MÁLNÁSI FERENC (Kolozsvár)

 

Az út

Én Istenem, fogadj be engem. / Nagy mesze jártam. / Nincs tovább. / Elfogyott a hitem, reményem

 

Hideg szél az arcomba vág. / Szemem homályos. Lábam gyönge.

Megbotlom minden kis göröngybe., / Én Istenem! Fogadj be hát.

 

Kacagó lányszemekbe nézve / Kerestem, vártam valakit.

Komolyszavú bölcsek között is / Szóltam leverve: nincsen itt.

Tagadtam. Sírtam. Harcban égtem. / Kerestem. Lemondtam. Reméltem. / De nem fedé fel titkait.

 

És végre…  látok tövisek közt / Vérnyomokból nehéz útat.

Könnytől ragyog a levegője, / Szellője sóhajból szakad,

Kereszt sötétlik a tetőjén. / Ez-é az út?  Hát majd a végén? / Remélnem óh Uram, szabad?

 

Remélnem, hogy ott hazaérek, / S lehajtom fáradt fejem

Az édes atyám küszöbére, / Kebledre, édes Istenem,

Hogy ott majd elfelejthetem / Az én összetört életem / S nem fog lobogni a szivem.

 

Makkai Sándor (1890. május 13. ─ 1951. július 19.) a születő erdélyi irodalom sokoldalú, nagy tekintélyű és igen nagy hatású egyénisége volt. Mind az egyházi, mind a közéletben vezető szerepet töltött be, regény- és tanulmányíróként egyaránt a kisebbségi irodalom lelki vezetői egyéniségei közé tartozott. Szentimrei Jenő szerint „az evangéliumi öröm forradalmát sugározta. Az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, majd püspöke. Egyházkormányzati teendői mellett fontos volt számára a magyar nyelvű felekezeti oktatás intézményinek, az egyház vagyonának védelme.

Ady Endre költészetének újraértelmezésére is vállalkozott a Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete (1927) című munkájában. „Ady költészetének reális nemzeti önszemléletet és önbírálatot jelző világképére, vallásos, Istenkereső motívumaira és költői szemléletének, valamint nyelvének újító jellegére hívta fel a figyelmet…” – fogalmazta meg Pomogáts Béla. A transzilvaniznmus egyik jeles képviselőjét is tisztelhetjük benne.

Az út című versével emlékezünk rá. (Szövegtani, a versértelmezéshez közelebb vezető elemzéssel.)

Makkai szövege eredetiben kézzel (írógéppel?) írott lírai alkotás, költemény, megszokott központozású, a szövegmondatok 3-4-7-7-7 soros öt szakaszba tagolódnak. A költemény a szerző vallomása életútjáról, s arról a hitéről,hogy  „összetört élete” végén hazaér Istenéhez.

Grammatikailag a szövegmondatok alá- és mellérendelő viszonyban kapcsolódnak egymáshoz, bennük birtokos személyragos szavak: engem, hitem, reményem, arcomba, szemem, lábam, Istenem, titkait, levegője, Uram, atyám, küszöbére, kebledre, Istenem, élete, szívem, amelyek hitelesítik a személyes vallomást. A személyragos igék többsége is egyes szám első személyű: jártam, megbotlom, kerestem, vártam, szóltam; mellettük egyes szám harmadik személyűek: elfogyott, rág, nincsen, ne fedé, ragyog…

Jelentéstani elem a szövegben a remélem és a fogadj be  igék ismétlése. Mellettük ellentétes szavak, kifejezések sorakoznak:

 

Nagy messze jártam.     ↔     Nincs tovább. / Elfogyott a hitem, reményem.

Kerestem, vártam valakit   ↔      nincsen itt.

Kerestem. Lemondtam. Reméltem.    ↔     De nem fedé fel titkait.

 

Jelentéstani elem a szövegben jelentkező felsorolás.  Életútjának eseményei, történései: tagadtam, sírtam, égtem, kerestem, lemondtam, reméltem, látok, ragyog, sötétlik.  S a főnevek: szemem, lábam, göröngy, atyám, tövisek, utat, könny, szellő, kereszt, életem, szívem. Kulcsszavak:  fogad be,  út,  hazaérek,  elfelejthetem,  szívem. A szöveg címe egyszerű névelős főnév, témamegnevező, átvitt jelentése: a költő életútja (Az út).

Makkai Sándor ezt a versét az 1912-ben megjelent Számadás című kötetébe sorolta,  Az Isten gyermeke  és  a   42.  zsoltár  szomszédságában. A szöveg a költő monológja, bár megszólítja Istenét, kétszer az útról, egyszer az Istentől kérdez.  Intertextualitást vélünk felfedezni a lelkipásztor-költő szövegében, a költemény vallásos szöveg, alapja a Biblia. Valóságos és elképzelt világkép ötvöződik a szövegben, ennek alapján az olvasó is kialakíthat magának egy világképet.

A szöveg nyelve magyar, mai, írott (szavalva szóbeli), érzelemkifejező, szépirodalmi mű. Stílusa: szépirodalmi. A második szakasz végén felkiáltójellel szólítja meg Istenét, s a megtett út nehézségeinek felsorolása után 3 kérdőjellel záródó mondat a kétséget, s a reményt is felvillantja. Jóhangzású és rosszhangzású szavak sorakoznak a költő vallomásában, életútja bemutatásában.

 

Rímei:  a b a    a b b a     a b x b c c b    a b c b b b b b.

 

Verselése:

Én Istenem, fogadj be engem.

─  ─/U ─ /  U  ─/ U ─/ U

 

A szöveg szavainak szótári jelentésére ráépül a szövegösszefüggésből adódó érzelmi-hangulati többletjelentés, főleg az egyéni élettel kapcsolatban. Tömörségükkel az összetett szavak segítenek a szövegértésben: lányszemekbe, komolyszavú, vérnyomokból, hazaérek, összetört. Az egyes szám első személyű igealakok nagy része cselekvést fejez ki. A megtett életút milyenségét a melléknév + főnév szókapcsolatokból ismerjük meg: hideg szél, kis göröngybe, kacagó lányszemek, nehéz utat, fáradt fejem, édes atyám, összetört életem. Két megszemélyesítés húzódik meg a költeményben: Elhagyott a hitem, reményem, Hideg szél arcomba vág.

A szövegmondatok sorában a harmadik szakaszban rövid tőmondatok érzékeltetik, jelzik a költő életútján történt cselekvéseket, amikor kacagó leányszemekbe nézve keresett valakit, útitársat. Egy felszólító és három kérdő mondat mellett a mondatok nagy része érzelmileg telített kijelentő mondat. Az igei állítmányok verbális (monológszerűsége ellenére mozgalmas) szöveggé formálják a verset.