SZÉLL KÁLMÁN (SZOMBATHELY)

Napjaink a koronavírussal és az általa okozott pandémiával vannak túltelítve.  Valóban megrendítő, hogy egy vírus képes két vállra fektetni a magára oly büszke, technikailag egyre tökéletesedő emberiséget. Ám közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni a kisebb „lármát” okozó, alattomos, egyéb vírusok létezéséről.

Nemrég a Magyar Nemzetben Bene Éva főorvosnő írt egy cikket a szinte észrevétlenül (vírus módjára) terjedő, katasztrofális méretű anyanyelvi romlásunk felgyorsulásáról. Ugyanezen témakörrel foglalkozik a Németországban élő Gaál Csaba – szintén orvos – nemrég megjelent, az alábbiakban ismertetett, „Rendhagyó nyelvi gondolatok kitérővel” című 240 oldalas könyve, amely átfogó módon foglalkozik a Bene főorvosnő által is felvetett problémával.

A nyelvromlás jelenségét nagyon komolyan kell vennünk. A nyelvi halállal végződő, alattomos nyelvrontó vírus nap mint nap szedi áldozatait. Szinte észrevétlenül lopakodik. Ennek kárvallottja édes anyanyelvünk, ami pedig világviszonylatban is egyedülálló értéket képvisel, de a romlás mindannyiunkra hatással van. Sajnos észre sem vesszük, pedig tesztelés nélkül is mindennap utolérhető.  Nincs ellene védőoltás, a felismert kórokozók és tünetek birtokában a magunk tudatos öngyógyítására számíthatunk annak érdekében, hogy ne legyen igaza Herdernek, aki már 1781-ben megjósolta a magyar nyelv kihalását, amiben – tetszik, nem tetszik – mindannyian bűnösök (bűnpártolók) lehetünk, holott annak éppen akadályozóinak, sőt gyógyítóinak kellene lennünk.

Gaál Csaba németországi magyarként kíséri figyelemmel a magyar egészségügyet és a közéletet. Számos könyvet írt, rekordokat elérő kiadásokat elérő sebészeti szakkönyvet szerkesztett, de irodalmi tevékenységében a szakmán kívüli területre (gondolatok, aforizmák stb.) is elkalandozott. Hivatása mellett sokat olvasott, jegyzetelt, írt. Szövegeit nemcsak megfogalmazta, de nyelvezetükre is mindig külön gondot fordított. Az általa olvasott, hallott magyar szövegeket mindig a jobbítani akaró bíráló „vájt fülével” érzékelte. S amikor évtizedes megfigyeléseinek pohara mintegy betelt, megírta (belső kényszer alapján „meg kellett” írnia) a fent nevezett könyvet, amely nagyon széles területen, átfogóan foglalkozik anyanyelvünk égető kérdéseivel. Tiszteletet érdemlő vállalkozás ez egy nem nyelvészi képesítéssel bíró, külhoni magyar értelmiségi részéről, aki példát mutat a hazaiaknak, de sok külföldre került hazánkfiának is, hogy távol a hazától is lehet a nyelvünket szeretni, óvni. A könyvben külön kitér a nem nyelvész képzettségű emberek fontos szerepére, akik kívülállóként esetleg olyan dolgokat is megláthatnak, amelyek a bennfentesek figyelmét elkerülik.  Egyebek mellett felhozza Varga Csaba esetét, aki matematikusként járult hozzá a nyelvtudományhoz. Ám a tudománytörténetben más szakmák esetén is számos példa van a „kívülállók” hasznos közreműködésére.

A könyv sokoldalú, és tartalmában rendkívül változatos. Aki az eddigiek hallatán valamilyen száraz, szakmai okoskodásra gondol, súlyosan téved, mert a mondanivaló lebilincselően érdekes, tele van megszívlelendő példákkal, a gyakori hibák ismertetésével s a főcímekhez, alfejezetekhez illő aforizmákkal, gondolatokkal, amelyek mintegy fűszerezik, színezik és aláhúzzák a mondanivalót. A nyelvvédelem okán különböző határterületekre is elkalandozik, tanulságot tesz széles látóköréről és általános műveltségéről. Gaál Csaba könyvét szinte lehetetlen ismertetni. Elég csak a tartalomjegyzéket megtekinteni. A címek és az alcímek puszta felsorolása a könyvben hat oldalt tesz ki. Ezek ismertetése e helyen is fontos lenne, mert általa feltárulna a mű gazdagsága és gyakorlatiassága, s akkor még nem is említettük a találó, jól átgondolt, a hosszú évek során kiérlelt tanulságos példákat, magyarázatokat. A könyv lebilincselően olvasmányos. Nem steril nyelvészkedés, hanem maga az élet. Nemcsak további olvasásra, hanem gondolkodásra, önbírálatra, s nem utolsósorban a tanulságok levonására is késztet. Nem regény, nem is szakkönyv, hanem minden olvasónak címzett, valamiféle lelkiismeret-vizsgálatra késztető személyes megszólítás.

Az olvasó hamar ráérez a probléma (vírus) időszerűségre és a hitelességre egy olyan ember részéről, aki szereti a rendet, a szépet, a szabályozottságot, és érzékeny ezek hiányára. Kodállyal vallja, hogy a nyelvhelyesség nem nyelvészeti szakkérdés, hanem mindnyájunk ügye. Paradox módon a külhoni magyarok – ha a befogadó országban nem adják fel anyanyelvüket – érzékenyebbek a nyelvrontásra. Nem szenvednek a naponta rájuk nehezedő köznyelvrontás súlyától. Gaál doktor négy évtizede él Németországban. Hivatásán kívül könyvek szerkesztésével, esszék írásával, hozzászólásokkal folyamatosan igyekszik a hazai egészségügyi és kultúréletben – kívülálló bennfentesként – részt venni, s ennek kapcsán akár vitát vállalni, sőt bírálatot is megfogalmazni. Fáradhatatlanul gyűjt, jegyzetel, bírál, tanácsokat ad. Jelen könyve egy aggódó kultúrértelmiségi által megfogalmazott missziós munka, ha tetszik, lelki tükör. „Kultúrát ajándékozni azt jelenti, hogy szomjúságot ajándékozni. A többi magától jön” (Saint-Exupéry).

Jó szívvel ajánlom a könyvet minden, a nyelvét szerető olvasónak. A könyv tanulmányozása során Gaál Csaba munkájában az olvasó nem egy szokványos könyvvel találkozik, hanem egy széles spektrumú, gyakorlati kultúrmunkával. Saját gazdag anyagán túl a mondanivalóját 135 irodalmi hivatkozásra építi, ennek kapcsán a névmutatóban 145 nevet – gyakran többszörös utalással – szerepeltet. A kötet olvasásakor sokszor magunkra ismerhetünk.

A nyelvrontás korunk aktuális és alattomos vírusa. Szerencsére nincs koronája, de van sok tüskéje, amelyeknek egyike-másika nehezen gyógyuló sebeket ejt, mert méreg van bennük. Óvakodjunk tőlük!  Ellenméregként a magam részéről Gaál Csaba időszerű, gyakorlati, kiérett és megalapozott munkáját ajánlom, azt kívánom, hogy az olvasókban termő talajra találjon, és bő termést hozzon. (A könyv – szinte önköltségi – ára 2500 Ft, minden könyvesboltban kapható vagy megrendelhető.)

A szerző ny. osztályvezető főorvos, c. egyetemi tanár. – A szerk.