A sátoraljaújhelyi Princeps hotel egyik tervezőjét, Sugár Péter professzort kérdezi Balázs Géza

Sugár Péter Ybl Miklós- és Prima Primissima-díjas építész a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának professzora. Munkatársaival együtt a sátoraljaújhelyi Rákóczi-tábor szomszédságában, a Várhegy–Sátorhegy nyergében álló, nemrég átadott négycsillagos Princeps hotel tervezője.

– Úgy tudom, van kötődésed a tájhoz, talán ezért esett rád, rátok a választás? Pontosan kik is az alkotók?

– Sárospataki születésű vagyok, jól ismerem a környéket. A vidéken négy komolyabb épületet is terveztem (többek között az Oremus tolcsvai borászatát). Számomra pedig nyilván kihívást jelentett a táj és a történelem. De a megrendelő is hitelesnek tartotta a tervező csapatot, hadd soroljam: az építész tervezők: Csiki Barna (Atelier K510), Sugár Péter, Kun Tamás, Ilyés Zsuzsa, Tóth Balázs, Horváth Dániel, Polereczki Tamara (RADIUS B+S Kft.), Benczur-Weichinger Stúdió (belsőépítészek). És persze statikusok, gépészek, villamos tervezők, tűzvédelmi és kert-tervezők, épületszerkezeti szakértők, konyha- és lifttervezők, uszodatechnológusok stb. Legalább 40-50 szakember összehangolt munkája. A székelyudvarhelyi Csiki Barna volt a korábbi, KISZ-táborból átalakított Rákóczi-gyerektábor és háromcsillagos szálloda generáltervezője. Barnát két évig tanítottam a BME-n, utána doktorandusz hallgatóm volt. Közeli tanítványi-baráti viszony fűz hozzá. Amikor 2024-ben felkérték arra, hogy tervezze meg a Rákóczi Szövetség számára ezt a négycsillagos szállodát, rögtön felhívott telefonon, hogy részt vennénk-e a tervezésben. Igent mondtam, és ettől kezdve közösek voltak az építészeti döntések, és az összes szakági tervezőt is mi adtuk a tervezéshez.

– Ha egy építésznek van kötődése egy tájhoz, másként áll hozzá a tervezéshez?

– Építészként mindig megkeresem azokat a környezeti, kulturális elemeket, amelyekhez kötődni tudok. Párbeszédként képzelem a tervezést: párbeszéd a környezettel, a tájjal, a történelemmel, kultúrával, hagyományokkal. Persze amikor az ember a „szülőföldjére” tervez, az extra inspirációt jelent.

– Egy ilyen megkeresésnél mennyire szabad az alkotó fantáziája, vagyis mennyiben engedhet az önmegvalósításnak, és mennyiben kell kapcsolódnia a tájhoz, a táj építészeti hagyományaihoz?

– A tervezés számomra sohasem jelent valamiféle teljesen szabad, mindentől független ötletelést. Van egy racionális része: az ember a fejében „beszkenneli” a programot, megtanulja és tisztázza magában a funkcionális működést és a kapcsolatokat, a környezeti adottságokat (megközelítés, terepviszonyok). Például meg kellett oldani a vendégforgalomtól elválasztva a „láthatatlan” gazdasági megközelítést. Amikor ezeket a fejében elraktározta, kinyílik az intuíció világa, belépnek az inspirációk. Az intuíció és a racionalitás egymást segítik, lökik előre. Ezzel párhuzamosan a tervező eldönti, melyek az építészeti megjelenés prioritásai. Itt például az egyik leginspirálóbb tényező a táj volt. Egyrészt a meredek domboldal geometriai adottságai, ahogy elfordul a Várhegy irányától és kinyílik a Bodrogköz felé. A kilátás a tájra elsődleges adottság. Ezért minden szobából és minden közösségi térből jó kilátást kell a tájra biztosítani, mert ez a legértékesebb ezen a helyen. Ebben a helyzetben olyan épületkaraktert tartottunk jónak, amely a táj, a domb, a szikla részeként tud megjelenni. Ismerem jól geológiailag ezt a riolittufa kőzetet, ami a szőlőnek adja át az erejét és a zamatait. A másik ennek a pandantja: az épület nagyon karakteresen meg fog jelenni a tájban, akár a Bodrogköz felől közelítünk, akár Sárospatak felől a 37-es úton. Tehát valami elsődleges és határozott táji karakterre van szükség. Így született meg ez a megjelenés, ami az egymáshoz képest elcsúszó kőzetlemezekhez hasonlít, illetve az épület sziklaként jelenik meg a tájban, mintha egy geológiai erő a hegy (domb) gyomrából kitolta volna (persze az utóbbiak asszociációk, nem kell szó szerint venni: az építészet elvont nyelvezetével próbáltuk megvalósítani). Még annyit ehhez, hogy a fiatal kollégák az irodában olyan példákat kerestek-találtak az interneten, amelyek nem szokványos szállodai megjelenést mutatnak, hanem inkább a tájhoz idomultak. Mi is ilyen karakterben gondolkodunk, nem a hagyományos értelemben házszerű megjelenésben (falak, ablakok, tetők).

 – Kérlek, mutasd be az épületet!

 – Ötven szoba, ebből nyolc apartman, étterem, wellness, skyterasz. Összesen cca. 3300 m2 nettó alapterületen.  Az épület különlegessége az elég nagy és jól felszerelt wellnessrészleg. Arra is gondoltunk, hogy a vizes részek működését segíti és kiegészíti a mellette lévő tábor nagyméretű úszómedencéje, továbbá, hogy a tábor jól felszerelt főzőkonyhája jó alapot ad a szálloda konyhájának, amely így befejező konyhaként tud működni. A legérdekesebb talán a vizes wellnessrész elhelyezkedése. Azt akartuk, hogy a páratlan panorámát a szaunából, az infinity medencéből is – az egész wellness részlegből – élvezni lehessen, ezért szokatlan módon ez a funkció az előcsarnok és az étterem fölé került. Ennek megvan az ára, mert egy ilyen vizes wellnessfunkció komoly vízgépészettel jár, és ezt az előbbi funkciók fölött kellett elhelyezni. Ez nem csekély gépészeti, építészeti és statikai bravúrt kívánt. Így minden közösségi funkció középre került, beleértve a nagyméretű skyteraszt is az épület tetején, ahonnan különleges, minden irányban kinyíló panoráma kápráztatja el a vendégeket. Még annyit az infinity medencéről, hogy két irányban elhúzható nagy üvegfalai vannak, tehát jó időben a fürdőző tényleg úgy érezheti magát, hogy a szabad térben, a tájban lebeg. A közösségi szolgáltató szárny középre kerülésének még annyi következménye lett, hogy a szobaszárnyak hosszúsága így egészen rövid lett. A családiasságot növeli, hogy nincsenek hosszú szállodafolyosók. Kevés gyaloglást követően (ráadásul a közlekedő folyosókat az erdő fáira néző szalagablakok tágasra nyitják) az étteremben, a wellnessben, az előcsarnokban vagyunk, mintha ezek a terek a szobákhoz tartoznának.

 – Meglátogattam, bejártam, sőt körüljártam a hegyoldalban két szárnnyal kapaszkodó épületet. Alulról úgy néz ki, mint egy szárnyát széttáró madár. Benne volt a koncepcióban ez a kép?

– Az ilyen kérdésre mindig kitérő választ szoktam adni. De válaszolok: kétféle elrendezésben gondolkodtunk. Én annak a híve voltam, hogy a közösségi rész (a bejárattal) legyen az épület szélén és a szobaszárny tört vonalban kapcsolódjon hozzá, mintha egy sárkány lenne, a csapkodó farkával (már itt is felmerültek a geológiai hasonlatok mellett bizonyos biomorf képzetek). A fiatalok a kvázi szimmetrikus megoldás mellett érveltek és leszavaztak. Elég szabadon bele tudta tenni mindenki a maga kreatív ötleteit, a tervezés elég „demokratikus” közösségi volt – ezt a folyamatot a nagyon szűkös tervezési idő is gerjesztette, meg én nem akartam dominálni, inkább hozzátenni a szállodatervezésben szerzett tapasztalataimat. A geológiai képzet volt mindig a szemünk előtt, de kikerülhetetlen volt ez a madár-asszociáció is. Hagytuk, hogy ez érvényesülhessen, de nem játszottunk rá. Azt gondoltuk, hogy egy elvont-geometrikus szerkesztésű épület esetében az asszociációk sokkal széleskörűbbek lehetnek, az értelmezés sokkal nyitottabb tud lenni, mintha szájbarágósan konkrét formákat próbáltunk volna megvalósítani.

– A szomszédos hegy a Várhegy, ahol pár éve feltárták a legalább ötszáz éve rejtőzködő sátoraljaújhelyi vár maradványait. A várból, s az ott emelt kilátóból a Bodrogköz és az Alföld, a tokaji hegy páratlan panorámája tárul elénk. Akárcsak a szállodából. Ez a látvány adja a hely különlegességét, amiért mindenképpen meg kell látogatni?

– Nyilván igen a válasz. De hozzátenném, hogy a környéken nincs ilyen felszereltségű és turisztikai igényeket kiszolgáló négycsillagos szálloda (az étterme is remek). Tehát jelen esetben a szolgáltatások köre és színvonala is vonzó lehet, a magasabb igényszintű vendéglátással. A panoráma önmagában gyönyörű, ezt „jól el kell adni”. De azért van itt sok minden más a környéken, a boron kívül is. Ma már a történelmi levegő is fontos turisztikai cél, a szép hegyközi és hegyaljai mezővárosok a kúriáikkal, a Zemplén, a Bodrogköz, Széphalom (Kazinczy emlékhely), Sárospatak (Rákóczi vár és Szent Erzsébet templom, református kollégium és Nagykönyvtár). És Sátoraljaújhely az „üveghíddal”, Magyarország leghosszabb bobpályájával, a kilátóval és a Kálváriával, kalandparkkal…

– A szálloda szervesen kapcsolódik a Rákóczi-táborhoz, és a többi sátoraljaújhelyi fejlesztéshez. Nagyszerű látványt nyújt a Várhegyről, de látható az összetartozás hídjáról is, miként a szálloda tetejéről is látható a Rákóczi-tábor fölött átnézve a híd. És persze Sátoraljaújhelyhez tartozik Széphalom is, a Magyar Nyelv Múzeumával.

– A megbízó is érezte és tudta ezt a szellemi és környezeti kisugárzást (a genius locit) – számomra ez evidens volt.

– Hogy látod, mit üzen az épület a mának és jövőnek?

– Egy történelmi tájban és környezetben is lehet „kortárs módon” viselkedni. A kultúra számomra a történelmi rétegzettséget (is) jelenti. Ha egymásra tudnak ezek a különböző korokból származó rétegek épülni és ezeket az ott élők és az oda látogatók olvasni tudják (de legalábbis érzékelik), akkor mi is hozzá tudjuk tenni a saját korunk gondolatait, és tovább tudjuk építeni és gazdagítani a kultúrát. Nem nosztalgiázásra van szükség, hanem a múlt ismeretére és a saját lehetőségeink megjelenítésére, a saját korunk nyelvén és eszközeivel. De a magabiztosság mellett szükség van arányérzékre és szerénységre is. 

(Képek: Balázs Géza)