Legutóbbi hozzászólások

Emberközpontú nyelvművelés A Magyar Nyelv Múzeumában

2015.11.23. hétfő, 00:44

1 920 megtekintés
NYIRI PÉTER (SZÉPHALOM)


Hiszem, hogy az ember küldetéses magvető: szómagok elhintője. Utunkon a Teremtőhöz, mindvégig, dombon-lejtőn, örömben-bánatban társaink, segítőink a szavak. De csak akkor, ha e szavak szeretetből fakadnak, ha nyelvünk szeretettel megcselekedett nyelv.

A kimondott és leírt szó út. De vajon hová vezet? Min múlik, hogy hová vezet?


alt
Nyiri Péter

Az emberközpontú nyelvművelés – Lőrincze Lajos nyomán – Széphalmon, A Magyar Nyelv Múzeumában is abból az alapgondolatból indul ki, hogy a helyesen értelmezett nyelvművelés emberművelés. A nyelv mint eszköz, felhasználható készlet, lehetőség a maga csodálatos gazdagságával, épségével, dagadó tarisznyájával, páratlan kínálatával vár ránk, vár arra, hogy cselekvés, kimondott vagy leírt szó: megcselekedett szó, megcselekedett nyelv legyen. Anyanyelvünk alkalmas. Alkalmas arra, hogy – miként Kazinczy mondta – „gondolatainkat s érzéseinket legvékonyabb, legtestetlenebb hanyatlékjaiban is fesse”. A magyar nyelv alkalmas mindannak kifejezésére, amit érzünk, gondolunk, a legfinomabb fogalmi különbségeket, stiláris árnyalatokat is érzékeltetni képes.

 

Ha a megvalósításban a nyelv szegényes, töredezett, durva; az nem a nyelv, hanem a nyelvhasználó hibája. Nem a színek hibája, ha a festő csak feketével dolgozik, s taszítót, sötétet, komor képet fest. Nem a zongora hibája, ha állandóan csak a Boci, boci, tarkát pötyögtetik rajta (Kiss Jenő példája). Nem a nyelv felelőssége, hogy a dallamos-erős magyar köszönöm szépen helyébe az interneten a thx (értsd: thanks) lépett.


A cél az anyanyelvi ismeretterjesztés, a tudatos nyelvhasználatra nevelés: az igényességre, a hatékonyságra nevelés, a hagyományos (és személyiségfejlesztő) kommunikációs formákra ösztönzés… A nyelvi örömre, humorra, játékra, beszélgetésre, hallgatásra, mesélésre, olvasásra, írásra (elsősorban a kézzel írásra).


Az emberközpontúság ugyanakkor Széphalmon valami mást is jelent. Egyik alapkérdésünk az, hogy mi a nyelvhasználat tétje, erkölcsi felelőssége. Mi azt állítjuk, hogy létünk hajléka és nemzeti létünk hajléka az anyanyelv. Hogy az anyanyelv a lét minőségét meghatározó erejű, az anyanyelv üdvtényező.


A nyelvvel való foglalkozás tétjéről, a nyelv erejéről már Kazinczynak is határozott véleménye volt. „Az mindazonáltal igaz, s a história bizonyítja, hogy ha valahol a Jó gyökeret vert, ott mindig a Szép készítette az utat.” – mondta Kazinczy. Ő hitt a művészet nevelőerejében, abban, hogy a művészetnek iránymutató szerepe lehet a morálisan eltévelyedett ember számára; abban, hogy a művészet elvezethet a Jóhoz és az Igazhoz. És ez a nyelvvel való foglalkozásnak a tétje, mert a művészet elvezet a jóhoz, a művészet egyik ága a költészet, a költészet eszköze, közege, anyaga pedig a nyelv. A nyelv alkalmassá tétele tehát (vélte Kazinczy) a jóhoz és igazhoz való elvezetésnek is eszköze. Ez a gondolat a szépirodalom erejét mutatja, s rávilágít arra, hogy a nyelvnek magasabb küldetése is van. Nem lehet elégszer szólni az írástudók felelősségéről. Vajon ma hogyan állunk e tekintetben?


Milyen küldetése lehet a köznyelvnek, a mindennapi nyelvhasználatnak?


A megcselekedett nyelvnek hatása van: befolyásolja a hallgatót, sérthet, bánthat, üthet, fájhat, de simogathat, vigasztalhat, erőt adhat, útba igazíthat is. Mert a nyelv által is lehet vétkezni: a megszólás, hazugság, a hamis tanúságtétel, a tudattalan, erkölcstelen (durva, trágár), töredezett, sekélyes beszéd, a nyelvi agresszió nyelvi környezetszennyezettséghez vezet. Az ilyen nyelvről (nyelvhasználóról), erkölcstelen szóról írta Jakab: „A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától.” (Jak. 3:2.)


Az emberi nyelv Isten ajándéka, kegyelmi adomány, mely az isteni szó halvány visszfénye csupán, de a saját földi bűvkörében maga is teremtő erővel bír. A nyelvhasználat erkölcsi felelőssége ezért óriási: rendkívüli tétje van annak – az én sorsomat és mások sorsát, életét illetően is –, hogy szavaimmal szeretek, építek, avagy rombolok, gyűlölök, szétszórok. „Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak gyümölcsét eszi.” (Péld 18, 21)


Szavaim küldetése az áldás, gyógyítás, simogatás és az építés: az élet. Az hogy, hogy nyelvem megcselekedett szeretet legyen, s határozott, szívmélyből fakadó igen az életre.


Milyen az erkölcsös szó?


A nyelv egyik célja a közösségépítés, és az belátható, hogy ha bizonyos módon használom a nyelvet, akkor építem, összetartom, erősítem a közösséget, ha másként használom, akkor pedig bomlasztom.


A kulcs az igaz szóban rejlik.


alt


A nyelv az akarat rögzítésének eszköze: a szerető szív megnyilatkozása a szavakban, s az érzés megpecsételése is egyben, egy lélekmozzanat lenyomata a földi valóságban, hangokban tárgyiasított szívdobbanás.


A nyelvhasználat minden formájában írás: a kimondott szó a mindenségbe íródik bele. A nyelv mű is, melyet persze megelőz a tevékenység, de annak eredménye a maradandó (nem elszálló) mű.


A nyelv egyik alapfunkciója, hogy általa a valóságot kínálhatjuk fel, a valóság tapasztalatában részesíthetjük az adott élethelyzetet nem közvetlenül átélő hallgatót. Vagyis társunk a mi szavaink által ismeri meg a valóságot. Kizárólag ezzel hagyhatjuk meg a hallgatót szabad akaratában. Az igazságot kínáljuk fel neki szavainkban, erre ő szabadon reagálva alakíthatja sorsát. Ha azonban igaztalanul, hamisan szólnánk hozzá, döntéseiben befolyásolnánk, hiszen egy nem létező, virtuális, magunk kreálta álvalósággal szembesítenénk. A hazugság nem a jelent mondja ki, hanem egy nem létező, fiktív valóságot közöl az odahallgatóval, így alapjaiban rengeti meg annak szabadságát. Megfosztja jövője bizonyosságától és kétségkívül szabadságától is, hiszen saját maga kreálta valóságával befolyásolja, manipulálja a befogadót. A hazug szót mondó a hallgatónak a jelenét húzza ki lába alól, diszharmónia forrása, mert a létező valóság mellé egy kreált világot, egy erőszakolt, nem létező, de nyelvileg mégis megteremtett, ezért ható, alternatív jelent kínál, feszültséget teremtve ezzel a lét egyensúlyában.


Ezért mondja Korzenszky Richárd: „A pontos fogalmazás a tiszta, világos, egyértelmű kapcsolatok megteremtését segíti elő. A pongyola, laza, igénytelen, trágár beszéd nem közösséget teremt, hanem megosztást támaszt. Talán nem túlzok, ha kimondom: diabolikus.”


Az igazi nyelvhasználat szeretetcselekedet. Mit is mond Pilinszky János?


„A beszéd tehát: adás és befogadás. Nyitottság. Szeretet. […] A szeretet elhalása minden nyelvromlás gyökere. […] A nyelv elsőrendűen… az ember megszentelődésének, a szeretet teljességének és kiteljesítésének a gondja.”


Az igazmondásnak azonban nemcsak etikai, hanem technikai feltétele is van.


Az erkölcsi szándékon, törekvésen túl akkor tudom pontosan, árnyaltan átadni, amit szeretnék, ha megvan ehhez a nyelvi készletem, ha alaposan ismerem a nyelvet. „Minél többszínű a festék, annál szebben alkothat a festő.” – mondta Kazinczy.


Az anyanyelvi ismeretek az erkölcsi hatékonyságban is segítenek. Azért is kell ismernem az anyanyelvemet, hogy általa nyelvileg is erkölcsösen tudjak cselekedni.


Igaz szó és célnak megfelelő szó. Akkor lesz igaz, ha a célnak, helyzetnek megfelelő.


„Ha a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros; ha a fogalmak értelme zavaros, nem lehet szabatosan cselekedni; ha nem lehet szabatosan cselekedni, az erkölcs és a művészet nem virágzik; ha az erkölcs és a művészet nem virágzik, a büntetés értelmetlen; ha a büntetésnek nincs értelme, a nép nem tudja, hová lépjen és mit tegyen. A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká, s a szavakat tettekké tegye. Nem tűri, hogy szavaiban rendetlenség legyen. Minden ezen múlik.” – mondta Konfucius.


Anyanyelvi ismeretterjesztés, tudatos nyelvhasználat, stiláris adekvátság a nyelvművelés célja. Így kapcsolódik össze erkölcs és nyelvművelés (anyanyelvi ismeretterjesztés). A leghitelesebb nyelv pedig az anyanyelvem.


A tudatos nyelvhasználat szabad akaratunk megélésének egyik formája, emberi mivoltunk lehetősége. A tudatosság nemcsak az anyanyelv ismeretét jelenti, hanem az erkölcsi érettséget is: azt, hogy gondolkodunk, mielőtt megszólalunk, hogy irányítjuk (ellenőrizzük) kimondott szavainkat. Ekkor van súlya a szavunknak. Milyen szépen kifejezi nyelvünk a különbséget: üres beszéd, illetve a szónak súlya van. S ehhez kapcsolódik a fecsegés kérdése: a beszéd mint pótcselekvés. „Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –/Versben, s mindennapi beszédben/Csak a szükségeset beszéljem./De akkor szómban súly legyen s erő/S mégis egyre inkább simogatás:/Ezer kardos szónál többet tevő./S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,/De egyre inkább csak igen./Mindenre ámen és igen./Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül./Ámen. Igen. És a gonosztól van/Minden azonfelül.” – írja Reményik Sándor Ne ítélj című versében.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu