Legutóbbi hozzászólások

  1. A honlapon ezt a mondatot olvastam: „2021-2022-ben a Trianon-kislexikonból 5000 példányt sikerült társszervezeteken, alapítványokon, egyesületeken, egyetemeken keresztül eljuttatni a Kárpát-medence…

  2. A Balassi kard irodalmi díj nemzetközivé tétele, a magyar irodalom hírnevének a Világban való öregbítése egy állami elismerés is érdemelne.

A „haza” fogalmához kapcsolódó képzetekről a magyarban és egyes indoeurópai nyelvekben

2016.03.22. kedd, 19:19

1 706 megtekintés

PÁTROVICS PÉTER (BUDAPEST)

A múlt század utolsó évetizedeiben születik meg az az irányzat, amelyet általánosan csak kognitivizmusnak szokás nevezni. Filozófiai alapját a tapasztalati realizmus képezi, amely szerint a tapasztalat meghatározó szerepet játszik az emberi gondolkodás és világlátás alakításában.

alt

Pátrovics Péter

Kognitivizmus


A latin cum ‘együtt, teljesen’ és a gnoscere ‘ismer, tud’ elemekből képzett kognitív kifejezés valójában azt a tudást jelöli, amely az emberi érzékelésen-észlelésen alapuló megismeréssel és az azt kísérő mentális folyamatokkal áll összefüggésben; ezért is tűnik föl rendre az említett jelenségekkel foglalkozó tudományágaknak neve mellett. A filozófián, a pszichológián, a neorulógián vagy az antropológián kívül ezen szaktudományok sorába tartozik például a nyelvtudomány is (Bańczerowski 2008: 94, Ernst 2004: 22).


A kognitivizmus fő tézise szerint „az emberi elme csak a testben létezhet, ‘le van horgonyozva’ benne, tehát fogalmi rendszerünk sem létezhet a testen kívül” (Bańczerowski 2009: 259). Mindez azt jelenti, hogy a külvilágra vonatkozó állításaink valójában a saját mentális állapotainkra vonatkoznak. Jelen érzéseink, emlékeink és az általunk tapasztalt dolgok mind-mind agyunk állapotába kódoltan léteznek. Ebből adódóan a kognitív felfogás szerint a jelentésnek (pl. egy szó, egy kifejezés jelentésének) szubjektív jellege van, azt tükrözi, hogy az egyén (vagy az egyénekből álló adott nyelvközösség) hogyan látja az objektív valóságot (illetve annak egy szeletét). Ezen az alapon foglalkozik a kognitív nyelvészet a világ nyelvi képének rekonstrukciójával, amelyet úgy értelmez mint „a nyelvben rögzült objektív valóság alanyi interpretációját” (Bańczerowski 2009: 258). A jelen tanulmány a világ nyelvi képét a „haza” fogalmának vonatkozásában vizsgálja a magyar és néhány indoeurópai nyelv (német, olasz, angol, lengyel) kontextusában, teret engedve olykor a fordítástudománnyal, a transzlatorikával kapcsolatos egynémely kérdésnek is. 

 

A haza

 

A haza fogalmáról a világ magyar nyelvi képében nemrégiben Bańczerowski Janusz nyelvészprofesszor írt cikket Bárdosi Vilmossal társszezőségben, amely a Magyar Nyelvőr című nyelvészeti folyóirat hasábjain jelent meg, majd e munka később Bańczerowski külön tanulmánykötetében is helyet kapott (Bańczerowski 2008: 246254). Ebben a szerzők a Magyar Nyelv Értelmező Szótárából (ÉrtSz), valamint a Magyar Nemzeti Szövegtárból (MNSZ) vett adatok alapján kifejtik, hogy a „haza”, valamint a „hon” a magyar beszélő számára (röviden összegezve a szerzők állításait) jelentheti:

 

1. az országot, ahol valaki született és ahol él, és ezen ország népe tagjának tartja magát; 2. a vidéket, amelyről valaki származik, illetve ahol él; 3. a politikai, társadalmi alkotó közösséget, illetve egy meghatározott ideológiai eszmék szerint szervezett társadalmat, amely az ország történelme alapján alakult ki; 4. a lakó vagy tartózkodási helyet (otthont, hajlékot, lakást); 5. az országot, a vidéket, ahonnan valaki eredetileg származik (ahol valami elterjedt és ma is honos); 6. az „égi hazát”, a másvilágot, a mennyországot. (Bańczerowski 2008: 247249).  Bańczerowski és Bárdosi szólnak arról is, hogy Európa számos nyelvében a magyar „haza”, illetve „hon” megfelelői az a) anya, az b) apa, a c) szülő, az d) hatalom vagy a e) ház szóból képzett alak. Ez utóbbi csoportba (e) tartozik a magyar nyelv is, hiszen a hazaház, valamint a honotthon alakok közötti hasonlóság könnyen észrevehető. 


