SZEGEDI MÁRIA (NAGYVÁRAD)
Köztudott, hogy a várakhoz, kastélyokhoz tartoztak földalatti járatok, melyeket általában menekülés céljából építettek. Dolgozatom témája a székelyhídi vár épületének földalatti járatáról szól, azaz annak hiedelmeiről. Dolgozatom célja nem a bizonyítás (az alagút egyébként sincs meg), hanem csupán az alagút kilétével kapcsolatos szóbeszédek (folklór) összegyűjtése. Székelyhídi lakosokat kérdeztem a járat létezéséről. Kutatásom az alábbi kérdésekre összpontosított: (a) Létezik e az alagút? (b) Milyen célt szolgált a földalatti járat? (c) Milyen hosszú a járat? Konceptualizálásaim a fogalmak és a változók szerint különülnek el. Empirikus módszereim a megfigyelés és az interjúztatás volt. Analitikus módszereim közé Nánási Zoltán Székelyhíd történeti monográfiája, illetve Sütő Éva Érmellék, szerelem című könyve és Dr. Szabó József Ismeretlen Érmellék című munkája sorolható.
Szél fuvatlan nem indul
A legfontosabb alapkérdés számomra leginkább az volt, jogosult-e egy ilyen irányú kutatás? A váradi vár régészeti feltárását irányító Mihálka Nándor elmondása szerint: „15 év kutatás alatt egyetlen a váradi várból kiágazó alagutat, menekülési útvonalat sem találtunk, vagy tártunk fel. Azt nem állítom, hogy ezek az építmények nem léteznek, hiszen szél fuvatlan nem indul alapon, mi is többektől hallottunk az alagutakról Székelyhídtól Szalontáig, de nyomát eddig nem leltük. A falusiak persze egy régi, beomlott pincében is alagutat látnak, de bemászni ugye nem mernek, mert elfogyhat a levegő. Létezését nem tagadom, mert a középkorban is gyakran használtak alternatív közlekedési útvonalakat, lásd Eger példáját, de ebben az esetben egy komoly dombról beszélünk, ahova lehetett alagutat építeni, míg a mi váraink többsége a mocsárba épült, ahol elég magasan van a talajvíz. Szalárdon is határozottan állítják, hogy létezik az alagút a templomból Adorján várba, de még senki nem ment végig rajta.” Kormányos László, Székelyhídon oktató történelemtanár válasza kérdésemre az volt, hogy: „Én sem a középkor, sem pedig a török kor kapcsán konkrét információval, ami bizonyító erejű lehetne, soha nem találkoztam. Hallottam én is, de kétlem, hogy igaz lenne, hiszen ez 42-45 km alagút lenne.”
Az Értől a Berettyóig
A kérdés tehát valójában nyitott, és mindenképpen közérdeklődésre tarthat számot. Annál is inkább, mivel Székelyhíd, a középkori, kora-újkori magyar történelem fontos központja volt. A mai település az Érmellék egyik települése Románia északnyugati részén. Az Ér az Érmelléki-hegyekben ered Szilágy megyében. A folyó völgye a Partium északnyugati részén, a Szilágyságban található. Keleten az Érmelléki-dombvidék határolja és képez átmenetet a Réz-hegység nyúlványai felé, míg nyugati határát a Nyírség homokbuckái és a Nagy-Sárrét alkotják. Vízgyűjtője 15–50 km széles. Szövevényes hálózata a 19. században még inkább egy hatalmas mocsárra hasonlított, de vízrendszerének szabályozása során a folyót sok helyen mesterséges mederbe terelték, ahol csak kevés víz folyik, s emiatt a mocsár kiszáradt. Az Ér neve Anonymus Gesta Hungarorum című munkájában bukkan fel, melynek keletkezését a kutatók az 1196-1220 közötti évekre teszik. Az Ér északon, Szalacsnál jön be Biharba, s innen jut el a magyarországi Pocsajnál a Berettyóba. Az Ér megnevezése a XIII. századtól ismert. Anonymus III. Béla „névtelen” jegyzőjének Gestájában olvashatjuk: „Tétény pedig meg a fia, Horka, a Nyír részeken átlovagolva, nagy számú népet hódítottak meg a Nyír erdeitől egésznek az Omsó-érig.” Az Omsó-ér a nagyon ingadozó Ér-mederre utal, ahonnan az Érmellék a nevét kapta. Székelyhíd település az Ér vízfolyásainak átkelőhelye volt, ahol több irányba haladó fontos kereskedelmi utak kereszteződtek, ezért vámhíd jelentőséggel bírt, ahol az áthaladó kereskedőknek vámot kellett fizetniük: „Innen származik Székelyhíd neve: híd („hiduá”) alán-kabar eredetű szó, „átkelőhely”, vagyis a székelyek hídja” – olvashatjuk Nánási Zoltánnál.
