A házasságkötés és lakodalom hagyománya Sarmaság településen, avagy ünneppel kezdeni a közös életet

Menyasszony és leánycimborák az 1950-es években

Minden házaspár életében meghatározó esemény a lakodalom, ugyanis ez a családi és baráti körben megült, ünnepnek is nevezhető esemény egy új, immár közös élet kezdetét jelenti a fiatalok számára. Ezt az eseményt azonban egy sor jellegzetes mozzanat előzi meg, és valójában a lakodalom már az így kialakult eseménysor utolsó mozzanatának, akár fénypontjának is nevezhető. Számos feladat és számos résztvevő közreműködése járul hozzá, hogy a nagy esemény létrejöhessen, s ezekből a „hívogatás” vagy a menyasszony kikérése csupán néhány példa.

Szülőfalum, Sarmaság is büszkélkedhet a házasságkötés és lakodalom sajátos, helyi hagyományával. Ezek az alkalmak közösségi események, nem csupán azért, mert a közösség együtt ünnepel, hanem együtt is készül rá, ami elsősorban azon személyek tevékenységén követhető nyomon, akik valamilyen szerepet, feladatot vállalnak ebben a készülődésben.

A lánykéréstől a lakodalomig terjedő időszakot számos hagyomány gazdagította, noha a jegyesség nem tartott kifejezetten sokáig, id. özv. Balog Miklósné szavaival élve: „Mentü’ hamarébb esküdtek.”. A lánykérést ajándékozás követte a menyasszony részéről, amely egy tányér süteményben és egy jegykendőben testesült meg. A lakodalmakat általában egy napon, de legtöbb egy hét eltéréssel, külön-külön tartották. Ez azt jelenti, hogy külön készültek a „lányos-”, illetve „fiúsháznál”. Ilyenkor sem üres kézzel mentek, liszt, tojás s hasonló élelmiszerek különösen szükségeltettek egy lakodalomra készülő házban. A lakodalom előtt egy héttel összeültek az asszonyok (a család nőtagjai: nagynénik, unokatestvérek, valamint a tőszomszédság nőtagjai) és kezdetét vette a „csigacsinálás”, azaz a csigatészta készítése. A hárommozzanatos munkában kicsitől nagyig mindenkinek akadt feladat: voltak, akik meggyúrták a tésztát, voltak, akik felvágták kockára, mások pedig a bordán feltekerték. A gyerekek az asszonyok „keze alá dolgoztak”, segédkeztek, ahol szükség volt rá. A munka mellett azonban beszélgetéssel, énekléssel is mulatták az időt. A disznó, esetleg a borjúvágás (attól függően, hogy mennyire tehetős családról volt szó) elvégzése nagyrészt a férfiakra hárult. A lakodalmat megelőző csütörtök a kenyérsütés napja volt, ahogyan a péntek a kalácsé, illetve későbbi időkben a süteményeké.

A hívogatás, azaz a vendégek meghívása a „vőfi” (vőfély) feladata volt. Ezt a szerepet általában két nőtlen unokatestvér töltötte be. Házról házra jártak és verset mondva hívták meg a családot a lakodalomba. A vendégséget a rokonok, barátok és tőszomszédok jelentették. Attól függően, hogy hány vendéget hívtak és hogy „mennyire terjedtek ki”, azaz, hogy hányadik unokatestvéreket (első-, másod-, ritkán harmad-unokatestvéreket) és családjaikat hívták meg, megállapították, hogy „nagy lakodalom” vagy „kis lakodalom” lesz. A leggyakoribb azonban az 50 családból álló vendégsereg volt.

Lakodalom 1993-ból (fiús és lányos ház)

A nagy napnak szintén számos mozzanata volt. A „szompolyasszony”, a vőlegény legközelebbi, férjes nőrokona vitte a cipőt a menyasszonynak a „nyüszőleány” társaságában, aki a vőlegény egyik hajadon nőrokona (általában unokatestvér) és aki a koszorút és a „slájert”, azaz a menyasszonyi fátylat vitte. Ezzel egyidőben a „leánycimborák” (általában két lány, a menyasszony hajadon barátnői) a vőlegénynek vitték az inget és egyéb ruhadarabokat.

