HORVÁTH VIKTÓRIA (Nagyvárad, Bihardiószeg)

 

Bihardiószeg az Érmellék része, a Tiszántúl keleti szélén, a Berettyó síkságán terül el. A település pár kilométerre van a magyar-román határtól, közvetlen összeköttetésben a Létavértes-Székelyhíd (Săcueni) határátkelővel. A községnek 6500 lakosa van. Három nemzetiség él együtt évszázadok óta, mégpedig a magyar (64%), roman,  valamint roma etnikumok. Egy legenda szerint a község elnevezése abból ered, hogy a mocsárvilág egyik szigetén állott egy diófa, amelybe szeget ütöttek a vándorok számára, akik míg megpihentek, ráakaszthatták tarisznyájukat (dió-szeg). Ez természetesen csak legenda. A község háromnegyede alföld míg egy negyed részét dombok alkotják.

 

Szüret és mulatozás

 

Diószegről nem feltétlen a dió jut eszébe az embereknek, hanem annál inkább a bor, mivel az Érmellék termőföldje igen kedvező a szőlőtermesztésnek. Ezt támasztják alá a meglévő, jövedelmező szőlős dombok, amelyeket a gazdák előszeretettel gondoznak, valamint a múlt századok lejegyzései is a szüretről, ami kicsit sem volt közömbös esemény az akkori emberek életében. Az 1800-as évek szüreti alkalmait a munka mellett mulatozási lehetőségként fogták fel. A beültetett területek nagyságától függően, szűkebb-tágabb családi körrel szüreteltek, de gyakran a barátok, illetve a szomszédok is be voltak vonva. A fiatalok gyalog vagy szekérrel indultak el a hegyre. A munkálat kora reggel, 8 óra tájt kezdődött, miután fölszállt a harmat. Kora délutánra igyekeztek befejezni, mert 2–3 órára már a gazda meleg ebéddel látta el a szüretelőket. A gazdák ilyenkor többnyire bárányt vágtak, amit gulyásnak készítettek el, és erre könnyen csúszott a bor (muskotály, delevár, Csabagyöngye, rajnai rizling). Fánkkal volt teljes az ebéd, majd kezdődhetett a jól megérdemelt mulatozás. Ilyenkor odaszegültek a falu muzsikusai, egy prímás és egy kontrás szórakoztatta a mulatozni vágyókat, a fiatalok táncra perdültek, csárdást jártak, amihez még az idősebbek is csatlakoztak, akik néha jobban ropták, mint a fiatalok. A mulatozás egyeseknél hajnalig tartott: „Reggelig, Juliskám, reggelig / Míg a te jó édesanyád aluszik.’’ Ahova nem jutottak muzsikusok, ott citeráztak vagy nótaszóra mulattak. Hazafelé menet sem ért véget a jókedv, beültek a taposókádba vagy fel a ló hátára, és úgy vonultak be dalolva a faluba.

 

Szüreti bál, “lucskos bál”

 

Az 1920-as évektől a református egyház egy tanító és kántortanító segítségével szervezte az ún. szüreti bálokat, de már nem a szőlőhegyen, hanem a fogadó nagytermében. A párok szimpátia vagy érzelmi alapon alakultak. Diószegi népviseletről nincs lejegyzés. A párok magyaros öltözetet viseltek ezen alkalommal. A párokat a pásztorok hadnagya kezében a szalagokkal díszített fokossal vezette be  a fenntartott terembe. Három nóta csárdással nyitották meg a bált. Csak ezután állhatott fel a közönség is táncolni, majd a második szünet után a hadnagy engedélyezte a lopást. Ez annyiból állt, hogy a felaggatott szőlőfürtökből lopkodtak, és a pásztorlányok a bíró elé kísérték a tolvajokat. Ez is érzelmi, illetve szimpátia alapon működött, amit az est folyamán tánccal erősítettek meg.

 

Az 1930-as évek szüreti bálja abban volt eltérő csupán, hogy itt megjelent a postás, a dobos, valamint új elemként a szépségverseny. A bál napján délután 3 órakor gyülekeztek az iskola előtt a kántortanítónál. Először a nótákat ismételték át, majd elindultak a fényképészhez. Dalolva jöttek-mentek, ami hírverés volt az elkövetkező eseményhez. Ezután a lányok hazamentek, de illett nekik meghívni a táncpárjukat süteményre, italra. Este, 8 óra tájt már a vendéglőben gyülekeztek, ennek nagytermét a szervezők már előzőleg feldíszítettek. Drótot vagy madzagot húztak, és arra kötözték a szőlőfürtöket, valamint krepp-papír csíkokat is húztak. A dobos vicces rigmusokkal nyitotta meg az ünnepséget, utána zenére bevonultak a pásztorok a párjaikkal, majd körcsárdást jártak. Miután három nótát eltáncoltak, melyek közül kettő lassú és egy gyors volt, a dobos bejelentette a lopást. Ebben valamennyi báli vendég részt vett. Akiket a pásztorok elfogtak, azok 5-10-15 lejes büntetést kellett fizessenek a bíróknál, attól függően, hogy visszaeső bűnösök voltak-e vagy sem. A terem sarkába 3-4 asztal volt elhelyezve, ahol különböző szőlőhegyek tulajdonosai ültek, ők voltak a bírók. Amikor már nem volt mit lopni, a szervezők kitakarították a termet, s mivel a bálozók sok szőlőszemet széttapostak, innen jött a „lucskos bál” gúnynév is.

