A nagypéntek nagy ünnepnek számít. Sok népi kegyességi szokás kapcsolódik hozzá. Keresztény és népi hagyományainkban a nagypénteket a szigorú böjt jellemezte, este csonkamise, és egyes helyeken a szentsírőrzés. Jézus Krisztus szimbolikus sírja a szent sír, amely a templomokban vagy az egyik mellékoltárnál, vagy közvetlenül a bejáratnál kapott helyet. Erre utal egyik régi szép archaikus imádságunk: Úr kitette koporsóját – Ráző (rá az ő) szent körösztfáját. Bár az őrzés régre visszavezethető, igazából a 16. századtól erősödött meg katolikus hit erősítésére.

És ezt a szimbolikus sírt őrizték egyes helyeken az Isten vagy Jézus katonái, a krisztuskatonák; néhol tűzoltók, cserkészek. Az őrzők szinte kizárólag nagykorúsított vagy nagykorú fiúk és férfiak (nagyon ritkán lányok). Ünnepélyesen öltöznek föl: vőlegényi öltönyben, fehér ingben, fekete posztónadrágban, fegyelmezetten, kezükben karddal, lándzsával egymást váltva állnak őrt. A szokás itt-ott szinte mindig élt, de az utóbbi időben megelevenedett, korunkbeli leírások vannak rá többek között Csíkból, Gyergyóból, Hajdúdorogról.

Férfiak nagypénteki gyászban (Békés megye, Harangozó Imre felvétele)

Egy templom faliújságján ezt olvastuk nagypéntek kapcsán: hagyd abba a panaszkodást, pletykálkodást, örülj a szépségnek, legyél optimista, gondolj kedves gondolatokra, fordulj a megbocsátás felé, harag helyett legyél türelmes, válj éretté, viszonozd a rosszat jóval, bízz a gondviselésben…

A húsvét nagy közösségi élmény, melyben a szentsírőrzés az egyik fontos mozzanat.