Legutóbbi hozzászólások

  1. Azt tanultam Mestereimtől: A. Jászó Annától, Békési Imrétől, B. Fejes Katalintól, Bozsik Gabriellától, Büky Lászlótól, Deme Lászlótól, Dobcsányi Ferenctől, Keszler…

  2. Az én névadóm, Forray Tamás, 25. Losonci Gyalogezred őrmestere a másik podmeleci temető 32. sírjában van eltemetve két másik hősi…

Trianon 100

2020.05.20. szerda, 15:47

2 654 megtekintés

 

MÁTÉ LÁSZLÓ (Kassa)

 

A 14. anyanyelvi konferenciára készült előadás írott változatát adjuk közre. Várjuk a további írásokat és hozzászolásokat! A szerk.

 

Nem hiszem, hogy sokat tévednék, ha kijelentem: az egyre jobban polarizálódó magyar glóbusz – anyaországi és kisebbségi egyaránt – viszonylag egységesen és elutasítóan viszonyul Trianonhoz, nem békeszerződésnek, hanem békediktátumnak tartja, amely a Magyar Királyság és a magyar nemzet megbüntetését tekintette elsődleges és kizárólagos céljaként. Nem csoda, ha nemzeti szinten érzelmileg ilyen megfogalmazások is megszülettek:

 

Az a magyar, akinek fáj Trianon,

 

illetve:

 

Magyar az, akinek fáj Trianon.

 

Az előzmények

 

Mielőtt érzelmi síkra terelném a mondandómat (a nemzethez tartozónak nehéz ezt elkerülni), vizsgáljuk meg mi vezetett Trianonhoz, mivel hívtuk ki magunk ellen a végzetet. A Monarchia ötven éve nyilvánvaló fejlődést hozott magával, különösen gazdasági téren, de ha megnézzük az Országgyűlés obstrukciós időszakait, akkor el kell mondani, hogy a politika többet foglakozott önmagával, mint a fontos társadalmi kérdések megoldásával, például az általános választójog megadásával, vagy a nemzetiségek egyre erősödő igényeinek a megoldásával, és más aktuális társadalmi kérdésekkel. (Az ország vezető körei a millenniumi ünnepségek csalóka légkörében az ezeréves országot örökkévalónak hitték!)

 

Amíg a tizenkilencedik század második felében Magyarország és a magyar nemzet kedvezően és szolidárisan hangzott a világban, a huszadik század első évtizedeire ez elfogyott. (Az ellenséges propaganda is sokat tett ezért!) Amikor aztán bekövetkezett a szerencsétlen szarajevói merénylet, a Monarchia hadat üzent Szerbiának, mert a szenilis Ferenc Jóska kijelentette: Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam, abban a naiv elképzelésében, hogy megleckéztetjük a szerbeket, aztán ahogy a német császár ígérte: Mire a falevelek lehullanak, haszajönnek a katonák… Azzal nem számoltak, hogy a falevelek négyszer is lehullanak, de a katonák csak nem jöttek haza, sokan egyáltalán nem, mert a csatatereken haltak hősi halált a császárért és a hazáért. A kezdetben Nagy Háborúnak, később első világháborúnak, nevezett apokalipszisnek a legnagyobb véráldozatokat hozó nemzetei közé került a magyar nemzet is, hiszen több mint 650 ezer (!) fiatal magyar élet esett áldozatul a gyilkos csatatereken, közöttük az én nagyapám is az V. isonzói csatában. Így aztán Ferenc Jóska, aki császárságát a magyar életek gyilkolásával kezdte, élete végén a magyar fiatalok százezreit (is) küldte az értelmetlen halálba.

