NYÍRŐ SZABOLCS ISTVÁN (CSÍKSZENTGYÖRGY, ROMÁNIA)

Beszélgetés Molnár Laci bácsival, a csíki székelykapuk világáról

 

„Laci bácsi érti az ilyesmit, ő tud mondani sok mindent, menj s kérdezd meg! Ő járt faragó iskolába es, s történelemre s mindenre tanították!” Mikor még csak csírájában volt a gondolat, elbizonytalanított a félelem, hogy vajon el sikerül-e igazi interjúalanyt találni? Ezzel a nagy dilemmával indultam el a hazafelé vezető úton Csíkországba. A dilemma viszont nem tartott soká, hiszen szülőfalum – Csíkszentgyörgy – határához érve, az első rég látott, otthoni ismerősöm, a falu bejáratánál, a mindig nyitott, impozáns építmény, az Akó-kapu fogadott.

Akó-kapu, kép: Balla László

 

Látványa rögtön választ adott, és elhatároztam, felkeresem a készítő család egyik mesterét, Molnár Laci bácsit, hogy meséljen nekem életéről, a fafaragás iránti szeretetről, a kapukészítés csínjáról-bínjáról, a csíki székely kapuról és saját alkotásaikról.

Bár jártam náluk korábban, de nem ilyen ügyben. Belépve a kapun, máris hibáztam, hiszen a jó mesterembert nem a családi házban kell keresni, hanem a műhelyben. Ezt sajnos csak a másodszori felkeresés után tanultam meg. A műhely küszöbét átléptem, sok idegen gép, szerszám bonyolult elrendezettsége tárult elém, s egy emberi alak, amint az esztergagépbe bújva, éppen figyelmét a munkára összpontosította, úgy tűnt nem is vesz észre. Mikor végezett lassú, bölcs mozdulatokkal megállította a gépet, és jelenlétemtől egy kicsit sem meglepődve fogadott engem kérdéseimmel együtt. Legelső sorban arról érdeklődtem, hogy milyen okból fogott neki a fafaragásnak, és mi vonzotta őt e régi mesterség felé? Nyugodt kimértséggel levette a szemüvegét, lekapcsolta az esztergagép kicsi lámpáját, és bölcsen szóló szavai máris visszarepítettek néhány évtizedet az időben, a kezdetekhez egészen a mester gyerekkorába. Mint mondta, „Itt gyökerezik, mert itt a Fiság völgyében már gyermekkortól belenevelkedik az ember a természetbe, a faluba”. A mester még egy másik gyökérről is beszélt, amelyik édesapjához köthető, hiszen ő is nagy mestere volt az ácsmunkának, s mint kiderült saját nagyapámmal „András keresztátival” vezették a község kultúrotthonának építkezését is. „Édesapám az ácsmunkáért felelt, a tetőszerkezetről, András keresztáti pedig a kőművesmunkáról”.

De emellett édesapja más famunkának is fogott, például a székelykapu-faragásnak, -készítésnek is. Mint mesélte Laci bácsi, ő a mesterséget mégis Csíkszeredában tanulta, ahová „abban az időben” munkába járt. „Munka után, vagy amikor éppen idő volt – mint mondta – mindig nyitva volt a műhely be lehetett menni és rajzolni”. A székelykapu készítése ugyanis a rajzolással kezdődik, amit aztán még sokszor át kell javítani – mint megtudttam –, míg a végleges alakját elnyeri. Két évet tanult, mestere mellett Varga Károly mellett a csíkszeredai népművészeti népfőiskola faragásztati osztályán tanoncként, ahol sem pusztán faragásztatot, hanem általános műveltséget, történelmet is tanult, persze mindenek előtt a székely kapuk világát.

Miután megtudtam tőle, hogy milyenek voltak a kezdetek, és hogy a csíkszeredai népművészeti népfőiskolán elméleti oktatásban is volt része, Laci bácsit megkérdeztem a csíki székely kapukról, sajátosságáról, arról, hogy hogy mitől másabbak a mi kapuink a többi székelykapuktól, mik a mi kapuink sajátosságai? Kérdésem végighallgatása után, rögtön akart válaszolni, de lefékezte magában a szót, megfordult, és eltűnt az esztergagép hátánál. Arra gondolván, hogy valami rosszat kérdeztem, kémlelni kezdtem, hogy hová tűnt a mester. Nem tartott soká ez a rövid csend, hiszen kis idő múlva egy krétával jelent meg a kezébe, és intett, hogy menjek vele: „Gyere, megmutatom!”

Kimentünk a műhely elé, ő rágyújtván a cigarettájára, helyet csinált a műhely oldalán, mintha ott valami fontosat akarna nekem mutatni. „A csíki székelykaput először is a patkóív jellemzi”, közben a krétával le is rajzolta a patkó alakú ívet.

Rögtönzött krétarajz, saját fénykép

 

„Ez az ív, más kapunál nem ilyen, csak a csíki kapunál. Ne látod-e – közben kiegészítette a rajzot két kapuoszloppal – még a zábékba is bele van faragva ez az ív?” – mutatott a kapuoszlopok belső részére, ahol az ív a két oszlopba folytatódva írja le a tényleges patkó alakot. „A patkóba viszont vannak patkószegek es! Ezek a kicsi díszítmények itt ne!” mutatott a kapu belső ívén kifaragott díszítményre.  „A kicsi kapu es pont ilyen” magyarázta nekem. Az előadását hirtelen egy kérdés törte meg, amit félig mosolyogva, mélyen a szemembe nézve intézett hozzám a faragómester: „S tudod miért van a patkóív, és a patkószimbólum a székelykapun  úgy-e?”  Nem. – feleltem. „Azért, mert a székely lovas, határvédő nép volt. A ló mindig készenlétbe, az istállóba meg volt kötve, mert amikor lesőd tetején kigyúlt a lármafa, kellett nyergelni, s menni a határt megvédeni. Ezért jelenik meg a székelyek kapuján is, hiszen a ló nagyon fontos volt a székelyek számára.”