Székelyhíd vára
Első ismert birtokosa a Gutkeled nemzetségből származó Dorog fia, Péter volt, az ő idejükben nyert a település vámszedési jogot is. 1402-ben az albisi Zólyomi család tagjai szerezték meg a települést, s várossá fejlesztették. 1477-ben a Zólyomiak Zsigmond királytól országos vásárjogot nyertek Székelyhídnak, majd a hetivásár tartására is jogot szereztek. 1460-ban engedélyt kaptak arra is, hogy az Ér egyik szigetén fa vagy kővárat építsenek, négy bástyával, falakkal, sáncokkal és más szükséges épületekkel. Ezt a várat 1514-ben Dózsa seregei lerombolták és a birtokos Zólyomi család négy tagját is megölték. Kilencven év múlva ismét felépítették, majd 1664-ben a törökök újra lerombolták. A vár makettje ma megtekinthető a református templom udvarán.
Nánási Zoltán Székelyhíd történeti monográfiájában olvashatunk részletesen a vár megépítéseinek nehézségeiről. A vár négy bástyájának lerakását I. Rákóczi György kezdeményezte. „A székelyhídi vár négyzet alaprajzú, négy sarokbástyás alakját tehát nem a Zólyomiak idején, hanem csakis a Rákóczi építtetéseivel vehette fel.” Küzdelmes feladatot jelentett az Ér mocsarainak közepében a vár megépítése, a bástya alapjainak letétele, hiszen a vizet nem lehetett elvezetni, annak érdekében, hogy a földet kiszárítsák: „négy arasz vastagságú égerfa cölöpökre – amit négy ölnyi szélességben sűrűn vertek le – rakták rá a terméskő falat, arra pedig a fal nagyobbik részét a helyszínen égetett téglából rakták. ” 1640 januárjában az Ér alacsony vízállású volt, így könnyebben haladtak a munkálatokkal. De nem lehetett az időjárástól függővé tenni a munkálatokat, így annak érdekében, hogy a vízhozam egyenlő és állandó legyen 1640 őszétől a Krasznát átvezették az Érbe. Az építkezéshez Váradról hoztak köveket. 1642 májusára végeztek a négy bástya felépítésével, s azoknak faragott kőpárkányuk is elkészült. A vár alépítményeinek szélessége 14 láb (kb. 4,25 m), a falak vastagsága 6 láb (kb. 2 m), a fal tarajának magassága 1,8–2 m volt. A bástyákat összekötő külső védőfal befelé domború volt, a sarkai pedig lándzsahegy alakú, hegyes szögben végződtek. A sarokbástyák nevet is kaptak: észak-nyugaton: Parancsnoki, dél-nyugaton: Dobosok bástyája, észak-keleten Kereki bástya, dél-keleten: Telegdy bástya. A vár belső területének az épületei szegényesek maradtak. A várudvar közepén volt a kút, a malom és a sütőkemence. Délen, a főbejárat mögött voltak a lakóépületek, északon pedig az istálló és a műhelyek. A két északi toronyban az őrség lakott. Székelyhíd vára végvár lett, ami miatt nagyobb gondot fordítottak a megerősítésére. Ez valószínűleg már II. Rákóczi György vagy Kemény János idején történhetett meg. Kettős M alakú sánc- és védfalrendszert építettek, északkeleten egy kisebb erődítés volt, melyre a vár hídjainak és kapujának védelme hárult. A várba bonyolult hídrendszer segítségével lehetett bejutni, mely a lápon át keletről, észak-keletről és délről körbefogta. Támadás esetén a híd facölöpjeire rakott pallókat felszedték. 1664-ben a vasvári békében elrendelték a vár lerombolását.
A törmelékekből gróf Dietrichstein János, Mária Terézia főkamarása 1750–1760 között felépítette a mai kastély nyugati szárnyát. A Dietrichstein-kastély, ami a későbbiekben házasság útján Stubenberg, valamint a kései barokk stílusú római katolikus templom ma is ott ékeskedik őrző tekintetével a város felett.
Alagutak
Könyöki József A középkori várak című munkájában alagút címszó alatt így ír: „Felvételeim alkalmával alig láttam várat, hol ne mutatott volna a lakosság egy nyílást a falban vagy pinczében, mely szerintük ez alagút lejáratát képezi.” Továbbiakban ezt olvashatjuk: „föld alatt utakat vájtak, melyeken a vár lakói menekülhettek, mint azt a történelem is többször igazolja… Ily alagutak a főtoronyból, pinczéből, szobákból, vagy kutakból vezettek a szabadba. Említenek azonban olyanokat is, melyek valamely közel levő szomszéd várba vagy városba vezettek.” Három 60 és 70 év közötti lakost kérdeztem, akik ugyanazt a történetet mesélték el nekem, miszerint: A kondás 100 darab disznót őrzött a vár területén. Az idős bácsi elbóbiskolt, s mire felébredt a 100 darab disznó nem volt meg. Bejárta a környéket, keresve a sertéseket, de nem lettek meg. Elment hát, s felkereste a disznók tulajdonosait, és elmondta nekik, hogy sajnálja, de nincsenek meg a disznók. A lakosok is keresni kezdték a disznókat, de csak nem kerültek elő. Egy nap egy gyerek játszott a réten, mikor meglátta a disznókat előjönni lisztesen, piszkosan a ma Kiserdőnek nevezett fás részről. Elrohant, s szólt az embereknek, hogy megvannak a disznók. Az emberek, mikor oda mentek, egy alagútba találták a disznókat, amelyek régi gabonát túrtak a félig-meddig beszakadt járatba.
Egy másik interjúalanyomtól ezt a választ kaptam az alagút kilétéhez kapcsolódóan: „Saját gyerekkori élményem az alagúttal kapcsolatban: gyakran jártam nagyapámmal Kerekibe szekérrel, és a vár mellett haladva egy-egy helyen furcsa, dübögő hang hallatszott, ahogy a lovakkal elhaladtunk felette. Nagyapám akkor azt mesélte, hogy ott fut az alagút fel a kastélyhoz. Később gyakran jártunk oda, és kerestük az alagút bejáratát, de sajnos semmit sem találtunk!” Az interjúalanyaim mind hozzátettek még egy másik járatot, amely a Stubenberg kastélytól jön, s szerintük összeköttetésben volt a vár alagútjával.
Következtetésképpen levonható, hogy az emberek hisznek az alagút létezésében, amit történetekkel is alátámasztanak. Az alagút menekülési célt szolgálhatott, illetve átjárást biztosított a mai Stubenberg kastélyhoz, valamint más településekre. Az alagút, amelyről az emberek beszélnek, 45 km körül kell, hogy legyen. Ha a szóbeszédekre támaszkodunk, akkor Székelyhíd lakóházai alatt, valószínűleg egy bonyolult alagútrendszer megy végig, de ezt még senki nem tudta bebizonyítani.
Bibliográfia
Dr. Szabó József: Ismeretlen Érmellék. Varadinum Script Kiadó, Nagyvárad, 2018.
Nánási Zoltán: Székelyhíd történeti monográfiája. Kiadja az Érmellék Egyesület, Székelyhíd, 2003.
Sütő Éva: Érmellék, szerelem. Varadinum Script Kiadó, Nagyvárad, 2013.
Könyöki József: Középkori várak: különös tekintettel Magyarországra. MTA, Budapest, 1905. https://mek.oszk.hu/11800/11899/11899.pdf
Megjegyzés: A szerző a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem magyar szakos hallgatója. A szerk.
Nekem a házamhoz tartozó pince jelen pillanatban be van omolva a bejárat de gyerekkoromban Nánási tanár úr történész egy kis csapattal elindult benne az alagút rendszer eg, kijárata van ott.
Pontosan tudom hol van a beomlott pincén bejárata csak ki kell ásni és el is lehet indulni az alagútrendszerben.
A kastély alatti kitéglázott alagutban pedig személy szerint voltam nem egyszer s vannak lefalazott részek melyek különbözö iranyokba indulnak ,