A templomba, az „esketésre” mindkét háztól külön indultak. Az esküvő után, míg a hivatalos ügyintézés, az „iktatás” folyt, a násznép a papi lak előtt mulatott, táncolt. Innen a vendégsereg különvált, a lányosház vendégei a lányosházhoz, a fiúsház vendégei pedig a fiúsházhoz mentek, s itt folytatódott a mulatság. Ekkor elindultak a fiúsháztól a lányosházhoz, kikérni a menyasszonyt, ahol a vőfi ismét verset mondott, elbúcsúztatva a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől, keresztszüleitől (a násznagyoktól), majd visszaindultak a fiúsházhoz, immár a menyasszonnyal együtt. Ezt követte az ünnepi vacsora, ahol az ételsorban minden fogáshoz a vőfi külön verset mondott. Miután az asztalokat a férfiak kihordták, kezdetét vette a mulatság. Ennek első mozzanata a menyasszonytánc volt, a vőlegény és a menyasszony első, házaspárként eljárt közös tánca. Ezután a menyasszony a szompolyasszony által kísérve egy szomszédos házba ment át, ahol átöltözött a „menyecskeruhájába” és a haját felkontyolták. Ez utóbbihoz kapcsolódó szokás, íratlan szabály volt régen, hogy kontyot csupán a férjes asszonyok viselhettek, hajadon lányok nem. A felkontyolás után a menyasszonytáncot a lányosháznál is eljárták. A vacsora és az azt követő, reggelig tartó mulatság alatt azonban nem maradhatott el a bor sem, így a borgazdák (a keresztapa és általában nőtlen férfirokonok, unokatestvérek) feladata volt, hogy a vendégeket borral kínálják.

A nótázás egy másik olyan jellemzője a lakodalmaknak, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem csupán a vacsora és a mulatság, hanem a nászmenet alatt is nótáztak, „danoltak”. A sorban elől a férfiak, majd a lányok, végül az asszonyok álltak. Igazi „nótarendszer” volt, más-más énekeket énekeltek a templomba menet, mást, amikor kijöttek onnan, megint mást, amikor a menyasszonyt kikérni mentek és amikor a menyasszonnyal együtt mentek vissza a fiúsházhoz. Egy ilyen gyöngyszem a következő, id. özv. Balog Miklósné által elmondott dalrészlet, melyet a templomból hazavezető úton énekeltek:

„– Kislány, kislány, hova tetted lányságod?

Hova tetted lánykori boldogságod?

– Sarmasági gyöngyvirágos oltár előtt letettem.

Én azt onnan soha többé fel nem vehetem.”

Idővel módosult a házasságkötés hagyománya, például kibővült a jegyváltással, amely esemény azonban ma már szintén nem része a házasságkötésnek, akárcsak a nászmenet, ugyanis az otthon, „háznál tartott” lakodalmak mára átköltöztek a kultúrházba, amivel lehetőség nyílt arra, hogy ne külön-külön, hanem egyszerre tartsák meg a fiús-, illetve a lányosháznál is a lakodalmat, amikor a teljes vendégsereg együtt ünnepel.

Szőlősi Bálintné elmondása szerint a jegyváltás egy kisebb lakodalom volt, amelyet a lányosház rendezett, ekkor húzták fel a gyűrűt, amit versmondás kísért. Ugyanúgy készültek rá, mint a lakodalomra, a keresztszülők, valamint a szülők testvérei segítettek ebben. A vendégek a lányosháztól ugyanazok voltak, akik a lakodalomban, a fiúsháztól a szülők, keresztszülők, szülők testvérei és a barátok voltak hivatalosak. Ekkor nem a vőfi, hanem a fiatalok hívogattak. A vacsorával egybekötött mulatságon a menyasszony nem menyasszonyi ruhában volt.

A lakodalmak a fiatal házaspár egybekelésének megünneplése, a család, a rokonság és a barátok együtt örülhetnek a fiataloknak és kifejezhetik jókívánságaikat az előttük álló közös élettel kapcsolatban.

Noha egyre ritkább ez az általam különlegesnek vélt formája a lakodalmaknak, bízom benne és remélem, hogy hamarosan újra felfedezzük a hagyományos lakodalmakban rejlő szépséget és értéket, s továbbadjuk kollektív örökségként az utánunk következőknek.

A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem I. éves hallgatója

Hasonló írás az E-NYÉK-ben: https://mnyknt.hu/tanc-es-bal-sarmasagon/