Kalotaszentkirály, templom (kép: Balázs Géza)

750 éves Körösfő (1276–2026) – Kalotaszeg méltóságteljes, lélekemelő ünnepe

„Kalotaszeg olyan, mint egy óriás karéj kenyér… Körülveszik, a Gyalui- s a Bélesi-havasok és a Vlegyásza (Vigyázó) előhegysége, s lassan ereszkedik le a négy völgybe a Sebes-Körös, Nádas, Almás és Kalota patak mentén. Közepét egy komor fennsík foglalja el, középen Bánffyhunyaddal, széle körös-körül hirtelen hegyes, katlanos, távolból a Vigyázó hófehér homloka néz el felette, míg az egészet bezárja a négy víz kapuja…” (Ravasz László: Sztána, Varjúvár, Riszeg-tető. Kirándulásaim, utazásaim (2012).

Honfoglaló őseink 896 táján jutottak el Kapusig, ahol gyepűvonal húzódott, s a Kalota, Gyerőffy, Mikola nemzetség telepedett le. Kalota (10. sz.) az első erdőelvi Gyula, nagyapja Tétény (Töhötöm) 948-ban Bulcsúval megkeresztelkedett Konstantinápolyban, a keleti rítus szerint Konstantinápoly pátriárkája Hierotheosz szerzetest adta melléje Turkia (Magyarország) első püspökének. Együtt alapították az első erdőelvi (in Erdelw) keresztény püspökséget, amelyet később gyulafehérvárinak neveztek el.  Anonymus (1177–1196) szerint Gyalu lett volna a fejedelem székhelye.

Bánffyhunyad református templom (kép: Balázs Géza)

A Szent László alapította váradi püspökség részeként Kalotaszeg népe római katolikus vallású, később  – Jegenye, Kissebes, Szászfenes kivételével – protestánsok lettek.  Kalotaszeg falvainak a neve már a 12. századtól szerepel az oklevelekben: Kapus, Szentlászló, Jákótelke, Gyerőmonostor, Gyalu, Bikal, Méra, Körösfő, Fenes (a mai Szászfenes) és  Magyarfenes, Szentkirály-Zentelke, Szucság, Báboly, Lóna, Bogártelke, Léta, Jára, Valkó, Hunyad. Heltai Gáspár krónikája nyomán 1433-ban  Kalathzeg.

Körösfő neve először szerepel az oklevelekben, 1276. november 25-én említik Krysfew alakban, a Sebes-Körös forrásáról: „terrum nostram Crysfew vocatam, in comitatu Byhorensi existentem”, 1282-ben Keresfev: „villa episcopalis Keresfeu”. A váradi püspök birtoka, temploma is lehetett, megerősíti e feltételezést maga a középkori temploma, amely 17. századi török-tatár dúlás során pusztult el. 1652-ből maradt ránk az első írásos nyom a korabeli, szalmafedeles iskoláról, amely az egyház tulajdona volt. 1692-ben a Bánffyaktól kaptak telket a hívek és segítséget is a templom újjáépítéséhez. A templom 1763. június 23-án földrengés nyomán összeomlott. Középkori katolikus hívei reformátusok lettek. 1764-ben a középkori alapokra épült a mai református templom, karcsú, négy fiatoronnyal, fatornáccal, a szokásnak megfelelően nyugat-keleti tájolású, keleti oldalán elhelyezkedő szentéllyel. 1660-ban maradt az egyházra II. Rákóczi György adománya, egy török szőnyeg. 1764-ben készült kazettás mennyezete, karzatai padelői, szószékkoronája Umling Lőrinc munkája. A mennyezet egyik tábláján olvasható: EZ ISTEN HÁZA ÉPÍTTETTE BACZONI VINCZE SÁMUEL PRÉDIKÁTORSÁGÁBAN 1764. ASZTALOS UMLING  LŐRINCZ  ÁLTAL.

1891-ben az iskola kőépületet kapott, 1962-1966 között emeletet húztak a kőépületre. Ma: Kós Károly Általános Iskola. 1906-ban Bartók Béla népdalt gyűjtött a településen.  Itt született 1941. július 7-én Péntek János, nyelvész., néprajzkutató, Széchenyi-díjas akadémikus, a BBTE professzora, a KAB alapító elnöke, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke.

Vasvári Pál emléke

1995-ben készült el Vasvári Pál emlékműve. Vasvári Pál (1826-1849) történelemtanár, történész, az1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik legműveltebb népvezére volt. Március 15-én Petőfi Sándorral, Irinyi Józseffel, Jókai Mórral és másokkal megfogalmazták a 12 pontot.  Megszervezte a Rákóczi-szabadcsapatot a kalotaszegi magyar falvak védelmére. A havasnagyfalusi fennsíkon gyilkos  és kegyetlen harc bontakozott ki az Avram Iancu vezette móc sereg ellen.  Itt esett el Vasvári Pál is 1849. július 6-án. (Péntek László: Vasvári Pál és a Rákóczi-szabadcsapat élet-halál harca Kalotaszegen. Szabadság. 2024. március 15.)

Emléktába a bánffyhunyadi református templomban (kép: Balázs Géza)

Kós Károly szerint Kalotaszeg

„Hogy őseink kik voltak, ide honnan kerültek és miért, hogy ilyenek maradtak, azt csak a fenséges

Úristen tudja tán. Tudósok mondják, hogy szászok telepedtek le itt legelőször, sokan úgy tudják, hogy székelyek, de bizonyos az, hogy sok bennük a tatár vér. Méltóságosan szép, a legszebb és a legmagyarabb ebben a tarka országban, amit Magyarországnak mondunk. Magos, csúpfedelű házakban lakunk, mintha azokba eleink sátorát álmodtuk volna, és égreszökő, hegyestornyú templomba járunk dicsérni az Urat, mintha táltosok dombtetőre szúrt áldozó kopjája volna.  Ez mind Kalotaszeg! … A székely és a kalotaszegi nép ősi ízléssel csinálta meg magyar népies művészetét. Azok a magas sátortetejű házak, óriás, tornácos csűrök, karcsú, festői tornyok, a faragott, festett kapuk és a fejfa a temetőkben, mindez az ázsiai géniusz alkotása már. És mintha a karcsú tornyok aranyos buzogánya büszkén az ég felé tartott zászlója volna ennek a népnek, a felé az ég felé tartott lobogós kopjája, ahol a magyarok külön Istene lakik. Ez erdélyországi népépítészet stílusa… Ezt a népművészetet nem lehet szavakkal leírni, jellemezni. A kalotaszegi művészet színes, nem tarka, de nem rikít. Mint a virágos hegyoldali kaszáló…” írja Kós Károly.

„Pogányság és kereszténység utolsó nagy vitája Erdélyben nem vezetett véres viaskodásokra, mint Koppány vezér idejében…  A római keresztény vallást vallásául fogadta Erdély magyar és székely népe… De az ázsiai nomádok lelke mélyén az ősi sámánizmus maradványai sem pusztultak el. A magyarság mai napig őrzi a természet erőiben való hitét… Az egész mindenség felett uralkodik az Öregisten, a nagyisten, a zivatar neve égi háború, ami akkor van, amikor az Öregisten végigszáguld az égboltozaton táltoslován és villámokkal lő (Isten-nyila). Az égi háborúval járó eső az Öregisten áldása, a jeget és vihart az Öregisten szolgája, a sárkány hordja magával, az Öregisten fegyvere az Isten nyila…” olvashatjuk Kós Károly Kalotaszeg című munkájában (Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár. 1937).

A Kalota partján

Pompás magyarok, templomból jövet,

Mentek át a Kalota folyón

S a hidat fényben majdnem fölemelte

Az ölelő, júniusi nap.

Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves

És tarkaságban annyi nyugalom

És fehér és piros és viritó-sárga,

Izgató kék és harcos barna szín

S micsoda nyugodt, nagyságos arcok,

Ékes párták, leesni áhitók.

Papi-beszéd kemény fejükből csöndben

Száll el s nyári illattal vegyül.

Mily pompás vonulásuk a dombon.

Óh, tempós vonulás, állandóság,

Biztosság, nyár, szépség és nyugalom. (Ady Endre: A Kalota partján)

„Ehhez társulnak és ebben segítik ősi hagyományai, íző, és sajátos ragrendszerű kalotaszegi magyar nyelvjárás, szókincse, népköltészetének fordulatokban gazdag kifejezésmódjai, metaforái, lényegjelzői, hasonlatai, egyszóval szellemisége, őrzi is azt, ami a magyar nyelvterület egyedisége,  kalotaszegi jellege: a népi építészet, a népi hímzés, szövés, fafaragás, bútorfestés  és díszítés (keleti hagyományainkban gyökerező) gazdag és változatos mintakincsét,  az ősöktől örökölt színes vagy nemesen egyszerű, egyszínű, népviseletét, népmeséjét, népdalait, virtuóz táncait, autentikus népszokásait… Él Kalotaszeg. Nyelvében és szokásaiban él, dalaiban és művészetében érez… Kazettás mennyezetű, Árpád-kori vagy későbbi templomaink fatornyos karcsú tornyai a magasba törnek… rajtuk át szárnyal híveinek sokszor síró-panaszkodó, majd hálaadó éneke: Erős várunk nekünk az Isten…  Ne csüggedj el kicsiny sereg. A domboldalakon fekvő virágos temetők tulipános fejfák és forgó napkorongos díszítésű sírkövek alatt a kalotaszegi nép bizakodva „várja Krisztusát”! írja csodálatos hittel és szavakkal Boldizsár Zeyk Imre (Tordaszentlászló, 1930. december 14. – 2023. április 9.) erdélyi magyar tanár, iskolaigazgató, helytörténész.

A szerző: dr. Málnási Ferenc ny. magyartanár, Kolozsvár