Igen szemléletes a hivatkozott cikkben szereplő (és további elemekkel kiegészíthető) példasor (op cit. 246), amely újabb kérdések feltevésére és további következtetések levonására ösztönöz.


anya
– ang. motherland, mother country, fr. mére patrie, sp. madre patria, n. Mutterland (vö. m. ‘anyaország’)


apa
– bolg. otecsesztvo, tatkovina, cs. otčizna, le. ojczyzna, lit. tevyne, or. otecsesztvo, (ennek emelkedettebb változata az otcsizna), sze. otadžbina, fr. patrie, sp. patria, ol. patria, n. Vaterland, svéd fädernesland


szülő
– bolg. rodina, belor. radzina, or. rodina, lit. gimtine, fr. terre natale, pays natal, sp. tierra natal, país natal, svéd fosterland (vö. m. ‘szülőhaza, szülőföd’)


ház
– ang. homeland, cs. domovina, horv. domovina, ném. Heimat(land), svéd hembygd, hemtrakt


A fenti példákat szemlélve azonban fontos tudatosítani, hogy az esetenkénti hasonlóságok vagy egyezések nem (vagy nem egyszerűen csak) a hasonló világlátásból fakadnak, hanem sok esetben tükörfordítások[1] következményei. Így például az „apa” nevéből képzett megfelelő bolgár, cseh, svéd, lengyel vagy orosz szóalakok végső soron mind a német Vaterland szóra mennek vissza, amelynek viszont a szó szerint ‘apaország’ jelentésű latin patria < pater a végső forrása.[2]


De vajon igazunk van-e, ha a fenti analógiák alapján mindjárt hasonló világlátásról, vagy egyenesen hasonló világképről beszélünk? Elöljáróban annyit mindenesetre szögezzünk le: a fentihez hasonló összehasonlítások (nevezzük ezeket most az egyszerűség kedvéért szó szintű összehasonlításoknak) és az ezek alapján születő okfejtések a téma feltárásának csupán az „első lépcsőfokát” jelentik: a hasonló, vagy annak tűnő felszín mögött sok esetben egymástól meglehetősen eltérő világlátások, vagy egyenesen más „univerzumok” húzód(hat)nak meg. Talán érdemes ezzel kapcsolatban az Ausztriában ismert krimiszerző és publicista, Heinrich Steinfest egy szellemes hasonlatát idézni, amelyet a kultúrák közötti párhuzamok felállítása kapcsán fogalmazott meg: „Nem szabad, hogy az utazót megtévesszék a saját kultúrájával való egyezések.
A különbségek mindig nagyobbak, mint a hasonlóságok. Egyes mesékben a teáskannák első látásra pontosan ugyanúgy néznek ki, mint azok, amelyeket a hősök otthonról ismernek, de ezek itt beszélni és vándorolni is tudnak. S aligha lehet nagyobb különbség annál, mint ami egy beszélni tudó és egy beszélni nem tudó teaáskanna között van. […] Soha ne engedjék leszoktatni magukat az egészséges gyanakvásról, csak azért, mert bizonyos dolgok, emberek vagy tárgyak nagyon hasonlónak tűnnek azokhoz, amelyeket a saját hazájukból ismernek. Ne tévessze meg tehát Önöket a kávés- vagy a teáskanna, amelyik ott áll maguk előtt egy szó nélkül, teljesen ártalmatlanul. Hogy némának tűnik, még nem jelenti azt, hogy nem tud megszólalni, ha akar. S az edény, amelyik ilyen adottságokkal rendelkezik tehát a megfelelő pillanatban tartani tudja a száját (ugyan melyik ember képes erre?) , szóval, hogy az ilyen edény még más boszorkányságokra is képes, az már csak természetes” [saját fordítás] (Steinfest 2011: 910).      

alt

(Kép: Balázs Géza) 


Heimat

 

Egyelőre még a szó szintű megfeleltetéseknél maradva: feltűnő, hogy a magyar ‘haza’ szónak bizonyos nyelvekben több megfelelője is lehet. Az egyik legkézenfekvőbb példa erre talán a német, amelyben több más kifejezés mellett a két leggyakrabban használt megfelelő az ‘apa’ alapszóra visszamenő Vaterland, illetve az ‘otthon’ szóból képzett Heimat(land) lehet. Németül tudók körében viszonylag jól ismert az a disztinkció, hogy míg az első szón többnyire az egész országot (tehát pl. egész Németországot, Ausztriát) tehát par excellence ‘a hazát’ értik, addig a második a szűkebb értelemben vett ‘hazát’, vagyis inkább a szülőföldet, az otthoni tájat jelöli, más szóval azt a régiót, ahonnan az ember származik (Györffy 2003: 93).

A dolog ennél persze bonyolultabb. A Heimat szó esetében fontos hangsúlyozni, hogy elsősorban azt a helyet jelöli, amelyet az ember az otthonának érez. Ha például valakinek a szülei Olaszországból valók (esetleg ő maga is ott született), de már régtől fogva él Ausztriában, amit tulajdonképpen az igazi otthonának érez mondhatja: Mein Vaterland ist Italien, aber meine Heimat ist Österreich. Ezt a tartalmat talán a ‘Szülőföldem/Szülőhazám Olaszország, de a hazám (ahol élek) Ausztria.’ mondattal lehetne adekvát módon visszaadni. Az ilyen embert nevezik aztán a született osztrákok Wahlösterreichernek (tehát olyasvalakinek, akinek a ‘választott hazája Ausztria’), ahogy a tősgyökeres bécsiek is Wahlwienernek hívják a betelepült bécsieket.

Maga a Vaterland  kifejezés kétszer is szerepel a H. Hoffmann von Fallersleben által írott német himnusz harmadik versszakában[3], csakúgy, mint a Léonhard Widmer szövegével énekelt svájci himnuszban, az osztrák császárdalban azonban a Land vagyis tulajdonképpen az ‘ország’ szó szerepel ‘haza’ értelemben.[4] A császárdal első sorának magyar változatában ezt a ‘közhaza’ szóval fordítják: ‘Isten óvja császárunkat, császárunk, s a közhazát!’ Ugyancsak a Land szó fordul elő a mai osztrák himnusz Paula von Preradovictól származó szövegének első sorában: „Land der Berge, Land am Strome…” ‘A hegyek országa, a folyó melletti ország…’, néhány sorral lejjebb azonban már megjelenik a Heimat, majd a harmadik talán legemelkedettebb hangulatú versszakban a Vaterland szó is. Az egyes ausztriai tartományok (pl. Tirol, Karintia, Stájerország) himnuszaiban viszont már mindenütt csak a Heimat vagy Heimatland (néha nyelvjárásias alakban mint Hoamat, ill. Hoamatland) szavak szerepelnek. A „szűkebb haza/szűkebb pátria” értelemben tehát mindenképpen a Heimat szó a megfelelő: Wien ist meine zweite Heimat ‘Bécs a második otthonom / hazám’ vagy ahogyan a dal szól: „Vivat St. Pauli! Du bist meine Heimat, hier fühl’ ich mich zu Haus.” ‘Vivát St. Pauli! Te vagy a hazám, itt érzem magam otthon.’ A nagy zeneszerzőnek, Liszt Ferencnek az ausztriai Kismartonban álló szobra alatt olvasható az alábbi felirat: Dem großen Sohne des Burgenlandes. Seine Heimat. ‘Burgenland nagy fiának. A haza.’[5] A Heimat szó amely a nemzetiszocialista korszak miatt nem mentes a negatív konnotációktól sem (a vele alkotott némely szóalak még az ún „Szörnyszavak lexikonában” is előfordul l. Schlosser 2000: 80) előtagként számos összetételben ‘nép-’ vagy ‘népi/népies’ jelentéssel bír: Heimatfest ‘népünnepély’, Heimatfilm ‘népi film’, Heimatlied ‘népdal, népies műdal’. A fentiekhez hozzátartozik még, hogy egy, a szerző által 2004-ben végzett egyéni felmérés szerint a németek és az osztrákok döntő többsége (a megkérdezetteknek kb. a 98%-a) hovatartozását illetően az első helyen a szűkebb hazát említette, csak a második helyen az államhoz (Deutschland / Österreich), és csupán a harmadik helyen az Európához való tartozást (Pátrovics 2005: 96).

A Freddie Röckenhaus által készített Deutschland von oben ‘Németország a magasból’ című film 2012-es bemutatója kapcsán a Spiegel magazin ez év áprilisi száma Was ist Heimat? ‘Mi a haza?’ címlappal jelent meg, s több oldalas cikket szentelt a témának (Kurbjuweit 2012: 60-71). Az ebben hivatkozott, 1999-es adatok szintén igen figyelemreméltóak. A „Mihez társítja elsősorban a „haza” fogalmát?” kérdésre a válaszadók 33%-a a lakóhelyet, 31%-a a családot, 18%-a a szülőföldet, 12%-a Németországot, és 5%-a a barátokat jelölte meg. Arra a kérésre, hogy „Értékelje egy 1-től 10-ig terjedő skálán az alábbi megállapításokat, ahol a 0 az „egyáltalán nem értek egyet”, míg a 10 a „teljesen egyetértek” kijelentésnek felel meg”, a következő válaszok születtek: a haza a) fontos egy nép számára (8,0); b) a személyiségem része (7,8); c) támaszt és biztonságot nyújt (7,4); d) számomra már inkább tartozik a múlt fogalmaihoz, mint a jelenhez (4,2); e) valami romantikusoknak való dolog (3,6); f) korlátoz. A szerző fontosnak tartja megjegyezni, hogy 2012-ben a válaszadóknak 64%-a mondta azt, hogy „egyre inkább globalizálódó világunkban” növekedett számára a haza jelentősége; 1999-ben ez az arány még csak 56% volt (Kurbjuweit 2012: 63).

Elgondolkodtató az is, hogy a cikkben szerplők mást és mást jelölnek meg saját hazájukként: egy kicsi bajor falu lakói legszűkebb lakóhelyüket; a fentebb már említett, dortmundi illetőségű Freddie Röckenhaus magát Dortmund városát; egy kettős kötődésű, fiatal németországi török lánynak a saját szobája a hazája; míg egy 27 éves keletberlini fiú számára Berlin mellett elsősorban a világháló jelenti a „hazát”. A megkérdezettek közül csupán egyetlen ember válaszolt a feltett kérdésre úgy, hogy az ő hazája Németország, egy 61 éves, a volt Kelet-Németországban szocializálódott tanár. A német Heimat szó jelentéstartományának ilyen mértékű tágulása a német „haza” fogalom értelmezésének változását jelzi. Megállapítható még, hogy a Heimat szó anyanyelvi válaszadók szerinti értelmezései sokszor jelentős eltéréseket mutatnak a szótári definícióhoz képest (vö. Wahrig 1994: 755).

A fentiek alapján persze az is nyilvánvaló, hogy a szűkebb régióhoz való kötődés kiemelkedően fontos a németek számára. Hasonlóképpen tapasztaljuk ezt az olaszok esetében is, akiknek külön szavuk is van a „szűkebb pátriához” való kötődésre, ez az ún. campanilismo, ami szó szerint a ‘szülőfalu haranglábjához való hűséget’ jelenti. Bár a németek és az olaszok (különösen ez utóbbiak) esetében sokan hajlamosak leegyszerűsíteni a különbségeket, és egy Észak és Dél közötti határral (vö. Weißwurstäquator, polentone[6]) magyarázni az eltérést, a helyzet valójában  jóval összetettebb. Az, hogy a legtöbb német vagy olasz számára a „haza” elsősorban a szűkebb régiót jelenti, ezen nyelvek és kultúrák többközpontúságával, szakszóval: pluricentrikussággával magyarázható, ami sajátos történelmi fejlődés következménye. Mindkét esetben igen hosszú ideig állt fönn a területi megosztottság állapota,[7] ennek lenyomatát pedig természetesen megtaláljuk a nemzeti identitásban és ennek megfelelően nyelvi síkon is (Haarmann 1996: 219). 

A német esetében már eleve több nyelvi variánsról beszélhetünk (Pl. német-német, ausztriai német, svájci német), de pl. az egyes nyelvjárásokon kívül még a nagyobb városoknak is megvan a maguk sajátos zsargonja (pl. Berlinnek az ún. berlinerisch vagy Bécsnek az ún. wienerisch[8]). Az olasz esetében az egyes régióknak szintén megvannak a saját jellemző nyelvjárásaik. Ezek mind szerkezetüket, mind pedig szókészletüket tekintve jelentősen különböznek az irodalmi olasztól. Az olaszok rendkívül büszkék szülőföldjükre, saját szűkebb pátriájukra: a régióra, a megyére, a városra vagy a falura, ahonnan származnak, s ezt a kötődést életük végéig őrzik és ápolják. Ennek megfelelően erős az egyes szomszédos régiók, városok vagy falvak közötti versengés[9] is. Ebben a versengésben természetesen mindenki a saját szülőföldjéről valókat tartja a legjobbnak, legelőrevalóbbnak. Az identitásnak tehát fontos eleme a tudat, hogy vagyunk „mi” és vannak a velünk szemben álló „gli altri”, ‘a mások’. Hasonló mentalitást tükröz a német nyelvjárásias mir san mir = wir sind wir ‘mi mi vagyunk’, ‘mi magunk vagyunk’ mondás is.[10] (Az Allporttól származó (Allport 1977: 77) ún. Wir-Gruppe ‘mi-csoport’ fogalmáról és ennek szerepéről az identitás kialakulásában/kialakításában l. Huber 2012: 128). Úgy tűnik, nem túlzás kijelenteni, hogy a németek vagy az olaszok esetében a nemzeti identitásnak nemcsak része a szülőföldhöz, illetve a „szűkebb hazához” való kötődés, hanem a legtöbb esetben szinte azonos vele. A „haza” fogalma számukra elsősorban a szülöföldet jelenti. 

Más a helyzet az angolok vagy az amerikaiak esetében, akiknek sokszor korántsem egyszerű a dolguk, ha a származásuk kerül szóba, vagy ha egyszerűen csak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy hová valósiak. A nyelvi etikett oldaláról közelítve a kérdéshez főként az amerikai angolban bizonyos témák egy kulturált társalgásban eleve kerülendők. Ezek közé tartoznak pl. a faji témák, amelyek gyakran érintik a származás kérdését is.[11] Ez azonban a dolgonak csak az egyik oka. A másik, hogy megintcsak ismert történelmi adottságok folytán (bevándorlás) igen sokan rendelkeznek közülük kettős (pl. olasz-amerikai, lengyel-amerikai, kínai-amerikai, orosz-amerikai, zsidó-amerikai stb.) identitással, ami szintén nem teszi egyszerűvé a válaszadást.  

Az angol-amerikai nyelv vezető világnyelvi szerepe (ami együtt jár a hozzá tartozó kultúra világmérvű elterjedtségével), illetve a volt gyarmattartó státusz következményeiből fakadó adottságok ugyanakkor együttesen erősítik azt az érzést is, hogy az angol ember bizonyos szinten csaknem mindenhol „otthon van” a világban. Jól példázza ezt a nagy angol író, Joseph Rudyard Kipling életútja, aki Bombayban született és bár iskoláit Angliában végezte, valójában életének igen jelentős részét töltötte az anyaországtól távol. Ettől függetlenül azonban mindvégig  nemcsak hogy igazi brit ember, „true Briton” maradt, hanem a brit birodalmi eszme hirdetője, sőt dicsőítője is volt. Kipling példája az életút változatosságát tekintve nem kivételes. A „Hová valósi vagy?” kérdésre angolok esetében ma is gyakoriak az efféle válaszok: „Hát nem is tudom… Lássuk csak hogy is van ez… Manchesterben élek, viszont Göteborgban születtem, aztán nemsokára Angliába költöztünk, Londonban végeztem az egyetemet, de az első munkám New Yorkhoz kötött…” Mindez természetesen a „haza” kérdéséhez szorosan kapcsolódó „honvágy” fogalmát is meglehetősen „képlékennyé”, nehezebben megragadhatóvá teszi a hasonló háttérrel rendelkezők  számára.

 

Összegezve


…tehát az eddig elmondottakat, azt kell látnunk, hogy a német nyelvterület vonatkozásban a „haza”
lexikálisan is manifesztált módon (Vaterland vs Heimat) többszintű fogalom, amelynél elsősorban a „szűkebb pátria”, a lakóhely (város, régió, tartomány) jelenti a kötődés első, legerősebb szintjét, és ezt követ(het)i(k) más (családhoz, szülőföldhöz, barátokhoz) vagy valamiféle nagyobb entitáshoz, (nemzethez) való kötődés(ek). Az olasz esetében ez a „szűkebb pátriához” (mindenekelőtt a szülőföldhöz) való kötődés az egyetlen, az egész életre meghatározó adottság, amely valójában a számukra nehezebben körvonalazható nemzeti azonosságtudat helyére lép, illetve tulajdonképpen azzal azonos. Az angolok vagy amerikaiak esetében a „haza” értelmezése egy magasabb rendű entitáshoz (nemzet) való, magától értetődő kötődésen túl, más, egyéni (regionális) kötődéseket is megenged. A ‘haza’ szó és különböző idegennyelvi megfelelői (?) pl. VaterlandHeimat, patria, homeland tehát a legtöbbször egymástól igen eltérő tartalmakat fednek.


A „haza” fogalom és a hozzá kapcsolódó képzetek még talán Közép-Kelet-Európa kis népeinek (és nyelveinek) esetében mutatják a legnagyobb fokú rokonságot. Ennek fő oka a „közös kód” megléte, az, hogy a közép-kelet-európai népek esetében a disszonanciák ellenére is föllelhető a „közös történelmi sors”; mindenhol hasonló körülmények között ment végbe a XIX. században modern nemzetté válás (Kiss Gy. 2011: 34
37). A közép-kelet-európai népeknek ehhez a szellemi rokonságához a múlt század elején még a Monarchia biztosított történelmi keretet, amelyben a nemzeti ébredések és identitásképzések időszakában a német elem kulturträger szerepénél fogva egyszerre volt mintaadó, viszonyítási pont, ugyanakkor egyfajta ellenpont is. A közép-kelet-európai „szellemi rokonság” ténye nyelvi szempontból is meggyőzően igazolható (vö. Nyomárkay 2012: 112). A jelen cikk első részében tárgyalt (német, olasz, angol-amerikai) és a fent említett, kis közép-kelet-európai kultúrák között meglévő lényeges különbség, hogy az utóbbi (döntően monocentrikus) kultúrák esetében a német és az olasz kapcsán említett lokálpatriotizmus létezik bár, de gyenge, és szinte mindig felülírja az erős hazafias érzület, a nemzethez való kötődés.


Az itt ismertetett témához kapcsolódó, feldolgozásra váró kérdés lehetne még a haza fogalmához kapcsolódó közmondások, irodalmi idézetek és történelmi alakok számbavétele az egyes nyelvekben (pl. kérdőíves felmérés alapján), de érdekes eredményt hozhatna annak vizsgálata is, hogy miként alakul a haza-kép, illetve a magyarságkép[13] a kettős identitással rendelkezők (pl. a magyarországi nemzetiségek[14]) esetében. Fontos kérdés lehet az is, hogy az egykor Európában meghatározó jelentőségű, a
jelenben azonban egyre inkább háttérbe szoruló (szorított?) kereszténység, a keresztény vonások vajon mennyire lényeges eleme(i), egyáltalán: elemei-e még a mai ember haza-képének? Mindezek azonban már újabb tanulmányok kiindulópontjául szolgálhatnának. Írásunkat abban a reményben adjuk közre, hogy nemcsak újabb elemekkel gazdagítja a tárgyról szóló eddigi ismeretanyagot, de egyben a benne fölvetett kérdések továbbgondolására is ösztönöz. 


Felhasznált irodalom  

 

Allport, G. W. 1977. Az előítélet. Gondolat, Budapest

Bańczerowski, J. 2008. A haza fogalma a világ magyar nyelvi képében In: A világ nyelvi képe. A világkép mint a valóság metaképe a nyelvben és a nyelvhasználatban. Tinta Kiadó, Budapest, 246254.

 

Bańczerowski, J. 2009. A világ nyelvi képének fogalma mint a kutatás tárgya. In: Quo vadis philologia temporum nostrorum? Korunk civilizációjának nyelvi képe. Bárdosi, V. (szerk.) Tinta Könyvkiadó, Budapest, 4352.

 

Ernst, P. 2004. Germanistische Sprachwissenschaft. WUV Facultas Verlags- und Buchhandlungs Ag, Wien

 

Haarmann, H. 1996. Identität. In: Kontaktlinguistik: Ein internationales Handbuch zeitgenössischer Forschung. 1. Halbband, Goebl, H. et al. (szerk.) Walter de Gruyter, Berlin – New York, 218233.

 

Hornyák, Á – Vitári, Zs. (szerk.) 2009. Kutatási Füzetek 14. A magyarságkép a közép-európai tankönyvekben a 20. században. Pécsi Tudományegyetem, Pécs.

 

Hornyák, Á – Vitári, Zs. (szerk.) 2010. Kutatási Füzetek 16. Idegen szemmel. Magyarságkép 19-20. századi útleírásokban. Pécsi Tudományegyetem, Pécs.

 

Huber, Á. 2012. Ethnische Identität im Zeitalter der Globalisierung am Beispiel der ungarndeutschen Minderheit. In: Tanulmányok. Nyelvtudományi Doktori Iskola. Asteriskos 1. Bárdosi, V. (főszerk.) ELTE, BTK, Budapest, 123133.

 

Gobrowicz, W. 1987. Transz-Atlantik. (ford. Kerényi, G. Fejér, I.), Magvető Kiadó, Budapest

 

Györffy, M. 2003. Német-magyar kulturális szótár. Corvina, Budapest

 

Kiss, Gy. Cs. 2011. A közös kód. Egy testvér a magyar és a lengyel. In: Múlt Kor. Negyedéves történelmi magazin, 2011 nyár 3437.

 

Kurbjuweit, D. 2012. „Mein herz hüpft” In: Spiegel Nr. 15/7.4.12, 6071.

 

Nyomárkay, I. 2004/a. Német tükörfordítások a horvátban és a magyarban In: Nyelveink múltja és jelene. Opera Slavica Budapestiensia, Lingue Slavicae, ELTE, BTK, Szláv Filológiai Tanszék, Budapest, 5977.

 

Nyomárkay, I. 2004/b. A szerbek és a horvátok magyarságképe In: Nyelveink múltja és jelene. Opera Slavica Budapestiensia, Lingue Slavicae, ELTE, BTK, Szláv Filológiai Tanszék, Budapest, 521.

 

Nyomárkay, I. 2009. Nyelvújítások Közép-Európában In: Quo vadis philologia temporum nostrorum? Korunk civilizációjának nyelvi képe. Bárdosi, V. (szerk.) Tinta Könyvkiadó, Budapest, 211217.

