Az Anyanyelvi Konferencia és Lőrincze Lajos

(Fotók: Balázs Géza)

Körülmények, kezdetek

A szocializmus (szovjet rendszer) időszakában a nemzeti, nemzetiségi kérdés – ami összefonódik az anyanyelvvel, nyelvhasználattal, nyelvi jogokkal – részben tabutéma, részben óvatosan mégis kezelhető ügy  volt. A nyelvművelés (az anyanyelv fejlesztése, egyfajta stratégiája) a szocialista elvek és gyakorlat számára kisebb korlátokkal elfogadható volt, ám neuralgikus kérdésnek számított a magyarság szempontjából különösen érzékeny kisebbségi kérdés, valamint a kapitalista világba kivándoroltak (akkor kifejezéssel: „disszidensek”) kulturális és nyelvi helyzete.

E szorító körülmények között némiképpen a felszabadítólag hatott a Magyarok Világszövetségéhez kapcsolva 1970-ben elindított anyanyelvi „mozgalom”, amely úgy is felfogható, mint a magyarság szellemi újraegyesítése. Történészeknek kell magyarázniuk, hogy miért vált lehetővé az (első) Anyanyelvi Konferencia megrendezése 1970-ben, a kádári rendszerben. (Az Anyanyelvi Konferencia kezdetben nem volt intézmény, hanem a Magyarok Világszövetsége egyik „rendezvénye”. A rendezvénynevek „intézményesültség” esetén írhatók csupa nagybetűvel, ez esetben azonban „átmeneti” szervezeti formáról van szó. A használatban általánossá vált a nagy kezdőbetűs forma, ezért én is ezt használom.) Nyilván több oka volt az Anyanyelvi Konferencia (1970) megszületésének. Az egyik az 1968-as nyitás (új gazdasági mechanizmus), amely egyfajta „magyar utat” kívánt meghatározni, s amelybe „belefért” egy kis nemzeti (akkor úgy mondták volna: „haladó hazafiság”) töltet. A másik, mélyebb ok talán a kádári rendszer lelkiismeret-furdalása lehetett: hiszen 1956 elárulása, leverése vezetett az újabb 20. századi tragikus magyar exodushoz. A harmadik ok talán a figyelmetlenség, nemtörődömség vagy taktika: kulturális-nyelvi kérdésekkel a rendszer nem dönthető meg, ki lehet nyitni ezt a szelepet… És még lehetnek további okok is. Például az, hogy a hatalom nem gondolt semmire. Anyanyelvi Konferencia? Miért ne?

Közvetlenül azért mégis voltak valakik, akik személy szerint mozgatták az eseményeket. Az Amerikában élő Nagy Károly professzor, aki nyírségi származása révén levelezni kezdett Váci Mihállyal, akkor országgyűlési képviselővel. A fennmaradt levelezés tanúsága szerint Váci, Nagy Károly sugalmazására maga szorgalmazta az első Anyanyelvi Konferencia meghirdetését, és állami pénzt is szerzett a 62 külföldi meghívott fogadására. (Ladányi, 2002: 79).

Az Anyanyelvi Konferencia első korszaka (1970-1992)

 

Tény, hogy 1970. augusztus 1-15. között Budapesten és Debrecenben (a Kossuth Lajos Tudományegyetemen) megrendezték az I. Anyanyelvi Konferenciát. Ennek indoklását így találjuk egy 1981-ben megjelent kiadványban – s ebben a szervezők, alapítók között már ott találjuk Lőrincze Lajos nevét is:

 

„A modern kor „népvándorlásai”, történelmi vándorlásai során néptöredékek, embercsoportok, egyének sodródtak messze országuktól. [Micsoda eufemizmus! De 1981-ben vagyunk! BG] Századunk hatvanas éveitől annak lehettünk tanúi, hogy a szakadt családok, egyének őseik és nemzetük múltja felé fordulva, s felmérve erőiket tudatosították önmagukban származásukat, népi hovatartozásukat, elkezdték az ősi gyökerekhez vezető út keresését. Ezt tették a világban szétszóródott, illetve a határainkon kívül került magyarok is. [Ez utóbbi gondolat akár még merésznek is tetszhetett akkoriban, a következő pedig korrektnek, pontosnak. BG] Kultúránk, nyelvünk, nemzeti tudatunk legjobb képviselői: Kodály Zoltán, Bárczi Géza, Illyés Gyula, Váci Mihály, Lőrincze Lajos és tanítványaink, követőik pedig Magyarországon formálták úgy a nemzeti tudatot, hogy társadalmunk a távolba került magyarokat továbbra is az egyetemes magyarság részének tekintse.” (Ginter 1981: 7.)

 

Így kezdődött tehát. A felsoroltak valóban hiteles emberek. Az I. Anyanyelvi konferencia védnökségének elnöke Bárczi Géza, titkára Czidor János lett, a tagok között jeles értelmiségiek vannak, de a védnökségben még nem találjuk Lőrincze Lajos nevét, holott nyilvánvalóan ott tevékenykedett. Ám a második Anyanyelvi konferencián (Szombathely, 1973) az elnök Bárczi Géza mellett már ügyvezető elnökként jegyzik Lőrincze Lajost – s a tagok száma is bőven szaporodott. A III. anyanyelvi konferencia (Budapest, 1977) Bárczi Géza halála (1975) után elnökké választotta Lőrincze Lajost (titkár: Kerékgyártó László, és ismét jelentősen bővült a tagok száma). A IV. anyanyelvi konferencia Pécsett (1981. augusztus 2-8.), az V. Veszprémben (1985), a VI. Kecskeméten (1989), a VII. Esztergomban (1992) volt. Az 1985-ös veszprémi konferenciáról így számolt be L. L. [Lőrincze Lajos] (1985/4: 5.) az Édes Anyanyelvünkben:

 

„Tizenöt évvel ezelőtt ültünk le először tanácskozni „anyanyelvi ügyben” hazai és határainkon kívül élő nyelvészek, írók, irodalmárok, pedagógusok és sok egyéb szakma képviselői: hogyan tudnánk segíteni a szórványban élő magyarságot abban, hogy anyanyelvét, magyar kultúráját őrizze, és utódainak továbbadhassa. Az első találkozást 3—4 évente követte a többi, s mindegyiken volt miről számot adni: milyen nyelvtanulási, nyelvgyakorlási lehetőségeket nyújtottunk idehaza a határainkon kívül élő fiatalok számára; milyen könyveket állítottunk össze a kinti hétvégi iskolák segítségére; hogyan segítettünk a kinti pedagógusok továbbképzésében; milyen segítséget nyújtottunk a magyar kultúra megismertetésében, megszerettetésében. (…) Az elmúlt éveket s a mai helyzetet így jellemezte Czigány Lóránt, a Londonban élő neves irodalomtörténész: „Az anyanyelvi mozgalom első korszaka, a hőskor befejeződött. Tizenöt év hosszú idő. Lassan már a külvilág, a kívülállók is perspektívában látják az anyanyelvi mozgalmat, s munkánk arányait is értékelni tudják.”

 

Lőrincze Lajos az 1992. évi esztergomi konferenciáig, tehát 1973. és 1992. között elnökölte (1973-1977 között ügyvezetőként, utána elnökként) a társaságot (pontosabban annak védnökségét). Visszavonulására Pomogáts Béla így emlékezik:

 

„Tekintettel Lőrincze Lajos hosszan elhúzódó betegségére, elnökünk levélben jelentette be visszavonulási szándékát. A konferencia (VII., Esztergom, 1992. BG) köszönetet mondott Lőrincze tanár úrnak sok évtizedes fáradhatatlan tevékenységéért, és őt a társaság tiszteletbeli elnökének választotta meg, ezt a tisztét azonban, nagy fájdalmunkra, már nem sokáig tölthette be, minthogy a következő esztendő őszén elhalálozott.” (Pomogáts 2012: 17.)

 

Az első anyanyelvi konferenciák külföldi, amerikai visszhangjáról Kovács László (2010: 96.), a Purdue University professor emeritusa így számol be:

 

(Az egyesült államokbeli közvélemény) „(n)agyobbrészt elutasította magát a konferenciát, s a magyar kormány egyfajta politikai sakkhúzásának akarta elkönyvelni. A résztvevők viszont érezték a konferencia jelentőségét, vagy a határon túl – és a mi esetünkben a tengeren túl – élő magyarság nyelvi elkülönülése iránt való szakmai és nemzeti érdeklődést. Az előadások és a beszélgetések kötetlenül haladtak, a személyes találkozás pótolt sok mulasztást, s megkísérelte orvosolni azt, amire az évtizedek folyamán addig nem volt alkalom. Tehát a politikai sorompót a nyelv művelése és ápolása lassan fölemelte és az addigi gátlások lassan, szakmailag feloldódni látszottak.”

 

Az Anyanyelvi Konferencia – A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága második korszaka (1992-2012)

 

A rendszerváltás (1989/1990) után megváltozott, megnövekedett lehetőségek birtokában az Anyanyelvi Konferencia előtt új korszak nyílt. Az esztergomi konferencián résztvevők úgy döntöttek, hogy a „konferencia” állandósul, egyesületté alakul. Ekkor jött létre az Anyanyelvi Konferencia – A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (AK-MNYKNT) egyesület, mely egy ideig (1995-ig) még a Magyarok Világszövetségének épületében működött, majd a Világszövetségben történt változások hatására kapcsolatát megszakítva elköltözött (előbb a Nándorfejérvári úti bérleménybe, később a mai, Rákóczi úti önálló székhelyére).

A konferenciák sorozata folytatódott: Eger (VIII., 1996), Marosvásárhely (IX., 2000), Révkomárom (X., 2005), majd egy pótkonferencia 2006. augusztus 18-án Budapesten (XI.), végül pedig: Makkosjánosi (Beregszász mellett, XII., 2010). Ennek a konferenciának a zárónyilatkozata részben ismét módosította, a korhoz igazította az AK-MNYKNT irányvonalát:

 

„… a rendszerváltás nyomán bekövetkezett a kultúraváltás és a közösségi létformák újrafogalmazásának korszaka. Újra kell tehát gondolnunk a magyar nyelv és kultúra szerepét a nemzetépítésben. A résztvevők egyöntetű megállapítása szerint A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia feladata olyan szellemi műhely létrehozása amely megkísérelheti irányelvek körvonalazását (mind a politika, mind a civil társadalom számára) a nyelv és kultúra nemzetépítő szerepére vonatkozóan. A munkálatok során megfogalmazódtak A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia jövőbeni munkastílusának alapelvei is. Talán szakbizottságok alakítása lenne a járható út, amelyek a kulturális nemzetépítés konkrét feladatainak megoldásában partnerként együttgondolkodhatnának kormányzati-, támogatáspolitikai testületekkel, szakágazati stratégiák kidolgozásában. Az anyanyelv és kultúra nemzetépítő szerepének biztosítására, uniós keretben, hozzájárulhatnánk a szubszidiaritás alapelvein nyugvó közösségi autonómiaformák létét közjogilag szavatoló európai normák kidolgozásához. Külön figyelmet követel a kárpát-medencei szórványok és a nyugati magyar diaszpórák helyzete.

Az oktatás helyzetének áttekintésekor a résztvevők megállapították, hogy az európai oktatási térséghez való csatalakozás folyamatában, közösségeink tudástőkéje révén biztosított versenyképessége érdekében, nem elegendő csupán struktúrák átvétele, hanem régiókra alkalmazott támogatási és intézményépítési stratégiákra van szükség, hogy legyőzhessük az olykor jelentkező többségi nemzetállami hegemonikus szándékokat, és kialakíthassuk a közösségi önkormányzatra alapuló teljes körű oktatási, anyanyelvű struktúrákat.”

 

A 2010. augusztus 9-én megválasztott elnökség és választmány a következő lett: elnök: Pomogáts Béla (Magyarország), alelnök: Balázs Géza (Magyarország) és Péntek János (Románia). Az elnökség további tagjai: Bodó Barna (Románia), Cservenka Judit (Magyarország), Dupka György (Ukrajna), Fazekas Tiborc (Németország), Hajnal Jenő (Szerbia), Nagy Károly (Amerikai Egyesült Államok). Választmányi tagok: Magyarország: Andrási Dorottya, Balázs Géza, Birinyi József, Cservenka Judit, Gyetvainé Szorcsik Angéla, Komlós Attila, Kulcsár Katalin, Lévay Erzsébet, Pomogáts Béla, Szarka László. Kárpát-medence: Bodó Barna (Románia), Csörgits József (Horvátország), Dupka György (Ukrajna), Gálfalvi György (Románia), Hajnal Jenő (Szerbia), Hódi Éva (Szerbia), Máté László (Szlovákia), Mézes Rudolf (Szlovákia), Péntek János (Románia), Zubánics László (Ukrajna). Nyugati szórvány: Fazekas Tiborc (Németország), Gajdos-Berry Márta (Nagy-Britannia), Kelemen László (Ausztria), Moritz László (Svédország), Nagy Károly (Amerikai Egyesült Államok), Papp László (Amerikai Egyesült Államok), Sárközy Péter (Olaszország), Tar Károly (Svédország), Várdy Béla (Amerikai Egyesült Államok), Világhy Katalin (Németország).

 

Az AK-MNYKNT harmadik korszaka (2012-)

Megemlékezések Lőrincze Lajosról

 

2010-et követően a következő konferencia helyszínének Zentát jelölték meg, de a megváltozott helyzetben (a támogatás megszűnése miatt) ezt a konferenciát nem lehet külföldön megrendezni. A XIII. konferencia (2015) tervezett helyszíne: Budapest vagy Nyíregyháza, feladata pedig ismét csak a számvetés, és az új helyzethez való alkalmazkodás. Az „alapítók” egy része már nincs köztünk, mások háttérbe vonultak, de az AK-MNYKNT értékeit meg kell őrizni.

Bár az elképzelések még csak formálódnak, annyi azonban látszik, hogy 2015-ben lesz Lőrincze Lajos születésének 100. évfordulója, ezért számos rendezvényen, így az AK-MNYKNT soros konferenciáján is megemlékeznek a társaság egyik alapítójáról és két évtizeden át volt elnökéről. A másik elképzelés a 2000-ben alakult Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoporthoz kapcsolódik. Ez a kutatócsoport ötévente konferenciákon értékeli a magyar nyelv helyzetét (ennek tanulságait, például a hangtani, nyelvtani, nyelvhasználati meglátásait, valamint az adott öt évben felbukkant új szavakat, kifejezéseket könyv alakban meg is jelenteti) – s az újabb számvetés ideje ugyancsak 2015. Magától értetődően érdemes a két számvetést összekapcsolni.

Lőrincze Lajos neve, emléke folyamatosan felbukkan az AK-MNYKNT-ben. Az 1990-es években a társaság kétszer is szervezett Lőrincze-napokat Kecskeméten.

A hagyományos négy-öt évenkénti anyanyelvi konferenciák mellett az utóbbi években Balázs Géza ösztönzésére az anyanyelvi-kulturális szervezetek összefogásával számos új esemény valósult meg. Ezek közül két jelentősebb – akár a négy-öt évente megrendezett Anyanyelvi Konferenciához hasonló – konferenciáról és egy rendezvénysorozatról adhatunk számot.

2009-ben volt Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója, ezért a kulturális kormányzat 2009-et a magyar nyelv évévé nyilvánította. Ebből az alkalomból az AK-MNYKNT két konferenciát is szervezett: 2009. október 16-án Széphalomban, A Magyar Nyelv Múzeumában, A magyar nyelv helyzete a Kárpát-medencében és a nagyvilágban címmel, valamint nemzetközi anyanyelvi konferenciát (Magyar nyelv és kultúra északkelet

Kárpát-medencében címmel) a Tiszakönyök Művészeti és Kulturális Egyesülettel közösen 2009. november 17-én Nyíregyházán és Záhonyban. 2011-től pedig anyanyelvi-kulturális szervezetek összefogásával létrejött az anyanyelvi juniális rendezvény – június harmadik hetében, a múzeumok éjszakáján, A Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalomban. Ehhez kapcsolódóan minden évben esszékonferenciát szervez az AK-MNYKNT (2014-ben már meg is volt a 4. rendezvény; 2015-ben, az 5. rendezvényen a téma Lőrincze Lajos élete és munkássága lesz).

Lőrincze Lajos Anyanyelvi Konferencia-beli szerepét Amerikából ezekkel a meleg szavakkal értékeli Kovács László (2010: 97.), szép összefoglalása ez a mi gondolatainknak is:

 

„Lőrincze Lajos – a hídépítő. Igen, ő az a tanár, aki kétszer is átjött az Újvilágba, és éppen a legalkalmasabb időben kezdett el billengérezni a tengeren túli magyarság nyelvi szőlőskertjében. Semmi sem lehet olyan hatásos, mint valamit a legmegfelelőbb időben érzékelni. Lőrincze Tanár Úr munkája kihatott nemcsak a Kárpát-medence magyarsága nyelvi művelésére, de szerepe, mint nyelvi hídépítőé a világon szétszórtságában élő magyar nyelvészek, akadémikusok, de a fiatalabb nemzedékek számára is időtálló és példa értékű marad.”

