„Kuruc életünket megállván csináljuk…”

Két kuruc beszélget a címe Ady Endre versének, amellyel az akkor 200, ma már több mint 300 éves múltat idézi meg.

Az emlékévek arra valók, hogy visszatekintsünk az elmúlt időszakra, mérlegeljük helyzetünket, s ez alapján tervezzük meg jövőnket. Ady a kuruc romantika szemszögéből néz vissza a Rákóczi vezette szabadságharcra. Kuruc versei enervált hangot ütnek meg, egybemosódik bennük a tragikus múlt és a jelen. Verseiben a kurucok a reményeiben megcsalt, elárult, a hazájából számkivetett ember jelképévé válnak: „sorsunknak sorsával már régen számoltak, már nem a mi dolgunk, hogy mi lesz a holnap”, vagy „lehet, hogy az Isten nem engedi vesztünk / de már ne rohanjunk, és ne lelkendezzünk” (Két kuruc beszélget, Merre Balázs testvér…); de ugyanakkor a reménytelen küzdelmet mindig vállaló, hazájába visszavágyó magyarok szimbólumai is.

Mire emlékezünk 2019-ben mi, a Rákóczi hadnagyán és A Tenkes kapitányán felnőtt generációk, és hogyan tekintünk vissza a Rákóczi-szabadságharcra? A kuruc romantika búskomor hangnemében vagy a 20. századi filmek buzdító hangulatában, netán Liszt rapszódiáinak verbunkos taktusait magunkban dúdolva, vagy úgy, ahogy Petőfi is emlékezett? A kulturális emlékezet úgy tartja, hogy kedvenc nótája a Rákóczi-induló volt, ahogy Görgei tábornoknak is.

A ’48-as ifjakat is buzdította a kuruc kor hagyománya, szellemi öröksége és dallamvilága. A Rákóczi-induló taktusai lelkesítették a honvédeket. Erről Major Ervin közöl egy érdekes adatot, miszerint a Klagenfurtba száműzött Görgei Artúr valamikor 1851-ben Ankershofen báró házában találkozott Eduard Hanslick neves bécsi zenekritikussal, aki zongorán, meglehetősen gyorsan és kötött tempóban játszotta el Görgeinek a Rákóczi-indulót, mire Görgei „részben énekelve, részben fütyülve mutatta meg neki, miképpen játsszák a cigányok a Rákóczi-indulót: rapszodikusan, szenvedélyesen, váltakozó taktussal és tempóval.”

De ugorjunk vissza még egy évszázadot. Mi történt 315 évvel ezelőtt?

A vér nem válik vízzé…

Munkács hőslelkű asszonyának, Zrínyi Ilonának a fia a bécsi udvarban, Kollonich Lipót gyámsága alatt nevelkedett, akinek terve az volt, hogy Rákócziból a császári udvar légkörében hű alattvalót farag. Jezsuita iskolába járatta, azonban az ifjú magyar nemes hamar megismerkedett a társadalmi élet örömeivel, a jezsuiták tanításaival szemben álló janzenizmussal, a francia kultúrával. 1694-ben Lipót császár engedélyével a rajnai fronton tanulmányozhatta a legmodernebb hadviselést. Feleségül vette a francia királyi családdal is rokon, Charlotte-Amalie-t. Amikor Rákóczi nagykorú lett, hazatérhetett sárosi birtokaira, de egyből a nagypolitikai szervezkedésbe fogott, melyben barátja Bercsényi Miklós támogatta.

Egy mozzanat erejéig itt térjünk vissza Adyra, ugyanis Esze Tamás tarpai jobbágy és a hegyaljai felkelésben is kulcsszerepet játszó Kis Albert 1703-ban már szervezkedtek – az Esze Tamás komája című Ady versből idézünk:

„Nincsen e világon,
Nem maradt már semmi:
Esze komám, ideje már
Rákócziért menni.

Urak, papok dölyfét,
Ím, eleget tűrtük,
Gyomrunkba a sok bánatot
Már eleget gyűrtük.

Rákóczi, akárki,
Jöjjön valahára:
Kígyóinknak, Esze komám,
Lépjünk a nyakára.”

Rákóczi az Ady által megidézett pillanatban Brezán várában tartózkodott, itt adta ki híres kiáltványát, a brezáni pátenst. Rákóczi megígérte, hogy a kaszás-kapás, mezítlábas parasztok, fegyvert fogó jobbágyok feje lesz, s a szabadság ügye mellé áll. A híres Cum Deo, pro Patria et Libertate feliratú zászlókat azért küldte a felkelőknek, hogy a nép és a nemesség ne rablóknak nézze őket, hanem az országos vállalkozás híveinek.

Történelmi idők voltak ezek, lehetőség nyílt arra, hogy a nemzetállamok Európájából a hatalmi egyensúly, az együttműködni képes nemzetek Európája legyen.

Rákóczi a kaotikus helyzetben lévő Magyarországon higgadtan és vasszigorral járt el. 1703 nyarán az ország a gyors győzelmi mámor eufóriájában úszott, bízva a franciák, a Spanyol örökösödési háborúban aratott győzelmeiben. Rákóczi azonban a következőket írta: „Elégségesek lennének az ország erői, ha a viszonyok rendezettek, a nemzet azonban tapasztalatlan, természete heves, az idő kevés, és a rendet soha nem ismerte.” Rákóczi első fél éve az ország megszervezésével telt, a társadalmi összefogás megteremtésével, az intézmények kialakításával, a hadellátás stb. biztosításával.

Rákóczi-kézirat, a fejedelem aláírásával, a sátoraljaújhelyi levéltárból. (A szerző felvétele)

Rákóczi és „munkatársai” 1704-ben a következő célt fogalmazták meg: „azon fáradozunk, hogy hazánk szabadságának visszaszerzésével nemcsak a nemzetnek, de az egyetemes Európának és a keresztény ügynek is szolgálhassunk” (– írja Egerben kiadott Instrukciójában). Fontos kiemelni, hogy a fejedelem az ügyben arra a művelt, tapasztalt és vállalkozó köznemesi körre támaszkodhatott, akik jól ismerték koruk államelméleti irodalmát, beszerezték és másolták a korabeli állampolitikai sajtóanyagokat. Belőlük kerültek ki az 1704-ben Miskolc központtal működő – a Királyság és Erdély területére kiterjedő – új állam vezetői, az Udvari Tanács tagjai, illetve a vármegyék, a városok új irányítói. Rákóczi tanácsadói között többek között az alábbi köznemeseket találhatjuk, akik végig, nyolc esztendőn keresztül kitartottak az ország szolgálata mellett: Ráday Pál, Jánoky Zsigmond, Gerhard György, Radics András, Radvánszky János és még folytathatnánk.

A szabadságharc vezetőinek elképzeléseiben kulcsszerepet játszott az államforma megválasztása, ami az újonnan megszülető államszervezet működtetésében, jellegében kulcsfontosságú. Bercsényi vezetésével a Justus Lipsius által megfogalmazott elveket követték: „a központi irányítást legjobban konföderáció útján lehet érvényesíteni.”

1704. augusztus 8-án a gyulafehérvári országgyűlés Rákóczit – és ezzel állampolitikai elgondolását – választotta, Rákóczi Erdély fejedelme lett. Ebben a méltóságában elismerte a francia király, az angol és holland békeközvetítők. Rákóczi Erdélyben fejedelem, Magyarországon a konföderáció élén „vezérlő fejedelem” (1705-től, a szécsényi országgyűléstől), bár a két területet soha nem tekintette elválaszthatónak, számára Erdély nem külön ország, hanem a konföderáción belüli autonóm, önrendelkezéssel bíró terület volt. (A konföderáció 1706-ban a huszti országgyűlésen jöhetett létre.). Rákóczi alapelve – melyre a Horvátországgal, Stájerországgal, Sziléziával, Lengyelországgal való kapcsolatában törekedett, hogy „béke csak akkor biztosítható, ha azzal a szomszéd ország is egyetért.” Azaz a béke az európai országok közös alkotása kell legyen, melynek része az új magyar állam, s így a háborút nemzetközi garanciával és universalisbékével fejezhetik be.

Ezt az állapotjelentést tehetjük, ha az idő kerekét visszapörgetjük 315 évvel ezelőttre.

Rákóczién kívül más elképzelések is léteztek Magyarország állapotainak rendezésére, mint a dinasztiahű (aulikus) magyar politikusok álláspontja. Őket, sokszor „labancnak” is bélyegezzük, méltatlanul, hiszen számukra sem volt közömbös a „nemzeti ügy”. Esterházy Pál nádor 1706-ban, ahogyan Rákóczi is, a császári katonaság visszaéléseire, az Udvari Kamara törvénytelenségeire (hatásköri túllépések), az erődítmények idegen parancsnokaira panaszkodott. A céljaik megegyeznek, mégis két markánsan eltérő politikai csoportot képviselnek. Érdekes megfigyelni a stílusbeli különbségeket is, míg Rákóczi hívei által szövegezett irataiból a hatalommal való szembenállás olvasható ki a sorok között, addig az aulikus urak (ahogy Esterházy is) alázatos-rábeszélő stílusú előterjesztésben írják össze a sérelmeket.

A szatmári kompromisszumos (mindkét fél részéről engedményeket tevő) béke tartósította a Habsburg-dinasztia magyarországi uralmát. A szatmári béke egy új fejezetet nyitott a magyar történelemben, ugyanakkor folytonosságot is jelentett, ami a törvényes keretek között való sérelmi politizálást illette, míg a Rákóczi-szabadságharc eszköze, az uralkodó kormányzattal való erőteljes politikai fegyveres szembefordulás lehetősége ekkora már elveszett. Megszűntek az ezt lehetővé tevő feltételek is (török hadsereg, önálló Erdélyi Fejedelemség, szövetséges államok). A forradalom eredményeképp Bécs új, a magyar rendek bizalmának megnyerésén alapuló kormányzati módszert választott a Magyar Királyság Habsburg-Monarchiába illesztésére. Az új berendezkedés tartósnak bizonyult, lényegében 1848-ig fennállt.

Rákóczi és kora eredményeit legjobban talán R. Várkonyi Ágnes foglalta össze: „Rákóczi folytatta a kísérletet a Zrínyi Miklós környezetében felvázolt közép-európai konföderáció kialakításáért. Országépítésének emlékezete ösztönözte a reformkort, és áthatotta 1848 törekvéseit. Magyarország békéjét Vesztfália szellemében nemzetközi garanciákkal megteremtő igyekezete a jövő emléke.” Ez álljon előttünk a 315. évfordulón is.

(Az írás első megjelenési helye az ELTE Online hallgatói magazin, a főszerkesztő engedélyével közöltük.)