LUDÁNYI ANDRÁS (OHIO, USA)
Jókay Károly előadásából kaptunk nemcsak kiváló helyzetképet keresztény egyházainkról a 21. század kezdetén, de egyben jéghideg zuhanyt az egyházak mai helyzetéről. Konkrét adatokat is közölt velünk arról, hogy századunk első tíz éve folyamán milyen hanyatlást tudunk dokumentálni a három legnagyobb vallási közösségünk életében. Említette, hogy Magyarország összlakosságában a katolikusok száma 52%-ról 37%-ra csökkent 2001 és 2011 között. Ugyanebben az időben a reformátusok száma 16%-ról 11.6%-ra csökkent és az evangélikusoké 3%-ról 2.2%-ra.
Lesújtó adatok
Most pedig a Pew Research Institute legújabb felmérése szintén ilyen lesújtó adatokat közöl: az amerikai Pew Research kutatóközpont felmérést végzett Közép- és Kelet-Európa 17 országában az emberek vallásos életét illetően, és ezt májusban tette közzé. A reformáció 500. évfordulója alkalmából ezeket az adatokat is számításba kell vegyük, ha népünk jövőjének érdekében akarunk továbblépni! A Pew felmérésnél azért kell időzni, mert a keresztény egyházak erkölcsi gyengülésére is utal. Például a számbeli hanyatlás mellett olyan tünetekre is rátapint, ami a közösségek gyengülését tükrözik, azaz a keresztény világ válságára. De hadd idézzek ebből egy-két összegzést:
– „a magyar társadalomban… a nagy többségnek van egyháza, de sokan csak névlegesen tartoznak oda…”
– Így fordulhat elő, hogy Magyarországon a magukat katolikusnak vallók negyede saját bevallása szerint nem hisz Istenben…
– (és) hogy a hagyományos egyházi vallásosság jelentősen visszaesett: a teljes népesség 9, de a magukat katolikusnak mondóknak is csak 12 százaléka megy templomba legalább heti rendszerességgel, további 8-12 százalék pedig legalább havonta egyszer…
– Nagyjából 24-30 százaléknyian szoktak állitásuk szerint áldozni, böjtölni és egyházi adót fizetni. Naponta imádkozni már csak minden ötödik a legalábbis formálisan katolikusok közül – a teljes népességet nézve 16 százaléknyi a napi szinten imát mondó…
– A Biblia szó szerint értelmezése mellett van 21 százalék, közel ennyien gondolják, hogy a Biblia Isten szava, de azért nem kell mindent szó szerint venni belőle, 34 százalék szerint pedig a Bibliát ember írta, feltehetően úgy értve, hogy isteni sugallat nélkül…”
Ezek csak kiragadott példák a Pew összegzésből. De a reformáció 500. évfordulóján ezek a tényezők vezették Kálmán Szabolcsot (a clevelandi nyugat oldali református templom volt lelkészét) arra a következtetésre, hogy szükségünk van paradigmaváltásra. Ezt mi már a mi közösségünkben a kezdetektől valljuk. De mit jelent a paradigmaváltás? Ezt Kálmán tiszteletes gyönyörűen elemzi saját életéből vett példákkal. Háza átalakítása a család szükségleteinek megfelelően… Mi a stabil és a fontos a ház átalakításában, mi a szükségletekhez alkalmazható, és mi megváltoztatható?
.JPG)
Ludányi András (Kép: BG)
Paradigmaváltás kell
Kálmán Szabolccsal együtt én is érzem a paradigmaváltás szükségességét, mert én is látom, hogy a létező keresztény egyházaink válságban vannak. Nem képesek olyan szellemi-lelki vezetést nyújtani amely új erőt tud biztosítani számunkra a 21. században. Régi és idegen népek igéivel próbálnak bennünket irányítgatni. Közben társadalmunkat pedig belülről emészti a szekularizáció és az anyagiasságra alapozott fogyasztói kapitalista világ, míg kívülről a növekvő és fortyogó muszlim magabiztos térhóditás veszi ostrom alá az európai görög-római és kereszténységre alapozott közösségeket. Ezt tudomásul kell vegyük, és gyermekeink és unokáink jövője érdekében most a 24. órában tudni kell lépéseket tenni a sikeres paradigmaváltásra. A fent bemutatott drasztikus lemorzsolódás egyházainkban, akár itt, akár ott, a lelkész és paphiány, akár itt vagy ott, és a templomaink bezárása akár itt, akár ott, ezek mind annak az eredményei, hogy egyházaink nem tudják megszólítani a mai embereket. Tisztelet a kivételnek!
Mikor 500 évvel ezelőtt Luther Márton kiszögezte 95 tézisét a wittenbergi templom ajtajára, azt mondta, hogy vissza kell térni a kereszténység alapjaihoz, gyökereihez – a szentíráshoz. És ő ezt azért is hangsúlyozta, mert a létező egyházzal szemben ez adott neki erkölcsi fölényt az egyházi hatalom, dogma és berögződött tradíciókkal (és korrupcióval) szemben.
Amint Kálmán Szabolcs megállapítja: „Luther a pápasággal való vitáiban a Bibliát hívta segítségül. Bizonyára ez mély hitbeli meggyőződésen alapult, de talán az is hozzájárulhatott, hogy mint fiatal kezdő teológiai tanárnak akkor még nem lehetett tekintélye. Ki ez a Luther, hogy egy évszázados intézménnyel, a pápasággal vitatkozik? Nem Luther személye, hanem nagyobb van itt, az évezredes Szentírás: egyedül, kizárólag a Szentírás…
ÍGY ÉS EZÉRT „(a) legritkábban találkozunk olyan nyilvános egyházi nyilatkozattal, igehirdetéssel, amely a Bibliának akár csak egyetlen tanítását is megkérdőjelezné. A Bibliát mindenáron igazolnunk és védenünk kell. Így a Szentírás szinte érinthetetlen bálvánnyá lett.” Ez a bálványosítás torzulásokhoz vezetett és szerintem a vak ragaszkodás ezekhez az a tényező, ami egyházaink hitelességét a mai világban megkérdőjelezi. Sőt, lehetetleníti jövőjük biztosítását. Mert az a Szentírás, amihez Luther visszavezetett bennünket 500 évvel ezelőtt, már akkor 1000 évvel le volt maradva az emberek szükségleteitől. Ismét Kálmán Szabolcsot idézem: „A 16. századi reformáció hangsúlyt fektetett arra, hogy ők nem valami újat akartak, hanem visszatérni a Bibliához, az ősegyházhoz. Ezt ma is így tanítják. Ha jól meggondoljuk, ez lehetetlen! Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Jézus is állítja, hogy ő egy betűt sem változtat a törvényen, a tradíción, de a hegyi beszédben és gyakorlatilag egész életével valami egészen újat hozott.”
Kálmán Szabolcs is ezt az újat szeretné tovább adni számunkra, de a mai ember igényeit kielégítve. Ezért mondja eszmefuttatásában: „Számomra szinte elképesztő, hogy igehirdetésünkben, bibliaórákon úgy beszélünk a Szentírás mitologikus történeteiről, mintha azok az emberiség történelmének megtörtént, valóságos részei lennének. Mintha ez lenne a mondanivalójuk. Ugyan melyik évezredben, a barlanglakó emberek előtt vagy utánra helyezzük a bűnbeesés történetét? Volt-e az emberek világában olyan időszak, amikor az asszony nem fájdalommal szülte az utódját?… A vasárnapi iskolás szó szerinti magyarázat mellett, paradigmaváltásként, egyházunkban teret kell adnunk annak, hogy felnőttként értékeljük a Bibliát.”
