Legutóbbi hozzászólások

  1. Érdekes hogy Pocsajt nem emlitik sehol . Pedig Pocsaj igen csak jelentős telepűlése az érmelléknek. Régen négy vár is volt…

  2. Lehet-e többet tudni erről a határkőről? Vajon minek a határát jelölte? Azért kérdezem, mert láttam a bejegyzésben, hogy Botlik József…

  3. Kedves Krisztina, véletlenül jutottam hozzá írásodhoz, amely minden átgondolt szavával, mondatával, mondani akaratával egyetértek. Leírhatnám mindezt, Bélával kapcsolatban, de minek…

Száz éve alakult az első magyar művelődési egyesület a trianoni határon túl

2021.04.03. szombat, 16:46

485 megtekintés

Várady Tibor jogászprofesszort kérdezi Balázs Géza

-Az utóbbi években behatóan kutatod családod és szülővárosod történetét. Így találtál rá arra a dokumentumra, ami azt bizonyítja, hogy a trianoni döntés után az első, határokon túli művelődési egyesület Nagybecskereken alakult meg 1921. március 29-én. Mit tudhatunk erről a szervezetről? 

-Trianon után, a határon túlra került magyar lakosságnak alapcélja (és feladata) a magyar nyelv és kultúra fenntartása lett. Ez száz év után is cél és feladat maradt. A törekvéseknek valamennyire bizonyítékai maradtak irattárakban és sajtóban, de vannak próbálkozások, események, melyeknek nem található (vagy nehezen található) nyoma. A háborúk, hevületváltások, (néha célirányosan) mostohán bántak az irattárakkal – és az emlékekkel is. Ezért nézem az utóbbi években izgalommal a családi ügyvédi irattár anyagait, melyben – azt mondhatnám, hogy valami csoda folytán – 1893 és 2014 között minden irat megmaradt. Megmaradt a nagyapám levelezése is. Ő 1922-ben társelnöke lett az akkor alakult jugoszláviai Magyar Pártnak, aztán a két világháború közötti időszakban huzamosabb ideig elnöke, és mindvégig az egyik vezetője. Ez a levelezés azért is értékes, mert pártirodák nem léteztek. Az iratok, levelezések a szereplőknél maradtak. Voltak természetesen nagyapámon kívül más neves délvidéki magyar politikusok, akik szereplői voltak a levelezésnek és törekvéseknek, de a sors úgy hozta, hogy az irataik nem maradtak meg. Az 1921-ben alakult Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesületről biztos léteznek még valahol anyagok. Németh Ferenc kultúrtörténész igyekszik most erről monográfiát írni. Ő azt állapította meg, hogy Felvidéken 1925-ben engedélyeztek először magyar művelődési egyesületet, Temesvárott 1928-ban, Erdélyben 1930-ben. (Természetesen létezett valamilyen Trianon utáni magyar kultúrélet korábban is, de engedélyezett művelődési egyesület nem.) A családi irattárban ott van a Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesület Alapszabálya nyomtatott kiadásban. (A névből később kimaradt a „torontálvármegyei” szó.) A 4. paragrafus szerint az egylet célja a magyar nyelv és kultúra „társadalmi úton való ápolása”. A magyar szöveg után szerb nyelven ott áll, hogy az alapszabályt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság belügyminisztere hagyta jóvá 1921. március 29-én. – Tehát ez volt az első. Éppen száz éve.

– Milyen lehetett a politikai légkör 1921-ben Nagybecskereken, amely lehetővé tette ezt a szerveződést?

-A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (mint természetesen másutt is) váltakoztak hozzáállások és hangulatok – és változott a politikai légkör is. Méltányosság okán hozzá kell tennem, hogy a Monarchiában is váltakoztak kisebbségbarát és kisebbségellenes megközelítések. Ezeknek emlékei is maradtak. Néha rostált emlékek. Az I. világháború alatt nagyapám segített néhány becskereki szerbnek. Egy-két esetben ez a segítség tulajdonképpen életmentés volt. Marko Nedeljković-ot 1914-ben röviddel a háború kitörése után internálták, majd 1915-ben az élete forgott veszélyben. Nagyapám felkereste Balicskó Sándor ismerősét, aki akkor a magyar vezérkar főnöke volt – és Marko Nedeljković megmenekült. Utána ismét a tekintélyes nagybecskereki polgárok közé sorolódott. Erről is maradtak emlékezések. Trianon után, kisebbségi ügyekben, segített nagyapámnak ez az emlékezés. Hogy milyen arányban járult ez hozzá az 1921. március 29-i jóváhagyáshoz, arról csak találgatni tudok.

Nagybecskereki látkép Kiss Ernő aradi vértanú szobával (Trianon előtt),

 

és Péter király szobrával (Trianon után)

 

-Mit tudhatunk az egyesület további működéséről? 

-Erről nagyon sok mindent lehetne (és kellene) felkutatni és elmondani. Azzal kezdeném, hogy a szabályzat 9. paragrafusa szerint a Nagybecskereken létesült Magyar Közművelődési Egyesületnek fiókjai is alakulhatnak a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területén. Tehát tulajdonképpen nem csak Nagybecskerekre terjedt ki a hatásköre, hanem egész Vajdaságra, Horvátországra és Szlovéniára is. Az iratokban látom azt is, hogy sok helyen nagyon nehezen ment a fiókszervezetek megalakulása. Sok volt a gáncsolás, és sok jogi eljárás következett. Zomborban például még 1933-ban sem engedélyezték helyi művelődési egyesület megalakulását, azzal a megindoklással, hogy 1929-ben ismét jóváhagyták ugyan a nagybecskereki szabályzatot, de ez érvénytelen, mert a helyi rendőrség tette. Következett az érvelés, hogy a döntést a belgrádi bán hozta, a becskereki rendőrség csak kézbesítette. Ezután a zombori egyesület mégis megtarthatta alakuló közgyűlését, tevékenységet is folytatott, de több előadást megakadályoztak.

Része a valóságnak az is, hogy Nagybecskereken (és másutt is) alakult egy valóban élénk és tartalmas kultúrélet. Pezsgett az irodalmi élet. Aztán az is látom például, hogy a harmincas évek elején Nagybecskereken két operettet adtak elő, melyeknek nem csak az előadóművészei, de a szerzői is nagybecskereki magyarok voltak. (A „Szerelmi Rt.” librettóját Borsodi Lajos írta, a zeneszerző Fischer Károly volt. A „Sárit elrabolják” operett zeneszerzője Láng Imre volt, a librettót pedig Láng Imréné írta.) Aztán 1934-ben nagyon megromlottak a politikai viszonyok (a magyar-jugoszláv viszonyok is), és betiltják a nagybecskereki Magyar Közművelődési Egyesületet – és ezzel valamennyi Jugoszláviában működő magyar művelődési egyesületet is. Két évig tartó jogi csata következik, aztán 1936-ban ismét engedélyt kap egy új nagybecskereki Magyar Művelődési Egyesület, de ennek a hatásköre csak Nagybecskerekre terjedt ki. Alakultak ezután művelődési egyesületek másutt is. Hadd tegyem még hozzá, hogy – Jugoszlávia területén – a II. világháború után is Nagybecskereken alakult az első magyar művelődési egyesület. Ez 1945. május 6-án történt. Az alakuló közgyűlést a nagyapám vezette. Az alapszabályzatot az apám (Várady József) fogalmazta. Az első elnök, az akkori elvárásokhoz alkalmazkodva, egy gyári munkás lett. Ez Marocsik György volt, aki a cukorgyárban dolgozott, de amatőr színjátszással is foglalkozott. Az alelnök az apám lett, a titkár B. Szabó György (később ismert irodalomtanár az Újvidéki Bölcsészeti Kar Magyar Tanszékén). Sok minden volt – és sok mindenre kellene emlékezni is.

Atipikus probléma, atipikus megoldás

-Végül egy aktuális kérdés: érthető okokból figyeled és ismered a mai szerbiai eseményeket. A hírek szerint Szerbia jól áll a koronavírus elleni küzdelemben. Minek köszönhető ez? 

-Hát itt a válaszkeresésben nem segít a családi irattár. Egy párhuzamot igyekszem vonni – ezzel valamennyire közelítve (kicsit talán kerülve is) a választ. Amikor 1992-ben kevesebb mint egy félévig igazságügyi miniszter voltam a jugoszláv kormányban, nagyon sok nyugati diplomatával találkoztam és beszéltem. A kormány, mely nyugati ösztönzésre jött létre, valójában hatalom nélküli kormány volt. Milan Panić kormányfő egy nyugati üzletember volt, akivel angolul beszéltem (mert szerbül már alig tudott). Milošević volt a hatalom tényleges birtokosa. A helyzet akkor változhatott volna, ha előrehozott választások lesznek, és ezeken Panić nyer. 1992 júliusában alakult a Panić kormány, 1992. december 20-án voltak előrehozott választások – de nem Panić, hanem Milošević nyert. Szóval, amint mondtam, július és december között sok nyugati diplomatával találkoztam. A legtöbb találkozó után azt éreztem, hogy akikkel beszélek, emberileg természetesen felette vannak a Milošević-őrületnek, de nem igazán képesek látni azt, ami atipikus. E mögött az állhat (ha jól láttam, amit láttam), hogy a mi világunkkal szemben, Nyugaton már hosszú évtizedek óta normalitás volt, a gondolkodás is ehhez igazodott, a megoldásképletek is szokásos problémák és kérdések nyomán alakultak. Ami Jugoszláviában történt a kilencvenes években, kívül esett a normalitás képletein, és ezért nem igazán tudták besorolni és kezelni. Most amikor az egész világ egy atipikus problémával szembesül, lehet, hogy nem a hagyománykövető (és az atipikust nehezen percipiáló) európai gondolkodás a legcélszerűbb. Így nyerhetett esélyt Szerbia is.

 

Névjegy: Várady Tibor nagybecskereki születésű vajdasági magyar származású jogtudós, író. Az újvidéki Új Symposion avantgárd folyóirat egyik alapítója. 1992-ben Milan Panić kormányában Jugoszlávia (utolsó) igazságügy-minisztere. A jogtudományok doktora címet a Harvardon szerezte, a Közép-európai Egyetem professor emeritusa.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu