Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

A magyar nyelvstratégia előző 20 és következő 20 éve

2016.05.27. péntek, 09:09

1 452 megtekintés
BALÁZS GÉZA (BUDAPEST)

A rendszerváltást követően az 1990-es években ádáz vita indult a nyelvtudományban a nyelvművelés szerepéről, azon belül a nyelvi normáról. Ebbe a folyamatba illeszkedett az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának felkérése, hogy vizsgáljuk meg a nyelvművelés helyzetét, és jelöljük ki lehetséges jövőjét.


alt
Balázs Géza (kép: Manyszi)


Az első 20 év (1996—2016)


A nyelvművelés múltját, kritikáját áttekintve, a jogos kritikákat elfogadva terjesztettem elő programot, amelynek egyik fő gondolata a nyelvművelés (nyelvi cselekvés, befolyásolás) többszintűvé tétele, egyúttal a nyelvstratégia bevezetése. Gondolataimat 1996-ban, éppen 20 éve a Magyar Nyelvőrben tettem közzé:


Balázs Géza: Egy lehetséges magyar nyelvstratégia körvonalai. Magyar Nyelvőr, 1996. 250–63.


A Magyar Nyelvőr 1996-ban Nyelvi tervezés, nyelvi politika címmel két számában is közölt tanulmányokat és hozzászólásokat. A 3. számban két előterjesztést (Tolcsvai Nagy Gábor, Balázs Géza) majd a 4. számban hozzászólásokat.


A fölvetett, elméletileg megalapozott kérdések és a hozzászólások akkor nem vezettek konkrét programhoz, cselekvési tervhez, de elindítottak a magyar nyelvstratégia felé vezető utat. Az 1996-os programot újraolvasva, egy-két lelkes, naiv fölvetést kicsit sajnálva most is vállalom. A program bevezetője bemutatja az alkalmazott vagy „hasznos” nyelvészetet, a prognosztizálható jövőt (amiből szinte minden teljesült, sőt túlteljesült), a nyelvi technológiák és technológusok felértékelődését, a létező tudományos bázis értékelését, szerepének növelését, a nyelvművelésnek egy többszintű rendszerben való elhelyezését: nyelvpolitika, nyelvi geopolitika, nyelvi tervezés, nyelvstratégia, nyelvművelés, megkülönböztetve a nyilván jó szándékú, de naiv nyelvvédelemtől. Részletesen, pontokba szedve szerepelnek a főbb nyelvstratégiai irányok és területek, a módszerek, a meglévő intézmények, eszközök. S a végén javaslatot tettem egy intézményre, amelyet akkor – holland mintára: stratégiai magyar nyelvuniónak (magyar nyelvi bizottságnak) neveztem el.


Érdemes megemlíteni, hogy 1905-ben 1905-benRubinyi Mózes fölveti egy „országos nyelvvédő hivatal” megalapításának szükségességét, de az elképzelés csak terv maradt. Az 1970-es években Grétsy László kívánt nyelvművelő intézményt létrehozni. Grétsy László az elmúlt fél évszázadban minden előremutató nyelvművelő törekvés élére állt, s a modern nyelvstratégia támogatója is.


Az elmúlt 20 év alatt a program minden elemében történt valami, előrehaladás is, sőt megvalósult a program fő célja: az intézményesülés (Magyar Nyelvstratégiai Intézet), csak egy nem valósult meg: a tudományos alapokon álló, tudatos, végiggondolt, elemekre bontott ám egyúttal összehangolt magyar nyelvstratégia. Azt is mondhatjuk: a célt elértük, de eredmény nincs. Pontosan tudjuk, hogy miért.


Az elmúlt 20 évben főleg egyéni-közösségi kezdeményezésekről számolhatunk be:


– 1998—2003 között az MTA Magyarország az ezredfordulón kiemelt stratégiai programjában szerepelt a magyar nyelvstratégia: akadémiai seregszemlével, tanulmánykötetekkel, monográfiákkal. Ennek keretében született meg Balázs Géza Magyar nyelvstratégia (2001) című monográfiája is, vagy a modern nyelvstratégiai akadémiai áttekintése: Balázs Géza szerk.: A magyar nyelv jelene és jövője. I-II. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2004. 405, 348 p.


– 2000-ben több felsőoktatási intézmény összefogásával megalapítottuk a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, amely most is működik.


– 2006-ban NKA pályázati forrásból konkrét, gyakorlati nyelvstratégiai intézményt alapítottunk, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodát (Manyszi): ingyenes, azóta is bármikor elérhető, ingyenes nyelvi gyorsszolgálattal, információs segítséggel, hírekkel, tanulmányokkal, folyamatos rendezvényekkel. Ebben a pillanatban is a nyelvközösség rendelkezésére áll tíz nyelvi tanácsadója, segítői, szellemi köre – társadalmi munkában (
www.e-nyelv.hu).


– Elindítottuk a Jelentés a magyar nyelvről című összefoglaló, ötéves jelentéseket: tanulmányokkal, áttekintésekkel (szemlékkel), új szavak, jelenségek dokumentálásával. 2005-ben, 2010-ben és 2016-ban meg is jelentettük ezeket a köteteket.


– Közben folyamatosan szélesítettük a társadalmi bázist: kerestük a kapcsolatot civil mozgalmakkal, az 1970 óta működő, főleg a diaszpórában, szórványban és határon túl élő magyarság kulturális-nyelvi összefogására alakult Anyanyelvi Konferenciával (ma: Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága), az Anyanyelvápolók Szövetségével, annak számos megyére és a határon túlra is kiterjedő mozgalmaival, táboraival és más szervezetekkel.


– Jelen voltunk a nyelvművelés minden közösségi fórumán: az általános és középiskolai, valamint a felsőoktatásban zajló retorikai, helyesírási, nyelvművelő (szépkiejtési) versenyeken. Ezeken a versenyeken nemcsak a fiatal tehetségek mutatkozhatnak be, hanem előadások, kiadványok is szolgálják az igényes nyelvi kultúra ügyét.


– A tudományos ismeretterjesztés ritkuló légkörében fenntartottuk az 1967-ben indult magyar nyelv hetét – s el is jutottunk idén az 50. rendezvényhez.


– A stratégia egyik lényege a folyamatos jelenlét, az adott téma sokrétű tárgyalása. Ezért – az Anyanyelvápolók Szövetsége – kezdeményezte a magyar nyelv napja kitűzését, amit szintén elértünk, és 2011 óta november 13-a a magyar nyelv napja: országos gálával, ünnepséggel és sok-sok helyi rendezvénnyel.


– A nyelvészek közösségi kapcsolatteremtésére 2012-ben elindítottuk az anyanyelvi juniálist, 2014-ben pedig a nyelvésztábort; hiszen közösségi kapcsolatok, beszélgetések, viták nélkül nincs tudományos közélet.


– Végső célunk a magyar nyelvi ügyek vitelének intézményesítése. Ez is sikerült, amennyiben 2008-ban megnyílhatott a Magyar Nyelv Múzeuma, s ez az intézmény a nyelvi-kulturális események otthona lett. Javaslatunkra a Múzeum 2012-ben a Petőfi Irodalmi Múzeummal egyesülve országos intézménnyé vált.


– Személyes közbenjárásunkra, és a Magyar Közlönyben szinte szó szerint átvett programunkkal 2014-ben létrejött a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (Manysi), amely immár állami intézményként, kormányhivatalként jelentős anyagi bázissal kellene, hogy képviselje a nevében foglalt ügyet. Igaz, az intézmény konkrét javaslóit a később kinevezett vezető nem vonta be a munkába.


Húsz év alatt a kitűzött célokat elértük, s ettől kezdve az ügyek intézése már hivatalos, állami keretek között is folyhatna, megfelelő támogatással, összmagyar, sőt nemzetközi összefogással, nyelvészek, irodalmárok, a nyelvi kérdések iránt érzékeny szakemberek és érdeklődők bekapcsolásával, szervezett, kiszámítható programmal, kellő és pontos információkkal…


Sajnos nincs így. A 2014-ben létrejött intézmény kormányhivatal, annak minden bürokratikus nehézségével, gyakorlatilag láthatatlan, honlapja hiányos, munkatársai nincsenek benne sem a magyar nyelvészeti, sem pedig a nyelvművelődési közéletben, s ha ma valaki tájékozódni akar a magyar nyelvhez kapcsolódó stratégiai és kulturális kérdésekről, akkor még mindig a nem hivatalos szerveződésekhez, civil mozgalmakhoz fordulhat csak. Ahogy korábban már említettem: a célt elértük, de eredmény nincs, és még csak  nem is látszik.


A Magyar Nyelvstratégiai Intézet kétéves – tragikusan félresiklott és felelőtlen – működéséről a 3. nyelvésztáborban (Sátoraljaújhely, 2016. június 15.) szeretnék szólni. Most az előadásom címében foglalt második rész következik:

alt


A magyar nyelvstratégia következő 20 éve


Nem vagyok jós, nem tudom, hogy milyen lesz a jövő. Csak azt tudom, hogy ma milyen problémák vannak magyar nyelvi-kulturális téren, ez lenne a diagnózis, és azt, hogy erre javaslatokat, megoldásokat kell kidolgozni, ez lenne a terápia. A magyar nyelvművelésnek több mint 200 éves múltja van, sikerei és kudarcai, jó és rossz gyakorlatai, ezekből okulva ügyesen, okosan, stratégikusan tervezhető a jövő. A magyar nyelvművelés történetének legnagyobb eseménye, a nyelvújítás bebizonyította, hogy még lehetetlennek tűnő helyzetben, ellenszélben is lehet sikeres nyelvfelélesztést, nyelvi modernizációt végrehajtani. Van mire alapoznunk.


A fő kérdés egyszerű: Mi a magyar nyelv jövője? Esetleg kicsit pontosítva: Mi a magyar nyelv jövője Magyarországon, a Kárpát-medencében és persze a szórványokban, diaszpórában? A pontosítás azért szükséges, mert a közös válaszlehetőségek mellett más-más problémákkal találkozunk Budapesten, Nyíregyházán vagy Csöglén, az esetleges hasonlóságok mellett más-más problémákkal Kassán, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen vagy Lendván, ismét más-más problémákkal a csehországi vagy éppen a kanadai magyarok körében, s hogy más, modern dimenziókat is behozzak: kialakulóban vannak (már Budapesten is) a magyar nyelv etnikai változatai, különös problémát jelentenek a széttagolt magyarság technolektusai (vagyis szaknyelvei), megfontolásra érdemes feladatokat rónak ránk a mediolektusok (a média nyelvhasználata), még inkább a digilektusok (az internet nyelvhasználata), s bizony már jól dokumentált jelenséggé vált a magyar nyelv tragikus visszaszorulása, a nyelvváltás, s az azt követő nyelvhalál is.


A rendszerváltás óta a magyar nyelvet beszélők becsült száma 15 millióról kb. 12 millióra zsugorodott, s ez a csökkenés egyelőre feltartóztathatatlan. Ennek fő oka nem a népességcsökkenés (az más országokban is előfordul), bár mindenképpen figyelemreméltó ez is. Ahogy legutóbb az egyik hetilap elemzése írta: Demográfiai lejtő: Magyarország egy sorban egy polinéz szigettel. Magyarország lélekszáma 2015-ben az előre jelzett 2,2 ezrelékkel szemben 3,0 ezrelékkel csökkent. (HVG 2016. május 6. 23.) A magyar nyelv beszélőinek a visszaszorulása nyelvpolitikai és identitásbeli okokkal függ össze. Megdöbbentő adat, hogy a legutóbbi 2010. évi népszámláláskor Magyarországon a lakosság kb. 70% nem jelölte be anyanyelvként a magyar nyelvet. Nyilván tud magyarul, de nem tartja fontosnak, hogy a magyar nyelvet anyanyelvként jelölje meg. A kérdés alapvetően érinti az identitást, ami a nyelvmegtartás legfontosabb összetevője.


Az okok elemzése messzire vezetne, éppen ezt kellene elvégeznie egy tudós gyülekezetnek. Ám a tudományos alapokon álló, modern nyelvstratégia szükségességét még további, más tényezők is indokolják.


A 20. század végén, a nyelvstratégiánk hajnalán jelzett technológiai változások átírják a világot. Új kulturális és nyelvi korszakba léptünk, változik a viselkedésünk, sőt változik az ember maga is: hiszen például agyunk is változik a környezet hatására. Egyre többen hangoztatjuk, a kulturális evolúcióban történik ugrás – tulajdonképpen ugrás a semmibe, mert nem látjuk pontosan, hogy mivé változik az ember és közössége. Ebben a nagy ismeretlen, légüres térben kellene okos művelődés-, nyelvpolitikát, nyelvstratégiát folytatni. Ma már nem elég a korábbi közismert jelszavakat hangoztatni, például azt, hogy: Nyelvében él a nemzet; meg hogy Anyád nyelvét bízták rád a századok; vagy éppen azt: Óvjuk, védjük anyanyelvünket, kultúránkat. Ezt kell cselekedni, de stratégikusan, okosan, vonzó módon.


A magyar nyelvstratégia kerete 2001 óta készen van, az MTA ki is adta. Azóta további sok hasznos gondolattal, ötlettel, sőt gyakorlattal bővült. Ezeket kell okosan összegyűjteni, egybeszerkeszteni, több körben megtárgyalni, és területekre osztva megvalósítani.


Engedjék meg, hogy a kaptafánál maradva, néhány riasztó jelenségre külön felhívjam a figyelmüket.


A technológiák (informatika, internet, okostelefon) hatására riasztóan változik az emberi tudás, így  gondolkodás és a kommunikáció szerkezete. Ennek tünete például a szóbeli és írásbeli fogalmazáskészség radikális csökkenése. Természetesen a leegyszerűsített kommunikáció még szolgálja a megértést, de nem biztos, hogy minden esetben és sokáig. Ráadásul a leegyszerűsített kommunikáció összefüggésben van számos emberi jellemzővel: a gondolkodással, a viselkedéssel, például az empátiával, agresszióval…


Minden, a tüneteket negligáló, elhessegető megnyilatkozás ellenére tapasztalható, dokumentálható egyfajta kulturális süllyedés. A magas kultúra bástyáit egyelőre nem kérdőjelezik meg, s valóban tele vannak a koncerttermek, színházak, de a magas kultúrának valóban életmódot gazdagító hatásait alig tapasztaljuk. A közszolgálati média küldetése mára elhalványult. Pedig hiszünk abban, hogy a magas kultúra emeli az ember érzékenységét, nagyon egyszerűen: jobbá teszi az embert és a közösséget. A közgazdaságtanon belül létrejött művelődésgazdaságtan például gazdasági alapon is támogatja ezt a véleményt. Tegyük hozzá, a jobban kommunikáló, jobb szövegértési képességekkel rendelkező ember könnyebben teremt kapcsolatot, ügyeit egyszerűbben és rövidebben intézi, munkáját pontosabban látja el.


A kulturális süllyedésről szóló teóriát könnyen lehet kultúrpesszimizmusnak vagy morális pániknak nevezni és kinevetni. Én mégis azt gondolom, hogy az írástudók felelőssége kimondani bizonyos nehezen kimondható, nehezen vállalható dolgokat. És ezeket kulturáltan kell megvitatni, amibe az is beletartozik, ha tévedtünk, akkor azt belátjuk.


Ugyancsak nincs pontos számszerűsíthető adat az egyik emberi alapérzelem, az agresszió terjedésének a kimutatására, de mindennapi életünkben, autóban, buszon, villamoson, ügyintézés közben tapasztalhatjuk a mindennapi agresszió enyhébb és durvább formáinak gyarapodását. Ezzel párhuzamosan a pszichotikus jelenségek, betegségek drámai növekedését. Mindezek a társadalmi szétesés, züllés képét festik elénk. Sőt már azt is tapasztaljuk, hogy a meg nem oldott társadalmi problémák halmozódnak, s pszichotikus szülőknek születnek hasonló gyerekeik.


Még kevésbé lehet kimutatni a szinte minden területet eluraló rossz közhangulatot, közérzetet. Az 1990-es évektől külön szót is alkottunk rá: hungaropesszimizmus. És valóban, ha figyeljük a mindennapi kommunikációt, túlnyomórészt eltúlzottan pesszimista megnyilatkozásokkal találkozunk: buszon, metrón, villamoson, sajtóban, médiában, piacon, orvosnál, gyermeksétáltatás közben a térben, a nyugdíjasklubban, mindenféle társalgásban, fokozottan az internetes csevegőcsatornákon, fórumokon… Ezek részben szelepek is lehetnek, a feszültségeket levezető lehetőségek, de a fordítottja is bekövetkezhet, létező szociálpszichológiai eset: az ún. önbeteljesítő jóslat; a szociálpszichológiában ún. Pygmalion-effektus, azaz bizonyos jelenségek, elvárások ténylegesen alakítják a valóságot. A magyar életről alkotott vélemény a legtöbb tekintetben sokkal rosszabb a valóságnál.


Mondhatják minderre: ez nem nyelvészeti kérdés. Nem is az. De a nyelv, a nyelvhasználat tünet. Pontos mutatója az emberi közösségnek és személyiségnek, társadalmi bajoknak, betegségeknek, és így előrejelzője is esetleges kataklizmáknak. Ám ugyanennyi erővel lehetne a társadalmi és személyes bajok megoldásának terepe is. A nyugtató, jó szó ugyanis konszenzust teremt. Engedjenek meg ennek illusztrálására egy nagyon megható – internetes – mémet:


A kisfiú egy levelet hoz édesanyjának az iskolából. Az anyuka elolvassa, szeme elhomályosodik, s kis gondolkodás után azt mondja: Kisfiam, a levélben az van, hogy az Ön fia zseni, nem tudjuk tovább tanítani, kérjük, hogy tanítsa otthon.


Húsz év múlva a fiú sikeres ember lesz, édesanyja hagyatékában rátalál a levélre. Elhomályosodó szemmel olvassa, nem egészen az szerepelt benne, mint amire emlékezett: Az Ön fia szellemileg elmaradott. Nem tudjuk tanítani, kérjük, tanítsa otthon.


A kis mém végén egy bibliai felirat: „Élet és halál van a nyelv hatalmában”.


A magyar nyelvstratégia következő 20 éve a magyarság 21. századi életének legfontosabb meghatározója. Ha lesz okos nyelvstratégia és gyülekezet, akkor a magyarság túléli, az egyébként iszonyatos kataklizmákkal fenyegető 21. századot. Ha nem lesz, akkor elbukik: kulturálisan lesüllyed, kultúrát és nyelvet vált, feloldódik, eltűnik. Nem Herder mondatja ezt velem, hanem pusztán a Földön zajló, felgyorsult globális és regionális mozgások vizsgálata. A globalizmus, a sokféle multi- és interkulturalizmus a hagyományos kultúrák és nyelvek végét jelenti, ha nem akarunk ennek áldozatul esni, akkor cselekedni kell. Közösen, együttműködve, stratégikusan! Szerintem majdnem minden együtt van hozzá, már csak az emberi akarat, összefogás hiányzik. Meg talán egy Kazinczy. Aki 1759-ben született és tragikus hat és félévi börtön után nekilátott családot, közösséget, kultúrát alapítani, nyelvet gazdagítani. A legnagyobb küzdelmeket éppen 200 éve, az 1800-as évek második évtizedében vívta. 1831. augusztus 22-éig bírta. De működése nyomán megújult a magyar nyelv. Ha nem lett volna ő és a nyelvújítás, valószínűleg ma már nem magyarul beszélnénk a Kárpát-medencében…


Ne feledjék: Élet és halál van a nyelv hatalmában, nekünk a magyar nyelvben…



Megjegyzés:  Előadás a közép-európai nyelvstratégiai fórumon, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2016. május 14. 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu