Korának kérdésfeltevése: haladás vagy helyben maradás. A föl-földobott kő költőjének csak egy kis tábor fogta a pártját, egyébként támadások pergőtüzében kellett élnie. Ady Endre hitet, vallomást tevő hangja el-elcsukló, töprengő, hiszen elégikus hangon szinte szerelmes verset írt a hazájához. Költészetünkben Petőfi Sándor Az alföld címűben ugyanúgy a szülőföldjéhez fűződő rendíthetetlen hűségét fejezte ki, amiként Radnóti Miklós a Nem tudhatom… emlékezetes soraiban.

Hogy mi szép, mi különleges ebben az Ady Endre-versben, A föl-földobott kő címűben? Számos érzés, élmény, dolog. Felkavaró a benne felhangzó vallomás. Irodalmi élményt nyújt a témaválasztása és annak az igényes kimunkáltsága. Szinte megdöbbentő az, hogy mindössze hat rövid strófában, hat misztikus erejű mondatban tárul elénk a költemény lírai hősének a hazája iránt érzett, nyíltan kifejtett hűsége. Különös a vers formavilága: mindig két és fél s két és fél sorosak a szakaszok. Gondolatilag is fontosak a harmadik, vagyis a rövid sorok, mivel a leghangsúlyosabb elemet tartalmazzák. „Hazajön a fiad”; „Te orcádra ütök” és a többi. Ez a tény, hogy a harmadik sorok a súlypontiak, legjobban az utolsó versszakban figyelhető meg: „Százszor is, végül is.”A fél-fél sorok koppanva érzékeltetik a versbe emelt szimbólum jelentésvilágát: a gravitáció győzedelmeskedett, azaz a hazaszeretet vonzóbb és értékesebb minden fénynél és pompánál.

Ady Endrének ez, A föl-földobott kő című verse a haza törvényszerű, ám kettős, vagyis: akart és akaratlan vonzóerejét tárja elénk meggyőzően, vállalhatóan, ugyanakkor önelemzésre késztetőn is.

 

Kitekintésül

 

Az Ady Endre költészete előtt tisztelgő, a halálával kapcsolatos centenárium méltó alkalmat nyújt az úgynevezett nagyversek újra olvasásához, új, illetőleg más szempontú olvasásához. Ebben a törekvésünkben biztos fogódzót lelhetünk Ady Endre Intés az őrzőkhöz című himnikus költeményének a rendszeres újra és újra történő elolvasásakor.

Jó, ha tudjuk, hogy a Nyugat 1915. augusztus 16-ai számában jelent meg az Intés az őrzőkhöz című Ady Endre-költemény, amelyik az 1918 augusztusában kiadott A halottak élén kötetben is olvasható volt. Milyen versteremtő körülmények játszottak szerepet az Intés az őrzőkhöz megszületésében? Csinszka ezt írta emlékezéseiben: „Csucsán 1915-ben szép nyár volt.” Bölöni György a következőket jegyezte le: „… falusi udvarház csöndje borult egy ideig Ady Endrére (…) Most érezte először életében a viszonylagos nyugalmat és elégedettséget.”

1915. július 18-án kezdődött, és különös, kíméletlen erővel dúltak a – Doberdót híressé tevő – harcok Olaszországban, Flórenc (Firenze) és Lidó (Velence homokos tengerpartja) hazájában.

Olvassuk el az Intés az őrzőkhöz című alkotást, és tűnődjünk el! Kiket szólított meg ez a költemény? Melyek azok az értékek, amelyek őrzésére int a versben beszélő?

Az Intés az őrzőkhöz című Ady Endre-költemény érzelmi-hangulati színét az elégikusság adja akként, hogy közben az élet szépségének a folytonosságát érzékelteti a vers, az alkotó az ember felelősségérzetéhez szól, segítve az olvasónak a lehetőségek felmérésében, és megcsodálhatjuk ennek az összetett, többrétegű, több szálból szerkesztett műalkotásnak a lélekemelő, tudatosságerősítő hatásvilágát, továbbá versesztétikai értékrendjét is.

Idézzük csak fel, hogy költőink az élet, a halál, a jövő nagy kérdéseit különösen sorsfordító időkben helyezték előtérbe, így is érzékeltetve: küldetésüket tudatosan vállalják.

 

(…) Föl kell emelnünk hát egymás szíveit, s egymás eszébe hozni, hogy az életnek nincs gyászindulója, csak himnusza, biztató, harsogó, lázas himnusza. (Ady Endre)

 

(…) Gyökér vagyok magam is most,

férgek között élek én,

ott készül e költemény. (Radnóti Miklós)

 

(…) Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat! (József Attila)

 

(…) harmóniát, rendet, igazit, vagy belévész a világ! (Illyés Gyula)

 

(…) Az igazi költészet élet és halál, cselekvő akarat:

… a változtatás megőrző és tiszta akarata! (…) (Juhász Ferenc)

 

Összefoglalásul

 

2019-ben Ady Endre halálának a centenáriuma méltó alkalom arra, hogy összpontosítva, céltudatosan, vállaltan többet és rendszeresebben foglalkozzunk költőóriásunk roppant gazdag életművével. Ez a talán nem pusztába kiáltott vágy és nem sívó homokra rótt remény nem zárja ki, sőt inkább felerősíti azt, hogy mindenütt a világban, ahol magyarok élnek, ott hangsúlyosabban lapozzuk, lelkesültebben mondjuk, mondogassuk Ady Endre magyarság- és szülőföldverseit.

Minden bizonnyal lesznek vállalkozó kedvű és eltökélt olvasók az Ügy, az Ady Endrére emlékezés mellett elkötelezettek, akik vállalkoznak arra, hogy megosszák egy-egy rövidebb-hosszabb esszében: mit is jelent ez idő tájt Ady Endre verseit olvasniuk, hogy ne szakadjon meg a nyolc évszázados magyar költészet lelkesítő, felemelő, közösségerősítő szárnyalása. Hittel rögzítem, mert éltet a remény, hogy lesznek vallomástevők, akik megvallják: Ady Endre velünk lévő, nekünk is szóló, minket is erősítő.

 

(…) Őrzők, vigyázzatok a strázsán,

Az Élet él és élni akar,

Nem azért adott annyi szépet,

Hogy átvádoljanak most rajta

Véres s ostoba feneségek.

Oly szomorú embernek lenni

S szörnyüek az állat-hős igék

S a csillag-szóró éjszakák

Ma sem engedik feledtetni

Az ember Szépbe-szőtt hitét

S akik még vagytok, őrzőn, árván,

Őrzők: vigyázzatok a strázsán.