Székely eleinké volt

Valaha e só és a joga,

Nem kellett hozzá pénz, bolt,

S nem mart más, csak az idő foga.

Hogy a só mily nagy érték,

Tudta király és fejedelem,

Kik az országért mérték,

S fehérarany lett, jövedelem.

Bár át- és átrajzolta

Márs a határt többször köröttünk,

Akkor is miénk volt a

Sóhát, a mély s az ég fölöttünk.

Fivéremnek kenyeret,

Vándornak gyógyító levegőt,

Nekem tág játékteret

Adott e só, vággyal lebegőt.

Szólt benne nem csak egy kor

Temploma kórus-zendítetten,

S ott lent, segédként egykor

Még keskenyfilmet vetítettem.

Most megnyílt az ég, az ár,

Víz foglya lett e kincsesbánya

Föld torkát nem óvja zár,

S nem csupán e táj népe bánja.

Összeállt a szörny, akár

Utópisták műteremtménye,

Nem egy sejtből nőtt a kár,

Hozta érdekek kedve, kénye.

Kéz legyen a lapáton,

Jön még ily’ pokoli zivatar,

Kell a legény a gáton,

Ha lép, ha nem a Sóhivatal.

2025. június 4.