 

Zenére ismét 8-10 pár állott fel elsőnek, őket mások követték. Nem sokkal ezután két postáslány kezdte el árusítani a szépségverseny szavazólapjait. A lánynevekkel kitöltött lapokat a postások kézbesítették. Amikor minden lap elfogyott, összeszámolták a szavazatokat és kihirdették a nyertest. Nagy dicsőségnek számított szépségkirálynőnek lenni, mivel vagy a lány népszerűségéről tanúskodott vagy udvarlója anyagi áldozatáról. A győztes étkészletet, vázát vagy más értékes dolgot kapott.

 

Felkapott szüreti dalok azokból az időkből:

 

Szüret után van az idő, házasodni kéne, / Édesanyám, férjhez mennék, ha valaki kérne. / Az a legény, ki hozzám járt, elment katonának, / Ha hazajön, más szeretőt választ ki magának.

 

Megért már, megért már /A bakator szőlő, / Ne menj arra szőke, barna kislány, / Megfog a kerülő. // Nem félek, nem / Én a kerülőtől, / Inkább félek, százszor jobban félek / A Babám szerelmétől.

 

A bál reggelig, 6-7 óráig tartott. Többnyire fiatalok és friss házasok mentek el a bálba. A szervezők a bál jövedelméből fedezték a költségeket, amiből ha maradt, az egyháznak vagy a gazdakör pénztárába fizettek be.

 

“Három napig boros idő várható”

 

Az 1940-es évektől még ünnepélyesebb formában szervezték meg a szüreti bálokat. Újdonságnak számított a lovakkal való felvonulás. Vasárnap délelőtt, az istentisztelet után gyülekeztek a résztvevők, valamint a kocsisok. Csengős lovak húzta tíz-tizenkét parasztszekér és egy táblásszekér sorakozott egymás után, amelyek színes virágokkal és krepp-papírral díszítettek. Minden szekéren két-két pár ült magyaros népviseletben. A menetet határvadász tiszti ruhában, kezében a fokossal hadnagy vezette. Az utolsó kocsin ültek kék egyenruhában a postások. A menetet a táblásszekér zárta, amin jelképként dézsák, hordók voltak. A szekerek mellett haladt a dobos vagy másnéven a komédiás, aki figurázott, azaz szórakoztatta a nézőket: „Három napig boros idő várható!”

 

Az ’50-es évek báljai már nem sokban különböztek. A szépségverseny mellett bálkirálynő választásra is sor került, kinek nyereménye egy tánc volt udvarlójával, amit ketten nyitottak meg. A „lucskos bál” hátrányai miatt a lopást az udvaron rendezték, hol oszlopokat állítottak s azon drótokra aggatták a szőlőket. Újdonság volt a vendégek közt elárverezett szőlőlevél koszorú közepén egy üveg itallal, amire jócskán ráígértek a résztvevők.

 

A szüreti bálokat a hetvenes évek elejéig ilyen keretek közt tartották, volt, hogy egyszerűsítettek, de éppenséggel akadt olyan, amit ki is hagytak a fentebb említett szórakozási formák közül. Sajnos, 1985 után a hatóság nem engedélyezte a magyarosnak tekintett szüreti bál megrendezését.

 

2010-től újra évente megtartják a bálokat a szüret szezon idején. A gróf Széchényi István huszárszázad lovasainak felvezetésével nyitják meg az ünnepséget. A hívogató táncosok ugyanúgy lovasszekereken vonulnak fel az utcákon. A település több részén megállnak, ahol bemutatják táncukat az érdeklődőknek, akik süteményekkel, frissítőkkel hálálják meg a látványt. Este a mulatság a fiatalok által feldíszített kultúrtthonban folytatódik, ahol a résztvevők újra előadják műsorukat a bálozni vágyóknak, amit általában közös mulatozás követ zenekar kíséretében egészen reggelig.

 

 

A szerző, Horváth Viktória, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem I. éves angol szakos hallgatója.