2025. március 28-a: Nyílt nap a Partiumi Keresztény Egyetemen. Középiskolások látogatnak el hozzánk, és a tetszésüknek megfelelő bemutatókra, előadásokra ülnek be. A magyar nyelv és irodalom szak rendhagyó módon készült erre a pénteki délelőttre. A program egy bemutatkozó modullal kezdődött, ahol János Szabolcs tanár úr köszöntötte a jelenlévőket, és tömören összefoglalta a szak jellemzőit. Vigh Ivett Barbara tanárnő egy nyelvtani játékra invitálta a középiskolásokat. A tanulók megismerhették a neologizmusok és netologizmusok fogalmát. Majd megválasztották az év netologizmusát, amely a goofy (jelentése: bolondos) szó lett. Majd következett az irodalom: hisz a Jókai 200 emlékévből kiindulva egy szövegismereti feladatsort kellett megoldjanak a diákok. A gyakorlatot Albu-Balogh Andrea tanárnő irányította, amely során betekinthettünk Jókai Mór életébe a svábhegyi villáján keresztül. Az eddigi nyílt napok is fontosak voltak, de az idei kiemelkedett a sorból, hisz a szakunkon a negyedik modul egy ünnepi esemény volt: 15 éves a magyar nyelv és irodalom szak a Partiumi Keresztény Egyetemen. Ennek tükrében egy hatalmas torta jelezte, van mit ünnepelni, és ennek elfogyasztását kellemes beszélgetések és nevetések fonták körbe. Isten éltesse még nagyon sokáig a magyar nyelv és irodalom szakot!

A szerző: Corodi Victor, magyar nyelv és irodalom szak, II. évfolyam
0 hozzászólás