 

Azt, hogy ez a háború nem szolgált magyar érdekeket, mégsem akadt erő, amely  meggátolta volna (az utólagos kimagyarázkodások inkább sajnálatraméltók, mint elfogadhatók), de amikor 1917-ben a formálódó új világhatalom – az Egyesült Államok – az antant oldalán belépett a háborúba, mindenki úgy értelmezte, hogy ezzel  minden eldőlt, csak a mi tájainkon nem vették így, mert az igaz, hogy még voltak győztes csaták, előrenyomulások, csak ezek további végtelen ember- és egyéb áldozatokat követeltek, de a háború végső kimenetelére nem voltak kihatással. Azt meg manapság ki érti, hogy a Monarchia ellen működő erők már 1915-től olyan térképeket tettek közzé nemzetközi lapokban(!), ahol a Magyar Királyság határait a későbbi trianoni határokkal publikálták?!

 

A nyugat

 

Szoktuk magunk vigasztalásaként emlegetni, hogy a Magyar Királyság a középkorban nemcsak önmagát védte az oszmán seregek meg-megújuló támadásai ellen, hanem Nyugat-Európát, vagyis Európát, amit azonban a huszadik századra Európa elfelejtett. De itt van az évszázados tájékozódásunk, amit Batsányi János figyelmeztetése is igazol: Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!.., Ady Párizs imádata, vagy a huszadik századi írók, értelmiségiek által indított lap, aminek már a címében is benne volt a programja: Nyugat. Azt, hogy a béketárgyaláson nem sok jóval számolhatunk, már igazolták a fegyverszüneti egyezmények, a háború befejezését követően pedig az ideiglenes határok megszabása, később a felföldi történelmi magyar területek megszállása és elfoglalása – a békekonferencia előtt! – cseh legionáriusok által olasz, majd francia tisztek parancsnoksága alatt!

 

Naiv politikusok azzal áltatták magukat, hogy a békekonferencia hoz végső döntést, ami igazságos lesz?!.. Különösen akkor lettek alaptalanul bizakodók, amikor Wilson elnök meghirdette 14 pontos béketervét, amely egy új világrend megteremtésének az alapjait volt hivatott lerakni, de az általa meghirdetett önrendelkezésből semmi, illetve alig valósult meg valami, így aztán Párizsban összepakolt és hazament! Maradtak a mindenre kész térképszabdalók, akik francia vezetés mellett végezték el a hóhérmunkát, többek között országok, nemzetek végzetes megcsonkítását. Magyarország képviselőit meg sem hallgatták, sőt: meg sem hívták! Nesze neked francia forradalmi eszmék: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség! Apponyi Albert gróf párizsi szereplése inkább jelent egy szónoki bravúrt és jajkiáltást, hiszen akkorra már minden eldőlt, nem módosítottak a diktátum szövegén akár egy pontot, egy vesszőt!

 

 

Sokat tévedtem – sokat tanultam

 

Visszatérve a Nagy Háború kitöréséhez, sokakat megtévesztett: Európában és minálunk egyaránt. Budapesten, Kassán, és más városokban tüntetések voltak a háború mellett! Ady Endre, Babits Mihály kezdettől a háború ellen volt, figyelmeztetve arra, hogy az ember az embertelenségben kataklizmája mérhetetlen veszteségeket hozhat a magyarságra. A mi Fábry Zoltánunk is rozsnyói Evangélikus Főgimnázium tanulójaként kezdetben a háború lelkes híve, hadi érettségit tesz, majd a galíciai frontra kerül. Hősiességért kitüntetik, előléptetik hadnaggyá, de a nyirkos lövészárkokban nemcsak egészsége roppan meg, hanem hite is: ez a háború nem a magyar nemzet ügye, Adyhoz menekül és az ő szellemében lesz a nagy igazságkeresőink egyike. Ötven évvel ezelőtt halt meg, szülőfalujában, Stószon van eltemetve, ahol legészakibb magyar intézményünk – emlékháza – várja a látogatókat. Ő volt az, aki Trianon napján magára öltötte csukaszürke hadnagyi uniformisát, kisétált az utcára tiltakozni, hogy a cseh csendőrök elvigyék. Még szerencse, hogy bekísérték és egy emberséges hadbíró elé került, aki hazazavarta, mert más helyeken a megszállók gátlás nélkül használták fegyvereiket.

 

Fábry Zoltán írói pályája Trianon évében indult és ötven évig tartott. Ady szellemisége meghatározó volt életpályájára, és két világháború árnyékában stószi őrhelyéről lett az emberiesség, a vox humana megtartója, a stószi mérce példája: a jellem szerzetese (Peéry Rezső). Ellenfelei tévedéseit szokták számba venni, igaz azt már elhallgatják, hogy a megbántottakat önmaga követte meg, mondván: Sokat tévedtem – sokat tanultam!  Trianont azonban következetesen igazságtalan békediktátumnak tartotta. Az igazságszemlélete alapján az ember, ha kényszer folytán tudomásul is veszi az igazságtalanságot, elfogadni sohasem fogadhatja el, mert azzal szentesítené azt. Ez a szemlélete közel állt a magyar irodalom nagy gondolkodóinak – Németh Lászlónak, Illyés Gyulának, Csoóri Sándornak, és másoknak – az álláspontjához, aminek üzenetértéke volt a politika számára is.

 

Magyar kálvária, Sátoraljaújhely (kép: BG)

 

Újarcú magyarok

 

A kisebbségi sorsba szakadt generációknak fájdalmas volt a felismerés, hogy az országvesztéssel kiszakadtak egy évezredes közösségből, és a büntetés őket érte, nem pedig azokat, akik ebbe a mérhetetlen szenvedésekbe és veszteségbe vitték az országot. Az első megfogalmazások szintjén hangsúlyozták a szakítást a hazug háborús indulatokkal, Csehszlovákiában (Szlovákiában, Szlovenszkón, Felföldön, Felvidéken) újarcú magyarok nevében hirdettek programot. A masaryki demokráciához képest a Horthy-Magyarország nagyságos-méltóságos uramék országa számukra avítt-anakronisztikus volt, a régi világ konzerválást jelentette, ezért a kisebbségi problémák megoldását európai horizontokhoz kötötték. A fasizmus-nácizmus előretörését kisebbségi térfélen kezdetektől a legnagyobb veszélyként jelezték, ahogy ezt tette Fábry Zoltán is. A második világégés előtti visszatért területeket az igazság érvényesítéseként fogták fel, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy ez csak egy átmeneti állapot, mert még nagyobb kataklizma következik: a második világháború. Csehszlovákia és a Magyar Királyság életszínvonal-különbségére jellemző a visszacsatolás után gyakran elhangzott rigmus: Masaryk volt az atyátok, gyolcsból volt a gatyátok; Horthy lett az atyátok, műrostos a gatyátok!

 

Kollektív bűnösség

 

A második világháború még az elsőnél is nagyobb emberáldozatokat és károkat hozott Magyarország és a magyar nép számára, mert ismét a vesztesek oldalára kerültünk, és ha sorra       is került a bűnösök felelősségre vonása – nem minden esetben -, a büntetés ismét a kisebbségbe visszakerült magyarokat érte. A mi térfelünkön a kassai kormányprogram a németek mellett kollektíve háborús bűnösnek nyilvánította a magyarokat (engem is három évesen!), a Beneš-dekrétumok alapján állampolgárság megvonására került sor, vagyonvesztésre, majd deportációra – kényszermunkára a cseh országrészekbe, kitelepítésre Magyarországra, reszlovakizációra és már retorziókra. Ezeket a máig ható intézkedéseket jól dokumentálja Fábry Zoltán A vádlott megszólal memoranduma, később nyilvánosságra került titkos naplója, és mások tiltakozásai, dokumentumai. Az 1945 – 1948-as évek Janics Kálmán megrendítő könyve alapján, A hontalanság évei-ként kerültek a közösségünk történelmébe és a köztudatba.

 

A második világháborút követő kommunista berendezkedés valamiféle hazug internacionalizmus nevében megoldottnak nyilvánította a kisebbségi kérdést (ami csak önámítás volt, mert amíg van kisebbség, addig van kisebbségi kérdés is!), a Kádár-vezetés pedig ezt elfogadva – de jure és de facto – lemondott a határon túli magyar közösségek problémáinak a napirenden tartásáról!

 

Csemadok

 

Paradoxon, de a felföldi magyar közösség életében a zordonnak is nevezett ötvenes évek hozták a fellélegzést, gyarapodást. Mintha a hatalom igyekezett volna jóvátenni az elszenvedett sérelmeket, törvénytelenségeket, de mindez délibáb lett, mert a feltörő magyar kisebbségi életkedv elriasztotta, majd érezhetően hamarosan visszakozott. Megjelent máig egyedüli napilapunk az Új Szó, megalakult a Csemadok, egymás után nyitották kapuikat a magyar iskolák. A magyar településeken a Csemadok nagyobb tekintélynek örvendett a pártnál!

 

Törvény és bosszútörvény

 

1968 – a prágai tavasz daliás időszaka -, amikor rövid ideig emberarcú szocializmusról beszéltünk, nekünk generációs élményt is jelentett, de a csehszlovákiai magyarságnak reményt adott, mert kisebbségi sorsunk több mint száz éve alatt akkor kérdezték meg először, hogy mit akarunk: magyar is lehetett miniszter (Dobos László), Kassán közadakozásból nyílhatott magyar színház (Thália Színház), és a mai napig egyedülállóan alkotmánytörvénybe lettek foglalva jogaink. Ez volt a 144/68-as nemzetiségi alkotmánytörvény, amelyet a szovjet tankok árnyékában meghamisítottak, de a rendszerváltás harminc esztendejében a demokratikusnak hazudott többségi pártok még hajlandóságot sem mutattak egy ilyen, vagy ehhez hasonló törvényről tárgyalni, miközben a magyar pártok a három évtizednyi idő felében ott voltak a kormányban?! Az idén alakult Matovič-kormány programjában szerepel egy kisebbségi törvény, ami lehetne akár alkotmánytörvény is, mert megvan hozzá a parlamenti többség, de várjuk ki a végét, mert a kettős állampolgárságról szóló bosszútörvényt, úgy tervezik módosítani, hogy magyarellenessége megmaradt!

 

Antihungarizmus

 

Maradjunk még a magyarellenességnél. Marxszal szabadon igy mondhatnánk: A második világháború után a Kárpát-medencét az antihungarizmus szelleme  járja át. Azt is mondhatnánk bizarr módon aktualizálva: ez még a COVID–19-nél is szívósabb! Hol Erdélyben, hol a Vajdaságban, hol a Felvidéken, hol Kárpátalján üti fel a fejét, és megjelenési formái a történelemhamisítás, történelemkisajátítás és az asszimilációra-beolvasztásra való fókuszálás! Emlékeztetőül: amikor a hatvanas évek derekán Illyés Gyula Kassán a Batsányi Kör rendezvényén szóvá tette, hogy a magyar kultúra, a magyar irodalom nem kevés gesztust mutatott a cseh és szlovák térfél irányába, de a viszonzás valahogy elmarad, egyszerre zúdult rá össztűz: nacionalistának, irredentának bélyegezve őt, sőt, még a volt Jugoszláviából is érkezett epés kirohanás ellene!

 

Szlovákia pedig abban is élen jár, hogy itt törvények születnek a magyarok ellen: nyelvtörvény, a Beneš-dekrétumok megerősítése, kettős állampolgársági törvény, és egyéb intézkedések.

 

Anyaország és kisebbség

 

A kisebbség és az anyaország közötti viszony mást mutat az egyik és a másik szempontjából. De mielőtt valamilyen megállapításra is sor kerülne, szükséges a kiindulópont határozott lecövekelése: Az utódállamokba került magyar kisebbségek tagjai nem önként kerültek a határon túlra, hanem a magyar kormány megismétlődő felelőtlen politikája miatt, ezért a mindenkori magyar kormányok erkölcsi felelőssége és kötelessége kiállni a határon kívüli magyar közösségek mellett és támogatni azokat!

 

A két háború közötti magyar kormányzat igyekezett a magyar kisebbségeket felhasználni politikájának a támogatására, kézi irányítás alá fogni a vele együttműködő kisebbségi pártokat és azok vezetőit; a baloldali sajtó gyakran guruló pengőről cikkezett. A rendszerváltásig szinte állambiztonsági tétel lett a kisebbségi magyar kérdés, majd értelmetlen óvatoskodás után masszívabb támogatás következett, amely az utóbbi időben politikai és anyagi formában is megnyilvánul, egyre gyakrabban felvetve az etnobiznisz veszélyét és közösségromboló hatását, amikor a támogatás megítélése a „szeretem-közösségek” és egyének szerint történik. Emlékszem, két évtizeddel ezelőtt a Pomogáts Béla vezette Anyanyelvi Konferencia nevében javasoltuk a magyar kormánynak, hogy évente a nemzeti össztermék (GDP) egy százalékát (!) fordítsa a határon túli magyar közösségek támogatására, mostanság ez ennek többszöröse…

 

A kisebbség viszonyulását az anyaországhoz ismét a mi Fábry Zoltánunkkal példázhatjuk: A kisebbségi magyart a többségi magyarral mérik, vagyis ha az anyaországban politikailag,  gazdaságilag, társadalmilag olyan állapotok vannak, amelyre a kisebbségi magyar feltekinthet – egyben következetesen támogatja az egységes magyar nemzet, magyar kultúra, magyar irodalom és magyar hagyományok önbizalmat, és önbecsülést erősítő közösségi építkezést -, annak sorsokat erősítő hatása van a határon kívül is.

 

Anti-Trianon stratégia

 

Ha száz év után itt a Kárpát-medencében széttekintünk, akkor a kép számunkra nem éppen lélekvidámító. A két értelmetlen világháborús részvétel több mint másfél millió életáldozatot követelt (közöttük zsidó állampolgáraink mérhetetlen szenvedését és pusztulását). A kedvezőtlen demográfiai mutatók, az ellenünk folytatott masszív és céltudatos asszimiláció hatására a huszadik században a Kárpát-medencében több mint kétmillióval csökkent a magyarok száma, s vele együtt visszaszorult a magyar nyelv presztízse. Az 1,5-es demográfiai mutató ismeretében Magyarországot nem a kerítés védi majd meg, hanem csak bő gyermekáldás és  boldoguló, boldog magyar családok. Mindehhez  szükséges egy értelmes anti-Trianon stratégia kimunkálása, amely a megmaradás mellett a gyarapodást hozza magával, az asszimilációval szemben a disszimilációt: egyének és pozíciók visszaszerzését, hiszen előttünk a 2021-es népszámlálás…

 

Stratégiánk pedig nem lehet más, mint amit az egyik legnagyobb – 45 éve elhunyt –  magyar gondolkodó, Németh László fogalmazott meg tejtestvérek programjában, amelynek lényege a szomszédos népekkel, nemzetekkel, országokkal való együttműködés, amelyekkel a történelem száraz emlőin közösen nevelkedtünk. Szükségesnek tartotta, hogy megismerjük és megtanuljunk a szomszédos népek nyelvét, amiben példával szolgált, amikor a világnyelvek mellett, csehül tanult. Elképzeléseinek bizonyos mozzanatai megvalósulóban vannak, a gazdasági kapcsolatok példaértékűek, a harminc évre visszatekintő visegrádi együttműködés az Unióban új értelmet kapott, de további együttműködési formák szükségesek társadalmi, kulturális, irodalmi, sport és más területeken. Csak az utóbbi példa: ki hitte volna pár évvel ezelőtt, hogy a szlovák jégkorongligában magyar csapatok is szerepelhetnek – eredményesen – , a kézilabda, kosárlabda területén közös versenykiírások vannak, de megvalósíthatatlan lenne egy valamiféle szuperliga a szomszédos országok futballcsapatai között?!…

 

Nemzeti egység

 

Trianon meghaladásának egyik feltétele az nemzeti egység megteremtése: határon belül és határok felett. Szoktuk mondani: Trianon átka egyben előny is számunkra, mert Magyarország önmagával határos, és a kisebbségi magyarok kétnyelvűsége, két kultúra ismerete a magyar nemzet potenciális diplomatáinak a sorát növeli. Más kérdés a nemzeti egység megteremtésének a módja. Nyilvánvaló, hogy többet jelent, mint, amit egy politikai párt kínálhat, hiszen a pártok természete az egymás elleni harc, egymás legyőzése; a kiszorítósdi, a gyűlölködés. Ha a demokrácia az önmérséklés iskolája, és minden párt léte a nemzet életében csak egy múló epizód, akkor konszenzusban olyan fórum megteremtésére volna szükségünk, amely mérsékeli, illetve megszünteti a turáni átkot, és megteremti önbecsülésünk, megmaradásunk, gyarapodásunk zálogát.

 

Kassa, 2020. május 3.

4 hozzászólás

  1. Cservenka Judit

    Kiváló, átfogó és alapos elemzés, méltó az évforduló jelentőségéhez, választékos stílusa pedig a NYÉK hagyományaihoz. Olyan írás, amit megszoktunk Máté László barátunktól, aki mindig magasra teszi a mércét, egyben elveszi az ember bátorságát egy – legalább terjedelmében – megközelítő okfejtéstől.

    Bevallom: nemcsak minőségében nem tudnám megközelíteni Laci esszéjét, de a száz év, meg a megelőző évezred folyamataira gondolva nem lennék képes hasonló bölcs megértéssel tekinteni a múltra és szelíd reményekkel a jövőre.
    Sajnos emlékszem Cseres Tibor esetére, aki megírván a Hideg napok c. önostorozó regényét, hasonló szembenézést remélt a jugoszláviai íróktól saját bűneikkel. Hiába várt erre, ahogy mi is hiába vártunk – megszabadulván a szocialista testvériség ideológiai béklyóitól – becsületes történetírást a 100 éve győztessé varázsoltaktól. Mint ahogy hiába vártunk jogfosztó törvények eltörlésére, nyelvi jogokra, váraink, évszázados épületeink eredetének megjelölésére, valamint elődeink nyughelyének békéjére. Ez utóbbi Szlovákiában már teljesül, ami – ismerve az elmúlt száz év eseményeit a Kárpát-medencében – nem is kevés.

    Válasz
  2. Moritz László

    Kedves Laci!
    Ez az egyik legátfogóbb és teljes körültekintéssel megírt esszé a témában , amit az utóbbi években olvastam.
    Gratulálok!
    Moritz Laci

    Válasz
    • Hontvári Lászlóné

      Kedves László!
      Köszönöm,hogy velünk is megosztottad a 100.évforduló jelentőségéhez méltó esszédet
      S én mégsem csak ehhez gratulálok, hanem ahoz, hogy 100 év után is MAGYARUL! Mi itt az anyaországiak fel sem tudjuk mérni,hogy Ti milyen áldozatra vagytok képesek.
      Csodálatos és felemelő amikor a ZENE VILÁGNAPJÁN összeölelkezhetünk határinkon kívül élő testvéreinkkel és magyarul közösen énekeljük” Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország, gyönyörűbb mint a nagyvilág..”
      S majd egyszer újból határok nélkül!

      Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu