MÁLNÁSI FERENC (KOLOZSVÁR)

Régi tanítási nyelvek

Az 1557-ben alapított Unitárius Főtanoda/Kollégium királyi adomány, azaz donatio regia, amelyben a tanítás nyelve latin volt. 1626-ig a tanításról és a tanárairól nincsenek biztos adataink – állapította meg Gál Kelemen A kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) című munkájában, ha voltak is,  G. Basta (1544-1607) uralma alatt elvesztek. Annyit tudunk, hogy 1568-ban János Zsigmond elrendelte, hogy a szász rektor tartson magyar lektort és a magyar szászt is. 1764-ben Gejza József magyarra fordította Derzsi Istvánnak: Tractatus Diacriticus című munkáját, amely a keresztény hittételeket fejtegette, s egy korabeli vers ezt így örökítette meg:

„Tudós Gejza József magyarul formálta / S evvel szíveinket megvidámította…”

Mária Terézia (1717-1780) 1777. évi Ratio Educationisa még nem ismerte a nemzeti nyelv problémáját, s II. József (1741-1790) germanizáló rendeletei is ellenséges csillagzat alatt születtek. De a visszavonásuk nyomán keletkezett nemzeti lelkesedés szülőforrása lett egy olyan mozgalomnak, amely fél évszázad múlva a magyar nyelvet az iskolában természetes jogaihoz juttatta  –  állapította meg Gál Kelemen.

Latinról magyarra

1791 óta egész magyar közoktatásunk vitatott pontja a magyar nyelv tanítása. Bessenyei  György (1747-1811) és Révai  Miklós (1749-1807) korában még csak irányított törekvés volt, ők a magyar nyelvtől elidegenedett főnemesek idegen-nyelvűségét bírálták a magyar nyelv visszahódítása érdekében. Az 1792., az 1805., az 1807. és az 1808. évi magyar országgyűlés határozatai kinyilvánították azt a szándékot, hogy a magyar nyelv az iskolában rendes tantárgy legyen. A közvélemény is társult ehhez a szándékhoz, hogy a holt latin nyelv helyett a tanítás nyelve magyar legyen. Czuczor Gergely (1800-1866) bírálta, hogy 1791 óta heti két órában a magyar nyelv tanára összegyűjti a gimnázium mind a hat osztályából a tanulókat egy terembe, így a 8-9 éves fiú egy leckét hall és tanul a 16-17 éves ifjúval.

1817-ben elrendelik Verseghy Ferenc (1757-1822) Usus aestheticus… című  könyvének tankönyvül való használatát, „Magyar nyelvtant latin nyelven! Aztán milyen nyelvtant? Öt évig tanulták az ízekre tépett nyelvtani szabályokat, hogy a végén sületlen versfaragással töltsék idejüket, ahelyett, hogy Virágot, Kisfaludyt, Berzsenyit olvasnák. De még mindig nem elég. A diákoknak az anyanyelven való beszéd egymás közt is tiltva van. Mily kínnal, milyen fülsértő hangokkal s mennyi barbarizmussal megyen ez végbe” írta Gál Kelemen.

Az 1825. évi országgyűlés egy bizottságot nevezett ki, hogy az oktatási rendszer ügyében reformjavaslatokat dolgozzon ki. Ez a bizottság a magyar nyelvet heti két órában kötelező, rendes tantárgyként javasolta tanítani. Megszerkesztette a magyar nyelvtantanítás első tantervét is.

Sajátos jelenséggel találkozunk a magyar tanítási nyelvért folytatott küzdelemben: akik az anyanyelv és a magyar szellemi műveltség érdekében harcot indítottak a latin nyelv uralma ellen, szembe kerültek azokkal, akik ősi magyar hagyományok és meggyökeresedett nézetek védelmében óvták, és megőrizni óhajtották a latin nyelv jogát. A közélet, a hivatalok, a tanítás nyelve a latin volt, a tanuló két életet élt, egyiket bent az órán, ahol hallgatta és másolta a száraz, rideg latin előadásokat, másikat künn, a maguk diáktársadalmában – magyarul.  Kriza  János magáról vallotta, 19 éves koráig alig ismerte Kazinczyt, Fáyt. S nemzeti himnuszunk szerzője is bevallotta, 13 éves korában jobban tudott latinul, mint magyarul.

Kolozsvári Főtanoda/Kollégium

A Kolozsvári Főtanodában/Kollégiumban éppen Kriza János (1811-1875) tanárkodása jelentett átmenetet a régi latin nyelvű klasszikus iskola és a nyugat-európai, modern és nemzeti szemléletű műveltség között. Tanári munkája mellett több népköltési és nyelvészeti munkája jelent meg, költeményei, műfordításai, és halhatatlan érdeme az 1863-ban megjelentetett Vadrózsák  című székely népköltési gyűjteménye.

Brassai Sámuel (1797 vagy 1800-1897) tanárként és igazgatóként is új szellemet hozott a kollégium életébe, megújította az oktatást, elvetette a merev, szónokias tanítást, támogatta a magyar nyelvű önképzőköri tevékenységet, tankönyveket írt, saját költségén szemléltető anyagokat vásárolt a kollégium számára, értékes kötetekkel gazdagította a kollégiumi könyvtár állományát. Az 1841 szeptember elsején életbe léptetett új tanterve a magyarnyelvűséget juttatta érvényre a latin helyett, a magyar nyelvet hozta be minden osztályba, minden tantárgy tanítási nyelve lett, s az osztályrendszer helyett a szakrendszert léptette életbe. Az iskolai képzést három tagozatra osztotta: 1. Az I-III. osztály  – hungarica (elemi) -,  ahol csupán magyarul folyt az oktatás/tanítás, a harmadikban lépett be új tantárgyként a német nyelv. 2. A következő öt osztályban a latin nyelv volt a fő tantárgy, de a magyar nyelvre alapozva. 3. Az utolsó három év a bölcseleti tanfolyam volt.

Gál Kelemen szerint: „Mikor a nemzeti szellem megindította fuvalmával a lelkeket, nálunk is egy kezdetben láthatatlan, tapogatózó, később élénkebbé, öntudatosabbá váló fejlődés indult meg, Brassaival győzelemre jutott a nemzeti nyelvű tanítás ügye.”

A kolozsvári Brassai líceum

Kolozsvári főiskola, tordai, székelykeresztúri középiskola

Az 1879-80-as tanévtől kezdve a kolozsvári főiskola, a tordai és a székelykeresztúri középiskola évenként megjelenő Értesítői alapján pontos adatok állnak rendelkezésünkre a tanárokról, óráikról, tudományos tevékenységükről. 1875 után 40 évig oktatta a magyar nyelvet Nagy Lajos, aki tanári munkája mellett szerkesztette az Unitárius Közlönyt, ő tett javaslatot a Mátyás-szobor felállítására is. 1873 után Ulár Pál is a magyar nyelv rendes tanára volt, görögpótlót is oktatott s magyar írókkal is megismertette diákjait. 1886-tól haláláig Kanyaró Ferenc a magyar nyelv és irodalom rendes tanára dolgozatot írt az unitárius énekeskönyvekről, a torockói karácsonyi misztériumról, a magyar virágénekekről, egy kuruc epigrammáról, Bocskai szülőházáról. 1910-ben, halálakor, úgy búcsúztatták, mint aki „nagy tudással és lelkes odaadással tanított az irodalomnak és a történetnek nemcsak tanítója, művelője is volt, sokat írt, sok kérdésben esett nyomósan szava a mérlegbe…” Ugyancsak 1886 után Perédi József is rendes tanára iskolánknak.

1891 után dr. Gál Kelemen (1869-1945) igazgató-tanár, a Dávid Ferenc Egylet, a Magyar Pedagógiai Társaság, az EME választmányi tagja, az EMKE jegyzője. Nagy érdeme, hogy megírta iskolánk történetét: A kolozsvári Unitárius Kollégium története  1568-1900. I-II. Kolozsvár, 1935. (Könyvéből bőven merített e cikk szerzője is.) 40 évi tanári és 25 évi igazgatói munkaköréből 1931-ben vonult nyugdíjba. „(B)ecsületes, fáradhatatlan és mindig közjót néző magatartásával a kollégium soha el nem múló háláját vitte magával. Tervszerű, szigorúan következetes tanügyi munkásságával, melyet szóval, tollal, tettel végzett, előkelő helyet szerzett magának a középfokú iskoláztatás történetében” írja a búcsúztatója. 1892-től Gálfi Lőrinc nevét említi az Értesítő, aki görögpótlót is oktatva szolgálta iskolánkat. 1897-ben Pálfi Márton  A nyelvérzék és az iskola  című székfoglaló értekezésével kezdte meg tanári munkáját. A Magyar Nyelvőr is közölte írásait, finn költőket fordított, az Erdélyi Irodalmi Társaság, az Unitárius Irodalmi Társaság tagja, a Dávid Ferenc Egylet választmányi tagja. 1898-tól 1942-ig tanított Márkos Albert, aki 43 évi szolgálat után vonult nyugdíjba. Tanári magatartására egy eset derít fényt: a nyolcadikosokat készítette az érettségire, amikor azt mondta:

„Tanítványaim csak egyszer és csak most készülhetnek az érettségire, én a betegeskedésre máskor is ráérek”.

1910 és 1929 között dr. Kiss Ernő a magyar, latin, görög és hittan tanáraként végezte odaadó munkáját. Az Erdélyi Irodalmi Társaság rendes tagja, az Erdélyi Lapok szerkesztője, Dávid Ferencről írt tanulmányt, a honfoglalásról, Vörösmarty Mihály levelezéséről írt cikkeket. 1903-tól dr. Barabás Ábel neve olvasható az Értesítőben, akinek magyartanári munkája mellett cikkei, tanulmányai, költeményei, műfordításai jelentek meg. 1911 után dr. Borbély István kollégiumi igazgató-tanár a magyar nyelv oktatója, aki az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja, az EME választmányi tagja, szerkesztette a Keresztény Magvetőt. Az 1912-ben kinevezett magyartanár Gálffy Zsigmond, 1928-tól igazgató is, aki választmányi tagja az EME-nek, a Dávid Ferenc Egylet tagja, munkatársa a Nevelésügyi Bizottságnak. 1944-ben menekült el az oroszok elől.

1945 után

A II. világháború és  az 1948-as államosítási törvény derékba törte az Unitárius Kollégium 391 éves életét is.  A hatalom megtiltotta a vallásoktatást, leváltották az  igazgatót, a különböző iskolák tanárait minden magyarázat nélkül csereberélték, sokszor év közben is. 1948-ban az Unitárius Kollégiumból 1-es számú Magyar Fiú-Középiskola lett. Megszüntették a latin, a görög és az összes nyugati nyelv oktatását, az orosz nyelv lett az egyetlen idegen nyelv, s a magyar nyelv oktatására is sanyarú korszak következett. Megcsonkított  műveket kénytelenek tanítani – pl. Arany János  Toldiját -,  más klasszikus alkotásokat még említeni sem volt szabad. 1949-ben a dolgozók részére bevezették az esti oktatást, 1954-ben 7-es számú Középiskola nevet, 1957-ben pedig – az intézmény 400. évfordulója alkalmából a volt Unitárius Kollégium  a Brassai Sámuel Középiskola nevet kapta. 1963 nyarán újra 7-es számú Középiskola – indoklás nélkül. Az iskola homlokzatán a márványtáblát piros iskolatáblával takartuk le, Brassai Sámuel és Berde Mózes szobrát az Unitárius Püspökség menekítette biztos helyre. 1970-ben, beadványok sora után az Államtanács határozata adta vissza a Brassai Sámuel nevet. 1961-ben egy sor román osztály került az épületbe, 1977-ben ipari líceummá alakították iskolánkat, majd 1985-ben a nappali tagozaton is román osztályokat indítottak, az iskola sorsa az elsorvasztás, a felszámolás, a homogenizálás útjára jutott.

1989 után

1989 után a helyzet változott, a nappali tagozatos román osztályok átköltöztek az újonnan létesített Avram Iancu Líceumba. Folytatódott a küzdelem az iskoláért.

A sanyarú évek ellenére az igazgatóság, a tanárok, az iskola minden munkatársa mindent meg próbált tenni: az évszázados hagyományokhoz mérten tanítani, oktatni, nevelni, a diákok érdekében lavírozni a legkülönbözőbb intézkedések, rendelkezések, utasítások, telefonértesítések közepette.

Emlékezzünk magyartanárainkra!

Dr. Albu Zoltánné, Dancsuly Margit, Dobolyi Gyula, Csortán András, Csőgör Enikő, Egyed (Kovács) Emese, Fejér Miklós, Fülöp Éva, dr. Gaal György Elemér, dr. Gazda Ferenc, Georgescu Ileana, Iszlai Enikő, dr. Jancsó Elemérné, dr. J. Kovács Magda, Kálmán Mária, Kása Magda, Kiss Anna, Kiss Lajos, Cs, Kovács Katalin, dr. Málnási Ferenc, Péter Tünde, Rácz Melinda, Szabó Álmos, Tolna Éva, Szilágyi (Tamás) Júlia…

Közülük már sokan eltávoztak az élők sorából, mások nyugdíjasok, mások ma is tevékeny résztvevői anyanyelv-oktatásunknak, a Brassai Sámuel Líceumban, más kolozsvári iskolákban.

Még 1901-ben az Unitárius Egyház anyagi forrásaiból, a magyar kormány támogatásával, felépült és megnyitotta kapuit a Kollégium történetének negyedik, mai modern épülete, az ókollégium és az unitárius templom szomszédságában, 1993-ban  – hosszú, bonyodalmakkal  teli évek után – újraindulhatott a felekezeti oktatás az Unitárius Teológiai Líceumban.

1993-tól Molnos Sarolta I. fokozatú tanár oktatta a magyar nyelvet és irodalmat, tanárfelelőse a Mákvirág színjátszó körnek, egyetemi hallgatók pedagógiai gyakorlatának irányítója. 1998-tól Máthé Ildikó, orosz-magyar szakos, I. fokozatú tanár folytatta és folytatja ma is a magyartanári munkáját. Diákjait az Aranka György Nyelvművelő Versenyre, helyesírási versenyekre, a győri Móra Ferenc novellaelemző versenyre készíti elő, de az unitárius drámaelemzésekről írt dolgozata Keresztény Magvető hasábjain jelent meg. Dénes Éva, egykori eminens diák, ma már magyartanárként dolgozik a kollégiumban. Munkájukhoz jó egészséget, sok-sok türelmet, sok-sok sikert kívánunk!

Az Egyházi Főtanács határozata nyomán a 2003-2004-es tanévet János Zsigmond Unitárius Kollégium néven nyitották meg:

„Amíg ez az iskola áll, az Unitárius Egyháznak nincs mitől tartania, mert benne és általa saját maga is tovább él”

vallotta Gál Kelemen.