Amikor végül eldöntöttem, hogy vőfély leszek, egy idős vőfély tanítása különösen mély nyomot hagyott bennem. Azt mondta: „A botjáról ismerik a vőfélyt.”

Az ember életét sok minden formálja: a származása, a családja, az élményei és azok az értékek, amelyeket magával hoz.

Az én történetem, hogy hogyan lettem vőfély, valójában sokkal korábban kezdődött, mint amikor először botot vettem a kezembe. Gyökerei egészen Hajdú-Biharig nyúlnak vissza, nagy-szüleim szülőföldjére, Földesre és Tetétlenre. Ez a táj nemcsak földrajzi értelemben hagyott bennem nyomot, hanem lelkileg is. A puszta világa, az ott élő emberek hagyománytisztelete, a közösségi élet és az összetartozás érzése mind-mind olyan örökség, amelyet magammal hoztam. Ez az örökség később meghatározóvá vált abban is, ahogyan a vőfély szerepére tekintek.
Gyömrőn születtem és nőttem fel, egy nyüzsgő kisvárosban, ahol mindig volt élet, közös-ség és lehetőség a kibontakozásra. Már gimnazista éveim alatt is aktívan részt vettem a városi életben: színházi előadásokban szerepeltem, rendezvényeken léptem fel, és éveken keresztül a szüreti felvonulás kisbírója voltam. Ezek az alkalmak nemcsak színpadi rutint adtak, hanem megtanítottak arra is, hogyan kell emberek előtt megszólalni, figyelmet tartani és hangulatot teremteni. Akkor még nem tudtam, de ezek az élmények már előkészítették az utamat a vőfélység felé.
Az életem egyik legfontosabb pillére a család. Feleségemmel 19 éves korom óta együtt va-gyunk, és ez a fiatalkori szerelem azóta is tart. Kapcsolatunkból két csodálatos gyermek született: egy kislány és egy kisfiú. Az a szeretet és összetartozás, amely köztünk van, számomra nemcsak személyes boldogságot jelent, hanem hitet is ad a házasság erejében. Hiszem, hogy a házasság szent kötelék, amely összeköti az embereket, és amelyet ápolni, tisztelni és ünnepelni kell. Vőfélyként ezt az értéket képviselem minden egyes lakodalomban.
A művészet mindig közel állt hozzám. Már gimnazista korom óta írok verseket és novellákat. Az alkotás számomra önkifejezés, egy olyan eszköz, amelyen keresztül érzéseket, gondolatokat és történeteket adhatok át. Tagja vagyok a Gold Pen Irodalmi Körnek és a Múzsák Könyvtára irodalmi csoportnak, műveim pedig rendszeresen megjelennek a Sumida folyó hídja Kulturális Magazinban. Ez az irodalmi háttér a vőfélykedésemben is nagy szerepet játszik, hiszen a verseimet magam írom, így minden megszólalásom személyes és egyedi.
A vőfélységhez vezető út azonban nemcsak a színpadon és az irodalomban gyökerezik, ha-nem a családomban is. Nálunk a mulatás, a zene és a jókedv mindig az élet része volt. Ahogy a dal is mondja, a muzsikás, nótás kedvet édesapámtól és nagyapámtól örököltem. Nagyapám családi körben is híres mulatós ember volt, aki mindig tudta, hogyan kell jó hangulatot teremteni. Nem véletlen tehát, hogy a lakodalmak világa már fiatalon magával ragadott.
Amikor végül eldöntöttem, hogy vőfély leszek, egy idős vőfély tanítása különösen mély nyomot hagyott bennem. Azt mondta: „A botjáról ismerik a vőfélyt.” Ez a mondat számomra nemcsak egy hagyományos bölcsesség volt, hanem egyfajta útmutatás is. Amikor kiválasztottam a saját botomat, ezt szem előtt tartva döntöttem. Büszkén mondhatom, hogy az én botom egyedülálló: egy gulyásbotból készült, amely a hajdú-bihari gyökereimet és a pásztor életet jelképezi. Faragott díszítései – a tulipán és a gerlepár – a magyar népművészet motívumait hor-dozzák, és egyben a szeretetet, az összetartozást is szimbolizálják.
A botom történetéhez tartozik, hogy egy püspökladányi fafaragó mester készítette árva tölgyfából. Amikor átadta, azt mondta: bízik benne, hogy ennek a botnak nem jut olyan árva sors, mint amilyen sok pásztorboté szokott lenni. Ezek a szavak mélyen megérintettek. Nem véletlen az sem, hogy gulyásbot mellett döntöttem, hiszen a pásztorbotok között ezt tartották a legelőkelőbbnek. Számomra ez nemcsak hagyományt jelent, hanem tartást, méltóságot és fele-lősséget is.
Külön jelentőséggel bír az is, hogy Püspökladány szintén a hajdú-bihari térség része, így a bot valóban abból a földből származik, ahonnan a gyökereim is erednek.
A pásztorvilág ereje, tekintélye és ősi motívumai találkoznak a lakodalom játékos, ünnepi vezetőjének szerepével. Így a bot nem csupán eszköz, hanem élő kapcsolat a múlt és a jelen között: a hajdúsági puszták szabad levegője és a magyar lakodalmak vidám forgataga egy tárgyban ölt testet.
Büszkén mondhatom a saját versemmel, hogy nincs még egy ilyen az egész világon!

E bot nem csak dísz, jel is, nemes ágon,
Szalagja a rend, virága az áldomásom.
A fehér rózsa: tiszta szív, hűség,
A levendula béke, örök üdvösség.

E bot kísér most boldog útitársként,
Hirdetem vele a jó szót a családért.
Ki örömmel jött, azt köszöntöm vele,
S ki szereti a párt, áldás legyen neve!

Vőfélyként a hagyományok őrzése számomra alapvető, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy alkalmazkodjak a modern kor igényeihez is. Öltözetem is ezt a kettősséget tükrözi: hagyománytisztelő viselet, amelyben a mellényemen kalocsai minták virágai ragyognak, kalapomon pedig nemzeti színű szalag és három pávatoll díszeleg. A pávatoll számomra a Szentháromság jelképe, amely egyfajta lelki tartalmat is ad a megjelenésemnek.
Hogy miért lettem vőfély? A válasz több rétegű. Egyrészt ott van a saját házasságom, az a szeretet, amelyet a feleségemmel közel egy évtizede építünk és élünk meg nap mint nap. Ez számomra bizonyíték arra, hogy az igaz szerelem létezik, és hogy a házasság valódi érték. Más-részt ott van bennem a vágy, hogy örömet szerezzek másoknak. A mulatás, a jókedv, a közös-ségi élmény mindig is része volt az életemnek, és hatalmas ajándéknak tartom, hogy ezt másokkal is megoszthatom.
Vőfélynek lenni számomra nem csupán egy szerep vagy egy feladat. Ez egy hivatás, amelyben benne van a múltam, a családom, a művészet iránti szeretetem és az emberek iránti tiszteletem. Minden egyes lakodalom egy új történet, amelynek részese lehetek, és minden alkalom-mal hálával tölt el, hogy hozzájárulhatok egy-egy újabb pár életének egyik legfontosabb napjához.

Az írás megjelent a Nyelvünk és Kultúránk folyóiratban is: https://mnyknt.hu/nyelvunk-es-kulturank-2026/