A mester még elmondta, hogy a csíki kaputükörre jellemző a deszkakivágásos stílus, s még gyermekkorából is fel tud idézni egy ilyen mintát, amit aztán szintén le is rajzolt, és amiről megtudtam, hogy az a „lópata” minta. (2. kép, bal alsó sarka)

A beszélgetésünket a kapufedéllel folytattuk. A kapufedelet „Konzolokkal fogatjuk fel. Fa konzolokkal, semmi vasat, még szeget sem szabad használni a székelykapu készítésénél, csak kizárólag fa összeillesztőket!” tudtam meg. Megtudtam azt is, hogy a kapu fedelét, a galambdúcot nem a kapu felállítása (felalítása) után, hanem a felállítás előtt már ráhelyezik, épp a fent említett konzolok szolgálnak arra, hogy ez a kapufedél szórósan összenőjön a kapuval. A fedél galambdúcát (vagy galambbúgját) is fontos méretek szabályozzák, annak érdekében, hogy a gazda szeretné-e, hogy a galambok valóba beleköltsenek a kapujába, vagy sem. Emiatt, mint Laci bácsitól megtudtam, a galambdúc átmérője nem lehet kisebb a 9 cm-nél. „Ha kisebb, vagy nagyobb a galamb nem költ bele.” Valamint a galambdúc alját is ki kell vágni, hol a galamb lábaival szépen beléphet. (2. kép, bal szélén, középen) „De a galamb még így sem költözik bele, ha nincs elválasztva beül a galambdúc” jelentette ki a mester. A galambdúc ugyanis belsejében külön határolt, ami okán minden egyes galambbúg egy-egy kijárattal rendelkezik csupán.

A kaput zsindellyel födik, ami hosszú ideig képes a tartósnak maradni, anyagának minőségétől függően. A zsindellyel borított fedél felett pedig még mindig van egy árulkodó jele a csíki kapuknak, ami nem más, mint a kapuk csúcsán, mind a két oldalt a magasba emelkedő kereszt. „A csíki kapun kizárólag kereszt volt, amely jele a csíki ember, a mi katolikus vallásosságának”.

Megköszöntem Laci bácsinak a válaszait, s kértem, hogy pár mondatot szóljon a kapu építésének csínjáról-bínjáról. Letette kezéből a krétát, és átvette a bal kezéből a jobb kezébe a már-már elfogó cigarettavéget, és ezt válaszolta:

Akó-kapu, forrás: Székelyhon.ro

 

„Hát ma már nincs olyan fa, mint ezelőtt. Mióta bejöttek ezek a vörös ördögök (gondol itt a láncfűrészre) már nem olyan a fa sem. Ezelőtt hosszú ideig tartott, míg az emberek a nyersanyagot faragni kezdték. Először kiválasztották a fát, aztán holdtőtire lefűrészelték, s ott helybe volt úgy, hogy a felesleges részt le is faragták, mert nem volt könnyű a fa szállítása. Másfél évet száradt a fa, amíg félszáraz állapotba nem került, majd csak akkor kezdték meg a faragását. És nem volt mindegy, hogy mikor kezdik el a faragást sem, mert a nagykapunak nagy hely kellett. Akkora lefödés ritkán volt. Téli időben már nem lehetett vele dolgozni, csak őszig, aztán már télen nem. Minél öregebb volt egy fa, annál keményebb anyaga volt. Ma már kevés az igazán erős anyag.”

Laci bácsi továbbá mesélt a kapuállításról is, ami a legfeszültebb pontja a kapukészítésnek, „de a furfang és a jó szerszám”, amint mondta, egészen könnyűvé teszik ezt a folyamatot is.

Utolsó kérdésem, amibe aztán a természeti erők is beleszóltak, az ő saját munkáit célozta meg. A kérdés csupán két dolgot foglalhatott magában, mert a készülő eső megzavarta a nyugodt beszélgetést, és a száradó széna mellé parancsolta a kedves öregúrt.

Laci bácsi a kérdésemre összeszámolta a családja és általa készített nagy fedeles kapukat, melyek száma kereken tíz. Emellett szólt néhány szót a többi kis, általuk épített kapukról is. Végezetül négy kaput emelt ki kérésemre a tíz közül, melyek valamilyen különleges helyen állnak, vagy nagyobb különlegességet sugároznak magukból:

-A Csíkszentgyörgy bejáratánál ékeskedő (2004-2005-ig a világ legnagyobb székelykapujának ítélt kapu), Akó-kapu (fényképünkön is)

-A Linzben állított székelykapu

-A Csíkszeredai Millenium templom kapuja

A beszélgetést megköszöntem, és örömmel zártam magam után a mester saját portáját őrző székelykaput. Nem sokkal később, mikor indulnom kellett vissza Szent László városába (Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemre), már teljesen más szemmel néztem az engem búcsúztató, a falu kijáratánál álló, mindig nyitott, impozáns építményt, az Akó-kaput.

 

A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem I. éves magyar szakos hallgatója, aki Balázs Géza művelődéstörténet-órájára készítette ezt a dolgozatot. A dolgozatban bennhagytunk néhány, a székely nyelvjárást jellemző fordulatot. A szerk.