Ezen az okfejtésen az idősebb Éltető Lajos túlmutat 1975-ös cikkében: Hittanból – elégtelen címmel. Ebben az Ószövetség mítoszai közül kiválaszt több olyat, amelyek nagy kérdőjellel zavarták meg hitét az élet útján. Gondolom sok más Bibliaolvasóra ugyan ilyen hatással vannak. Itt nincs időnk ezeket végigvenni, de erre nincs is szükség, mert a cikket az interneten elérheti akárki az ITT-OTT archívumában. És aki ismeri a bibliai példákat, az nagyon is tudhatja, hogy miért is kapott id. Éltető Lajos elégtelent hittanból. A teremtéstől az Édenkertig, és Éva teremtése Ádám oldalbordájából… mind arra intenek minket, hogy ezeket a leckéket főleg a missziós munkából és a következő generáció oktatásából kellene kihagyni. Csak még két példa: Káin és Ábel testvérek vetélkedése Isten kegyeiért, ami testvérgyilkossággal végződik, és az Ábrahám és Izsák története, amely majdnem gyermekgyilkossággal végződik, hogy ugyanazt az Istent engeszteljék. Amint ezt Lajos bátyánk kommentálja: „Sokszor elgondolkodtam későbbi éveimben is ezen a borzalmas jeleneten: vajon a bibliai történeteket szerkesztők…, pedagógusok számot vetettek-e ennek a szörnyű isteni próbatételnek a gyermeki lélekre gyakorolt traumatikus hatásával? Hisz az azonosítás asszociációja folytán minden gyerek saját magát képzeli a kis Izsák helyére s a saját apját látja az Ábrahám személyében s ez a képzeletbeli átélés örökös nyomot hagy a lelkében.”
Egy másik, hasonlóan negatív hatása van az Ótestamentum átvételének egy-az-egyben, amire Cseh Tibor mutat rá, mikor Csomay Gyurkának ír levelet a vallási fejtegetésében, ugyanabban az ITT-OTT-számban. Cseh Tibor itt a korlátlan környezetrombolására utal. Azt írja: „Arnold Toynbee-től olvastam egy ragyogó tanulmányt a Horizonban. Az öreg, The Genesis of the Pollution című esszéjében a világunkat fenyegető környezetszennyezésért a keresztény-zsidó istenképet teszi felelőssé. Az Úr mondja, Mózes I, 1:28: Szaporodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá: és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszómászó mindenféle állatokon. Vagyis korlátlan engedély a természet kizsarolására! A bűnbeesés sem törölte el ezt az engedélyt, csupán a munka izzadságához kötötte. A pre-monoteisztikus ember számára a természet nem nyersanyag volt, hanem istenség. (Lásd a görög isteneket, vagy az ősmagyaroknál Földédesanyánkat, a vizek, ligetek, fák tündéreit.)” Toynbee szerint ez a pogány felfogás féket jelentett az ember kapzsiságán, és ezt a féket a kereszténység megszüntette. Én nyugtalanító ellentmondást látok ebben a gőgös jehovai parancsban: uralkodjatok! És Krisztus szeretetre buzdító tanításaiban. Úgy tűnik, mintha a keresztény isten egy materialista zsarnok lenne, akinél Krisztus sokkal bölcsebb és melegebb szívű. Hasonló következtetésre jut Vine Deloria, a hires amerikai benszülött indián szerző God is Red (Isten rézbőrű) című könyvében.
Ellentétben Kálmán Szabolccsal, én a paradigmaváltást saját magyar közösségi gyökereinkből szeretném megközelíteni. Mert a kihívás, hogy erről közösen gondolkodjunk történelmi, egzisztenciális szükségesség, ami saját közösségünk jelenét és jövőjét meghatározza. Ami ezt szükségessé teszi konkrét és drámai módon, a külföldön szolgáló templomaink elégtelen munkája, sorvadása és megszűnése! (Ismét mondom, tisztelet a kivételnek.) És olyan sorvadás ez ami a kárpát-medencei kisebbségeknél nem olyan drámai mint a szétszórtságban, a diaszpórában. De itt azért térek el Kálmán Szabolcs megközelítésétől, mert ő erre a magyarosítási paradimaváltásra nem hajlandó. Ő is szeretné megtartani a régi bort az új tömlőkben!
Drasztikus reformot! Pót-bibliát!
Én a megoldást abban látom, hogy drasztikus reformot kell végrehajtani az Ószövetség mitikus meséinek használatában. Ezeket magyar irodalmi kincseinkkel és saját történelmi életünkkel, valóságos tapasztalatainkkal kell behelyettesítenünk. Ezt Szent-Iványi Sándor (1945-47 között a Magyarországi Unitárius Egyház vikárius-egyházi elnöke) fogalmazza meg legjobban a “Pót-biblia” koncepciójával. Vallás a magyar vallásról című cikkében, amit 1973-ban írt, ezt így tette közkinccsé: „Magyaroknak ugyanolyan joguk van saját nemzeti múltjukból meríteni erőt, mint a Biblia népének volt. Dávid „Ij-dala”: “Ó hogy elhullottak hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!” (II. Sám.1:27) szép, de a “Hős vértől pirosult gyásztér” és “Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács” is szép és még annyi más, modernebb költemény. A “Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön” (Zsolt. 137) szép, de “A nagy világon e kivül nincsen számodra hely” még szebb (és hogy éget az belülről, itt és most!) Deborah éneke (Birák, 5:2-31) “Kelj fel, kelj fel Deborah” szép, de “Rákóczi nagy lelke az eget csapkodó, Tenger haragjában” szebb. Sámson harca a szamár állkapoccsal, Dávid küzdelme a filiszteusokkal hősi történetek, de Toldi Miklós és Kinizsi Pál viselt dolgait mi jobban értjük. Nem folytatom, könnyű megérteni, hogy mit akarok mondani: a Biblia mellett össze kell állítanunk egy Pót-bibliát, vagy nevezzük, aminek akarjuk….”
És ilyen Pót-biblia már kezünkben van, csak eddig a létező egyházak és templomok csak ritkán folyamodtak ezekhez az irodalmi forrásokhoz. Csak hébe-hóba és nem rendszeresen alkalmazzák ezeket istentiszteletek és misék keretén belül. Példaként kortársaink közül csak Éltető J. Lajos és Pomogáts Béla írásait és gyűjteményeit említem a nagy klasszikusokon kívül. De ezek mellett sok más értékes írással tudjuk kiegésíiteni vallási életünket.
Éltető Lajostól csak két példát közlök melyek nekünk, szétszórtsági és kisebbségi magyarok számára jól és szépen kiegészíthetnének istenszolgálati alkalmakat:
Sláger egy modern magyar misére (Baton Rouge, LA., 1968)
Ne higgy a hitrontók szavának,
Ne hidd, hogy nem lesz kikelet.
Ne ölje lelkedet a bánat –
Ne ölje lelkedet a bánat –
És mondjon szájad vígabb éneket!
Mert nem igaz, hogy nem lesz szebb jövője
A népnek, melynek fiai vagyunk!
Csak hinni kell: s hitünknek őrizője
Csak hinni kell: s hitünknek őrizője
Legyen a régi vasakaratunk!
Hidd el, hogy nem küzdünk hiába,
Munkánk gyümölcse nem vesz el.
Állj be a harcosok sorába!
Meglátod, Te is boldogabb leszel!
Állj be a harcosok sorába!
Meglátod, Te is boldogabb leszel!
Mert céltalan bolyong csupán az ember,
És értelmetlen számára a lét,
Ha önmagán túl tekinteni nem mer,
És csak a mának éli életét!
Vagy
To be, or not to be? (Lafayette, LA., 1970)
(Szórványmagyarkáknak)
Vagy
To be, or not to be? (Lafayette, LA., 1970)
(Szórványmagyarkáknak)
Hűnek maradni? Hányszor kérdezed:
Kinek? Minek? S egyáltalán miért
elvállalni a nyűgöző tehert,
az örökséget melyet rád adott
létkényszered? Hajítsad félre, dobd,
az örökséget melyet rád adott
létkényszered? Hajítsad félre, dobd,
ha úgy hiszed, ezáltal boldogabb
lesz életed . . . A döntés a Tiéd!
de gondold meg, hogy nemcsak magadért
felelsz csupán. Utódnak, ősnek sorsa
lesz életed . . . A döntés a Tiéd!
de gondold meg, hogy nemcsak magadért
felelsz csupán. Utódnak, ősnek sorsa
Tebenned nyugszik, Mondj ítéletet!
Igent kiáltasz? – Őket élteted
Igent kiáltasz? – Őket élteted
De mondj nemet és ezek sohasem
voltak s nem lesznek soha amazok . . .
s kialszik, halkan, meghitt lényeged.
Mered viselni ezt a tudatot?
A tegnapod megálmodott jövője,
s kialszik, halkan, meghitt lényeged.
Mered viselni ezt a tudatot?
A tegnapod megálmodott jövője,
a holnapodnak múltból égő fénye
Tebenned érik, gondolatban, tettben.
Tebenned érik, gondolatban, tettben.
Ez is, és az előbbi is, kiváló textus, ami köré csodálatos és magvas prédikációt lehetne felépíteni. Olyat, ami erős és tudatos közösséget épít. Már a múlt század 70-es éveiben ilyen vallási erősítésről álmodoztak olyan kivaló katolikus és református vezetőink, mint Mindszenty József és Ravasz László. Ők már akkor is jelezték, hogy a vallási szolidaritásnak kulcsszerepe van népünk megmaradásában és emelkedésében. Most a reformáció 500. évfordulóján eljött az idő ezeket az álmokat valóra váltani, egy merész és bátor paradigmaváltással. Ez új életet biztosíthatna a szétszórtsági egyházainknak és vallási közösségeinknek. De ez új típusú papképzést és lelkészképzést igényelne – olyat, ami munkájukat, küldetésüket közelebb hozná népünk szükségleteihez.
IRODALOMJEGYZÉK
Éltető J. Lajos, „Magyar Egyház a superegyházak árnyékában,” ITT-OTT, 3:4 (1970), 7-9.
Id. Éltető Lajos, „Hittanból – elégtelen,” ITT-OTT, 8:2 (1975), 17-21.
Kálmán Szabolcs, „Paradigmaváltás a Reformáció 500. Évfordulóján,” 2016. December 17, kézirat, 1-14. (közölve az Egyház és Társadalom online magazinjában.)
Ludányi András, „Magyar Istentisztelet Clevelandban: A Kodály Együttes szereplése,” ITT-OTT, 3:6-7 (1970), 8-10.
„Mindszenty Bíboros levele,” ITT-OTT, 7:2 (1974), 16-18. (a szöveget az ottawai Tudósitás, 3:1 számából vettük át.)
Pátkai Róbert, „Reformáció és magyarság,” kézirat, (2017), 1-5.
Pomogáts Béla (szerk.) Magyar ünnepek: Verses kalendárium. A magyar nyelv és kultúra Nemzetközi Társasága, 2010.
Pröhle Gergely, „Az egyházak helyzete Magyarországon,” ITT-OTT Kalendárium, (2017), 106-118.
Ravasz László, „Magyar Theodicea,” ITT-OTT, 5:8-9 sz. (1972), 8-11, (ezt átvettük a pittsburghi Magyarság, 1972. Október 6. számából.)
Szent-Iványi Sándor, „Vallás a magyar vallásról,” ITT-OTT, 6.6 sz. (1973), 13-17.
„Vallásosság Magyarországon egy friss kutatás alapján: A katolikusok negyede nem hisz Istenben,” Magyar Hirlap (Los Angeles, CA), 2017. május 26: 10, 12 oldalak, átvétel az index.hu –ból.
Megjegyzés: Elhangzott a Gátszakadás. A Biblia nemzeti nyelveken című konferencián, 2017. november 6-án. A szerk.
0 hozzászólás