MOLNÁR PÁL (BUDAPEST, présház.eu)

A közelmúltban jelent meg Szerb Antal „Utas és holdvilág” című regényének fordítása a londoni Alma Classics kiadónál. A művet Czipott Péter Balassi-érmes műfordító ültette át angol nyelvre „Journey by Moonlight” cím alatt, azaz ugyanazzal a címmel, amelyet a régibb Len Rix-fordítás alkalmazott. Czipott Péternek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál. 

– Mester, Szerb Antal eme titokzatos – néhol ezotériába hajló – regénye izgalmas, ám a mai világhoz képest meglehetősen békés korszakban játszódik. Önnek mi adott késztetést, hogy egy újabb angol fordítást készítsen a remekműről?

– Tényleg olyan békés korban játszódik? Mi is történt 1937-ben? Nézzük meg… A spanyol polgári háború, amit a két totalitariánus rendszer, a náci és a bolsevista, hadi laboratóriumnak ki is használt, zajlott; sok tízezrek estek el csatákban és mészárlásokban. A moszkvai perek és tisztogatások folytak, és több százezer kulákot, másokat kivégeztek, és még többet a Gulagra küldtek. A Gestapo rengeteg embert letartózott, közöttük Martin Niemöller evangélikus lelkészt. Japán megszállta Kínát, így elkezdődött Ázsiában a második világháború; decemberben elkezdődtek a Nanking-i mészárlások, amelyben több mint 300 ezer ember elpusztult. A Dominikai Köztársaság katonái több ezer haiti embert lemészároltak. Lényegesen több ember halt rémhalált 1937-ben, mint az idén… A világlakosság százalékaként rengeteggel többen haltak meg akkor, mint most. A jelen problémái a 60 milliónál több menekült, illetve migráns, egyben hazátlannak mondható, ami 1937-ben nem volt (még) olyan probléma. De erről ennyit…
A Szerb Antal iránti késztetésem, hogy őszintén mondjam, nem belülről jött, hanem kívülről: az angol kiadó, az Alma Classics, amely néhány évvel ezelőtt kiadta a Márai vers-fordítás kötetet, amelyet John Ridlanddel készítettem, 2014-ben küldött nekem egy váratlan e-mailt. Azt írta, hogy úgy véli, hogy a létező Utas-fordítás nem egészen kielégítő: érdekelne-e engem egy új fordítás elkészítésének feladata? Én nem ismertem személyesen Len Rix fordítását (és mai napig sem olvastam el: nem akartam, hogy legyen egyáltalán valamilyen gyanú a egyfajta befolyásról), ám már régebben elolvastam a VII. Olivér-t az ő fordításában, és az nagyon tetszett nekem. A kiadóm azt mondta, hogy mégis készítsek egy próbafordítást, egy tucatnyi oldalt, és ő majd összehasonlítja. Meg is csináltam, elküldtem, és pár napra rá a kiadóm izgatottan hívott skype-on, s mondta, hogy szerinte határozottan spontánabbnak, élénkebbnek hat az én fordításom. Mondhatom, meg voltam lepve, mivel arra voltam teljes lelki nyugalommal fölkészülve, hogy azt mondja majd, nincs sok különbség a két fordítás között, köszöni szépen, de nem kell… Ám kellett, s így jött létre a szerződésünk.
Tehát akkor komolyan belekezdtem a fordításba, és közben teljesen – és boldogan –belemerültem a Szerb-regény világának minden részletébe; a próza zseniális líraiságától el voltam (és vagyok) bűvölve. Nem tudom, hányszor olvastam át felváltva eredetiben és fordításomban, és még mindig minden alkalommal többet veszek észre benne: mind az írás, mind a lélektan, mind a társadalomtudomány, mind regényszerkezet tekintetében. Egyetlen szövet az egész! Majdnem minden szó valamilyen fontos tartalmi vagy esztétikai fonalhoz tartozik, amely átfut az egészen.
Hogy a kiadómnak igaza volt-e, hogy van-e hely az angol nyelvű piacon három fordításnak (mert az irodalmár és floridai egyetemi tanár, Hargitai Péter, készítette az első fordítást,
Traveller and the Moonlight cím alatt)… hát ezt majd idővel megtudjuk. Ugyanígy, csak idővel fog kiderülni, hogy megérdemlem-e a „Mester” megszólítást!

– Ön Kaliforniában él, a művet Londonban adta ki, vélhetően Budapesten is kapható. Miből gondolja, hogy a regény globális érték, melyet lehetőleg a teljes földgolyón hozzáférhetővé kell tenni?

– Ezt a kérdést több szempontból lehet értelmezni. Irodalmat fordítani általában értékes, mert evvel lehetővé válik, hogy az olvasók beláthassanak mások életébe, kultúrájába. Hogy Szerbnek e regénye globális érték, az szerintem vitathatatlan: a zseniális írói képességnek egy ragyogó példája, és igen meggyőző és megható feldolgozás a nosztalgia témájának, illetve a konformizálódás problémáinak. Persze, az ember reméli, hogy a próza szépsége valahogy kitetszik, még ha csak halványan is, a műfordításból! De ezért hasznos a többszörös fordítás, mivel mindegyik fordító más megvilágításban mutatja a művet a vendégnyelvben.

– Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Egy magyarnak, aki magas szinten tud angolul, miért érdemes ezen a világnyelven is elolvasnia – s ezáltal kicsit másképp fölfedeznie – a magyar író regényét?

– Hát a regény fordítása legelső sorban angol nyelvű olvasóknak van kiadva, hogy ők is felfedezhessék ezt a remekművet. A magyar olvasó él avval az óriási előnnyel, hogy Szerb eredetijét teljes megértéssel tudja olvasni. Ha jól tud angolul, akkor többek között, érdekesnek találhatja felfedezni, hogy a fordító hol, hogyan és mint ferdített az eredetin, akár hibából, akár szándékból – például hogyha egy magyar közmondást helyettesített egy ismert, hasonló értelmű angol közmondással. Vagy inkább azért lehet érdemes magyarnak fordításban olvasni magyar műveket, hogy láthassa, hogyan állítják be a magyar kultúrát idegen nyelvben.
De ez a kérdés már inkább olyan elméleti területekre mutat, ahol én mint egyszerű gyakorló műfordító kevésbé vagyok jártas, mint például a néhai nagy irodalmár, irodalomtörténész és műfordítás-elmélet kutató, Szegedy-Maszák Mihály.

Megjegyzés: Az írást a présház.eu honlap engedélyével vettük át.