 

Utódja, Pomogáts Béla (2002: 88.) még tömörebben fogalmaz: „Az anyanyelvi mozgalom, amely valóban nagyrészt Lőrincze Lajos személyes életműve volt…”

Lőrincze Lajos munkásságát Mit műveltem? címmel szép esszében is összefoglalta a Nyelvünk és Kultúránk 1995. évfolyamában (majd ez az önéletrajzi írás bekerült egy „breviárium”-kötetbe is: Graf szerk., 1999: 18-31.). Lőrincze Lajos személye nélkül valószínűleg másképp alakult volna a nemzetközivé szélesedő anyanyelvi „mozgalom”. Kedves egyénisége, vonzó ismeretterjesztő tevékenysége révén széles körben ismert és elfogadott személyiség volt. Így természetszerűleg adódott, hogy a magyarság szellemi (nyelvi) újraegyesítésében is szerepet vállalt, s az első két évtizedben ennek a munkának szinte hajtómotorja volt.

Utóda, Pomogáts Béla irodalomtörténész 1992 és 2012 között „kormányozta” az AK-MNYKNT hajóját. Lőrincze Lajossal rokonítja közvetlen, vonzó személyisége, valamint hitelessége, mindenkor a demokratikus értékekért való kiállása: részben 1956-ban, részben a rendszerváltás idején, részben pedig mindenkor a kisebbségben lévő magyarságért való kiállása. Pomogáts Béla idejében – részben Komlós Attila ügyvezető elnök segítségével – a folyamatos állami támogatásnak köszönhetően az AK-MNYKNT folyamatosan bővíteni tudta tevékenységét: új, állandó irodába költözhetett, folyamatosak voltak a rendezvények (táborok, képzések, konferenciák) határon belül és kívül, kiterjedt kapcsolathálózatot épített ki, hézagpótló kiadványok sorát jelentette meg. Mindezt hűen dokumentálja az ugyancsak folyamatosan megjelenő Nyelvünk és Kultúránk folyóirat. Időközben a korábbi kb. évi 60-40 milliós állami támogatás (kb. 2006-tól) évi 15 millióra apadt, majd 2010-től megszűnt. Pomogáts Béla elnök leveleire kitérő válaszok érkeztek, ha egyáltalán választ kapott rájuk. A teljesen ellehetetlenült helyzetben (az AK-MNYKNT gyakorlatilag a rezsit sem tudta kigazdálkodni) 2012. november 19-én Pomogáts Béla lemondott.

Utódjául, javaslatára Balázs Gézát, az addigi alelnököt választották meg elnöknek. Balázs Géza erkölcsi kötelességének érezte, hogy Bárczi Géza és Lőrincze Lajos tanszékének (ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék) jelenlegi vezetőjeként megkísérelje megmenteni az AK-MNYKNT-t. De ez már a történet új fejezete…

 

Irodalom:

Ginter Károly (írta és szerk.), 1981. Az anyanyelvi mozgalom első évtizede. Tankönyvkiadó, Budapest.

Graf Rezső szerk., 1999. Anyanyelv és nemzet. Lőrincze-breviárium. Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest.

Kovács László, 2010. Lőrincze Lajos – a néptanító. Nyelvünk és Kultúránk, 2010/1. 94-97.

Ladányi András, 2002. Nyírségi tanítók kezdeményezték az Anyanyelvi Konferenciát. A nyugati magyarság és Váci Mihály. Nagy Károllyal beszélet Ladányi András. Nyelvünk és Kultúránk, 2002/1. 77-83.

L. L. [Lőrincze Lajos], 1985. Anyanyelvi konferencia – Veszprémben. Édes Anyanyelvünk, 1985/4. 5.

Pomogtás Béla, 2002. Lőrincze Lajos munkássága anyanyelvünk megőrzéséért. Nyelvünk és Kultúránk, 2002/1. 84-89.

Pomogáts Béla, 2012. Búcsú egy műhelytől. Visszatekintés a történelemre. (Lőrincze Lajos emlékének.) Nyelvünk és Kultúránk, 2012/4. 7-24.