Legutóbbi hozzászólások

  1. Lehet-e többet tudni erről a határkőről? Vajon minek a határát jelölte? Azért kérdezem, mert láttam a bejegyzésben, hogy Botlik József…

  2. Kedves Krisztina, véletlenül jutottam hozzá írásodhoz, amely minden átgondolt szavával, mondatával, mondani akaratával egyetértek. Leírhatnám mindezt, Bélával kapcsolatban, de minek…

Bolyai Műhely Alapítvány – Bolyai Önképző Műhely – az egyetemközi szakkollégium

2013.06.12. szerda, 17:27

4 610 megtekintés
Pályázat államilag támogatott önképző-tehetségfejlesztő programban való részvételre
A Bolyai Műhely Alapítvány Önképző Műhelye (BOM) 2000 szeptemberében kezdte meg működését a Bolyai-díj Alapítványhoz kapcsolódva. Fő törekvése a középiskolában és a felsőoktatásban valamilyen területen kiváló eredményt felmutató középiskolások, egyetemisták számára három éven át havi rendszerességgel (évente 10 alkalommal) ingyenes önképző-tehetséggondozó program nyújtása a következő területen és módszerekkel:

  • tudományos, művészeti teljesítmények érzékletes, párbeszédre épülő bemutatásával és feldolgozásával az általános műveltség és az erkölcsi értékek fejlesztése,
  • az egyéni és közösségi alkotást segítő képességek kialakítása,
  • a személyiségfejlesztést, az önképző és a társas együttműködést szolgáló stratégiák kiépítése.
A végzős hallgatók egy-egy tanulmánykötetben foglalják össze gondolataikat (Esszencia-kötetek).
A foglalkozások főként a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban folynak. A képzést tudományos-kulturális programok egészítik ki.
A Bolyairól itt is lehet tájékozódni: www.bolyaimuhely.hu.
A 2013-2016. közötti képzési programba felvételivel lehet bekerülni.
A jelentkezés feltétele: betöltött 17. életév, középiskolai vagy felsőfokú tanulmányok végzése.
Az Önképző Műhely felvett tagjainak vállalniuk kell, hogy a 2013–2016. között minden hónap első szombatján Budapesten a képzésben/találkozókon részt vesznek.
A felvételihez a következő pályázatot (dokumentumokat) kell e-mailben beküldeni:
  1. Életrajz (különös tekintettel szakmai eredményekre: tanulmányi versenyek, egyéb aktivitások) (1 lap)
  2. Motivációs levél (Mi ösztönöz arra, hogy a Bolyai Önképző Műhely tagja legyek?). A motivációs levelet helyettesítheti egy bármilyen közéleti témát feldolgozó, legföljebb 3 oldalas esszé.
A pályázatokat 2013. június 15-ig kell a következő címre csatolt fájlként beküldeni: bom@e-nyelv.hu. A csatolt fájl neve a pályázó neve legyen. A pályázat befogadásáról minden jelentkezőt villámposta címén értesítünk.
A felvételi beszélgetés várható időpontja: 2013. június 28. A pontos időpontról és helyszínről értesítést küldünk. A felvételi kötetlen beszélgetés egy szabadon választott társadalmi-tudományos-művészeti problémáról.
A felvételi eredményéről 1 héten belül villámpostán értesítést küldünk.
Az esetleges pótfelvételi lehetőségről június vagy július folyamán tudunk a fenti címeken tájékoztatást adni.
A képzés 2013. szeptember 13–15. között megrendezendő táborral indul, majd pedig minden hónap első szombatján lesz.
További információk: www.bom.hu, www.bolyaimuhely.hu.
A képzést a Magyar Állam támogatja.
Prof. dr. Balázs Géza ügyvezető
Pölcz Ádám irodavezető (bom@e-nyelv.hu)

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu