Nagy Gáspár (1949. május 4. – 2007. január 3.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, prózaíró emlékére…

(1983)

Nagy Gáspár szövege nyomtatott formátumú, lírai alkotás, képvers, kalligramma.

Mondhatnánk litániás felsorolás: az első két szakasz három-három sor, a harmadik négy sor; a második rész: (p. s. = post scriptum) bevezetővel, három sor.  A jobboldali szövegváltozatot maga a szerző alakította át, mintha valóban egy emlékmű talapzatára formált síremlék volna a vers.

A vers Nagy Imre, 1956-ban mártír miniszterelnök, emlékét idézi (ez rejtve van, a kiemelt NI betűkapcsolattal, Nagy Imre nevének monogramjából derül ki).

A központozás nélküli versben jelentéstani elem a felsorolás, az ismétlés, mintha kétségbeesett jajgatás, keresés hangzana. Hiába keresi a vers  lírai énje a sírt, a testet, a csontot, a megsemmisülő maradványokra való kérdezésre mindháromszor a teljes hiány a válasz: „NIncs sehol”. A gyilkosok keresése hasonlóan ismétléssel történik. A tagadás itt is teljes: „se ITT”, „se OTT”. Hiány az alapvető emberi törvény, az antigonéi parancs megszegése, hiszen a holtakat el kell temetni.  De hiány az erkölcsi normák megsértése is, a tettek nem vállalása. Ez pedig a tett bűnné minősítése, hiszen ha vállalható cselekedet lett volna, akkor elkövetői nem rejtőztek volna el.

Jelentéstani elem a vers címe: ténymegállapítás, utal a szövegre. A vers megfogalmazott indulat, vád, számonkérés, dühkitörés, a cím pedig meghatározó, Nagy Imre kivégzésének időpontját jelöli, szerves része a vers testének, időtlenül ragyog…  A költő ugyanis 1949. május 4-én született, a vers címe tehát 1958 nyarát jelenti, ugyanis Nagy Imrét május 4-én végezték ki. (A gyermek Nagy Gáspár ekkor látta, hogy édesapja és nagybátyja megsiratta a kivégzett miniszterelnököt és társait.) Olyan élmény volt ez neki, amely a címbeli „öröknyár” szerint  a költői énjében örökre megmaradt. A szó valóban örömöt is sugárzó, a kínból, a tragédiából szerzett felismerés öröme, az, hogy megtudta az igazságot. Az „elmúltam 9 éves” is rejtélyes, azt jelzi, hogy felébredtem a kisgyermeki tudatlanságomból, s ez a felismerés állítja meg itt az időt. A cím a múlt idő, a tragikus esemény a kivégzés időpontjának a megjelölése. Jelentéssel bír, hogy a vers végén jelzi a költő a megírás időpontját: 1983. Ez a dátum visszakapcsol a címhez, hangsúlyt ad annak, hogy a gyilkosság negyedszázada történt. Maga a vers az Új Forrás 1984/5. (októberi) számában jelent meg, s robbanást idézett elő a szellemi-politikai életben és a magyarság nemzeti önszemléletében. (A Forrásnak ezt a számát visszahívták, bezúzták.) Balassi Bálint verseitől József Attila nagy verseiig és tovább bizonyított tény, hogy közéleti verseik az életmű legjobb teljesítményei között vannak. Illyés Gyula verssora: „Csak növeli ki elfödi a bajt…” végtelen egyszerűségű evidencia, mégis nagy hatású, mert a vers világából, annak belső drámájából kristályosodik aforizmává. Nagy Gáspár versében a zárlat éppen azért egyszerű, mert következik a vers tapasztalati rétegéből, a hiányleltárból. Az első részben kimondott abszurditás, hiány-leltár az utóiratba foglalt magatartás parancsát szemléletesen váltja ki, nem tartja elegendőnek az eltemetést sem, a gyilkosok néven nevezését is az antigonéi parancs érvényével követeli.

Valóságos és elképzelt világképet bont ki a költő, amelyet az idősebb olvasó a saját gyermekkori emlékeivel társíthat, a fiatal pedig az utóiratba foglalt magatartás parancsát.

Nagy Gáspár képversének nyelve magyar, mai, írott, érzelemkifejező, szépirodalom és képzőművészet együttesen.

Stílusa is szépirodalmi, csak kellemetlen jelentésű és hangulatú szavakat válogatott a lírai én a versébe – sír, test, csont, gyilkosok -, melyek jelentésére ráépül a szövegösszefüggésből adódó  többletjelentés, ebben segít a kalligramma, az íráskép és a fogalmi rész együtt érvényes, a vers  leírt formája különös új jelentést hordoz, és összképe is ábrázol valamit, pl. egy/több értelmezhető formát. A költemény második részében többes szám első személyre vált, a közösség nevében szól, a magyarság nemzeti önismeretét, öntudatát, erkölcsét építi, amikor történelmének tényeire, s az azokból következő kötelességekre figyelmeztet. A főnévi igenevek különleges erejű parancsot fogalmaznak meg – temetNI, feledNI,nevezNI. A nagybetűvel írt „NI” végződése „tipográfiai rím”-ként felelget a vers lépcsőzetesen tördelt részében szintén háromszor megismételt „NIncs sehol” kopogós  tagadására. A központozást, az írásjeleket mellőző  költeményét a szerző felkiáltójellel zárta, megerősítve üzenetét. Az azonos magánhangzók ölelkező rímként összekapcsolják a három főnévi igenevet. A versbe válogatott  –  sír, test, csont –  főnevek a temetéshez szükséges kellékek nevei, de a három ismétlésre a teljes hiány a válasz: „NIncs sehol”. A „gyilkosok” keresése hasonlóan ismétléssel történik, de a tagadás itt is teljes: „se ITT”, „se OTT”. A nagybetűvel írt helyhatározószók összekapcsolják a közelit és  a távolit egyaránt, teljes a hiány, a gyilkosok is eltűntek.

A szövegmondatok formailag kijelentő, de érzelmileg felkiáltó mondatok, gazdag emotív világgal, személyes élményekkel. Sugárzó értéke a költeménynek, igazi művészi alkotás, magyar anyagon dokumentált anyagából bontja ki azt az eszmét, mely az adott történelmi pillanatban a magyarság önismeretének tisztázását etikai feladattá tette, erkölcsi minimumként foglalta parancsba.

Szakirodalom:

Benkes  Zsuzsa–Petőfi S. János 1996. Szövegtani kaleidoszkóp 2. A szövegmegformáltság elemző megközelítése Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Görömbei András: Két rendszerváltó  vers. https://epa.oszk.hu/00000/00016/00089/030909.htm

A szerző: dr. Málnási Ferenc ny. magyartanár (Kolozsvár)