A világ magyarságát akartuk kapcsolni, merthogy vannak tagjaink Amerikában, Ausztráliában és Ázsiában is, de valahogy inkább a Kárpát-medencei magyarság került képbe. Olyan kérdéseket tettünk föl, hogy milyen most magyarnak lenni az adott helyen, hol és mire használható a magyar nyelv és mi várható ötven év múlva.

A Kárpát-medencei skála nagyon vegyes. A nyugati oldalon: „kedvenc külföldi a magyar”, kölcsönös kétnyelvűség, nincs akadálya a kettős kötődésnek… Kelet felé fodulva: szitokszó a magyar, súlyos pénzbüntetés a nyilvános magyar szóért…

Ha egy közösség fenn akar maradni, akkor templomot és iskolát kell építeni… Az iskolát nem feltétlenül a helyi kisebbséget segíteni akaró nép a másik ország többségi lakosainak.

Két kultúra, két nyelv két előnnyel járhat: gyakorlati előny a helyben boldoguláshoz és két nép gondolkodásmódjának az ismerete.

Kisebbségi helyzetben a magyar nyelv átadásáért, fennmaradásáért dolgozni kell. Ott magyarnak lenni nem adottság, hanem döntés.

Bár a tudomány már mindent elmondott nemzetiségről, kisebbségről, kétnyelvűségről, nyelvpolitikáról… De a tudomány ajtón belül van, az ajtón kívül pedig ott a realitás…

Ciavoi Andrea zárszava: „…bár a demográfiai adatok csökkenést mutatnak, hiszem, hogy sok év múlva is fog magyar szó hangzani vidékünkön. Hisz a történelem azt mutatja, hogy a magyarság már sokszor került nehéz helyzetbe: és mégis megmaradt. Az, hogy lesz- e magyar szó 50 év múlva a Partiumban és Erdélyben, három dolgon múlik:

– lesz-e magyar iskola,

– lesz-e magyar szó a családban,

– és lesz-e közösség, amely fontosnak tartja önmagát.

Tanítóként hiszem, hogy minden ma megtanított magyar betű, minden közösen elénekelt magyar népdal, minden magyarul kimondott szó, eljátszott népi gyermekjáték és elmondott, felolvasott mese a jövőbe vetett mag.

Szórványban magyarnak lenni nem adottság, hanem mindennapi döntés. És amíg lesznek szülők, pedagógusok és közösségek, akik ezt a döntést meghozzák, addig lesz magyar szó.”

Az anyanyelvek napi körkapcsolást Pölcz Ádám vezette.