Kraszna község, illetve községközpont is egyben. Szilágy megyében található a Kraszna folyó völgyében, Zilahtól nyugatra. A folyó és a település is a szláv szép, kies hely szavakból ered. Kraszna híres volt arról, hogy minden kedden baromfivásárt tartottak itt, illetve a néptánc hagyományát is hűen őrizték, gyakorolták. Ez utóbbi a mai napig is jellemző. Ifjú nagyajtai Cserei Farkas császári, királyi kamarás, őrnagy, író és botanikus könyvtára és füvészkertje is itt helyezkedett el. A füvészkertben még Kazinczy Ferenc is megfordult. Krasznán falumúzeum is található.

A református templomot, a községnek egyik kiemelkedő műemlékét mutatom be. Emellett szólok az egyházi élet alakulásáról, illetve az egyházi élettel kapcsolatos néphagyományokról. Kraszna a középkorban főesperesség központja volt, tehát egyházas hely kellett, hogy legyen. Az esperesség az erdélyi püspökséghez tartozott. A krasznai főesperes a pápai tizedjegyzék szerint 1336-ban 52 garast fizetett. Első vikáriusáról egy 1341-ben kelt oklevélben azt találjuk: ”Vincze 1341-ben, amikor Dancs mestert Valkó várához akarják iktatni, tiltakozott.” 1556-ban megszakadt a vikáriusok sorrendje, ekkor került ide plébánosnak Szegedi Lajos, aki a kálvini reformáció elvei szerint hirdette az igét. Hatására a környező gyülekezetek is a svájci hitújítást fogadták el. Basilius István próbálta az unitárius hitet terjeszteni a Szilágyságban, de Krasznán nem járt igazi sikerrel. A református egyházközség első ismert lelkipásztorainak nevét a szilágyi egyházmegye legrégebbi, 1656-ban kezdődő jegyzőkönyve őrizte meg. Eszerint Tyukodi István 1618-ban került Krasznára szilágyfőkeresztúri szolgálata után. 1656 előtt Egrespataki András szolgált, 1656 után pedig Bagaméri Márton. Sámsondi Somodi Mártont 1657-ben szentelték lelkésszé, s előbb Ilosván, majd Kémeren, szolgált, aztán került Krasznára, ahol 1672-ig volt lelkész. A debreceni zsinat Vitelki Andrást küldte Krasznára 1671-ben. A 18. század elején a krasznai gyülekezet jó papi állásnak számított, sorra külföldi egyetemeken végzett lelkipásztorokat választottak meg. Szilágyi András 1715–1720 között prédikált Krasznán, míg Visnyai János 1738 előtt. Gyöngyösi János 1738 körül vállalt itt szolgálatot. Katona Imre pedig 1747-ben presbitériumot alapított. A későbbi lelkészek közül sok időt töltöttek az egyház élén: Málnási Sámuel (1783–1825), Szikszai József (1826–1865), Bakcsi Sándor (1865–1906), Kádár Imre (1907–1955), Sipos János (1956–1985), Kádár György (1986–2014). Kovács István 2013-ban kezdte meg szolgálatát mint meghívott lelkész, bár azelőtt volt már segédlelkész is a községben. 2020-ig tartott szolgálata. Jelenleg Vékony Roland az egyház lelkésze, illetve Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület frissen választott püspöke.

Az egyház legrégebbi jegyzőkönyvei 1746-ban kezdődnek, s ezekben rögzítették a presbitérium által hozott rendszabályokat, írták össze a vagyontárgyakat, jegyezték fel a presbiteri gyűlések határozatait. Az egyházi úrasztali készletei között szerepel az aranyozott ezüstbe foglalt kókuszdióból készült pohár, amelyet II. Rákóczi Ferenc diplomatái, Pápai János és Pápai György is használtak törökországi száműzetésük alatt. Pápai János utolsó éveit Bukarestben töltötte, ami akkoriban a török birodalom fennhatósága alatt állt. Itt többször is találkozott Mikes Kelemennel. Halála után Ócsai Vincze Erzsébetre maradtak a szent eszközök, aki Krasznán telepedett le, és az egyháznak adományozta őket.

A templom legrégebben épült részének építési idejét a kései gótika korára teszik (1380–1400). Eredetileg római katolikus templom volt. Északi részén renoválás alkalmával találtak rá arra a helyre, ahol a sekrestyéből be lehetett jutni a templomba, illetve a déli oldalon egy befalazott ablakmélyedést találtak, ami a miséhez szükséges eszközök tároló helyéül szolgálhatott. A nép úgy tartotta, hogy a templomot a „góthusok” építették, mikor még magyarok nem is jártak erre. Azt is mondták, hogy “veres barátok” (templomos lovagrend) laktak a templomi melletti papilak helyén, ami földalatti átjáróval volt összekötve a templommal. Egyik szájhagyományt sem lehet bizonyítani, pedig utóbbiért sok ásatás zajlott báró Lósárdi Győrffy Samuval. Ezek az ásatások azt bizonyították, hogy a szentély alja valóságos kriptatömkeleg volt, de ezt felbontották, földdel és építkezési hulladékokkal rakták tele.

Szentélye boltozott, ablakai és ajtói csúcsívesek. Szentélyének fedele korábban szalmás volt, a szarufákban levő lyukak sokáig látszottak. A hajót a toronnyal együtt később toldották hozzá a szentélyhez, de nincsenek pontos adatok arról, hogy mikor. A torony fala 18 méter magas, és ebből emelkedik ki a 20 méter magas karcsú tető. A tető alatt széles, nyitott rész fut a harangok számára, ez az úgynevezett gyilkos folyosó. A toronyfedélzetet, az árkádos, négyfiatornyos fatoronysisakot, a haranglábakat 1708-ban építették, hatalmas tölgyfagerendákból, faszegekkel összekötve a véséseket. A gerendákban bevéséseket találni 1708-as dátummal.

A templom elsősorban kazettás mennyezetéről híres, amelyet Pataki Asztalos István festett 1736-ban. A kazettákon különböző ember- és állatalakok jelennek meg, mint pl. Jónás a gyönyörűen komponált cethal szájában, Ádám és Éva, a Napba öltözött asszony, angyal és szirén, bagoly és róka, teve, gólya, szarvas, galambok, páva, hétfejű sárkány, oroszlán. Kraszna címere is megtalálható: koszorúban egy szőlőfürttel, két szál búzakalásszal, a sarkában négy madárral. (Nekem erről a bor és kenyér jut eszembe, ami egyrészt a bűnök lemosását jelentheti, az úrvacsorához társulhat, másrészt a község bőségét, jólétét, a földek termékenységét is szimbolizálhatják, ami jellemző itt.) Valószínűleg, Pataki másolta vagy pontos mintakönyv felhasználásával készítette az egyházközség kérésére ezeket a remekműveket.

1772-ben Artsai Kovács János a legénység számára a templom északi és nyugati részén kart készített, majd 1789-ben adakozásból orgonát vettek.

1909. június 25-én kezdte el a felújítát, Balogh Ambrus, zilahi építőmester. A torony falait feljebb húzták, a faszerkezet ezáltal magasabbra került, és a tetőt vörösrézzel fedték. A torony tetejére toronygömböt helyeztek 1909. július 10-én, Kálvin Jánosnak négyszázadik évfordulóján. Ugyanekkor bővítették, és megépítették a keresztszárnyakat. Mindez már 1832-ben tervben volt, hiszen a hívek száma megnövekedett, és nem fértek el a templomban.1910-ben a megnagyított templomba új padok kerültek, az új részek mennyezetét pedig a régi mintájára kifestették, ugyanakkor az orgonát a torony alatti karba helyezték el. 2007-ben kezdődött el a templom teljes felújítása, a kazettás mennyezet restaurálása, a padok felújítása, padlófűtés bevezetése, parkosítás, tetőcsere. A munkálatok 2014-ben fejeződtek be a közel 3300 lelkes gyülekezet adományából.

Vékony Roland lelkészt kérdeztem a templom történetéről, az egyházi életről.

-Hogyan kapcsolódik a templomtörténet a konfirmációhoz? Emlékszem, hogy amikor készültünk a konfirmációra, akkor meg kellett tanulni, fel volt kérdezve, illetve valaki el kellett mondja ezt a szertartás alkalmával.

Fontosnak tartjuk, hogy az emberek úgy nőjenek fel, hogy nem csak a hit dolgairól tanuljanak, hanem a helyről is tudjanak, ahol gyakorolják hitüket. Fontos, hogy beivódjon a köztudatba, ezért tanítjuk a konfirmandusoknak az utolsó órákon. Látod, te is emlékszel rá, hogy tanultátok. Akárhogy nézzük ezt, az embereknek jó hallani legalább évente egyszer is, hogy melyik században épült, miért jelentősek a kazettás képek, stb.

-Meséljen kicsit arról, hogy az istentiszteleteken kívül milyen más alkalmak zajlanak a templomban!

Úgy gondolom, minden alázatomat összeszedve, hogy nagyon gazdag, sokrétű, ami itt zajlik, sok korosztályt lefed, nyilván, vannak gyülekezetek, ahol még így van. A délelőtti és délutáni istentiszteleten kívül Krasznának az a jellegzetessége, hogy két felnőtt bibliaóra van: csütörtök és vasárnap délután. Hetente kétszer van ifjúsági óra, amelyek kedden és pénteken zajlanak. A gyerekek három csoportba járnak vallásórára vagy gyerekfoglalkozásra. Zenei vonalon van gyerekkórus, ifjúsági zenekar, hangszeroktatás, felnőtt kórus. Ezenkívül nőszövetség és házas csoport is van.

-Milyen szabadidős programokon vehetnek részt az egyház tagjai?

Szokott lenni két ifjúsági tábor, gyerektábor, presbiteri csendesnap, egy évben egyszer bibliahét, amire kb. 250-en járnak.

-Milyen gyakran lehet turistákat látni a templomban? Mi az, ami leginkább idevezeti őket, felkelti az érdeklődésüket?

Általában nyáron jönnek, de van, hogy tavasszal is, miután kivirul az idő. Általában csoportok érkeznek. Nagyon gyakori, főleg július, augusztus környékén, hogy egyik csoport a másik után érkezik. A legtöbbször három csoport jön egy nap. Székelyek is megfordulnak, és azt mondják, hogy még nem voltak Szilágyságban, de látták ezt a szép templomot, és gondolták, eljönnek, hogy megnézzék. Magyarországról érkezettek mondták, hogy tudják, a székelyeknél sok a magyar, de itt is van egy tömb. Az érdeklődésüket elsősorban a kazettás mennyezet kelti föl, és mindig affelől érdeklődnek, milyen a gyülekezeti élet, hányan járnak templomba, illetve a toronyba szeretnének felmenni a kilátás miatt. Gyakori az a kérdés, hogy miért van televízió a templomban.

-Mióta is van tévé a templomunkban?

10 éve. A You Tube csatorna elég felkapott, amelyen élőben megy az istentisztelet, kb. 5-6 ezren követik. Ez azért előnyös, mert sok a beteg. Hátránya viszont az, hogy aki eljönne, lehet úgy gondolja, inkább meghallgatja pizsamában az istentiszteletet.

-Melyik az a kazettás kép, amelyik a legtöbbet jelent a tiszteletes úr számára? Miért?

Nincs egy kedvenc, több van, amelyik megragadja a figyelmem. Rengeteg kazetta van, amelyik népi motívumot ábrázol, ezt onnan tudjuk, hogy tartalma és kivitelezése is erről árulkodik.
Van egy, amelyik Jónást ábrázolja, amikor megeszi a hal. Ez egyrészt népi motívum, másrészt bibliai. Sok a virágmotívum, de van olyan kazetta is, amelyiken egy hattyút láthatunk. Viszonylag kevés a bibliai motívum benne. 1736-ban készültek, ami nem volt lelki szempontból egy fényes korszak. A reformáció azt mondta, hogy vissza a gyökerekhez, megújulást akart.  A 18. századi tatárjárást is megfestik, amikor sok falu kiüresedett. A század végén azonban jött Ravasz László püspök úr, és fényt hozott az egyházi életbe.

A tiszteletes úr a friss lélekszámlás szerint megosztotta, hogy jelenleg 3014 tagú a krasznai gyülekezet. Amit még tudni kell, hogy az egyház fel van osztva körzetekre, és az egyházkerület egyik legnagyobb gyülekezete. Épp a hatalmas lélekszám miatt jött szóba, hogy az eddigi lelkészeknek nem sok idejük és energiájuk lehetett arra, hogy a templomot művelődéstörténeti szempontból is vizsgálják, levéltárazzanak, kutakodjanak, mert inkább a hitbeliekkel voltak elfoglalva, ami nem csoda, mert hatalmas a gyülekezetünk.

A képes kazetták kapcsán arról zajlott köztünk az eszmecsere, hogy nagyon nehezen értelmezhetőek, illetve az egyiket megfigyelve (amelyiken három nyúl volt, és fülük egy háromszöget zárt be) arra jutottunk, hogy valószínűleg a teljességet, az örök körforgást, a szentháromságot ábrázolhatja. Arra jutottunk, ha valaki tüzetes, kutatásokra alapozott értelmezést végezne, akkor abból egy doktori disszertáció is készülhetne. Amit még megemlített a lelkész úr, hogy a legyezős mennyezet is érv a gótikus stílusra, illetve, hogy észrevétele szerint elég kicsik a harangok ahhoz képest, hogy mekkora a torony meg a templom.

Van még egy személy községünkben, aki nagyon sokat tud mesélni a régi hagyományokról, a népviseletekről, a néptáncról, de emellett az egyházi életről is. Lelik Berta nénit is meglátogattam, aki nemrégiben még a Bokréta Néptánccsoport vezetője volt, és a mai napig is aktívan kiveszi részét a község életében.

-Pünkösdben miért hordják mai napig is a népviseletet? Mindig is foglalkoztatott, honnan ered, mert nagymamám is sokszor említette, hogy ez egy régi szokás, illetve emlékszem, hogy amikor kisebb voltam, milyen örömmel töltött el, ha ezen az ünnepen felvehettem, viszont fogalmam sincs, hova nyúlik vissza az említett tradíció.

Krasznán régen népviseletbe jártak, mindenki ebbe ment templomba. Különbözött az ünneplő és viselő ruha, ahogy annak idején nevezték. Volt külön ünneplő ruha, amellyel csak a templomba mentek, azt még a bálokon se vették fel, olyan különleges volt. 2005-ben kerültem a Bokrétába, 2006-tól vettem át a vezetését. Még a Ceaușescu rendszerhez kötődik, hogy a fiatalok szégyellték felvenni a népviseletet. Az elején, ha fellépésük volt, akkor zsákban vitték, de szerencsére, rövid időn belül elértük, hogy ne szégyelljenek elmenni vele egész a kultúrházig. Hat párral kezdődött a csoport, de ahogy nőtt az igény, úgy lett öt-hat csoport, s közel száz gyermek és felnőtt táncolt, így szélesebb körben elterjedt a viselet hordása a templomban, és az akkori segédlelkész feleségével, Debreceni Ágotával, egyeztünk meg, hogy pünkösdkor népviseletbe megyünk templomba. Debreceni Ágota székely népviseletet hordott, én pedig a krasznait. Az ötlet onnan jött, hogy szerettük volna népszerűsíteni a viseletet, visszahozni Krasznára azt, hogy bátran hordják. Ezután egyre több felnőtt varratott magának, és hál’Istennek, egyre többen vettük fel ünnepekkor.

-Hogyan kötődik a népviselet a konfirmációhoz? Emlékszem, az én generációmból is volt, aki viseletben konfirmált, illetve, ha nem csal az emlékezetem, akkor az előttünk konfirmáló korosztályból is volt erre példa.

Pár éve arra gondoltam, hogy jelenjünk meg viseletben a konfirmálás alkalmakor, illetve a húsvéti úrvacsora vételkor is. Vállalta is akkor néhány lány, hogy népviseletben konfirmál. Kb. tíz éve volt az, hogy egy lány konfirmált népruhában, majd szünet állt be. Aztán ezelőtt öt éve ismét bevállalta egy lány, majd később többen, és pedig felajánlottam nekik, hogy megvarrom ingyen.

-Tudna-e nekem valamit arról mondani, hogy honnan eredeztethető az a hagyomány, hogy bizonyos ünnepekkor éneklés zajlik a templomtoronyban?

Szokás volt már az én gyerekkoromban, hogy szilveszter estéjén a férfiak felmentek énekelni a toronyba, s mikor lejöttek, megkántálták a lelkészt. Emlékszem, gyerekkoromban, kimentem a kertbe, és onnan hallgattam az éneklést. Régen volt egy ilyen hiedelem, hogy a férfi lép be először újesztendőt köszönteni, s valószínűleg innen ered ez. Régebben új évben is énekeltek és köszöntőt mondtak, nemcsak karácsonykor, bár manapság már szenteste sem annyira szokás kántálni menni.

Berta néni az ülésrendekről mesélt még nekem. Az iparosoknak, báróuraknak megvolt a saját helyük. (Egyébként a bárókkal kapcsolatban Roland tiszteletes úrral épp arról is beszélgettünk, hogy két kazettát Pataki a bárók nevének szentel.). A főbejáratnál ültek a vízen aluliak, a felső iskola felől a vízen felüliek, az országút felől a kis- és nagyországútiak, péntek utcaiak, illetve a legénykarban a legények, az emberkarban a férfiak. Megosztotta velem, hogy ő az alszegiek felől ült lánykorában, és otthon megmondták, hogy nem szabad még csak fel sem néznie a legénykarba, viszont manapság sokszor ott hallgatják végig az istentiszteletet a lányok. Mondta, hogy ezzel nem leszólni szeretné a mai fiatalokat, csak a különbséget érzékeltetni. Szóba jött, hogy régen egy padban maximum négy lány fért el egymás mellett, mivel a sok fehér alsó miatt nagyon nagy volt a lányok szoknyája.

Elmondása szerint, Kádár Imre lelkész a 40-es években felvitte a Gyöngyösbokrétára, Budapestre az akkori néptánccsoportot.  Nekem ez a Gyöngyösbokréta nem mondott semmit, de megtudtam, hogy egy kulturális mozgalom volt, s a krasznai néptánccsoport, amelyet Berta néni vezetett, erről kapta a nevét. Itt is nagyon szemléletes, hogy mennyire összekapcsolódik az egyház és a folklór, illetve, hogy függ egyik a másiktól. Talált is Berta néni egy fekete-fehér képet, amelyen Kádár Imre, felesége, gyermeke, és a néptáncosok láthatóak egy csoportképen. Időközben előkerült egy mű, amelyet Kádár Imre írt, és amelyet Berta néni lefénymásolt régebben. Ebben található az egyháztörténet egészen az említett lelkész koráig. Ebből olvastunk együtt néhány érdekességet, mint pl. azt, hogy mikor került fel a templomra a toronyóra.  A toronyóra a református egyház tagjai mellett a görög katolikus, illetve zsidó hívek adakozásból kerülhetett a helyére 1910. június 6-án. Még Ferenc József őfelsége is adakozott.  Azt állapítottuk meg, hogy egyrészt mennyire összetartóak is tudtak lenni a különböző vallású emberek, másrészt pedig valószínű, hogy a toronyóra mindenkinek a hasznát szolgálhatta, mivel a község szívében van.

Az 1748-as jegyzőkönyvből olvasható, hogy a templom előtti kalodánál, a nép jelenlétében, megpálcáztak két személyt, mert szidták a papokat.  Azért csodálkoztunk el ezen, mert a mai kor emberének a fizikai bántalmazás és az egyház, a templom nem igen fér össze.

Illetve választ kaptunk arra is, hogy milyen kritériumoknak kellett megfeleljen egy harangozó.
A 75. kánon szerint: amennyiben lehet, alkalmatos ember legyen, jó hírű, nevű, egyenes lelkiismeretű, nem a népnek legalábbvalója. A parókiát megbecsülje, illetve ő is megbecsült legyen. A kéményt valamikor ki kell seperje, a tűzifát idején kirendelje, sátoros ünnepekre elegendőt vágjon. Minden héten egy nap, szombaton, a parókián kell szolgáljon. Az elmaradt bérek beszedésében igaz és hűséges legyen, ne gyakorolja a részrehajlást. Fizetése a hivatalának betöltéséért: akinek szalmás búza terem, három közönséges kéve búzát ad, akinek szalmás nem terem, másfél köpéczét, akinek se szemes, se kevés búzája nem terem, az két köpécze kukoricát (amit máléként emleget, Kádár Imre, hiszen szilágyságban ez egy tipikus elnevezése a kukoricának).

Egyre kíváncsibbá váltam, és megfogadtam magamnak, hogy a jövőben többet fogok tudni a templomunkról. Elgondolkodtatott, hogy itt élünk, mindennap elmegyünk előtte, mellette, benne vagyunk, amikor istentiszteletet hallgatunk, mégsem ismerjük múltjának kincseit. Ez egyrészt azért lehet, mert sok minden feltáratlan, másrészt érdektelenek vagyunk, nem ásunk elég mélyre, harmadrészt pedig valahogy elsiklunk afelett, hogy ez egy kézzel fogható bizonyíték a régi időkről, az ősökről, hagyományainkról, akár a kollektív tudattalanunkba beépült archetípusainkról.

Felhasznált irodalom:

Kádár Imre: A Krasznai Református Egyház története, Zilah, Seres Samu Könyvnyomda, 1910.

Major Miklós, Mitruly Miklós Nagy Károly, Oláh Miklós, Pákai Ferenc, Sipos Gábor, Takács Felicia: Kraszna. Helyismereti tanulmányok-, Kraszna, 2005.

A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves magyar szakos hallgatója