 

Nyomárkay, I. 2011. Egy érdekes nyelvi kölcsönhatás In: Tegnapi filológiánk mai szemmel. Bárdosi, V. (szerk.) Tinta Könyvkiadó, Budapest, 111113.

 

Nyomárkay, I. 2012. A közép-kelet-európai nyelvek szellemi rokonsága. In: Magyar Nyelvőr 136. évf. /2. 112.

 

Pátrovics, P. 2005. Német kulturális és országismereti kislexikon. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen

 

Schlosser, H., D. 2000. Lexikon der Unwörter. Bertelsmann Lexikon Verlag,

 

Steinfest, H. 2008. Gebrauchsanweisung für Österreich. Piper, Müchen Zürich

 

Sztanó, L. 2008. Olasz-magyar kulturális szótár. Corvina, Budapest

 

Wahrig, G. 1994. Wahrig Deutsches Wörterbuch. Bertelsmann Lexikon Verlag GMBH, Gütersloh 


A szerző megjegyzései:


[1] Arról, hogy a német (és esetenként a magyar) nyelv milyen komoly hatással volt a térség nyelveire (pl. a tükörfordítások létrejöttében) érdemes elolvasni Nyomárkay István nyelvész akadémikus néhány, a kérdéssel foglalkozó tanulmányát (Nyomárkay 2004/a: 59
77, 2009: 211217, 2011: 111113, 2012: 112)

 

[2] Witold Gombrowicz, a 20. századi lengyel irodalom zseniális alakja Transz-Atlantik című regényében éppen az ojciec-re ‘apa’ visszavezethető ‘haza’ jelentésű ojczyzna szót használja föl arra, hogy Lengyelországtól, a „régi hazától” megkülönböztesse Argentínát, az „új hazát”, oly módon, hogy az ojczyzna alakból a ‘fiú’ jelentésű syn hozzáadásával megalkotja a synczyzna szót, ezt a sajátos neologizmust. Mindez persze csaknem megoldhatatlan probléma elé állítja a fordítót, aki a magyar változatban jobb megoldást nem találván a Pátria  ( vö. pater) – Fitria (vö. fiú) párral tükröztette a különbséget. (l. Gombrowicz 1987)

[3] Ma a H. Hoffmann von Fallersleben által 1841-ben  írott „Deutschland, Deutschland über alles” kezdetű vers harmadik vesszaka, az „Einigkeit und Recht und Freiheit für das deutsche Vaterland!” ‘Egységet, jogot és szabadságot a német hazának!’ a Németországi Szövetségi Köztársaság hivatalos állami himnusza.  

 

[4] A nyelvekben nem egyedi jelenség, hogy az ‘ország’ jelentésű szó szerepelhet ‘haza’, ‘hon’ értelemben is. A németben fentebb már láthattunk erre példát, de jól illusztrálja ezt az ismert angol mondás is, melyben az eredetileg ‘ország’ jelentésű country jelenik meg ilyen szerepben: Right or wrong, my country ‘Jóban rosszban, a hazám.’ tehát akár jó, akár rossz ügyben kötelezte el magát az országom, ki kell tartanom mellette, mert a hazám. Az angolban elég általánosnak számít, hogy csak a country szó szerepel ‘haza’ jelentésben, mint pl. a Kennedy elnök 1961-es beiktatási beszédjéből való, sokat idézett mondatban is: Ask not what your country can do for you…, … ask what you can do for your country. ‘Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazádért.’  A lengyelek egymás közötti, bizalmas beszélgetéseiben hagozhat el pl. a Kiedy jedziesz do kraju? szó szerint: ‘Mikor utazol az országba?’ kérdés. A kraj ‘ország’ szón ebben az esetben kizárólag a ‘hazát’, azaz Lengyelországot értik.

 

[5] A dolog pikantériája, hogy Liszt Ferenc életében maga a „Burgenland” fogalom még nem létezett, azt csak 1921-ben, a nagy zeneszerző halála után 35 évvel alkották meg.

 

[6] A Weißwurstäquator szó jelentése ‘fehérkolbász-egyenlítő’. Ez a dél- és a közép- illetve északnémet terület közötti határvonal tréfás, köznyelvi megnevezése, utalva a délnémet konyha egyik specialitására, az ún. Weißwurstra, amely a borjúhússal töltött, különlegesen fűszerezett kolbász (Pátrovics 2005: 224). Polentonenak, azaz gúnyosan ‘polentazabálónak’ nevezik a dél-olaszok az északiakat, mivel a polenta a ‘kukoricakása’ vagy ‘puliszka’ jellemző észak- és közép-itáliai étel (Sztanó 2008: 222).

 

[7] A német államok egyesítése, hosszabb távon az egységes Németország felé vezető úton az első jelentős lépés az 1834-ben Poroszország kezdeményezésére létrehozott vámszövetség volt, amelyhez 1852-ig Ausztira kivételével minden német állam csatlakozott. Az egységes Német Birodalom az 1870-1871-i francia-porosz háború eredményeként, Otto von Bismarck kancellár kormányával születik meg. A francia uralom elleni harc időszakából származó ma Németország hivatalos zászlajaként használt fekete-arany-piros színű trikolór 1848-ban, a nemzeti ébredés időszakában jelenik meg újra, de csak a weimari alkotmány elfogadása, 1919 július 31. után válik Németországban először hivatalossá. Olaszországra mint egységes nemzetre csak 1861 után hivatkozhatunk. 

 

[8] Nagyvárosi zsargonokról természetesen más nyelvek esetében is beszélhetünk, sokuk azonban ma már nem, vagy nem eredeti formájában létezik. Az ún. „pesti nyelv”, amelynek a kiváló nyelvész-etimológus, Bárczi Géza egy egész monográfiát szentelt 1932-ben, eredeti formájában ma már nem létezik, csupán néhány kifejezés él még a mai köznyelvben belőle. Amikor   Bronisław Wieczorkiewicz, az elismert lengyel nyelvtudós még a hetvenes évek elején kiadta a varsói nyelvről szóló több száz oldalas művét, igazi értékmentést végzett. A varsói városi zsargon ugyanis legalábbis háború előtti, eredeti formájában akkor már csaknem 30 éve nem létezett.

 

[9] Közép-európai, pontosabban lengyel vonatkozásban hasonlóan közmondásos, több mint 400 évre visszatekintő rivalizálás folyik Krakkó és Varsó között. A krakkóiak ugyanis máig nehezen viselik, hogy a lengyel fővárost 1596-ban Krakkóból Varsóba helyezték. Ennek a versengésnek egyik megmosolyogtató momentuma volt az az eset, amikor egy pápai audiencián II. János Pál pápának (aki egyetemi tanulmányait Krakkóban végezte) a krakkói Jagelló Egyetem rektora mint Lengyelország legrégebbi, a Varsói Egyetem rektora pedig mint Lengyelország legjobb egyetemének a rektora mutatkozott be.

 

[10] A Bayern München focicsapat mezén olvasható: Mia san mia  jelmondat a Mir san mir bajor változata. A kifejezés továbbá fõnévként is használatos Mir-san-mir-Mentalität formában.

 

[11] Ez mára változni látszik, hiszen az angolok és az amerikaiak számára egyre kevésbé kerülendő téma pl. az etnikai hovatartozás, az ún. ethnicity kérdése. Talán ezzel hozható összefüggésbe az is, hogy a kiejtés identitásjelölő funkciójának szerepe egyes anyanyelvű beszélők szemében kezd felértékelődni. Míg a brit angolban egy-két évtizede még abszolút kötelező érvényű volt az ún. Received Pronunciation, ma egyre több angol igyekszik „színesíteni” kiejtését olyan elemekkel, amelyek társadalmi osztályára vagy származási helyére utalnak. George Mikes mondja az RP szinonimájaként használatos oxfordi akcentusról, hogy az olyan megerőltető, hogy néha maguk az angolok is belefáradnak abba, hogy folytonosan ezt használják. Akkor viszont megeshet, hogy egyszer csak kizökkennek belőle és elkezdenek természetesen beszélni. Ha azonban ez megtörténik az emberrel, akkor fölmerül a kérdés, hogy ki is ő valójában?

 

[12] Bańczerowski fentebb hivatkozott cikkében több ilyen magyar vonatkozású példát is hoz (Bańczerowski 2008: 246254).

 

[13] A szerbek és a horvátok magyarságképéről alapos elemzést közöl tanulmánykötetében Nyomárkay (2004/b: 521). A Pécsi Tudományegyetem Európa és Ibero-Amerika Kutatócsoportja már 2007 óta végez kutatásokat a külföldön élő Magyarország-kép egyes aspektusairól. Az eredményekről a csoport tagjai konferenciákon számolnak be, ezek anyagát pedig kötetekben publikálják (l. Hornyák – Vitári 2009, 2010). Ezekben a kutatásokban e sorok írója is részt vesz.

 

[14] A magyarországi német nemzetiségre vonatkozóan folynak az identitás kérdését vizsgáló újabb kutatások (vö. Huber 2012: 123-133). 



A szerkesztő megjegyzése: A szerző, Pátrovics Péter az ELTE BTK Lengyel Filológiai Tanszékének docense. Ez az írás megjelent a Polísz (Kráter Műhely Egyesület, Budapest) 2012. októberi, 148. számában is. (38—46. oldal). 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu