Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Nyelv. Tan. Presztízs – beszélgetéses foglalkozás

2014.09.30. kedd, 16:01

2 068 megtekintés
MAGYARI SÁRA, TEMESVÁR

 

Az 1. nyelvésztáborban (Sátoraljaújhely-Széphalom) tartott előadás írott változata. A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad) adjunktusa. A 2. nyelvésztábort ugyanott 2015. június 17-21. között rendezik meg anyanyelvi szervezetek, köztük az MNYKNT. 
Szójátékból sosem elég, főként, ha nyelvész táborban vagyunk. A címbeli három szó több összetétel alkotását teszi lehetővé: nyelvtan, tannyelv, nyelvpresztízs, tanpresztízs itt mint a tanulás és tanítás presztízse vagy éppen a nyelvtan presztízse. Jelen írás ezen kulcsfogalmak köré szerveződik, miközben megmarad a beszélgetés és foglalkozás hangulatánál.

A romániai középiskolákban évek óta nincsen nyelvtantanítás sem a román, sem a magyar tannylevű iskolákban. A követelményrendszer előírja ugyan, hogy tudatos nyelvi magatartás gyakorlására kell tanítanunk a diákot: helyes beszéd és a helyesírási készség működtetésére; a nyelvhelyességi vétségek és stílustalanságok, stílustörések felismerésére és javítására kell őket ösztönöznünk, de a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy a helyes beszéd és a helyesírás leértékelődött: sokszor hivatalos dokumentumokban sem használják a román vagy magyar mellékjeleket; aki nem magyar szakos tanár, „lenézi” azt, aki irodalommal, nyelvészettel foglalkozik; egyre kevésbé megtűrt dolog, ha kijavítjuk, „összepirosozzuk” a gyerek füzetét. 
Az általános iskolában leíró grammatikával foglalkozunk, de nem érvényesül a funkcionális szemlélet. A legtöbb nyelvtanórán a szabályok bemagoltatása és visszakérdezése működik, de a nyelvérzék, a nyelvi logika, a jelentések feltárása elsikkad. Gyakran tapasztalom óralátogatások alkalmával, hogy például a  mondatelemzés is milyen nehezen megy, mert sem a gyerek, sem a kolléga nem látja a logikai, jelentésbeli összefüggéseket. Amit pedig nem értünk, nem is igen kedveljük. A mindennapi iskolai gyakorlatban oda jutottunk, hogy utáljuk a nyelvtant – tanulni is, tanítani is. Miért van így?
Karácsony Sándor adja meg rá a legjobb választ:  nyelvre csak nyelvvel lehet nevelni, nyelvi viszonyulással – nem pedig szabályok, tételek tanításával. Az más kérdés, hogy a mai (önmagát liberálisnak nevező) oktatási rendszerünkben, miért óckodunk annyira a szabályoktók és ezek követésétől. Miközben a szabály az nemcsak korlátoz, hanem biztonságot is nyújt, modellértékű és megtartó erejű is. Nem beszélve arról, hogy akinek nem állítanak fel korlátokat gyermekkorában, az nehezen vagy soha nem fogja megtanulni azt sem, hogy miként kell ezeket feszegetni vagy szükség esetén lerombolni.
 
A június közepén Sátoraljaújhelyen megrendezett első nyelvésztáborban egy szemináriumi foglalkozás keretén belül tettem fel azt a kérdést, hogy mire is jó a nyelvtan iskolai vagy egyetemi oktatása. A válaszadók főleg nyelvészek voltak, a nyelv iránt érdeklődők, de akadtak köztük diákok is. Arra kértem a jelen lévőket, hogy három rövid választ adjanak a kérdésre. Nagyon sokféle válasz született. A legérdekesebbek közül néhány: segíti az együttműködést, a kommunikációt és gondolatcserét, gondolkodni tanít, megalapozza az idegennyelv-tanítást, lehetővé teszi a gyakorlást, a szabályok visszaalkalmazását, segít abban, hogy jobban értsük a nyelvet, a stílus megtalálásában – ami maga az ember, és abban is, hogy jobban szeressük egymást. A nyelvtantanítás kapcsolat – mert közünk van egymáshoz.
 
Ezekből a válaszokból az derül ki, hogy nem valami száraz, csak szabályok visszamondását látják a nyelvtantanításban, hanem valami sokkal többet: lehetővé teszi az ember és a világ kapcsolatának, működésének jobb megértését, és ezáltal önmegismeréshez vezethet.
 
A szeminárium folytatásaként – nem titkolt kíváncsisággal – megkértem a jelenlévőket, hogy az általuk adott három válasz közül egyet vonjanak vissza önként; azaz mondjanak le egy dologról, amiért szükségesnek vélik a nyelvtantanítást. Tétovázva ugyan, de eleget tettek kérésemnek. Lemondtak a kommunikáció és kultúra gyakorlásáról; az idegennyelv-tanulásnak a megalapozásáról; nyelvünk mélyebb megértéséről; lemondtak arról, hogy formai keretet adjunk a közléseinknek, illetve a nyelvhasználat tudatosabbá tételéről; majd arról is, hogy csökkentsük a nyelvi esélyegyenlőséget stb.
Ez a feladat csak egy játék volt, de izgalmas belepillantani, hogy szorult helyzetben milyen engedményeket (kompromisszumokat?) teszünk. Összességében látva mindezt úgy tűnhet, hogy képesek vagyunk alapvető elképzeléseinket elhagyni szükség esetén anélkül, hogy sejtenénk, mi lesz a dolgok kimenetele.
 
A gyakorlat harmadik részében én magam vettem el önkényesen egy-egy lehetőséget – imitálva azt az oktatási rendszert, amelyben élünk: azaz meggondolatlanul, logikátlanul, semmilyen előzetes egyeztetés nélkül, megvonva diáktól és tanártól egyaránt annak lehetőségét, hogy értse és átlássa a változások menetét. Így került hozzám az, hogy a nyelvtantanítás segíti az együttműködést, a kommunikációt, a gondolkodni tanítást; a nyelv működésének jobb megértését; hogy előkészíti az idegennyelv-tanítást, lehetővé teszi a szabályok visszaalkalmazását, de a kötelességként felfogott grammatikaoktatás is hozzám került. Élethű despotaként (újkori jelentésben) semmit sem kezdtem ezekkel az információkkal, csupáncsak elvettem őket azoktól, akiknek hasznára vált volna.
A játék nem ért végett szomorúan, legalábbis szerintem nem: mindenki kezében (fejében) ott maradt egyetlen lehetőség arra nézve, hogy miért kell/jó/érdemes/lehet/ajánlott nyelvtant tanítani. És ez az egyetlen ok már nem is kevés.
Végső soron arra való a nyelvtantanítás, amire a matematika is, azaz csiszolja az elmét; segíti a gondolkodást és a megértést; tudatossá teszi az ösztönös nyelvhasználatot, de fontos a nyelvhelyesség szempontjából is; kiteljesíti személyiségünket; lehetővé teszi, hogy mások is értsék, amit mondunk; illetve kapcsolatot biztosít ember és ember között: mert valóban közünk van egymáshoz.
Számszerűen nem sok érv maradt számunkra, az is igaz, hogy útközben fontos dolgokról mondtunk le, vagy fontos érveket, értékeket téptek ki kezünkből, de az az egyetlen egy, ami megmaradt, az olyan alapként funkcionálhat, amelyre újraépíthető az összes többi – ha valóban akarjuk!
 
Gyerekkoromban a táborokról a játék jutott eszembe. Felnőttként aztán inkább a munka. Nyelvésztábor esetében fontosnak tartom a változatos problémafelvetést és az együttgondolkodást, valamint az irányított beszélgetést – beszéltetést. 
Sokmindent mondtak már el a kisebbségi helyzetről; számadatok tömkelege bizonyítja, mit jelent az adatolt kisebbség vagy szórvány, de arról keveset szólunk, hogy milyen érzés is az, amikor nemcsak nyelvileg, nemzetileg vagyunk kisebbségben egy közösségen belül, hanem értékrendszerünk és érdeklődési körünk még a velünk egy nyelvet beszélők köréből is kizár; amikor nincs lehetőség érdemi beszélgetésre, mert sem a nyelvnek, sem a tannak nincs prezstízse. 
De a játék – az különös. S ha vannak hozzá játszótársak, lehet velük beszélgetve foglalkozni.
 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu