MÁLNÁSI FERENC (Kolozsvár)

Nemrég ünnepeltük a reformáció 500. évfordulóját, a kiállítások, tanulmányok, emlékező kötetek sorában köszönthetjük most az azóta doktori címét megvédő Székely József, a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának könyvét is.

„A hívő olvasó nem kételkedhetik afelől, hogy a föld kerekségén semmi egyéb nem olyan elsőrendű, hasznos és fölöttébb szükséges, mint az Ige prédikálás, [….] hogy pedig nem mindenkinek a szívében terem gyümölcsöt, az nem az Ige hibája, hanem […] az emberé, akinek hirdettetik.” A Tőkés István A Második Hitvallás magyarázatá-ból kölcsönzött gondolatok mellé Székely József hozzáteszi: „ha az Ige nem terem gyümölcsöt, ez nem csak az igehallgatók, hanem az igehirdetők hibája is lehet.”

A szerző dolgozatának első fejezetében kiindulási pontként azt a különleges időszakot vizsgálja, amely a rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt az erdélyi református egyház életében történt.  Előbb a kellő lelkipásztori hivatásképet vizsgálja, amellyel minden leendő lelkipásztor a teológiai képzés befejezésekor elvárásként szembesül. Az erdélyi református egyház által elfogadott hitvallások, a református tisztségértelmezés alapján felvázolt lelkipásztori hivatáskép lényege az igehirdetés (prédikáció, lelkigondozás, katekézis) és a sákrámentumok kiszolgáltatása. E kellő hivatáskép megrajzolása során szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy ez egy öt évszázaddal korábbi egyházi és társadalmi helyzetben kristályosodott ki. Ennek ellenére, mivel a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté az egyházalkotmányban, a teológiai képzésben és a gyülekezeti gyakorlatban megjelennek, nem lehet figyelmen kívül hagyni az általuk meghatározott hivatásképet. A XVI. században született hitvallások az akkori körülményekre adtak bibliai alapon megfogalmazott választ, a mai lelkipásztor pedig fél évezreddel később, egy más egyházi és társadalmi környezetben szolgál, de a reformáció örökségére hivatkozva ma sem adható fel az igehirdetés, valamint a lelkipásztori hivatáskép igehirdetői jellegének a jelentősége. E két tényező megváltozása hozzájárulhat az egyház megújulásához – véli Székely József.

A második fejezetben a szerző a valós lelkipásztor hivatásképet rajzolja meg azzal a céllal, hogy a  kellő  és  a  valós   párhuzamba állítása során világossá váljanak a különbségek, a hangsúlyeltolódások… Pl. a lelkipásztor felszentelésekor szerepet kellene kapnia a gyülekezetnek is. A lelkipásztor beiktatásának pillanatától felerősödik a lelkipásztori szolgálat intézményigazgatói, hivatalnoki vetülete. A lelkipásztor helyzetét, szerepét, feladatait az erdélyi református egyház szervezete, népegyházi jellege és érvényben levő jogszabálya határozza meg.  Hasonló fogas kérdés az erdélyi református egyház felekezeti és nemzeti kisebbségi helyzete és a lelkipásztori hivatáskép kérdése.

Az egyház ismét megjelent a társadalmi és a politikai élet színpadán, és hirtelen az az érzése támadt az embernek, hogy az egyház és annak képviselője mindenben jelen kell legyen, és a lelkipásztornak mindenhez kell értenie. Ez a jelenség a társadalmi igényeknek való megfelelési kényszer felerősödéséhez vezetett, az Isten akaratának való engedelmesség rovására. Az egyházmegyei, az egyházkerületi vagy a generális vizitáció is az intézményvezetői vetületet hangsúlyozza és ellenőrzi. Talán a pasztorális vizitáció segíthetné a kapcsolatteremtést, a gyülekezetépítést és a lelkipásztori szolgálatot, amelynek során nem a múlt ellenőrzése a cél, hanem a nyitás a jövő felé, nem a  mit, hanem a miért  és a milyen céllal kérdések kerülnek a középpontba. Az iskolai vallásoktatás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – a gyerekek a  „vallást”  nyűgnek érzik, és nincs mihez kapcsolják. A valós lelkipásztori hivatáskép nagy mértékben különbözik a kellő hivatásképtől. Az egyház intézményes kerete, a gyülekezeti és társadalmi változások és elvárások miatt nem az igehirdetői, hanem inkább a hivatalnoki, intézményvezetői lelkipásztori vonások erősödtek fel.

A kötet harmadik fejezetében a teológiai képzés és a lelkésztovábbképzés, a lelkipásztori közösségi munka, a lelkészértekezletek kérdéseiről olvashatunk, a teológiai képzést meghatározó tényezőkről, a képzés céljáról, jellegéről (ige- és gyülekezet-irányultság tudományosság és spiritualitás). A szerző, kitér a segédlelkipásztorok, gyakornokok továbbképzésének jelentőségére, az egyházmegyei, egyházkerületi és országos lelkészértekezletek, az Önkéntes Továbbképző Program szerepére.

A negyedik fejezetben a lelkipásztori hivatás újraértelmezéséről olvashatunk: arról, hogy mi a lelkipásztori hivatás lényege. A lelkipásztor feladata: figyelni, hogy a hivatalnoki szerep fölerősödésének negatív hatásai ne befolyásolják az igehirdetést. Az igehirdető lelkipásztor szakmai kompetenciája mellett elengedhetetlen feltétel az önismereti, a spirituális (istenismereti) és kapcsolati (ember- és gyülekezetismereti) kompetencia. Minden nemzedék számára szükségszerű a lelkipásztori hivatás újraértelmezése. Ez segítheti a lelkipásztor életének és igehirdetésének a  megújulását, amely nagy mértékben hozzájárulhat az egyház megújuláshoz is.

Negyedszázaddal a rendszerváltás után Erdélyben is az egyház térvesztésének vagyunk a tanúi. De bármilyen fokú és jellegű változás következzen be az egyházban és a társadalomban, az  igehirdetés  nem kerülhet az árnyékába.

Összegezés, zárógondolatok, valamint angol nyelvű összefoglaló mellett mellékletek zárják a kötetet: A lelkipásztorok közössége  Kérdőíves felmérés eredményeinek bemutatása (Marosfő, 2009.  április 16.)  és   A lelkészkép változása (Szováta, 2013. október 15-16).

„Elsősorban a Szentlélek munkájától függ az, hogy az Ige üzenete megérkezik-e a hallgatókhoz vagy sem. Emberi oldalról azonban mindent meg kell tenni azért, hogy az Ige ne térjen vissza üresen, hanem megcselekedje, amit Isten akar. (…) Olyan igehirdetőkre van szükség, akik szilárd hivatástudattal vannak jelen a gyülekezetben, örömmel és reménységgel szolgálnak Isten dicsőségére és a közösség javára…” figyelmeztet Székely József. Úgy legyen! Ámen!

(Székely József: Hivatás a hivatal árnyékában. Az igehirdetés helye az erdélyi magyar református lelkipásztori hivatáskép alakulásában. Igehirdetői önképünk és öntudatunk változása az 1990–2014 közötti időszakban. Exit Kiadó, Kolozsvár. 2019.)