Tihanyból 17 fokos hűvösben indultam délután fél kettőkor. Tiszainokán 26 fokban szálltam ki az autóból pontosan 5 órakor. Három pulikutya – láncra kötve – hangos ugatással jelezte, hogy megérkeztem. Óvatosan szálltam ki az autóból, vajon meddig ér a láncuk?

Egy pohár sör nagyon jót tett. Átöltözöm, Tálas Laci fél hatkor már visz is a folyóhoz. Gyuri nevű barátjával vannak, beszállunk a kis motoros ladikba, és indulunk először a folyás irányába, ahol egy kanyarban a homokos szélen többen fürödnek. Valaki horgászik. Majd amikor a folyással szembe fordulunk, megjelenik itt is, ott is egy-egy kérész. Talán lesz valami? Ahogy megyünk följebb, egyre többet látunk. (…) Ahogy múlik az idő, egyre nagyobb számban repülnek a kérészek, kezd izgalmas lenni a látvány. Itt is, ott is halak ugrálnak föl, kitűnő táplálék ez nekik. Hódok lyukait látom a parton, majd a másik oldalon meg is pillantunk egy hódot, szép lassan, méltósággal ereszkedik a vízbe. Egyre szebbek a színek, ellenfényben pedig egészen varázslatos a világ. Élvezzük a természet csodáját. Laci leadja a jelzést többeknek, hogy holnap megkezdik a vezetett élménytúrákat.

Több kérész is berepül a csónakba. az egyik a tenyeremben vedlik: két perc, bámulom a csodát. Több száz felvételt kattintok, talán lesz közöttük fotónak mondható is.”

Jövőre talán újra… Minden nap ajándék.

(Naplójegyzet 2025-ből; forrás: a szerző FB-oldala.)